Megint csak egy újraolvasás, és az első magyar a listáról (a négyből). Tudom, ez kicsit még később jönne, de mivel az ötvenes kihíváshoz is passzol, így előrehoztam.
Gárdonyi könyvét még általános iskolában olvastam, kötelező volt. Egyébként nem hiszem, hogy a kezembe akadt volna. A háború és a csatajelenetek részletes leírása nem tartozik kifejezetten az érdeklődési körömbe. Arra viszont határozottan emlékeztem, hogy ez a könyv már akkor is tetszett. Kíváncsi voltam, hogy ez az érzés valós-e, vagy csak az idő szépítette meg az élményt. Hogy vajon újfent Mekcsey lesz-e a kedvenc szereplőm. Illetve próbáltam olyan szemmel is tekinteni rá, hogy vajon egy külföldit el tudna-e szórakoztatni, és mit tudna meg belőle a magyarokról. És így, mindezen kérdésekre koncentrálva egészen üdítő élményben volt részem.
A történetről igazából nem szeretnék sokat írni, mert szerintem nincs olyan magyar ember a földön, aki ne hallott volna már erről a könyvről. Buda török általi elfoglalásáról, és az 1552. évi egri győzelemről szól. A magyar történelem két kiemelkedően fontos eseménye. De nem csak ezekről van itt szó, szerencsére. Mint ahogy az alcím is mutatja, a történelmi köntös Bornemissza Gergely élettörténetére lett ráhúzva. A személyes történet és a történelmi események szorosan összefüggnek, és kellő mértékben keverednek.
A könyv öt nagyobb részből áll, a főbb események szerint felosztva. Az első részben megismerkedünk Gergővel, a gyerekkorával. Meglepően remekül indít a történet, hiszen rögtön az események sűrűjébe csöppenünk. Szemtanúi lehetünk egy váratlan fogságba kerülésnek, és egy kalandos megmenekülésnek. A második részben Gergő már valamivel idősebb. Még mindig az ő életét követjük, amikor egyszer csak a török elfoglalja a bevehetetlennek hitt Buda várát. A harmadik rész Török Bálint török fogságból való kiszabadításáról szól. A negyedik és az ötödik pedig Eger ostromáról.
A fent emlegetett kérdésekre válaszolva, nos, a könyv határozottan tetszett, másodjára is. Pontosan azért, mert nem csak száraz történelem volt. Nem dokumentarista volt. Hanem egy szórakoztató mű volt, ami olvastatta magát, mert minden oldalon történt valami. A történelem, a valós, megtörtént események csak mankói voltak a sztorinak. A főszereplő zseniális, és szerencsére nem csak Bornemissza Gergely, a katona, hanem a gyerek, aki minden furfangját latba vetve megszökik a töröktől, a fiatal, aki lángoló szerelemmel szereti gyerekkori játszópajtását, és képes hajmeresztő kalandokba belevonni, csak hogy együtt lehessenek, és a hős, aki mindent megtesz az országáért, de a családjáért is. És mindezek mellett, a személyes és történelmi események kiváló keveredése mellett ott van még egy apró mellékszál, ami végigpulzál a könyvön, felbukkan, majd eltűnik, és az egyik legnagyobb feszültséget kelti, Jumurdzsák gyűrűjének az esete. (Ebből a mellékszálból később különálló könyv és számítógépes játék is született. A könyvet még nem olvastam, de mindenképp szeretném. A játékot még a megjelenésekor megkaptam karácsonyra, mert nagyon szerettem volna. Imádtam! Zseniális játék lett. Nagy szívfájdalmamra a mostani gépemen már nem fut.)
Szóval, mindent latba vetve azt mondanám, ez egy remek könyv, és nem csak nekünk, magyaroknak, hanem akárkinek a világon. Egy korai Dan Brown, ha szabad ilyet írnom. Nekünk, magyaroknak pedig még egy pluszt ad hozzá az, hogy olyan emberekről olvashatunk, akik formálták a történelmünket, és Gárdonyi olyan remekbe szabottan ábrázolta őket, hogy teljesen hihetőnek tűnik, hogy ilyenek voltak. A másik remekelése pedig a valós események felvázolása, a három részre szakadozó ország, a rémület, a pusztítás, a vándorlás, a menekülés egyik zsarnok uralom alól a másik alá, a folytonos viták, hogy a németet vagy a törököt utáljuk-e jobban, és ugyanígy a vallási viták megjelenése.
Imádtam minden egyes fejezetét, minden egyes oldalát, minden egyes mondatát. Jó volt újra elmerülni ebben a kalandban, ami olyan közelről érint minket. Egyedül az egri ostrom leírása tűnt egy kicsit hosszúnak, mert mint mondottam, a csataleírások engem személy szerint nem hoznak lázba. De szerencsére épp mindig jókor jött egy Dobó-féle lelkesítő beszéd. J
És hogy maradt-e Mekcsey a kedvencem? Valamiért mániám, hogy amennyire csak lehet, elhatárolódok a főszereplőtől, és többnyire nem őt választom kedvencnek. Mindig próbálok más érdekes karaktereket keresni. Tény, hogy Mekcsey fontos mellékszereplő, hiszen Gergő barátja és bajtársa. De nem szerepel olyan sokat, hogy igazán kedvenccé lehetne avatni. Ettől függetlenül viszont a másik mániám, hogy ok nélkül is ragaszkodom a régi választásaimhoz, szóval igen, abszolút maradt a kedvencem. J
„Míg az ember meg nem házasodik, mindig fiatal.”
„Ó, ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a földre!”
„…nem a kar ereje a fő, hanem a szív ereje: a bátorság.”
„Az öreget (ti. Tinódi Lantos Sebestyént)kár lenne a halál útjára vinni. Ő a legtöbbet érő ember közül való most az országban. Az Isten is azt akarja, hogy ide-oda kóboroljon, és élessze a szívek kialvó tüzét. Ez az ember a nemzet lelkéből kizengő fájdalom.”
„A pénz minden lakatnak kulcsa volt mindenkor.”
„De micsoda templom az, amely hívek helyett földdel van megtömve; harangok helyett ágyúk ülnek a tetején, s orgona helyett ágyúk dörgése szól belőle: a halál orgonája.”
„Csak a közepes elme ragaszkodik az élethez. A gyönge elméjű ember azért bátor, mert nem érti a halált. Az erős elméjű ember meg azért bátor, mert érti.”
„A mi bátorságunkról beszél az egész világ! Még száz esztendő múlva is azt fogják mondani a bátor szó helyett, hogy egri.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése