Személyes jegyzet

Úgy gondoltam a nyári szünet után, hogy viszek némi rendszert az újonnan elkezdett, NOHUN névre keresztelt sorozatba. Az a tervem tehát, hogy minden hónap utolsó előtti szerdáján fog kikerülni belőle új rész. Mivel azonban a soron következő könyv esetében úgy tűnik, kissé keményebb fába vágtam a fejszém (értsd: az égvilágon semmi használhatót nem találtam még róla), ezért most jöjjön helyette egy más jellegű, személyes poszt, ami nagyon is érinti azért a blogot.

Kaptam a minap egy kedves barátomtól visszajelzést a blogos írásaimról, ami két fronton is gondolkodásra késztetett. A vélemény negatív kritikát fogalmazott meg, de örültem neki (bár majdnem belefulladtam a kávémba, de ez csak azért volt, mert egyszerre akartam nyelni, levegőt venni és beszélni). Tényleg örültem neki, mert elég ritkán kapok bármiféle visszajelzést is a blogról. (Ettől azért még nem fog alábbhagyni a lelkesedésem! Ahhoz már túl mélyen benne vagyok ebben a projektben.) De ugye ha kritikát kap az ember, ráadásul jó baráttól, akkor azért azon feltétlenül érdemes elgondolkodni! A kritika A gyűrűk ura bejegyzéseimet érintette, és három konkrét dolgot fogalmazott meg. Azért nem tetszett a barátomnak a bejegyzés, mert túl hosszan és szárazon írtam. Sem arra nem keltettem fel az érdeklődését, hogy a bejegyzést végigolvassa, sem pedig arra, hogy a könyvet a kezébe vegye. Sőt, azt mondta, az volt az érzése, hogy én inkább lebeszélem a bejegyzés olvasóit a könyv elolvasásáról. Végül kedvesen megosztott egy lehetséges megoldási javaslatot, hogy próbáljam meg valahogy a novellaírói stílusomat belevinni a bejegyzésekbe, mert azáltal személyesebbé és érdekesebbé tehetem az írásaimat.

Mit ne mondjak, jól feladta a nekem a leckét! J Azóta is álmatlanul forgolódok éjszaka, és azon agyalok, hogy tudnám feljavítani a bejegyzéseimet. És ez elvezetett egy érdekes gondolatfolyamhoz. Ahhoz az alapvető kérdéshez tudniillik, hogy mi is a célom ezzel az egésszel. Emlékszem, amikor elkezdtem a projektet 2013-ban, épp egy nagy lejtő aljáról próbáltam felfelé kapaszkodni. Tudtam, hogy kell valami, bármi, ami életben tart, ami fenntartja csak egy kicsit is az érdeklődésem, amibe kapaszkodhatok. Alapvetően ezért vágtam bele ebbe a dologba. Csak olvasni akartam, és megírni a véleményem, és beszélgetni másokkal ezen könyvek apropóján (ez utóbbi cél egyelőre sajna nem valósult meg, de nem adom fel).

Úgyhogy többnyire ezt is tettem. (Még akkor is, amikor maga a blog szünetelt.) És közben érdekes dolgok történtek velem. Találtam könyveket, amelyek mélyebb utazásra hívtak. Utazásra magamban. Felismertem, ráeszméltem dolgokra magammal kapcsolatban egy-egy olvasás hatására. És egy-egy ilyen felismerés után azt vettem észre, hogy egyre inkább ez is kezd motiválni, hogy belekezdjek a következő könyvbe. Vajon most melyik énemmel fogok találkozni? Melyik kérdésemre fogok választ kapni? Hány új kérdést fogok kapni?  Mi lesz a következő állomás?

Ennek kapcsán pedig három dologra jöttem rá. Ez izgalmas, hasznos és fontos. Önmagunk megismerése az egyik leghasznosabb dolog, amit csinálhatunk az életben. És itt nem arra gondolok, hogy tudom magamról, hogy szeretem a limonádét, de utálom a paradicsomos káposztát. Hanem például hogy adott helyzetben miért úgy viselkedtem, ahogy. És valóban az-e a legjobb megoldás, vagy mit tehetnék máskor másképpen. Vagy hasznos dolog lehet például elgondolkodni bizonyos könyvbeli szituációkon, hogy mi mit tettünk volna abban a helyzetben, de azt is érdekes lehet elemezgetni, hogy a szereplő miért úgy döntött, ahogy, és miért (nem) értünk vele egyet.

Szóval úgy döntöttem, a jövőben szeretném egy kicsit ennek irányába elvinni a blogot. Az okok a fentebb említettek: mert izgalmas, hasznos és fontos. Ettől még ugyanúgy megmaradna a könyvek bemutatása, ami néha hosszú. És száraz. És ha nem tetszik egy könyv, akkor a jövőben is azt fogom megírni. Mert titokban meg kicsit inkább pont az a célom, hogy fityiszt mutassak azoknak a „tudósoknak”, akik összeállították ezt a listát, hogy bizony nincs univerzális lista ilyen szubjektív dolgokban. Mert ami nem jó, az nem jó, bármekkora mérföldkőnek is számít az irodalomtudományban. Persze lehet, és kell is ellentmondani. Nem kell, hogy neked ugyanaz legyen a véleményed, mint nekem. Sőt, abszolút nyitott vagyok ellentétes véleményekre. Mostanában egyenesen kedvelem, ha megpróbálnak meggyőzni valamelyik elgondolásom téves voltáról. Persze nem mindig sikerül, de azt hiszem, már sokkal empatikusabban kezelem az ellenvéleményeket, kifejezetten érdekelnek.

A rengeteg rizsázásom lényege tehát: alapvetően nem fog változni a blog, csak szeretnék egy-egy könyv kapcsán többet elmélkedni saját magamról, mert… Jó, nem ismétlem önmagam, ha érdekel, mi jönne ide, bogarászd ki a fentiekből. J J