Charles Dickens: Szép remények

 

Dickens Szép remények című regényének főszereplője a szegény sorból származó Pip, akit szülei halála után nővére és annak férje vesz magához. Pip nővérének a férje, Joe kovács, és a dolog kezdettől fogva elrendeltetett, hogy Pip a megfelelő kort elérve Joe-hoz fog beállni inasnak. Ám két váratlan és véletlen esemény is más mederbe tereli Pip életét, és felébreszti azokat a bizonyos szép reményeket benne.

Elsőként egy téli reggelen Pip a temetőben kóborolva találkozik egy szökött fegyenccel. Ez a fegyenc megfenyegeti Pipet, hogy ha nem segít neki, akkor megöli. Pip ekkor még kisgyerek, nagyon megijed, úgy érzi, nincs más választása, mint segíteni. Élelmet és szerszámokat csempészik ki a fegyencnek az otthonából. Tudja, érzi, hogy minden fenyegetés ellenére a tette mégsem volt helyes, és ez az érzés nagyon sokáig kísérti még.

Másfelől pedig „játszópajtásnak” szegődtetik egy gazdag családhoz. Azért tettem idézőjelbe a játszópajtást, mert tulajdonképpen számomra nem derült ki, hogy mi célja is van az ő látogatásainak Havisham kisasszony házában. Nagyjából úgy bánnak vele, mint egy udvari bolonddal. Lépten nyomon megalázzák szegényt, főleg Havisham kisasszony fogadott lánya, Estella. Ám itt Pip megismerkedik egy másfajta világgal. Betekintést nyer a gazdagok kényelmes életébe, és természetesen sajnálja magát, amiért ő nem ezekbe a körökbe született.

Rendszeresen jár a Havisham házhoz, majd, amikor elég nagy lesz, hogy megkezdje az inaséveit, onnan elbocsátják, és Joe segédjévé szegődik. Egy nap azonban váratlan szerencse éri. Egy ügyvéd keresi fel, és tájékoztatja, hogy egy tehetős ember (nem tudjuk meg a nemét) őt nevezte meg a vagyona várományosának, ám ezért cserébe először is megfelelő oktatásban kell, hogy részesüljön. Pip ekkor útra kel Londonba, szép reményei egyre erősödnek.

Londonba érve szinte azonnal új barátokat szerez, megkezdi a tanulást is, de ahogy telik az idő, úgy halmozza az adósságait, és egyre csak várja, hogy megkapja a pénzt, és vele együtt Estellát. Mert hogy Pipnek az a fixa ideája, hogy Havisham kisasszony hagyja rá a pénzét, és a fogadott lányát is neki szánja.

Sajnos azonban egy váratlan látogatás felnyitja Pip szemét. Kiderül, hogy a fegyenc, akinek sok évvel korábban, kisgyerekként segített, gyűjtögette számára a vagyont, mert megfogadta, hogy egyszer viszonozza a segítséget. Pip légvárai (avagy szép reményei) hirtelen összeomlanak. Innentől kezdve egy cél lebeg csak a szemei előtt, hogy a száműzetésből visszaszökött fegyencet biztonságba helyezze. De erre vonatkozó terve is kudarcot vall.

Pip a történet végére majdnem ugyanabba az anyagi helyzetbe kerül vissza, mint amiből indult. De jó pár fájdalmas tapasztalattal gazdagodva belátja, hogy csak egyetlen járható út maradt számára. Megbékél sorsával és a ténnyel, hogy a szép reményei odalettek, és munkához lát, hogy tisztességes, elfogadható életet teremtsen magának.

Ez egy igen erősen rövidített tartalma az eseményeknek, kizárólag a leglényegesebb pontokat tartalmazza, de még így is látjátok, egész hosszúra nyúlt, ami nem is csoda, lévén egy több mint ötszáz oldalas könyvről van szó. Akit további részletek érdekelnek, az először is olvassa el magát a könyvet, illetve pillantson bele a jövő heti bejegyzésembe, amiben néhány további részlettel szolgálok (főleg a mellékszereplők személyét illetően).

„De hát nem hibátlan ez a világ se, Pip, ne is szívjad nagyon mellre minden baját.”

