Apuleius: Az aranyszamár

Hol is kezdjem? … Én igazán mindent megtettem, ami tőlem telt, de sajnos nem sikerült egyelőre beszereznem a Vízparti történetet, ezért úgy döntöttem, félbe hagyom, és továbbléptem, nem kis bánatomra. Sajnos az itthoni könyvtár nem elég nagy az igényeimhez, és bár antikváriumból viszonylag olcsón be lehetne szerezni, most nem akarok ebbe pénzt ölni, úgyhogy a sok száműzött ivócimbora történetének befejezését későbbre kell halasztanom.

Következett Apuleiustól Az aranyszamár. Az 1959-es kiadás bevezetőjében szó esik róla, hogy Apuleius egy olyan korban alkotott, amikor az irodalom nem igazán állt a helyzet magaslatán. Ezért is olyan kiemelkedő az ő műve. Valószínűleg ezért kerülhetett fel ez a könyv az 1001-es listára. Más okot nem sikerült találnom rá.

A könyv magának Apuleiusnak az életéről, pontosabban az életének egy időszakáról szól. Vándorlásai közepette betér egy ismerőse ismerőséhez, ahol aztán roppant együgyű módon szamárrá változik. Szerény véleményem szerint kicsit meg is érdemelte. Szamárként veszélyesebbnél veszélyesebb kalandokat él át, és legalább nyolcszor gazdát cserél. (Oké, nem számoltam meg, de elég soknak tűnt.) Majd a történet végén természetesen isteni közbeavatkozással (erre van is egy kifejezés, nem??) sikerül visszaváltoznia emberré, és feltehetően boldogan él, amíg meg nem hal. (Deus ex machina, közben utánanéztem. J) Ez tulajdonképpen a kerettörténet, amiben túl sok izgalmas dolog nem is történik, inkább azokban a kis sztorikban, amik meg-megszakítják az alaptörténetet. Így hát Apuleius műve lényegében vetekedik Kafka Átváltozásával és Az ezeregy éjszaka meséivel is, de mindkettőből kiszedi az előnyös aspektusokat, úgy mint A.) nem egy undorító bogárrá változik át a főhős, így az embernek nem támad hányingere olvasás közben; B.) kellemes ritmusban váltogatja az alap- és a kiegészítő sztorikat, de nem ötezer oldalon keresztül. (Ez meg költői túlzás volt… :D)

Olvasás közben szinte végig az volt az érzésem, hogy ha kihagynánk vagy átírnánk a gusztustalan részeket, akár egy kellemes kis mesekönyvnek is beillene. De sajnos volt benne egy-két meglepően… nem igazán tudok rá jobb szót, mint hogy gusztustalan, igen, kifejezetten gusztustalan részlet. Nem is tudtam hova tenni, miért kellettek ezek bele. Nyilván ennek meg kéne mutatnia valamit az akkori emberek élethez való viszonyulásáról, de nekem erről csak annyi jut eszembe, hogy már akkor is léteztek ízléstelen emberek, akik csupán magukat és szintén ízléstelen embertársaikat tudták elszórakoztatni. (Manapság egynémely Adam Sandler filmhez tudnám hasonlítani.)

Ezen kívül, bár egyértelműen nem volt célja a könyvnek filozófiai mélységekbe menni, felvillant egy-két érdekes dolgot is, amire én sokkal kíváncsibb lettem volna, mint mondjuk arra, hogy szamárként hogyan tudunk megszabadulni egy dühös vénasszonytól. Például hogy az író/főszereplő hogyan viszonyult a homoszexualitáshoz, a kereszténységhez (ami ekkor már terjedőben van). Illetve, hogy ha valaki veszélyben volt, már akkor is tüzet kiabáltak, nem azt, hogy segítség. (Újabb bizonyíték arra, hogy nem a XXI. századi ember találta fel a spanyol viaszt.)

Én a magam részéről szívesen olvasnék egy olyan átváltozásról, amelyben mondjuk kifejezésre kerül, hogy a „más” állapot milyen befolyással lesz az emberre, amikor visszaváltozik, vagy éppen hogyan látja az állat-ember az ember-ember önmagát vagy úgy egyáltalán az emberiséget. (Persze lehet, hogy ez Kafkánál megvan, de sajnos nem emlékszem semmi másra, csak a bogárra…)

Összefoglalva én azt mondanám, hogy érdemes elolvasni, hiszen régmúlt korban és kultúrában keletkezett, ebből kifolyólag feltétlenül érdekes lehet, de maradjunk annyiba, hogy nekem nem ez lesz a kedvenc könyvem a listáról. /Viszont Amor és Psyche történetét mindenki olvassa el, az végtelenül aranyos./

Végül pedig jöjjön a szokásos rész:

„Bizisten a legmegátalkodottabb tökfejűnél is ostobább vagy, ha mindazt hazugságnak bélyegzed, amiről még sohasem hallottál, ami új a szemednek, vagy ami oly megfoghatatlannak tűnik, hogy semmiképp sem fér a kobakodba.” /Talán ez ma már elcsépelt lehet, de akkor még fontos szentenciának számított./

„Hiszen velem is, veled is, minden emberrel annyi csodálatos és szinte lehetetlen dolog esik meg, hogy aki nem élte át, el sem hiszi, ha elmondják neki.” /Ezt tapasztalatból tudom, hogy így van!/

„Szóval a haj oly pompás ékesség, hogy egy asszony teleaggathatja magát arannyal, ékszerrel, szép ruhával, minden cifrasággal, mégsem fogja senki szépnek mondani, ha nem tartja választékos rendben a haját.”

„Segítség, Fotisom, könyörülj rajtam, hamar-hamar! A háború, amelyet hivatalos hadüzenet nélkül ellenem indítottál, íme: itt van. Égek a harci vágytól. Amint a kegyetlen Cupido első nyílát a szívembe fúródni éreztem, magam is vitézül felvontam íjamat s most oly rettentőn megfeszült az idegje, hogy szörnyen rettegek: megreped. De hogy annál teljesebb legyen az élvezetünk, oldd meg a hajadat, bontsd ki, hadd omoljon le hullámosan s így kulcsolj magadhoz forró öleléssel.” /Ritka szép megfogalmazása a dolgoknak J/

„Kérlek tehát, hogy amit csak jámbor lelked szentélyére bízok, őrizd ott örökre hét zárral zárva és viszonozd szigorú hallgatással az én bizalmas őszinteségemet.”

„Újra meg újra csak azt forgattuk elménkben, hogy igazán nincs már tisztesség a földön, mert az emberi aljasság iránti utálatában elköltözött a holtak szellemeihez, az alvilágba.” /Nagy igazság, bár kicsit furcsán hangzik egy rabló szájából, nem?/

„…halálra-váltan remegtem-reszkettem riadt rettegésemben.” Ezt csak azért tettem ide, mert az egész szöveg tele van ilyen alliterációkkal és más, bonyolult szóvirágokkal.

„Azért szántják föl páros ökrök az ugart,/Hogy jövőre dúsan sarjadhasson a vetés.” Ez egy jóslat, és azért került bele a válogatásba, mert a szerző éppen azt taglalta, hogy hányféleképpen lehet egy ilyen jóslatot értelmezni, és nagyjából mindenféle helyzetre rá lehet húzni. Megint egy érdekes rész (pláne, ha figyelembe vesszük az adott kort, de miért is ne vennénk figyelembe??), ami arra billenti a mérleget, hogy legalább egyszer az életben olvassuk el ezt a könyvet.

„Hát mit csodálkoztok, ti hitvány lelkek, ti tökkelütött ügyvédek, vagy jobban mondva taláros keselyűk, hogy manapság minden bíró pénzért méri az igazság-jogot, ha már az őskorban is, istenek és emberek közt fölmerült ügyben, részrehajlás fertőzte meg az ítéletet, s a hatalmas Jupiter bölcsességével kiszemelt paraszti-juhász bíró igazságos ítéletét … jövendő kéjek fejében eladta…” /Paris és az aranyalma történetének méltatása. Ez is roppant érdekes vélemény./

Megjegyzés: most már valószínűleg teljesen fel fog borulni a sorrend, mert szűkültek a lehetőségeim. Szerettem volna sorban haladni, de a fő cél mégiscsak az, hogy minél több könyvet elolvassak. (Lehetőleg mindet, ami magyarul elérhető.) A 16-os sorszámú Don Quijote az első könyv, amiből van saját példányom. Az aranyszamár volt a hatodik. A kettő közt három olyan könyv van, aminek nincs magyar fordítása, illetve csupán kettő van, ami megtalálható a helyi könyvtárban. Elég negatív kilátások, de ez van. Ez egy kegyetlen világ. Legközelebb tehát F. de Rojas Celestinája lesz terítéken, ha az égiek is úgy akarják. ;)

Helyzetjelentés #2

Nos, eddig száműzve voltam Csuanlung tartományba (záróvizsga), de már letelt az ezer év száműzetésem, ezért visszatérhetek a családomhoz. :)
Sajnos itthon kicsit nehezebb beszerezni ezt a könyvet, mint gondoltam, de feltételnül rajta vagyok az ügyön. És addig nem is akarok elkezdeni új könyvet, amíg ezt be nem fejezem. Szóval tényleg gőzerővel dolgozom a beszerzésen. Közben már itthonról is kigyűjtöttem, melyek azok a könyvek, amik megvannak nekem, szóval csinos kis kupacok állnak a szobámban, de persze a sorrendet is szeretném tartani.
Tehát a blog jelszava egyelőre az, hogy türelem. Egyébként is még több az elolvasandó könyv, mint az elolvasott, nekem meg még van vagy száz évem végigrágni magam az összesen, úgyhogy hova siessek. :)

Vízparti történet - az első kötet

Következő nyertesünkhöz nem kellett nagyon messzire mennem, hiszen Kínában játszódik. Ez pedig Si Naj-An Vízparti történet című műve. (Amit csak azért is belepasszírozok március hónapba.)

Mit is mondhatnék erről a műről? Először is azt, hogy három kötetes, és ez a kis beszámolócska csak az első kötetről fog szólni. (Igen, szégyenszemre csupán négyszáz oldalt sikerült elolvasnom szűk két hónap alatt. De próbáltatok már szakdoga mellett nem szakirodalmat olvasni?)

Csapjunk bele! Szerencsére a történetből sok poént nem fogok lelőni, mivel elég szerteágazó története van. Éppen ezért eleinte nem is nagyon tetszett. De aztán úgy kb a 15. fejezet után kezdtem meglátni az egész katyvasznak az értelmét, és ugyan ott még nem tartok, hogy kikiáltsam minden idők legjobb könyvének, azért kezdem érteni, miért került fel ez a könyv a listára.

Minden az előszóval kezdődött, amit maga az író írt, és amelyben elmeséli a történet megírásának apropóját. Méghozzá azt mondja, hogy a zavaros időkben az igaz szívű emberek a vízpartra menekültek. Ezeknek az igaz szívű embereknek a történetét meséli el. Több főszereplő is van, akiknek az életútját néhány fejezetig, néhány említésre méltó cselekedetig követjük, majd általában az illető összetalálkozik egy másik igaz szívű emberrel, és akkor a történet áttér az ő életére. Így nagyjából öt fejezetenként egy-egy újabb hőssel ismerkedünk meg. Nyilvánvalóan az „igaz szívű” kifejezést át kell ültetni abba a korba, amikor a könyv íródott (kb. 10. század). Azaz nem a hagyományos értelemben vett hősökről van szó, akik tökéletesek és mindenki felett állnak. Inkább hétköznapi emberekről, akik jó emberek, de akiket a körülményeik akaratukon kívül rosszra csábítanak, majd később, éppen a jóságuk miatt megmenekülnek. És az olvasó őszintén szurkol nekik, hogy megmeneküljenek. Annak ellenére, hogy gyakran gyilkosokról van szó.

Ez máris komoly morális kérdéseket vet fel, amelyek fejtegetésébe én egyáltalán nem akarok belemenni. Nyilván ma már nem divat a szemet szemért elvet követni, ezért az olvasás során mindig érdemes szem előtt tartani, hogy szűk ezer évvel a mi világunk előtt járunk.

Formai szempontból mindenképp meg kell említenem a távol-keleti könyvek jó szokását, a verseket. Ezek itt a fejezetek végén jelennek meg, kvázi felvezetik a következő fejezetet, és a nyelvi és kulturális különbségek miatt magyarra fordítva még véletlenül sem rímelnek.

A hősök közül személyes kedvencem a határőrkapitányból vált szerzetes és Jókorjött Eső. (Igen, metaforikus nevek mindenütt, ez is csak a szokásos.)

Végül pedig jöjjenek a már megszokott idézetek:

„A Nagy Asztrológus mondá: A bölcsek és szentek művei mind úgy keletkeztek, hogy felindultságuknak adtak hangot általuk. Látni való ebből, hogy a régi bölcsek és szentek, hacsak nem fűtötte őket szenvedély, nem alkottak. Mert felindulás nélkül alkotni annyit tesz, mint fázás nélkül vacogni, betegség híján nyögni – s noha támadna is alkotás ilyen módon, arra már rátekinteni sem érdemes.”

„Ha harmincéves korunkig még nem házasodtunk meg, azután se tegyük. Ha negyvenéves korunkra még nem jutottunk hivatalhoz, akkor nem is vagyunk már arravalók sem. Ha pedig ötvenéves korunkig még nem próbáltunk otthon ülni, azután se próbáljuk meg; már nem nekünk való. Az meg aztán már igazán nem illik, hogy valaki hatvanéves fejjel kezdjen el csavarogni. Hogy miért mondom mindezt? Könnyen felfogható: rosszul ütne ki, ha az ember ellenkezésbe kerülne korával.”

„Ami az évek számát illeti, az igaz, hogy felhalmozódnak. De ha fel is gyülemlettek, hol vannak hát? Elő lehet venni őket, és számlálgatni? Nyilvánvaló, hogy éveink elmúltak, semmivé lettek, és mi magunk is az enyészet felé tartunk. Bár inkább ne lenne így!”

„Mennyire igaz, hogy pénzzel még az égbe is eljuthatsz!”

„Világra hoztak engem a szüleim, erős, egészséges testtel, derék külsővel áldottak meg, kicsiny korom óta értek a hadi művészetek mind a tizennyolc ágához, sose sikerülne hát nekem semmi? Ahelyett, hogy most a halálba mennék, jobb lenne mégis megvárnom talán, hátha egyszer eljön az én időm, és akkor majd rendbe igazodik minden!”

„Az első időben Szung Csiang még együtt hált Anyagondjával minden éjjel, de aztán lassan alábbhagyott a kedve iránta. De hát miért? Derék legény volt Jókorjött Eső, de csak a fegyverforgatást kedvelte leginkább, a szerelmeskedést nem tartotta olyan nagyra. Anyagondja meg eleven volt, mint a víz, éppen tizennyolc-tizenkilenc éves, tele mindenféle bűbájossággal…”

„Nincsen útja szerencsének, boldogságnak;/Maga hívta mindenki, ha jő a bánat./Kenderszösszel valakid ha tűzből mented,/Tüzet fog az s megégeti ennen tested!” (Ez egy a fejezeteket lezáró versek közül.)

„Hány tavaszt számlálsz, sógor?” (Ugye milyen szépen érdeklődött a kora felől? Ez nekem annyira megtetszett. J)

„Ide hallgass, nagyuram – intett fitymálva Vang néni -, a szerelem felgerjesztése a legnehezebb dolog! Öt föltétele van annak, csak akkor sikerülhet igazán! Az első az: legyen olyan képed, mint Pan An-nak volt (ő egy híres, III. századi költő volt, a férfiszépség megtestesítője); a másik: legyen akkora szerszámod, akár egy szamárcsődörnek; a harmadik: legyen annyi pénzed, akár Teng Jung-nak volt; a negyedik az, hogy legyél olyan béketűrő, s húzd úgy meg magad, mint a tű a varrásban, az ötödik végül, hogy legyen rá időd bőséggel!”

„Jobb a közeli szomszéd a távoli rokonnál.”

„Tudjátok meg, kedves hallgatóim, az asszonyok közül széles e világon, még a legokosabbak közül is, kilenc a tízből ellágyul az ilyen aprócska kedveskedésektől, s enged a szavatoknak!”

„Aranylótuszt gyengeéden karjaiba vette, s fölemelte, s ott, Vang néni szobájában, levetvén ruháikat, megoldván övüket, közös párnán fekve, örültek egymásnak.” (szofisztikált és szép kifejezése annak, ami történt J)

„A jó hír a kapun se jut ki, de a rossz az ezer mérföldre is elmegy!”

„Akár a hold, mit hajnalra elnyelnek a hegyek, olyan az élet;/Sorsunk akár a lámpa, melynek olaja egy éjjel kiégett.” (szintén egy fejezetzáró vers)

A bambuszgyűjtő öregember története

Nos, belecsaptam az új évbe, már ami a projektemet illeti. Első delikvensem A bambuszgyűjtő öregember története volt, amit eddig nem találtam, de egy furcsa véletlen folytán mégis rábukkantam. Egész egyszerűen beírtam a gugliba a címét, és kidobta. A Terebess Ázsia Tár oldalán van fent. Szerencsére egész kis rövid történet, egy óra alatt el lehet olvasni. ;)

