Személyesen - Őszi kaland

 

Készülök még egy bejegyzéssel a Fogadó a Repülő Sárkányhoz című könyvhöz, amelyről múlt héten már volt szó. (A bejegyzést itt éred el.) Most mégis valami más fog következni, ami nagyon kikívánkozik belőlem.

Amikor 2018. augusztusában elkezdtem bemutatni A Gyűrűk Ura első kötetét, már akkor is megemlítettem, hogy mennyire vágytam már újra Tolkien birodalmába. Akkor nekem az már egy újraolvasás volt, és most utánanézve nem hangsúlyoztam ki eléggé, mit is jelentett (és jelent azóta is) számomra ez a vágyakozás. Hát erről szeretnék ma írni.

A filmes összehasonlító bejegyzésben egyértelműen kifejtem, hogy A Gyűrűk Ura az egyetlen olyan mű, amelynek a filmes feldolgozása sokkal jobban tetszik, mint az eredeti könyv. (Azóta sem találtam más példát erre a faramuci helyzetre.) A film előnyeinek és a könyv hátrányainak következtében már akkor is a filmeket ajánlottam inkább fogyasztásra azoknak, akik nem hardcore rajongók. Ezt a véleményemet továbbra is fenntartom. Tolkien, bár hatalmas és elképesztő fantáziája volt, elsősorban tudós volt, nem író, és ez azért meglátszik a könyvön.

Ám nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy végeredményben Tolkien volt az, aki létrehozott egy olyan univerzumot, amelybe minden késő nyáron / kora ősszel menthetetlenül visszavágyok.

A szerelmem a filmekkel valószínűleg annak következtében alakult ki, hogy a filmeket láttam előbb, és csak később tudtam meg, hogy ezek valójában könyvadaptációk. Persze mikor ezt megtudtam, rögtön megvásároltam a könyveket is, és azon melegében el is olvastam őket. Nem emlékszem már pontosan, hány éves voltam, mikor először olvastam, de biztos, hogy bőven nem voltam még 18.

Megszámolni nem tudnám, hányszor láttam már a filmeket. És nem csak, hogy láttam, de egy időben ezek voltak a komfort-filmjeim. Erre aludtam el, és ez szólt a háttérben, ha olyasmit csináltam, ami közben nem zavart, ha szól valami. Ez utóbbi főleg az első részre, A gyűrű szövetségére volt igaz, mert a másik kettő egyrészt jóval sötétebb, mind hangvételében, mind a látványvilágban, másrészt pedig azokban két külön szálon fut a cselekmény (néha még többön is), és én Frodó bolyongásait nem annyira szeretem.

A szerelemhez minden bizonnyal az is hozzátartozik, mennyi mindent képzeltem hozzá a látottakhoz. Eleve rögtön a sztori elején megismerkedünk egy teljesen új fajjal, akiknek az életvitele alapvetően elég vonzó, és a vidék, ahol laknak, sem megvetendő. És a felfedezésre váró dolgok egyre csak bővülnek és bővülnek. És erre persze aztán a könyvek is rásegítettek. Egyrészt sokkal több információt közöltek a filmből már ismert helyekről/népekről/eseményekről. Másrészt pedig kibővítették az univerzumot, hiszen a filmből azért jó pár dolog kimaradt.

Egyszóval kezdettől fogva imádtam azt a világot, amit Tolkien (és a filmesek) létrehozott(/hoztak). Szerettem nézni és szerettem olvasni is. És bár nem tartom magam egy őrült rajongónak, aki ennek az univerzumnak minden apró részletét ismeri, azért az évek során beszereztem még néhány könyvet, és tovább tágítottam a magam számára ezt a világot.

Közben nőttem és nőttem (és öregedtem), és kikerültem az iskola világából, és megszűntek a szeptember elejei iskolakezdések, amik számomra mindig is fontosak voltak. És azt hiszem, ekkor kezdett nálam valahogy összekapcsolódni Tolkien világa az ősszel. És azóta minden ősszel (sőt, már nyár végén is) megmagyarázhatatlan módon vágyom arra, hogy újra elmerüljek ebben a világban. Olyan erős ez az érzés, hogy ilyenkor mindig belekerülök egy mini olvasási válságba, mert ellenállok ennek az érzésnek, de mást sem tudok elkezdeni, mert Középföldére vágyok.

Annyit gondolkodtam már, hogy mi lehet ennek az oka, de még nem igazán találtam kielégítő választ. Mert Tolkien sztorija alapvetően azért nem egy szívderítő sztori. Tele van halállal, háborúval, félelemmel, kétségekkel. Ezeket én mégis valahogy kizárom, és csak a kaland marad meg számomra. Hogy valami új kezdődik, valami felfedezésre vár. És ezek az érzések nekem egyértelműen az iskolakezdéshez, és ezáltal az őszhöz kapcsolódnak.

Talán ez lehet. De ha valakinek van egy jobb válasza erre, szívesen venném. Addig is, én most egy kicsit Középföldén kalandozok, aztán visszatérek Le Fanu fogadójába (talán két bejegyzés erejéig is). És azt már most tudom, hogy szeptember utolsó szerdáján és október első szerdáján nem lesz bejegyzés, mert tanulmányúton leszek Görögországban. Viszont azt már elárulhatom, hogy Dosztojevszkij utolsó listás regényét, az Ördögöket viszem magammal. (Képes vagyok megkeseríteni a saját kalandom. 😊) Remélhetőleg a másfél hét alatt sikerül kiolvasnom. (Bár lehet, hogy már hamarabb is el tudom kezdeni.) És az októbert ezzel fogjuk indítani.

Milyen érzéseket, gondolatokat kötsz az őszhöz?