A politika nem az én asztalom? | Elmélkedések George Orwell Állatfarmjáról

 

Az angol Penguin kiadó Teacher’s Guide sorozatában az Állatfarmhoz is tartozik egy kis segédlet, úgyhogy következzen most néhány kiegészítő gondolat George Orwell művéhez.

Illetve először jöjjön egy kis magyarázat a korábbi bejegyzés címéhez. Úgy érzem, nem nagyon illik sem a szöveghez, sem hozzám. Egyrészt nagyon nehéz erről a könyvről úgy írni, hogy ne érintsünk semmilyen megosztó témát. Másrészt nekem egyébként elég határozott véleményem van bizonyos megosztó dolgokban, de ezekkel általában csak egy szűk kört traktálok, akikről tudom, hogy nem szedik le a fejem ezért. J Szóval a politika igenis az asztalom, sőt, azt vallom, hogy mindenkinek az asztala kellene, hogy legyen. De amikor az ember azt látja, hogy a vitakultúra, mint olyan, kezd eltűnni, akkor elkezdi bizonyos témákban nem hangoztatni a véleményét, elkerülvén ezzel az esetleges konfrontációt. (És konfrontáció alatt nem ellenvéleményt értek, hanem anyázást.)

A segédletben megfogalmazott kérdések és feladatok többsége persze nagyon hasznos azoknak a fiataloknak, akik most ismerkednek az érintett történelmi eseményekkel, de én ezeket most átugrottam, és csak néhány érdekes kérdést emelnék ki.

Elsőként azt, hogy a segédlet szerint az Állatfarm bizonyos vonatkozásaiban nagyon hasonlít a fabulákra, kivéve azt, hogy nincs tanulság a történet végén. Hiszen mindegy, hogy mit látnak a leskelődő állatok az utolsó jelenetben, az nem viszi közelebb őket egy jobb élethez.

Erről a témáról rögtön két dolog is eszembe jutott. Elsőként az, hogy mi van, ha éppen az a tanulság, hogy nincs mit tenni, a világ egyszerűen így működik, hogy egymást váltják a hatalmon a zsarnokok.

A második gondolatom pedig összefüggésben van két másik kérdéssel is. Volt egy feladat a segédletben, mégpedig össze kellett írni a jó vezető tulajdonságait. A másik pedig, hogy el kellett gondolkodni azon, hogy mi történt volna akkor, ha Napóleon valahogy kikerül a képből, és Hógolyó irányítja tovább a farmot. De mi van, ha jelen esetben nem a fejétől bűzlik a hal, és nem a vezetővel van baj, hanem a néppel? Mert mi a jó vezető egyik ismérve? Hogy a nép érdekeit nézi. Oké, de a népen belül mindig lesznek különböző vélemények, vagyis egy jó vezetőnek a többség érdekeit kellene nézni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy mindig lesz egy elégedetlen kisebbség. Vagyis ebben a vonatkozásban nincs jó vezető. Az tehát, hogy tanulság helyett mi történt ennek a történetnek a végén, nem egy nagy meglepetés. Továbbá a szituáció adja azt a sokkal inkább helyénvaló(nak tűnő) kérdést, hogy milyen a jó nép? Bizony nem mindig kellene a vezetőkre mutogatni, hanem előbb a saját házunk táján kellene sepregetni.

A történet elején kapunk egy csokorra való alaptörvényt, amelyek szerint az állatok élni akarnak, de ezeket a disznók igen hamar elkezdik megszegni. Amivel szerintem alapvetően nincs probléma, mármint abban az értelemben, hogy ahol szabályok vannak, ott mindig lesznek szabályszegők is, ez egyfajta törvényszerűség. (Mondhatni, ez egy Murphy…J) Sokkal problémásabbnak látom azt a dolgot, és ez tulajdonképpen átvezet egy másik témához is, hogy a többi állat a nyilvánvaló törvényszegéseket szó nélkül hagyja minden egyes alkalommal. Pedig nagyon hamar, még Hógolyó irányítása alatt elkezdődnek ezek a törvényszegések. Először talán jelentéktelennek tűnnek ezek a lépések, de épp ott kellett volna elejét venni a kihágásoknak. Az elejét venni pedig koránt sem azt jelenti, hogy szembe kell menni a törvényszegőkkel. Nyilván a nép szintjén az a legjobb megoldás, egyéni szinten viszont van egy másik lehetőség is: ott kell hagyni a törvényszegőket. A lényeg, hogy valamit lépni kell, különben egyre rosszabb irányba fognak fordulni a dolgok, és ezt kiválóan mutatja is a könyv.

Itt van az a pont, ahol érdemes megvizsgálni két, jelentéktelennek tűnő karaktert. Az egyik Benjámin, a szamár. Úgy tűnik, hogy Benjámin sok mindent tud, és sok mindent ért. És mindezek ellenére nem tesz semmit, csak megy a tömeg után, elvan a maga langyos pocsolyájában. Pedig benne annyi potenciál rejtőzik. De itt vissza is kanyarodhatunk az egyik fentebbi kérdéshez, hogy mi van akkor, ha ő azt is tudja, hogy úgysem tud tenni a fennálló rend ellen semmit?

A másik pedig Micike, aki elég hamar kilép a történetből azáltal, hogy elszökik a farmról. És nyilvánvalóan nem tudjuk őt követni, mert akkor nem látnánk, mi történik a farmon. Viszont érdemes elgondolkodni az ő „probléma megoldási módszerén”.

Térjünk vissza még egy pillanatra Hógolyóra, akiből bámulatos sebességgel lett közellenség. Közellenségre pedig általában a manipuláláshoz van szükség. És ez például egy olyan aspektusa a könyvnek, ami nem szűnt meg létezni. Ma is kipécézünk csoportokat vagy kinevezünk dolgokat közellenségnek, és ezt a hatalom prímán fel tudja használni ellenünk. Érdemes ezen is egyéni és társadalmi szinten is elgondolkodni. Miért hasznos egy közellenség? És biztos, hogy az a bizonyos közellenség tényleg közellenség? Az éremnek mindig két oldala van.

Rengeteg téma lenne még, amiről lehetne még napjaink vonatkozásában is beszélni, de ez a bejegyzés már így is elég hosszúra nyúlt. Talán még két rövidke végtanulságot bebiggyesztek ide. Az első, hogy tanuljunk, emberek! Orwell a legokosabb állatok kezébe adta a hatalmat, de talán csak azért tudtak olyan sokáig hatalmon maradni, mert nem volt elégséges ellenpólus. Hiszen a többi állat nem tudott olvasni, így könnyű volt őket például a törvényekkel megvezetni. Tanuljunk, és ha valamivel nem értünk egyet, akkor merjünk nemet mondani.

A második pedig, hogy igyekezzünk közösségi, társadalmi szinten is gondolkodni bizonyos problémákról. Persze mindenkinek saját maga az első, ez nem önzőség, de ne felejtsük el, hogy rajtunk kívül is van élet.

A politika a te asztalod?