A történet szerint egy öregember egy bambusznádban egy csodálatos lányra bukkan, akit hazavisz magával, és felneveli. Ő lesz eme kurta kis történetnek a főhőse, Kaguya hime. Az öregember később, mikor a lány felnőtt, megpróbálja férjhez adni. Kaguya himének öt kérője akad. A lány azonban nem akar férjhez menni, ezért kiállhatatlan próbák elé állítja a kérőket. Ők meg persze nem is tudják kiállni a kiállhatatlan próbákat, és szép sorban elbuknak. Aztán a császár is szeretné elvenni, de őt is lerázza, azonban vele levelezésbe kezdenek. Majd a történet végén a lány közli a szüleivel, hogy ő a Holdról jött, büntetésből küldték a Földre, és most el fognak érte jönni, és visszaviszik. Ez be is következik, pedig a császár kétezer fős sereget küld a lány védelmére, de a Holdról jött emberektől nem védheti meg semmi. Mivel tudja, hogy ha felveszi a tollruhát, utána minden földi érzése elmúlik, ezért búcsúzóul levelet ír a szüleinek, hogy ha hiányzik nekik, azt olvasgassák. Ezután felveszi a tollruhát, és felszáll az égbe.

Ebből a rövid összefoglalásból két dolog is kitűnhet. Egyrészt, hogy a történet az égvilágon semmit nem akar mondani. Nem fogalmaz meg nagy igazságokat, nincs tanulság, ez csak egy egyszerű kis sztori. Másrészt pedig, mivel egyszerű kis sztori, felmerülhet a kérdés, hogy miért került be az 1001-es válogatásba.

Lássuk először is az első dolgot. Minden nem japán számára ez a történet egy kellemes kis novella lenne egészen addig, amíg elmeséli, hogy az egyes kérők hogy próbálják megoldani az eléjük állított feladatot, és hogy buknak el. De aztán jön a császár, majd ez a fura „mennybemenetel”, ami olyan oda nem illő. Ezt talán betudhatjuk annak, hogy a mesélő valahogy próbálta teljessé, kerek egésszé tenni a lány történetét, és így zárja le földi pályafutását. De ha megvizsgáljuk az egyes kérőkről szóló fejezeteket, azokban sokkal több dolog rejlik szerintem, mint ami elsőre látszik. Ugyanis minden fejezet végén valami ehhez hasonló mondat van: „Mióta a herceg a csészét eldobta, és utána ismét udvarolni kezdett, a szégyentelenséget úgy nevezik, hogy 'hachi o sutsu '.” Azaz különféle kifejezéseknek az eredetét igyekszik megmagyarázni. Én nem igazán értek a távol keleti nyelvekhez, de arról van némi sejtésem, hogy ott mindenféle metaforákkal írnak le bizonyos dolgokat. Szerintem jelen helyzetben is valami ilyesmivel állunk szemben. És ha valóban így van a dolog, akkor megtudhatjuk még a bolygó lelkek, a váratlan dolgok, a be nem teljesülő dolgok és az apró örömöt szerző dolgok leírására használt kifejezések eredetét. Ennek fényében pedig máris más színben tűnik fel a történet.

Ami a másik dolgot illeti, hogy miért kerülhetett ez az 1001-es listára, nos, arra talán az utószóból tudhatjuk meg a választ, abban ugyanis többek közt arról olvashatunk, hogy talán ez volt az első japán prózai mű, az első monogatari, amivel egyben megteremtődött ez a műfaj.

Mást nagyon nem tudok hozzáfűzni ehhez a műhöz. Talán még azt, hogy a távol-keleti művekhez hasonlóan (legalábbis azokhoz, amiket eddig olvastam) szintén találhatóak benne versek. Ezekkel kommunikálnak Kaguya hime és a kérői.

A következő áldozattal még mindig a Távol-Keleten maradunk, de ha jól tudom, áthajózunk Kínába. Jön a Vízparti történet, ami a Gendzsi regényéhez hasonlóan szintén három kötetes. Ma vettem ki mindhárom kötetét a könyvtárból, egy kicsit belelapozgattam, és meg is rettentem, mert telistele van nevekkel. Azért persze belevágok, lesz, ami lesz!

/Ha valakit érdekelne, itt megadom a linket, ahol a történet elérhető: http://terebess.hu/keletkultinfo/taketori.html#10 /

Gendzsi regénye lustábbaknak

Nem is indulhatna másként az új évem, mint Gendzsivel. Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem erre a videóra. Ha jól láttam, 11 rész van belőle. Én magam nem néztem végig az egészet, csak bele-belekukkantgattam. Ennek oka nagyrészt az, hogy csak hébe-hóba tudok angolul. Szóval aki nem érez magában késztetést, hogy elolvassa ezt a művet, annak tessék, a tévések ismét megoldották a problémáját.