Szóval akkor a könyvről… Bevallom, azt hittem, ez olyan XVIII. századi Szürke ötven árnyalata lesz. Vagy valami hasonló. Épp ezért nagyon vártam. (Igen, lehet megkövezni, de nekem tetszett az a fércmű. De nem, nem az ostor, a bilincs és egyéb részletek miatt.) Miután elolvastam, már tudtam, hogy köze sincs a fent említett műhöz. Sem a számításaimhoz. Valami egészen mást kaptam, mint amit vártam, de most jó értelemben véve.
Maga a könyv levélregény. Egész pontosan két levélből áll, melyek elég terjedelmesek. Nem derül ki, hogy pontosan ki a címzettjük, de ez nem is fontos. Az író a lényeg, mert hogy ő a főszereplő is, Fanny Hill, aki egy egészen sablonos élethelyzetbe kerül: elárvul. És vidékről felkerül a fővárosba, jelen esetben Londonba. Ahol aztán (általa) nem várt fordulatot vesz az élete.
Én valami nagyon durvára számítottam, tekintetbe véve persze az adott kort. De olyan mindenkivel összefekvős, gusztustalan dolgokat művelős, még egy XXI. századi embert is megbotránkoztató leírásra. Ehelyett megkaptam egy ártatlan, naiv leányzó élettörténetét, szerelmét, vágyainak felfedezését, szenvedését, hányattatásait, kínlódását, végül pedig boldogságát. Persze mindezt csak akkor lehet felfedezni, ha lehámozzuk az irdatlan mennyiségű szexjelenetet a sztoriról. Mert azokból van bőven. Nagyjából minden második lapon. De én most valahogy teljesen felül tudtam emelkedni ezen, és megláttam a sorok közt megbúvó emberi sorsot, és valami lenyűgöző dolgot találtam. Egy karaktert, akivel az eddigiek közül leginkább azonosulni tudtam. Egyszerűen éreztem, amit ő érzett. Hogy elvették a szerelmét. Hogy egyedül van a nagyvilágban, nem tud kihez fordulni a problémáival, és ki van szolgáltatva bizonyos embereknek. Ugyanakkor nem retten meg, és próbálja megoldani a problémákat a lehető legjobb módon. És nem adja fel.
Magamat is megleptem egyébként azzal, hogy nem vesztem el a pikáns részletek élvezetében. De talán épp azért nem ment, mert az első mondattól kezdve láttam a lányt, az embert. Nekem tetszett egyébként ez a fajta virágnyelv, amit ez a könyv használ. Romantikus lélek vagyok, na.
Megfogott ez a könyv, nagyon. Magával ragadott, ugyanakkor nyomasztott. Nem tudom jobban megfogalmazni annál, hogy egyszerűen éreztem. Minden pillanatban azt éreztem, amit a főhős. Más az alaphelyzetünk, de valahogy mégis egy cipőben járunk.
A kor botránykönyve. Meg tudom érteni, elég szókimondó. Mégis őszintén remélem, hogy nem ezért került fel a listára. Inkább valami olyasmi miatt, amiről a korábbi bekezdésekben hadováltam.
(Sok idézetet nem tudtam kiírni, mert csak az adott kontextusban lehet értelmezni, és nem akartam hosszú bekezdéseket kiszedni.)
„Egyszerűen elképzelhetetlen volt a szemében, hogy a mai napig a birtokomban van a kincs, melyet a férfiak oly hévvel keresnek, hogy amikor megtalálták, mindjárt lerombolják.”
„Kezdtem élvezetet találni abban, amikor a kilőtt nyílvessző a céljába talált.”
„De ennek ellenére is tudtam, hogy ez a dolog, mely természetes és szabályos vágyból ered, más és értéktelenebb, mint az, amikor két test és lélek a szerelem tengerében találkoznak, és kerülnek közel egymáshoz.”
„Selymek, csipkék, fülbevalók és gyöngyök, aranyóra, egyszóval a szerelem minden jelével elárasztott és a testemre aggatta azokat. S bár ezek a dolgok nem lobbantottak szerelemre iránta, mégis arra késztettek, hogy a szerelemhez oly közel álló hálafélét érezzek vele szemben – hajszálnyi különbség, melyet okosabb nem feszegetni, nehogy a maguknak szeretőt tartó férfiak kilenctized részének a jó kedélyét elrontsuk.”
„Mert az a férfi, aki finom és ízletes ételkülönlegességekhez van szokva, sokszor megkívánja a zsíros és gusztustalan, félig sült húsdarabokat is.”
„A festőt, a muzsikust általában a műve alapján ítélik meg. Miért ne határozzák meg a férfi értékét aszerint, hogy milyen élvezetet tud okozni?”
„A szokásos előkészületekhez kezdett, melyek legalább olyan ízesek, mint a főétkezés maga, s az igazi baj csak ott van, hogy az emberek legtöbbje olyan éhes, hogy türelmetlenségében és idegességében rögtön habzsolni kezd, ami természetesen kisebbíti az élvezet teljességét.”
„…Mrs. Cole biztosított, hogy barátai már rég megelégelték a kozmetika csodáit, s hogy a szemükben többet ér egy egészséges és napbarnított parasztlány, mint a világ összes hercegnője – s egyáltalán… - nincs megfelelőbb öltözete egy nőnek, mint a meztelensége!”
„Közben én az ismeretlen események hatása alatt mozdulatlanul feküdtem, és akkor sem szóltam, amikor éles fájdalom tépte szét tudatlanságom fátyolát, és jajszóra kényszerített.”
„Most saját tapasztalatom tanított meg arra, hogy ami veszélyes, az vonzza a tekintetet, s nem vagyunk képesek szabadulni tőle.”
„Ha a szokott utat járnám, azzal kellene kezdenem, hogy házasságon kívüli születésemmel büszkélkedjek, vagyis a szerelem gyermeke voltam…”
„A legtöbb férfi nem is tudja, mennyivel kisebbíti a saját élvezetét azzal, hogy nem adja meg a szép nemnek a kellő tiszteletet és lágyságot.”
„Mr. N. nem tanulta meg, hogy milyen mélyre tudnak a kéjük kielégítése után futó férfiak süllyedni…”
„A közmondás azt mondja, hogy a harcban és a szerelemben mindig a hosszabb kard győz…”
„Minden öröm és boldogság, mely akkor hagyott el, amikor elrabolták tőlem, mintha most visszatért volna a szívembe, s hirtelen attól kezdtem félni, hogy egyszerre csak felébredek, s megint elvesztem őt, s hogy ez a találkozás sem volt egyéb, mint álom. Hozzásimultam: - Hol voltál… Hogy tudtál… Hogyan voltál képes elhagyni engem… Mondd, hogy az enyém vagy… Hogy még szeretsz… Igen…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése