Legutolsó kiadás: 2021 Európa / GABO
Második
találkozásom Dosztojevszkijjel, és ahogy a címből már sejthető, újfent nem
sikerült lenyűgöznie.
Főszereplőnk,
Raszkolnyikov diák volt, de félbehagyta a tanulmányait, és helyette inkább egy
gyilkosságot fundált ki. Meg is teszi, ez lesz ugyebár a bűn része a címnek.
Bűnhődni azonban már jóval a gyilkosság előtt elkezd. Példaértékű szenvedést
vág le azelőtt, hogy végre rászánná magát a tettre, és ami utána jön, az se
piskóta.
A
baj csak az, hogy egyáltalán nem tudunk meg se róla, se a tettének okairól
semmit. Vagyis megtudjuk például, hogy félbe hagyta a tanulmányait. De miért?
Mert nincs elég pénze? És akkor az a megoldás, hogy étlen-szomjan otthon ülök
egy hónapon keresztül, és azt fontolgatom, hogy megölök és kifosztok egy
tehetős vénasszonyt?
Szóval
már rögtön az elején elbukott nálam ez a történet, és sajnos a többi szereplő
sem tudta feldobni a hangulatot, ugyanis számomra mindenki teljesen érthetetlen
lépéseket tett ebben a könyvben. Bár meg kell hagyni, a főszereplő logikátlan
dolgaira csak és kizárólag hülyeségeket lehetett válaszolni.
Nem
értettem például Razumihin nagy rajongását, Szvidrigajlov szónoklatait és
Szonya döntését. A leglogikusabban talán Katyerina Ivanovna viselkedett, de
csak azért, mert róla legalább egyértelműen tudtuk, hogy nem beszámítható
szegényke.
…
Eddig
jutottam a dühöngésben, amikor is félbe kellett hagynom a bejegyzés írását, és
napok teltek el, mire folytatni tudtam. És ezalatt a néhány nap alatt rájöttem,
hogy tulajdonképpen a legfőbb indok, amiért ennyire kiakasztott ez a történet,
az az, hogy számomra túlontúl ismerős az alaphelyzet. A kétségbeesett diák
helyzete, aki valamilyen okból (és az ok most mindegy is) nem tudja folytatni a
tanulmányait. Elveszve áll a nagyvilágban, az álmai szertefoszlottak, totális
csődtömegnek érzi magát, és szent meggyőződése, hogy nincs mit vesztenie. Az
ember ilyenkor azt hiszi, az egész élete véget ért. És nincs ennél
veszedelmesebb.
Így
már nagyjából minden érthetővé válik. A céltalan bolyongások, a logikátlan
tettek, a folyamatos közeledés és távolodás a rokonokhoz és barátokhoz. A
gyötrődés, hogy mit is kellene tennie. Végül pedig a logikus lépés el nem
ismerése, de mégis meglépése, majd a gyógyulás.
Tudom,
ez így most kacifántosan hangzik, de aki volt már a gödör mélyén, az biztosan
érti, mire gondolok. Aki pedig még nem tapasztalt hasonlót, az legyen nagyon
hálás érte.
Az
egyetlen dolog, amivel viszont nem tudtam megbarátkozni ebben a könyvben, az
maga a gyilkosság volt. És mivel az a történet kulcsmomentuma, így sajnos az
egész történet bukott. Legalábbis nálam.
Én
azt hiszem, hogy mindig igyekszem megtalálni a jó dolgokat egy könyvben. Most
is sikerült többé-kevésbé. De azért összességében számomra ez megint csak egy
olyan könyv volt, amiről soha nem jelenteném ki, hogy mindenkinek olvasnia
kellene.
Te
mit tartasz bűnnek?
