Mesélj még nagypapa! | Nyikolaj Szemjonovics Leszkov: Az elvarázsolt zarándok

 

Legutolsó kiadás: 1978, Magyar Helikon

Idén mintha túltengenének az oroszok itt a blogon. Aktuális delikvensünkkel, Leszkovval nem, hogy még nem találkoztam, hanem még csak nem is hallottam róla eddig. De a szóban forgó könyve, Az elvarázsolt zarándok rövid, és a címe is kellően figyelemfelkeltő, úgyhogy le is csaptam rá.

A regény tulajdonképpen az Egy mihaszna életéből oroszos változata. Éppen annyira nem szól semmiről, mármint semmilyen eget rengető dolog nincs benne. Ugyanakkor ez az élet, semmiségek, örömök és tragédiák sorozata.

Az időjáráshoz és az évszakhoz is tökéletesen passzolt ez a kis regényecske. Itt nálunk ugyanis nagyon hirtelen beköszöntött az ősz nagy hidegekkel és sok esővel. Ezt a történetet pedig leginkább úgy tudtam elképzelni, mintha egy fészekalja gyerek letelepedett volna a kandalló mellett álló hintaszék köré, és nyaggatták volna ősöreg felmenőjüket, hogy meséljen még. Kicsit hihető is meg kicsit nem mindaz a sok kaland, ami a mi jó zarándokunkkal megesett. És épp, mint az öregeknél, az ember sosem tudja eldönteni, mi a túlzás a sztorikban, és mi az, ami tényleg úgy történt, ahogy mondják.

A hosszúsága – vagy inkább a rövidsége is, épp, mint az Egy mihaszna életéből című könyvnek, tökéletesen megfelelt a célnak. Rövidebbre nem lett volna érdemes írni, hosszabbra meg felesleges lett volna.

Egy szóval könnyed kis mese ez, nem volt vele baj. Az egyetlen kérdés viszont, ami felmerült bennem az olvasás során, hogy vajon mit keres ez a könyv (is) a listán. Szerintem ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen ez a történet, egy csipetnyivel több „elvarázsoltság” kellett volna.

A mese összeköt?

Mértékletesség a jó könyv sava-borsa | Joseph von Eichendorff: Egy mihaszna életéből

Legutóbbi kiadás: 1968

Nem emlékszem rá pontosan, hogy hány éve, de szerintem legalább három biztos van már, mióta Eichendorff eme műve a Bookline-os értesítőlistámon csücsült. Én meg csak vártam, és vártam türelemmel, és a türelem most rózsa helyett bizony könyvet termett. 😊 990 Forintért sikerült megvennem ezt a mindössze 143 oldalas könyvet, ami, mint fentebb láthatjátok, utoljára 1968-ban(!) lett kiadva.

A főszereplőnknek érdekes módon nem tudjuk meg a nevét, csupán annyit tudunk meg róla már a címből is, hogy egy mihaszna. Ezt rögtön az első oldalon az apja is hangoztatja, és elküldi őt a háztól, hogy henyéljen most már a más pénzén. Így kezdődik meg a mihasznánk rövidke kalandozása. Isteni szerencse, hogy emberünk optimista, így gyakorlatilag csupa jó dolgok történnek vele. Szinte még ki sem ért a falujából, amikor már munkához jut Bécsben, majd kisvártatva előléptetik. Beleszeret egy grófnőbe, de úgy érzi, szerelme viszonzatlan, ezért újból útra kel, ezúttal Itália felé. Utazása és római tartózkodása is elég izgalmasra sikeredik, onnan pedig már egyenesen robog a happy end felé.

Láthatjátok, hogy nincs egy őrült nagy sztorija a könyvnek. Nincs benne túl sok nagy izgalom, váratlan fordulat, különös csavar. Egy egészen egyszerű, mondhatni falusi sztori ez, mint amilyen a főszereplője is. De jól esett olvasni. Néha jó úgy kiszakadni a valóságból, hogy nem kell még egy fiktív karaktert is félteni. Ez a regény a maga 143 oldalával olyan, mint egy kellemes kis futkosás egy virágokkal tűzdelt, friss, harmatos réten. Az ember egy kicsit kipirul, egy kicsit liheg, de legfőképp mosolyog, és azt érzi, hogy ez most jó. És tényleg az. És néha nagyon kell az ilyen.

Ez a könyv nem akarta megmondani a tutit, nem akart emléket állítani, nem akart okoskodni. Csak kellemesen kikapcsolni, és ezt szerintem száz százalékig teljesítette is. És nem csak a történettel magával, hanem a rövidségével is, mert Eichendorff kiváló érzékkel találta el, hogy hol kell ennek a sztorinak véget vetni. Ha ez a könyv háromszáz oldalas lett volna, biztos, hogy a 168. oldalon eluntam volna már magam, és kínszenvedés lett volna befejezni. Ennyi éppen elég volt belőle, de ennyi kellett is.

Nyilvánvalóan nem ez az évszázad könyve, de ettől még ez egy nem rossz könyv. Szórakoztat, kikapcsol, és iskolapéldája a mértékletességnek. Nem csak a hosszával, hanem például a tájleírásaival is, amikkel ez a szöveg is tele van tűzdelve, de Eichendorff itt sem esett túlzásba. (Nem úgy, mint Victor Hugo…)

„…ha az embert a tarantella meg találja marni, hát egyenest táncra perdül, még hogyha sohasem tanult táncolni életében, akkor is.” Ennek az idézetnek a magyarázatát lásd ebben a bejegyzésemben.

