Következzen az év utolsó könyve, a kimondhatatlan és leírhatatlan című (ötödjére sikerült jól leírnom J) A kalandos Simplicissimus. A két kötetes mű második kötetének végén található tanulmány szerint ez egy pikareszk regény. A wikipédia szerint (tudom, nem túl jó forrás, de javítsatok ki, ha tévedett) a pikareszk regény kópé- vagy kalandorregény, melynek főszereplője a társadalom peremén élő ember, aki saját eszessége és ügyessége révén próbál boldogulni. Nos, ez a meghatározás erre a könyvre száz százalékosan igaz.
Főszereplőnk Simplicius Simplicissimus (másodjára sikerült jól leírnom, fejlődök… J) egy parasztcsaládban nevelkedik, ahol teljesen el van zárva a külvilágtól. Ennél jobban már nem is élhetne a társadalom peremén. Annyira együgyű, hogy még a nevét sem tudja. Később egy remetéhez kerül, ő nevezi majd el Simpliciusnak, éppen együgyűsége miatt.
Simplicius mindenféle nagyszerű kalandokba keveredik, miután remete tanítója meghal. Udvari bolond lesz egy város uránál, később katona, aztán tanító Párizsban, aztán megint katona, feleségül vesz egy lányt, aki később meghal, születik megszámlálhatatlanul és követhetetlenül sok gyereke, újból megházasodik, aztán újból özvegy lesz, majd földbirtokos paraszt, csodás kalandokat él át, míg végül egy lakatlan szigetre kerül, ahol nagy boldogságban él egyedül.
Most, így utólag átgondolva teljesen olyan, mintha kicsit keretben lenne ez az egész első kötet. Onnan indulunk, hogy Simplicius a remeténél beavatást nyer a keresztény vallás tanaiba, és az első száz oldalon keresztül rendkívül istenfélő életet él. Itt kell feltétlenül megjegyeznem, hogy míg a végére nem értem ennek a száz oldalnak, gondolkodás nélkül kijelentettem volna, hogy az összes elolvasott könyv közül eddig ez a legjobb. Ez a száz oldal elmondhatatlanul nagyon tetszett. Pedig nem vagyok egy vallásos ember, de szerintem épp ezért érintett meg annyira. Mert a főszereplő a maga egyszerűségével éppen azokat a dolgokat tette magáévá az egész keresztény vallásból, amelyeknek szerintem a legfontosabbaknak kellene lenniük: a tisztességet, a becsületességet, a jóra való törekvést. A tíz parancsolatot tartotta élete fonalvezetőjének, egyszerűen csak azért, mert úgy gondolta, hogy az a helyes, ha nem lopunk, nem csalunk, és nem bántjuk az embertársainkat. Mikor először elkerült a városba, az emberek közé, rácsodálkozott, milyen romlott életet él ott mindenki.
Rengeteg fantasztikusan egyszerű, de ugyanakkor nagyszerű leírás található az első száz oldalon, amelyeket most szeretnék kiemelni, hogy ha bármikor bárkinek a kezébe kerül ez a könyv, legalább ezeket a részeket olvassa el.
· Az első könyv (a kötet könyvekre, a könyvek pedig fejezetekre van osztva, tehát jelen esetben az első könyv nem fizikai értelemben értendő, hanem irodalmi értelemben) huszonnegyedik fejezetében a bálványimádásról ír, hogy mennyi mindent tisztelnek jobban az emberek, mint Istent. (És Isten alatt itt általában nem a „személyt” kell érteni, hanem amit képvisel, a szeretetet, a becsületességet.)
· Szintén az első könyv harmincadik fejezetében arról értekezik, mennyire káros az alkohol, és mit képes tenni az emberekkel.
· A második könyv huszadik fejezete a szerencsejáték káros hatásairól szól.
A kerethez visszatérve, az utolsó, hatodik könyv pedig úgy végződik, hogy Simplicius egyedül marad egy lakatlan szigeten, aminek felettébb örül, mert így az emberek nem csábíthatják bűnre, és újra Isten szolgálatának szentelheti az életét. Bár azért azt meg kell jegyezzem, hogy ezt a fajta visszatérést én a magam részéről már nem éreztem igazán őszintének. Ellenben az is tény, hogy bár egyszer egy hajós felajánlotta Simpliciusnak, hogy visszaviszi Európába, de ő nem fogadta el, és ez mindenképp dicsérendő.
Isten megtalálása és újramegtalálása közt azonban Simplicius volt a világ legnagyobb gazembere. Lopott, fosztogatott, öldökölt, paráználkodott, és mindezeket annyiszor megtette, ahányszor csak tudta. Vagy talán még többször is. Megrészegítették őt a földi dolgok, és ez engem nagyon elkeserített, mert az első száz oldal után nem számítottam ilyen drámai fordulatra. Mindazonáltal, ha nincsenek elvárásai az embernek, akkor viszont lehet egy izgalmas könyv, mert tényleg rengeteg minden történik a főhőssel.
Volt egy második váratlan fordulat is, méghozzá az ötödik könyvben. Egészen addig ugyanis teljesen emberi volt minden esemény, az ötödik könyvtől azonban történt néhány fantasztikus dolog, például Simplicius rövid látogatást tett egy tó fenekére, a sellők birodalmába. Ez nagyjából valahol a négyszázadik oldal környékén történt, tehát annyira nem várt dolog volt, hogy nagyon meglepődtem, miért kellett ilyesmit beleírni, mikor előtte teljesen valóságos dolgokról volt szó. Nem is igazán értettem, mi volt ezzel az író célja, hacsak az nem, hogy megmutassa, milyen szerencsések vagyunk Isten kegyeltjeiként, de ezt szerintem máshogy is meg lehetett volna mutatni.
A vallásosságtól eltekintve, mert én mégiscsak ezt éreztem a könyv fő motívumának, az író rengeteg más dologról is roppant éleslátással ír. Például a könyv a harmincéves háború idején játszódik, és néhányszor bepillantást nyerhetünk konkrét, megtörtént, valós eseményekbe, és megismerkedhetünk valóban élő személyekkel, ami számomra, mint félig-meddig történész diplomával rendelkező ember számára roppant izgalmas volt. Azonfelül szeretnék itt megemlíteni további néhány fejezetet és részletet, amelyek rendkívül érdekesek:
· Az első könyv tizenötödik fejezetében bravúros társadalom-leírást olvashatunk.
· A második könyv tízedik fejezetében van egy rész a művészet megítéléséről (ti. hogy a nagy művészeknek kijár az elismerés).
· A harmadik könyv negyedik fejezete arról szól, hogyan lehetne létrehozni az ideális államot.
· A harmadik könyv tizenharmadik fejezete a pénzről, és az azzal járó pozitív és negatív dolgokról szól.
· A harmadik könyv huszonharmadik fejezetében néhány ma is létező „betegség” (pl. irigység, mértéktelenség, düh, stb.) leírását olvashatjuk.
· A hatodik könyv több fejezetében Simplicius azon elmélkedik, hogy vajon a pazarlás vagy a fösvénység a nagyobb bűn.
Az író nagyon sok ókori és korabeli nevet, helyet, eseményt említ, ezért csak az első kötetben tizenegy és fél oldalnyi jegyzetet találhatunk, amelyek a jobb megértést segítik. Ezek nagy része igazából szerintem kicsit fölösleges volt, más részük viszont rendkívül érdekes. Most csak egyet szeretnék kiemelni. Egy helyen az író a „kalendáriumot csináltam” szófordulatot használja, ami jelent esetben annyit tesz, hogy gondolkodni, tűnődni valamiről, illetve számba venni a lehetőségeket. Nekem ez a kifejezés nagyon megtetszett.
Még egy érdekességet szeretnék kiemelni, mielőtt átadom a helyet az idézeteknek. Ez pedig a könyv magyar vonatkozása. Az ötödik könyv tizenkilencedik fejezetének alcíme: Egy s más a magyar újrakeresztelkedőkről és életük módjáról. A leírásban a hangsúly inkább az újrakeresztelkedőkön van, mint a magyarokon, de azért mégiscsak megemlítésre kerültünk egy újabb könyvben, amely rajta van az 1001-es listán. Ezen kívül a hatodik könyv tizennegyedik fejezetében a következő szerepel: „…ugyancsak egy kutat Magyarországon, a Szepesség közelében, amelynek vize szétmarja a vasat, jobban mondva olyan anyaggá változtatja, amelyből aztán tűz segítségével rezet készítenek, az eső pedig vitriollá változik;…” Izgalmas lenne utánajárni ennek, hiszen minden ilyen leírásnak van valami valóságalapja. (A tanulmány szerint azonban Grimmelhausen sosem járt Magyarországon. Kár. Bár ezt szerintem nem jelenthetjük ki egyértelműen. A történelmi ténykezelés a vesszőparipám…)
„Hasztalan kiáltozás helyett hallgasd meg inkább utolsó intelmemet: mind jobban és jobban ismerd meg tenmagadat; és ha olyan öreg lennél is, mint maga Matuzsálem, szívedben akkor is őrizd meg ezt a tanítást. Mert a legtöbb ember elkárhozásának az az oka, hogy nem tudja magáról, ki is ő, és mivé lehet, vagy mivé kell lennie.”
„A nyáj elé ifjú birkát/tesznek meg vezetőnek,/s ez mégis sok-sok éven át/jól összetartja őket./Megbízhat benne pásztora,/bár ifjúkorát éli - /a korból nem szabad soha az erényt megitélni.”
„Valóban, szépséges hölgyem, igaz szívemből sajnálom, hogy balszerencsénk nem engedi tisztes helyen élveznünk a szerelem gyümölcseit. Mindazonáltal szavamra mondhatom, hogy Szépséged jelenléte e megvetendő zugot a legkedvesebb paradicsomnál is bájosabbá varázsolja.”
„…a mélységesen jóságos Isten minden embernek ad annyi értelmet, hogy abban a helyzetben, amelybe ő juttatja, fussa is a maga életben tartására.”
„…sokan tévednek, amikor azt hiszik, csak nekik van eszük és ők a világ okosai; mert hát emberek laknak túl a hegyeken is.”
„A te életed nem élet volt, hanem halál; napjaid: egyetlen sötét árnyék, éveid: nyomasztó álom, gyönyöreid: súlyos bűnök, ifjúságod: képzelgés, jóléted pedig alkimisták kincse, kiszáll a kéményen és cserbenhagy téged, mielőtt észrevennéd!”
„Isten veled, Világ! Mert benned nem lehet bízni s tőled nincs mit remélni: a te házadban, ami elmúlt, az már semmivé is oszlott; ami jelenvaló, az eltűnik kezünk alatt, az eljövendő pedig még nem vette kezdetét; a legmaradandóbb is széthull, a legerősebb is eltörik, a legörökebb is végződik; így hát halott vagy te a halottak között, és száz esztendő alatt nm adsz nekünk egy órányi életet.”
„…aki a drága, visszahozhatatlan időt hiábavalóságokra fecsérli, az semmire pazarol el egy isteni ajándékot, amely avégből adatott nekünk, hogy lelkünk üdvösségén munkálkodjunk.”
„Ám közben a belső őrző, a józan ész világossága, a soha el nem némuló tanú, tudniillik a lelkiismeret sem mulasztotta el, hogy kinek-kinek idejében szeme elé ne tárja a maga hibáját és ne figyelmeztesse reá.” (Szerintem senki még ilyen szépen nem fogalmazta meg, mi a lelkiismeret.)
„…az ember, legyen barát vagy ellenség, csakis bűnbe sodorhat bennünket…”
