Ivanhoe /Rendhagyó nyitóbejegyzés/

Köszöntök mindenkit újra itt! :) Nos, az év és az újrakezdés első bejegyzése rendhagyó lesz. Arra gondoltam ugyanis, hogy időrendi sorrendben töltöm fel elsőként azokat az olvasásokat, amelyek a „szünet” alatt történtek. Ebből következően ennek a bejegyzésnek most az Ivanhoe első kötetéről kellene szólnia. A baj csak az, hogy a 2016-os évben több különböző gépen is dolgoztam, és sajnos az említett bejegyzés elkallódott. (Ettől még, bármennyire is szeretem a szóban forgó könyvet, nem fogom újra elolvasni. A miértet lásd lentebb.) Viszont a második fejezetről szóló nyúlfarknyi gondolatomat és az összefoglalót nem szeretném parlagon hagyni. Ezért tehát most következzen az Ivanhoe második kötetéről szóló rész és az Ivanhoe összefoglalója egyben. (Higgyétek el, rettenetesen bosszant a dolog, mert a.) határozottan emlékszem, hogy írtam az első kötetről; b.) ez a titkos félelmem, hogy egyszer eltűnnek az írásaim.) Előre is, és utólag is, és mindenhogyan elnézést a keszekuszaságért, de nem volt szívem kihagyni.

/A bejegyzés eredeti keletkezési időpontja: 2016.06.02. - Összefoglaló/

Ivanhoe második kötet

A blog megszüntetése után fejeztem be az Ivanhoe első kötetét, és most próbáltam megkeresni, de nem találom, pedig határozottan emlékszem rá, hogy írtam róla. Vagy csak akartam? Szerintem írtam, de nem tudom, hol van.

Mindegy is, most jöjjön a második kötet. Mert attól, hogy nincs blog, a projekt még fut tovább. Szóval ott vesszük fel a történet fonalát, hogy éppen ostromolják a várkastélyt, ahová főhőseink nagy részét, bezárták. Az ostrom természetesen sikeres, mindenki kiszabadul, azonban Izsák zsidó lányát elrabolja Brian de Bois-Guilbert. Athelstane pedig életét veszti a romok közt. A továbbiakban az események e két elem köré csoportosulnak. Illetve szépen lassan kiderül, hogy ki kicsoda, fellebbennek a fátylak a titkokról.

Igazándiból nem szeretnék a cselekményről részletesen írni. mert nem akarom lelőni a „poénokat” (amik amúgy abszolút kitalálhatók, de azért murisak). A véleményem pedig az első kötet óta mit sem változott (határozottan emlékszem, hogy írtam róla!!), rendkívül könnyed, szórakoztató, kellemesen izgalmas. A második kötet pedig még rátesz egy lapáttal, mert ebben már felpörögnek az események. És persze a lényeg, hogy a végén minden jóra fordul, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. A többiről majd az összefoglalóban.

„Mert aki jót tesz, noha minden lehetősége megvan arra, hogy rosszat cselekedjk, kettős dicséretet érdemel: egyrészt a jóért, amit tesz, másrészt minden rosszért, amitől tartózkodik.”

„Én azt mondom, az a legjobb börtön, amelyet a sírásó épít: erős és biztos.”

Összefoglaló

Újabb újraolvasás, amit alig vártam. Mikor először olvastam ezt a könyvet (viszonylag későn), nagyon-nagyon-nagyon tetszett. Szóval vártam. De másodjára nagyon küzdenem kellett vele. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy másodjára nem volt jó. Csak bizonyos fajta varázsát elvesztette.

Mégpedig az újdonság varázsát. Ugyanis sok rejtéllyel operál ez az egyébként történelmi kalandregény. Ami elsőre nagyon üdítően hat. (Még akkor is, ha nem kell 140-es IQ a rejtélyek megfejtéséhez.) De másodjára ezeknek nyilvánvalóan semmi hatásuk nincs.

Szóval, ha ez egy első olvasás lett volna, arra a kérdésre, hogy miért tetszett ez a könyv, az első válaszom az lett volna, hogy azért, mert olyan kellemesen rejtélyes. A második pedig egyértelműen a hangulat és az atmoszféra. Scott lenyűgözően ábrázolja a történelmi környezetet. És hihetően. Mert ugye tudjuk – ez a fixa ideám -, hogy nem lehetünk biztosak a történelemben. Pláne az ilyen koraiban.

Igazából ezt az aspektusát szeretném kiemelni a könyvnek. Vannak olyan „történelmi tények”, amit annyira jól megragadott. Nézzük most meg ezeket pontokba szedve:

o   Lovagkor. A lovagok harcolnak, imádkoznak, és tisztelik a nőket. Olyan lovagiasak. J Jó érzés olvasni egy ilyen eszményi dologról.

o   Szászok és normannok közti ellentét. Anglia „őslakóinak” a normann hódítás idején már a szászok számítottak. Ugyan nem volt olyan durva a helyzet, mint Amerikában a gyarmatosítás ideén, azért sosem lehet könnyű hirtelen szolgává válni az embernek a saját házában, ahol eddig úr volt.

o   Zsidóság megítélése. A zsidók pénzéhes disznók. Sajnos eléggé erősíti ez a könyv a sztereotípiát.

o   Templomos rend. Az ő sztereotípiájukat is erősíti. Iszákos-kardos papok, akik a nőket sem vetik meg.

Ez lett volna az a négy fő pont, amit szerettem volna kiemelni. Amit pedig még feltétlenül szeretnék megemlíteni, hogy bár az atmoszféra kiemelkedően jóra sikerült, és egyértelműen elviszi a hátán a sztorit, a karakterek viszont fekete-fehérek lettek. Aki némi színt visz bele, az véleményem szerint Izsák zsidó, akinek a pénzimádata néha meginog, amikor a lányáról van szó.

Összességében ez a könyv mai szemmel nézve nem egy bestseller, de nagyon kellemes. Aki egy jó kis limonádé történelmi kalandregényre vágyik, annak bátran ajánlom.