/Idő hiányában nincsenek képek. :( /
Végére értem a második kötetnek, és hát huhh. Aki egész véletlenül olvasgatta a korábbi bejegyzéseimet, esetleg tudhatja, hogy menthetetlenül romantikus lélek vagyok, és ez a könyv totálisan kikészített.
Ugyebár az előző kötetnek ott lett vége, hogy valaki felfedezte a szerelmes leveleket. Nos, ez nem volt más, mint Júlia anyja, aki bele is halt a bánatba, hogy rosszul nevelte a lányát. Az elején tehát nagyon pörögnek az események. Az anyja halála után az apja elég gyorsan hozzáadja Júliát Wolmarhoz, akit eredetileg is kiszemelt neki. Itt mondjuk kissé érdekes helyzetbe kerül, ugyanis időközben kiderül, hogy Wolmar elszegényedett, de hát ha már egyszer neki ígérte a lányát, akkor nem hazudtolhatja meg magát. Fura egy felfogása volt az öregnek…
Főhősünk, St. Preux (egy idő után ezen az álnéven emlegetik) ezután teljes letargiába esik, először öngyilkosságot fontolgat, de aztán szerencsére letesz róla. Aztán rá akarja beszélni Júliát, hogy legyenek szeretők, de Júlia már nem akar rossz útra térni. Ezek után St. Preux barátja, Bomston javaslatára, hajóútra indul, és négy évet a tengeren tölt.
Mire visszatér, Júlia már kétszeresen anya. Közben bevallja férjének ifjúkori ballépését, Wolmar pedig valamiért ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy megismerje a férfit, aki el tudta csábítani a feleségét, ezért meghívja hozzájuk. St. Preux egész sok időt tölt náluk, és ezen idő alatt elég hosszú levelek születnek, például maga St. Preux hosszan ecseteli Bomstonnak, hogyan is mennek a dolgok Júliáék birtokán.
Mikor St. Preux odaköltözik Júliáékhoz, egy darabig nagyon izgalmasnak éreztem a sztorit, mert nem tudtam, mire számítsak. Ők hárman, mármint Júlia, a férje és St. Preux mindenáron barátok akartak lenni, valamint mind az öten – Bomstonnal és Klárával kiegészülve – kerülték a múltról való beszélgetést. Ennek ellenére a szerelem, a szenvedély végig ott lógott a levegőben, és én nagyon vártam, hogy megtörténjen az, aminek meg kell történnie, hogy ők ketten végre egymás karjaiba borulhassanak, és szerethessék egymást az idők végezetéig. De ez a könyv sajnos nem erről szólt.
Nem hittem volna, hogy Júlia ennyire képes lesz tartani magát, de képes volt, és ezért minden tiszteletem az övé. Férjes asszony volt gyerekekkel, és eldöntötte, mi a fontosabb neki, a család vagy a szerelem. Ő a család mellett döntött, és bár nehéz kimondani, de igaza volt. És nem csak azért, mert akkoriban még nem volt „divat” elválni.
Azt sem hittem volna, hogy St. Preux ennyire fogja tartani magát, de az ő tartása számomra kissé hihetőbb volt. Talán azért, mert bizonyos vonatkozásban én is hasonló cipőben járok. Néha annyira szeretünk valakit, hogy képesek vagyunk a szeretett személy kedvéért eljátszani, hogy csak barátként tekintünk rá. Ez, hölgyeim és uraim, nagyon kemény meló.
És azt sem hittem volna, hogy Wolmar össze akar majd haverkodni a felesége szerelmével. Persze az nagyon szép, hogy ennyire bízott Júliában. Ez egyfajta elismerés Júlia felé. De akkor is!
Szóval a nagy beteljesedés nem jött össze, de azért amire számítottam, az nem maradt el. Mert egy ilyen szerelem, tudjátok, az nem múlik csak úgy el. Ez a „Nem, nem és nem!” kategória.
Sokat gondolkodtam, leírjam-e, végül is mi történt, de úgy döntöttem, kivételesen nem teszem meg. Akit érdekel, járjon utána maga. Aki szereti a romantikus történeteket, annak megéri. Azért a végére készítsetek pár pzs-t a közelbe. Engem legalábbis megríkatott, mert olyan gyönyörűen szívszaggató volt.
Jövő héten összefoglaló. Addig megyek, és élvezem még kicsit az aurámat körbevevő rózsaszín buborékokat. :D
„…csak az első lépés kínos a bűn ösvényén …. a többi magától jő.”
„Le kell egymásról mondanunk – ha továbbra is szeretni akarjuk egymást, nehogy csupa szeretetből meggyűlöljük egymást!”
„…nagyobb fontosságot tulajdonítunk az életnek, mint aminővel az valójában bír…”
„…ne gyújtsd fel magad felett a házat azért, hogy ne kelljen rendbe hoznod.”
„A fájdalom s gyönyör villámként cikáznak át létünk derült egén, az élet egy pillanat, értéktelen jószág, értéke csak úgy van, ha cselekedetekkel teli!”
„Amily mértékben halad az idő felettünk s terjeszti ki óriási szárnyait – abban a mértékben zsugorodik össze a szív, mely egykor az egész világot magához tudta volna ölelni.”
„A tiszta lelkiismeret melyet nem nyugtalanít meg semmiféle gondolat – valóban a leggyönyörtelibb állapot, amelyet képzelni lehet, s ki ezt nem élvezi: az igazán azt sem tudja, mi az élet!”
„…a tulajdonnak csak úgy van valódi értelme, ha helyes álláspontot foglalunk el vele szemben, s ha nem a javak megszerzése, hanem inkább azok igénybevétele a fő cél.”
„Az első, amire gondot kell fordítanunk, az, hogy csak becsületes embereket tűrjünk meg körükben, kik a rendet nem zavarják meg soha. Ámde oly könnyű-e szolgálni és becsületesnek maradni? Sokkal nehezebb, semmint azt némelyek hiszik.”
„Látni, hallani kell őt, ez a legnagyobb dicséret, amit valakire mondhatni…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése