Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály

/A bejegyzés eredeti keletkezési időpontja: 2016.07.21./

Kohlhaas Mihály egy kissé semmitmondó cím egy regénynek. Ez a kijelentés pedig még inkább igaz azután, hogy olvastuk a könyvet. XXI. századi akciófilmeket kenterbe verve pörögnek az események ebben a rövidke történetben. (Nem tudom pontosan megmondani, hogy hány oldal, mert én e-book olvasón olvastam. Azon 360. Egyébként pedig a fájl elérési helye a MEK.)

Nagyon tetszett. Ez az első dolog, amit le kell szögeznünk róla. Nagyon hozzám illő a témája. A címszereplő, Kohlhaas Mihály egy lókereskedő, aki éppen piacra vinné a lovait. De az egyik határon – ahol korábban sohasem – megvámoltatja az új földesúr. Kohlhaas letétben ott hagyja két lovát a földesúrnál, míg eladja a többi lovat, és ki nem deríti, hogy igaza volt-e a földesúrnak. Természetesen nem volt igaza, így Kohlhaas több ízben is beperli, követeli vissza a lovait olyan állapotban, ahogy otthagyta őket. De perét mindig félreteszik, mert több magas beosztásban dolgozó ember is, aki foglalkozik az üggyel, a földesúr rokona. Később már a felesége is beleavatkozik az ügybe, de szerencsétlen módon elhalálozik. Ekkor Kohlhaas önbíráskodásba kezd. Fegyveres szolgákat toboroz maga köré, és megtámadja a földesúr várát, majd az összes települést is, amerre a földesúr menekül.

Egy ízben, mikor a helyzet már-már kezd kilátástalanná válni, Kohlhaas találkozik Lutherrel. (Igen, azzal a Lutherrel. ;)) Luther amnesztiát és szabad utat ígér neki Drezdába, ahol perét újratárgyaltathatja, ha feloszlatja innen-onnan összeverbuvált csapatát. Kohlhaas így is tesz, hiszen végső célja csupán annyi lenne, hogy peres ügyében igazságot szolgáltassanak neki. El is megy Drezdába, és meg is kezdődik a per. De néhány rosszakarója mindenképpen el akarja veszejteni, ezért beperlik őt a császárnál, mint a császári béke felborítóját.

Eredeti perét Kohlhaas ugyan megnyeri, és lovait gyakorlatilag eredeti állapotukban visszakapja, másik perét azonban elveszti, és halálbüntetést mérnek ki rá. De azért, hogy mégiscsak duplán álljon az igazság Kohlhaas pártjára, sikerül egy kis csavart vinni a történetbe. Az utolsó pillanatban ugyanis kalandos és agyafúrt módon még sikerül tönkretennie drezdai rosszakaróját, aki őt beperelte a császárnál.

Tényleg rövidke könyvvel állunk szemben (pl. A vörös szoba álmához képest mindenképp), mégis minden oldalon történik valami. Tényleg százezerrel pörögnek az események. Az olvasó egy percet sem unatkozik. Egyszerre érez együtt és ítéli el a főhőst, így érzelmileg is elég durva ez a könyv. Az igazságszolgáltatás témája engem is egészen mélyen érint; nagyon nem szeretem az igazságtalanságot. Pláne úgy, ha rokoni vagy ismerősi szálak miatt tussolnak el egy ügyet. Eleve nem is hagynám, hogy mondjuk olyan ügyvéd vagy bíró dolgozzon egy ügyön, amelyhez személyes kapcsolatok fűzik. (Ezért is tartom valamivel jobb módszernek az amerikai gyakorlatot, ahol esküdtszék dönt az ítéletről.)

Szerintem ez egy remekül megkomponált könyv, egyáltalán nem unalmas, és nagyon igazságos. Ez az oda-vissza játszma – Kohlhaas végül megnyeri a pert, de önbíráskodása miatt mégis bűnhődnie kell, ugyanakkor vissza tud vágni drezdai ellenfelének – azért jó, mert bár tudjuk, hogy Kohlhaas bűnös, felháborodását és talán pillanatnyi elmebaját abszolút jogosnak érezzük. És a könyv végi kis csavarral valahogy feloldódik bennünk a halálbüntetés miatt érzett feszültség.

Az egyetlen dolog, amit fel tudnék hozni a könyv ellen, hogy olyan barokkos körmondatok voltak benne, amilyennel ritkán találkozik az ember. Úgyhogy időnként nagyon figyelni kellett olvasás közben, hogy értelmezni tudjam a tagmondatok sokaságát. De ezt leszámítva nagyon tetszett.

„ – Miért akarod eladni a házad? – kiáltotta az asszony, miközben feldúltan fölállott. A lócsiszár szelíden mellére vonta s így felelt: - Mert olyan országban, édes Erzsim, ahol nem védik meg a jogaimat, én nem maradhatok.”

„Aki nekem egyszer megszegte a szavát, … azzal én többet szóba nem állok…”