„…a gyerekek kis világában semmit olyan pontosan nem éreztem volna, mint az igazságtalanságot. Lehet, hogy a gyereket csak apró igazságtalanságok érik, viszont a gyerek is apró, világa is apró, és a gyereknek nem könnyebb felkapaszkodni a hintalóra, mint a felnőttnek a csontos ír vadászlóra.”

„Lelkük mélyén talán más gyerekek is irtóznak attól, hogy nem értik meg őket – ami valószínű is, mert egyéb vonatkozásban még nem észleltem magamon, hogy szörnyszülött volnék -, ha pedig ez így igaz, megtaláltuk titkolózásaik legfőbb kulcsát.”

„Képzeljétek csak el, hogy ha egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másként fordult volna minden. Állj meg itt, aki ezeket a sorokat olvasod, és egy percig gondolj napjaid hosszú láncára. Akár vasból van, akár aranyból, akár tüskéből, akár virágból, meg nem köt téged, ha egyszer, egy emlékezetes napon legelső szeme el nem készül.”

„Ki tudja, milyen messzire terjed a világban a szeretetre méltó, becsületes, kötelességtudó emberek befolyása?”

„Az öncsaló csal a legjobban ezen a kerek világon… Hogy én más hamispénzét jóhiszeműen elfogadom, ez még érthető; de hogy a hamis pénzt magam verjem, és jó pénznek elfogadjam!”

„…rájöttem arra, hogy semmi meg nem indul magától, úgy kell megindítani.”

„Mert van abban valami kellemes, ha az embernek a kelleténél több írószer és papíráru áll rendelkezésére.” Ugye? 😊

„…a ránk következő néhány órának nem láthatunk a mélyére, mint ahogy a folyónak se. Belenyúlhatok, de a dagályt nem foghatom meg.”

Vannak olyan reményeid, amelyekről azt gondolod, hogy szertefoszlottak?

Édes kis semmiség | Louisa May Alcott: Jó feleségek

Most pedig következzék az új bejegyzés-rendszer szerint az egy könyvhöz tartozó második bejegyzés, avagy a gondolataim és érzéseim a Jó feleségek kapcsán.

Mondhatni, emeljük a tétet a Kisasszonyok után, már ami az eseményeket illeti. A March lányok szép lassan felnőnek, és megtalálják a helyüket az életben. Az előző részhez képest komolyabbak a témák, nagyobb az öröm, de nagyobb a dráma is. Mégis valahogy ugyanazt a könnyedséget éreztem olvasás közben, mint a Kisasszonyoknál. Végtelenül szórakoztatott a könyv, a szó legjobb értelmében. Egyáltalán nem akart szájbarágós lenni, pedig tele volt „erkölcsi prédikációkkal”.

Kétszer is sírtam a drámai eseményeken, és nem tudnám megmondani, melyik volt a fájdalmasabb. Az egyik, gondolom, egyértelmű, ez Beth halála volt. Én nagyon kedveltem Beth-t, és nagyon sajnáltam, hogy az ő története ilyen gyorsan véget ért. Valamint azt is nagyon sajnáltam, hogy végül is nem tudtuk meg, hogy pontosan mibe halt bele. Vagy legalábbis számomra nem volt egyértelmű. Csak annyi lett kimondva, hogy a korábbi betegségéből már sosem gyógyult fel igazán. De a könyv elején még egészen úgy tűnt, hogy jól van. Na mindegy, az élet ugyebár ilyen, egyik nap még jól vagyunk, a másik nap meg…

A másik esemény pedig, amelyik könnyeket csalt a szemembe, az Laurie lánykérése volt. Vagyis inkább az, hogy ki lett kosarazva. De ezen is inkább örömömben sírtam, mert annyira meg tudtam érteni Jo indokait, és nagyon tiszteltem őt azért, amiért ő is belátta azt, hogy nem lennének boldogok együtt, és fel is vállalta, és nem engedett a könyörgésnek. Meg persze sajnáltam szegény Laurie-t is, mert átéreztem, hogy ez mennyire fájhatott neki. Aztán persze később mérges lettem rá, amiért úgy tűnt, hogy olyan hamar túl tudta tenni magát a nagy szerelmén. De rögtön meg is enyhültem, mert ezt először ő maga sem értette, és bántotta a dolog. Innen tudtam, hogy helyén vannak az érzései. Bár nekem azért egy kicsit fura volt, hogy végül Amy mellett kötött ki. Nem vártam én, hogy remeteséget fogadjon, de én biztos nem tudtam volna úgy túllenni valakin, hogy közben beházasodok a családjába.

Az egyetlen dolog, ami… nem mondhatom, hogy nem tetszett, csak egy kicsit furcsának találtam, hogy volt két lány is, akik „betörhettek volna” a munkaerőpiacra. És még csak nem is azért, hogy eltartsák magukat, vagy besegítsenek a családi kasszába, mert hogy művészlelkekről van szó. (Ez aztán a durva sztereotipizáció, de értitek, hogy értem, ugye?) Amy a festésben nagyon tehetséges, Jo pedig az írásban, mégis többé-kevésbé felhagynak eme tevékenységükkel. Ennek a miértjét pedig én nem nagyon értettem. Mármint persze a korszellem és a hagyományok. De akkor is!

Összességében a Kisasszonyokhoz hasonlóan a Jó feleségek is nagyon tetszett. Minden dráma ellenére üdítő és szórakoztató volt. Erős érzelmeket váltott ki belőlem, úgyhogy biztos, hogy mindig emlékezni fogok rá. Nem is indíthattam volna jobb könyvvel az évet. 😊

És most, hogy már olvastam a könyvet, nagyon szeretném megnézni a legújabb filmfeldolgozást is, mert valahogy annyira illenek a színészek a szerephez. Mikor Jo a színen volt, folyton Saroise Ronan arca jelent meg előttem, és szerintem Laurie szerepére is tökéletes választás volt Timothée Chalamet. De például kíváncsi lennék, hogy ki játszotta Baehr professzort. Talán írok majd egy bejegyzést a filmről is.

Említésre kerül az Új Héloise.

Milyen szerinted egy jó feleség?

Louisa May Alcott: Jó feleségek

 

Legutóbbi kiadás: 2022, Lazi

Mint láthatjátok, sikerült beszereznem a Kisasszonyok második felét, így folytattam is ezt a remekbe szabott történetet.

Ahogy a tavalyi évösszegzőben is írtam, idén szeretnék egy új bejegyzés-rendszert kikísérletezni, úgyhogy ezennel el is kezdem. 😊 Az új rendszer lényege, hogy minden könyvről legalább két bejegyzés fog születni. Az elsőben a kizárólag a tartalmat foglalom össze röviden, a másodikban pedig a saját gondolataimról írok. Ezzel egyrészt megkurtítom az egyes bejegyzéseket, másrészt pedig több időm marad egy-egy olvasásra.

Következzék most tehát egy rövid tartalmi összefoglaló a Jó feleségekből. A bejegyzéseim továbbra is erősen spoileresek lesznek, tehát ha előbb szeretnéd elolvasni a könyvet, akkor ezt a bejegyzést ne is olvasd tovább.

A Kisasszonyok eseményei után néhány évvel vesszük fel újra a történet fonalát. John Brooke eleget dolgozott ahhoz, hogy megteremthesse az együttélés feltételeit Meg March számára, így hát az első esemény, amin újra részt veszünk a March családdal, az éppen Meg és John esküvője lesz. Az ő életük viszonylag egyenletesen rendezetten csordogál majd tovább az egész könyvön át. Persze egyik házasság sem mentes az akadályoktól és kisebb-nagyobb nehézségektől, és ezeket is jól bemutatja az első boldog pár kapcsolata, de ennek a könyvnek nem (vagy inkább sem) ők a főszereplői.

Jo élete már inkább tele van zökkenőkkel. Nem túl váratlanul ugyan, de egyszer csak eléáll Laurie a nagy kérdéssel, amit Jo kategorikusan elutasít. Úgy érzi, és ebben anyja is megerősíti, hogy ő is Laurie természetükben túlságosan hasonlítanak egymásra ahhoz, hogy hosszú távon boldogok lehessenek együtt. De Jo sem menekülhet a szerelem elől, és bár utolsóként a March lányok közül, de végül rá is rátalál a boldogság és a szerencse is.