Fontosnak tartod a mértékletességet?

„A szerelem – ebben az összes tudósok egy nézeten vannak – legmerészebb vonása az emberi szívnek. Egyetlen tüzes pillantással lesújtja rang és méltóság fellegvárait, szűk néki a világ, és rövid az öröklét.”

Gyula bácsi világszám | Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül

 

Legutóbbi kiadás: 2022, Hachette Hungary

Ez a második könyvem Vernétől, nem csak a projekt kapcsán, hanem egyébként is, és továbbra is nagyon fájlalom, hogy csak most ismerkedtem meg vele!

Ezt a könyvét, ahogy az előzőt is, a MEK-ből töltöttem le ingyenesen és legálisan. Itt te is megtalálod.

Az Utazás a Föld középpontja felével ellentétben ezt a történetet viszont ismertem, mert annak idején láttam a Nyolcvan nap alatt a Föld körül Willy Foggal című mesét. És persze imádtam, szerintem többször is megnéztem. Nem is értem, hogy kerültem el a könyvet annak idején. De most bepótoltam, és ezt is imádtam! Csupán egyetlen egy icipici dolog miatt nem lett kedvenc, de az is csak az én hülyeségem.

A könyv – nem túl meglepő módon – arról szól, hogy egy angol úriember, bizonyos Phileas Fogg és inasa körül utazza a Földet éppen 80 nap alatt. Ez már szerintem egy önmagában is érdekes alapszituáció, de Verne zseniálisan felturbózza még ezt is. Először is már a kezdet kezdetén csavar egyet a sztorin, ugyanis itt nem csak egy gazdag különc hóbortos utazásáról van szó. Az egész dolog fogadásból történik. Vagyis ahhoz, hogy Mr. Fogg ne jusson koldusbotra, körül kell utaznia a Földet 80 nap alatt. Na most a fogadás tényéből sejthető, hogy ez a nyolcvan nap épp csak, hogy elég ennek a nagyszabású tervnek a véghezviteléhez. Vagyis bármiféle késedelem súlyos következményekkel járhat. És bizony lesznek késedelmek. De ezen túl is számíthatunk azért izgalmakra. Jönnek-mennek majd az útitársak, különféle incidensekbe kerülnek a szereplők, néha együtt, néha külön-külön. Szóval tele van a történet nem várt fordulatokkal. És akkor már nem is említem a fogadás apropóját, amiről én nem is gondoltam volna, hogy végig kíséri az egész történetet, de még ez is adott egy extra csavart a dologhoz.

Kicsit aggódtam az elején, hogy tényleg csak végig rohanjuk a Földet, és semmi ismeretterjesztő jellege nem lesz a könyvnek, ellentétben az Utazás a Föld középpontja felé című művel, de Verne ezt a részt is zseniálisan megoldotta. Szóval bármennyire is ég majd a főszereplőkkel együtt a talpunk alatt a talaj, azért mindig megtudunk ezt-azt az adott helyszínről, ahol épp járművet váltunk. Sőt, néha épp maga a jármű lesz az érdekesség.

Nincs túl sok szereplője a könyvnek, de az a néhány mind imádnivaló. Szerettem és elmondhatatlanul irigyeltem is Mr. Fogg hidegvérét. Semmilyen akadály nem tudta letaglózni. Ha adódott valami hátráltató tényező, ő mindig a megoldást kereste, mégpedig azonnal. Egy cseppet sem állt meg bánkódni vagy kétségbeesni. Azt mondjuk nem értem, hogy tudta Passepartout-t, az inasát elviselni, mert ő meg épp az ellentéte volt. Heves érzelmek egész skáláját mutatta be, és egyéb, „elfogadhatatlan” tulajdonságokkal is rendelkezett. Azért írtam, hogy elfogadhatatlan, mert bizony nem egyszer éppen ő volt az, aki hátráltatta a gazdáját az előrejutásban. Viszont ő volt az is, akin keresztül valamennyire megismerhettük az egyes állomásokat. Mrs. Auda nem sok vizet zavart, viszont dicséretre méltó, ahogy nő létére állta a sarat Fogg mellett. Habár tulajdonképpen nem sok választása volt. És végül ott van Fix, akiről nem árulhatom el, hogy pontosan kicsoda és milyen szerepe van a történetben, de ő volt számomra a legszórakoztatóbb.

A történet egyetlen szépséghibája, hogy a lezárása számomra egy kicsit hiteltelen volt. Persze tudom, ez egy fikció, de amikor van egy tűpontos főszereplőnk, aki annyira precíz, hogy egyszerűen mindig mindent tud, azzal én nem tudom sajnos összeegyeztetni az „apró bakikat”.

Összességében ismét egy zseniális könyvet olvashattam Gyula bácsitól, és azt hiszem, van még könyve a listán, amit természetesen izgatottan várok. Gyanús, hogy új kedvenc íróm lett. 😊

Itt egy újabb karakter, maga Phileas Fogg, aki imád whistezni… 😊 Most már tényleg meg kellene ismerkednem ezzel a játékkal.

 Mennyire vagy hidegvérű, ha a céljaid eléréséről van szó?

„A legrövidebb idő is mindenre elég, ha jól felhasználjuk.”

„Én mindig útra kész vagyok!” – Ezt akár én is mondhattam volna. 😊

„Úgy látom, ha újat akarunk látni, nem is rossz dolog az utazás.”