Bűn és büntetés | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Legutolsó kiadás: 2021 Európa / GABO

Második találkozásom Dosztojevszkijjel, és ahogy a címből már sejthető, újfent nem sikerült lenyűgöznie.

Főszereplőnk, Raszkolnyikov diák volt, de félbehagyta a tanulmányait, és helyette inkább egy gyilkosságot fundált ki. Meg is teszi, ez lesz ugyebár a bűn része a címnek. Bűnhődni azonban már jóval a gyilkosság előtt elkezd. Példaértékű szenvedést vág le azelőtt, hogy végre rászánná magát a tettre, és ami utána jön, az se piskóta.

A baj csak az, hogy egyáltalán nem tudunk meg se róla, se a tettének okairól semmit. Vagyis megtudjuk például, hogy félbe hagyta a tanulmányait. De miért? Mert nincs elég pénze? És akkor az a megoldás, hogy étlen-szomjan otthon ülök egy hónapon keresztül, és azt fontolgatom, hogy megölök és kifosztok egy tehetős vénasszonyt?

Szóval már rögtön az elején elbukott nálam ez a történet, és sajnos a többi szereplő sem tudta feldobni a hangulatot, ugyanis számomra mindenki teljesen érthetetlen lépéseket tett ebben a könyvben. Bár meg kell hagyni, a főszereplő logikátlan dolgaira csak és kizárólag hülyeségeket lehetett válaszolni.

Nem értettem például Razumihin nagy rajongását, Szvidrigajlov szónoklatait és Szonya döntését. A leglogikusabban talán Katyerina Ivanovna viselkedett, de csak azért, mert róla legalább egyértelműen tudtuk, hogy nem beszámítható szegényke.

…

Eddig jutottam a dühöngésben, amikor is félbe kellett hagynom a bejegyzés írását, és napok teltek el, mire folytatni tudtam. És ezalatt a néhány nap alatt rájöttem, hogy tulajdonképpen a legfőbb indok, amiért ennyire kiakasztott ez a történet, az az, hogy számomra túlontúl ismerős az alaphelyzet. A kétségbeesett diák helyzete, aki valamilyen okból (és az ok most mindegy is) nem tudja folytatni a tanulmányait. Elveszve áll a nagyvilágban, az álmai szertefoszlottak, totális csődtömegnek érzi magát, és szent meggyőződése, hogy nincs mit vesztenie. Az ember ilyenkor azt hiszi, az egész élete véget ért. És nincs ennél veszedelmesebb.

Így már nagyjából minden érthetővé válik. A céltalan bolyongások, a logikátlan tettek, a folyamatos közeledés és távolodás a rokonokhoz és barátokhoz. A gyötrődés, hogy mit is kellene tennie. Végül pedig a logikus lépés el nem ismerése, de mégis meglépése, majd a gyógyulás.

Tudom, ez így most kacifántosan hangzik, de aki volt már a gödör mélyén, az biztosan érti, mire gondolok. Aki pedig még nem tapasztalt hasonlót, az legyen nagyon hálás érte.

Az egyetlen dolog, amivel viszont nem tudtam megbarátkozni ebben a könyvben, az maga a gyilkosság volt. És mivel az a történet kulcsmomentuma, így sajnos az egész történet bukott. Legalábbis nálam.

Én azt hiszem, hogy mindig igyekszem megtalálni a jó dolgokat egy könyvben. Most is sikerült többé-kevésbé. De azért összességében számomra ez megint csak egy olyan könyv volt, amiről soha nem jelenteném ki, hogy mindenkinek olvasnia kellene.

Te mit tartasz bűnnek?