Beth a Kisasszonyokban átesik egy súlyos betegségen, és a Jó feleségekben azt láthatjuk az elejétől fogva, hogy valahogy csak nem akaródzik teljesen felgyógyulnia. Sosem tudjuk meg pontosan (legalábbis a magyar fordításból), hogy végül is mi az oka, de elhagyja az árnyékvilágot.

Amy-t a szerencse és a jólneveltsége egy hosszú külföldi úttal ajándékozza meg. Miközben felfedezi Európát, rá is rátalál a szerelem, méghozzá egy régi ismerős személyében, ugyanis a mi becses Laurie-nk lesz a férje.

Mrs. és Mr. March méltósággal és mérhetetlen lelki erővel viselik a rájuk kiszabott csapást. De a sors azért igyekszik valamennyire kárpótolni is őket, ugyanis a történet végére többszörös nagyszülők lesznek.

A mogorva March néni is jobb létre szenderül ebben a részben, és mindenki legnagyobb meglepetésére Jo-ra hagyja a hatalmas házát. Jo és férje – egy német professzor, akivel Jo new yorki tartózkodása alatt ismerkedik meg – nem válnak meg a háztól, hanem fiúiskolát nyitnak.

Ha jól tudom, a March lányok története a Jó feleségek után is folytatódik tovább, főként Jo-ra és az iskolájára koncentrálva. További két kötetben – Fiatalurak és Jo fiai - követhetjük tovább a March család sorsát. Ezek a kötetek azonban már nem szerepelnek a nagy könyvben.

Mi a véleményed a házasságról, mint intézményről?

„Az ég áldjon meg, nem én költök sokat; a pénz maga költi el magát, mire odanézek, híre-pora sincs.”

„Mindig az a legjobb politika, ha az ütést csókkal viszonozzuk akkor is, ha néza nehéz…”

„A férfiak ritkán látják be az ilyet, mert ha a nők adják a tanácsot, a teremtés urai csakis akkor fogadják meg, amikorra rábeszélik magukat, hogy hiszen ők is épp ezt akarták tenni; aztán ezek szerint is cselekednek, és ha sikerrel járnak, felerészben elismerik a gyengébb nem érdemét, míg ha nem járnak sikerrel, mindenestül a nőket hibáztatják érte.”

„Könnyű önmegtagadást ígérni, amikor az én belefeledkezik egy másikba…”

„…mert a bánattal kézen fogva járt a reményteli belenyugvás.”

„Fölöttébb erényes dolog kijelenteni, hogy jók leszünk, de ahhoz hosszú munka kell, kemény munka, mielőtt egyáltalán a helyes irányban tehetnénk le a lábunkat.”

„…sose tudtam, hogy a földi világ ennyire hasonlíthat a mennyországra, ha két ember szereti egymást, és egymásért él!”

„…mert a szegénység gazdaggá teszi azt, aki felül tud emelkedni rajta.”

„…mert a halál nem törhette meg a családi köteléket, amelyet oldhatatlanná kovácsolt a szeretet.”

Légy üdvözölve, 2023!

Megérkezek már én is lassan 2023-ba… 😊

Szóval nem volt egy könnyű évindításom. Na de nem akarok rögtön itt panaszkodni meg kifogásokat keresni. A lényeg, hogy ideértem. És első dolgom volt az erősen elhanyagolt listáimat frissíteni.

Úgyhogy ez a mai csak egy bemelegítő bejegyzés lesz. 😊

A kedvenceim listájára utólagosan három könyvet vettem fel, a Wildfell asszonyát, az Oblomovot és az Utazás a Föld középpontja felét. Jön majd rá minden bizonnyal egy negyedik is George Eliottól, de neki még van a listán két könyve, amit nem olvastam, és előbb meg akarok ismerkedni mindegyikkel, hogy ki tudjam választani a legjobbat.

Illetve a gonosz csapatomba is beválasztottam egy új tagot Ottilia személyében (Vonzások és választások).

Papokkal egyelőre nem bővültünk, de lassan, de biztosan közeledik a pillanat, amikor jön például az Amaro atya bűne… Nagyon bizakodó vagyok! 😊

Az ajándéklistát is frissítettem, két új könyv került rá, az Apák és fiúk, valamint a Jáva gazdag és éhezik.

Jövő héten pedig már jön is az első könyves bejegyzés a Kisasszonyok „második feléről”, a Jó feleségekről.

Hogyan indult az új év?