Couchsurfing Középfölde módra | J.R.R. Tolkien: A hobbit

Mióta először merültem el Tolkien világában, azóta minden egyes nyáron elfog egy igen erős érzés, hogy vissza akarok kirándulni Középföldére. Nem tudom megmagyarázni, hogy mivégre ez a nagy vonzalom, és miért többnyire nyáron jön elő, de így van, és kész. Egyszerűen olyan ez nekem, mint egy nyaralás.

Na már most oda ugyebár a couchsurfingnek egy speciális formájával vezet az út, mégpedig úgy, hogy felpattansz a kis kanapédra, kezedbe veszed a könyvet, és meg(/fel) sem állsz a végéig. Én is ezt tettem augusztus végén, annak ellenére, hogy éppen nyári szünetet tartottam. (A nyári terveimről itt olvashattatok, most pedig megsúgom nektek, hogy még A hobbittal együtt sem sikerült teljesíteni, természetesen. J)

Tavaly szintén nyáron olvastam újra A gyűrűk urát, most pedig A hobbiton volt a sor. (És ezzel gyakorlatilag le is tudtam Tolkien listás könyveit, úgyhogy nem tudom, jövőre mit fogok csinálni.) Nézzük először röviden a történetet. Az első oldalakon megismerkedünk egy furcsa népség furcsa tagjával, Zsákos Bilbóval, aki történetesen hobbit. Ő azonban egy igen különleges hobbit, hobbit létére ugyanis belevág egy nagy kalandba Gandalf, a mágus és néhány törp unszolására. Egy törp csapathoz csatlakozik, akik keletre tartanak, hogy visszafoglalják egy gonosz sárkánytól az otthonukat. Útjukat természetesen számtalan kaland szövi át. Például trollok és óriáspókok étkezéseit kell meghiúsítaniuk, valamint tündebörtönből kell szökniük, és mindezeket még azelőtt, hogy egyáltalán eljutnának a sárkányig. Ráadásul még egy háborút is kirobbantanak. Bilbó rengeteg felfedezést tesz az út során a saját személyiségét illetően, valamint hozzá kerül az a gyűrű, amely a folytatás, A gyűrűk ura mozgatórugója lesz. A kaland természetesen happy enddel végződik, legalábbis ami Bilbót illeti. Visszatér hőn szeretett üregébe, és boldogan éli tovább nyugalmas hobbit életét, amíg el nem kezdődik A gyűrűk ura cselekménye. J

Amit feltétlenül le kell szögeznünk a könyv kapcsán, hogy ez egy mese. És még ha ezt nem is tudnánk róla, a számtalan mesés fordulat a szövegben ezt eléggé egyértelművé teszi. Ami egy kissé furcsa a folytatás tekintetében, de hát ez van, ezzel nincs mit tenni. Ettől még a szöveg nem lesz kevésbé élvezhető. Attól viszont igen, hogy az én kiadásomban, ami 2006-os, az orkot következetesen goblinnak fordították. Csak hogy átérezzük a problémát, az első A gyűrűk ura film 2001-ben jött ki, és abban szó sem volt semmiféle goblinokról. Valamint az én könyvem egy illusztrált példány, vannak benne például térképek, az elején és a végén, rajta tünde betűk, amelyeket valamilyen érthetetlen okból kifolyólag magyar rovásírással helyettesítettek. Ezt sem nagyon értettem, és akkor magába a magyar rovásírás vitatásába inkább bele se megyek.

A mesés jelleget erősíti továbbá a kalandok csodás kimenetele. Ebben a könyvben gyakorlatilag egy eseménytől eltekintve a jó mindig győzedelmeskedik, a gonosz pedig elnyeri méltó jutalmát. Igen, tudom, tulajdonképpen A gyűrűk ura is így végződött, de ott azért a jók is megszenvedték a magukét, míg végre fellélegezhettek. Itt viszont nagyjából ismétlődik az a séma, hogy a törpök vagy mindannyian bajba kerülnek, és Bilbó (vagy esetenként Gandalf) csodák csodájára megtalálja a bajok ellenszerét, vagy a probléma egyszerűen elhárul. Egy pontig igazából nem is lett volna ezzel bajom, de könyörgöm, az egész küldetés gyakorlatilag a sárkány ellen megy, és a sárkány olyan gyors véget ér, mint szerintem még soha egy sárkány sem a történelemben.

Szintén a könyv mese mivoltának tudható be az, hogy a gyűrű megtalálása gyakorlatilag teljesen eltörpül az események forgatagában. Persze lesz jelentősége a kalandok során, de senkiben semmi gyanús nem merül fel a gyűrű kapcsán, és nekem ez végtelenül furcsa volt.

A történet jóval rövidebb, mint az utódja, ellenben pörögnek benne az események, egy perc megállás sincs. Szóval, aki szeretne elsőként csak belekóstolni Tolkien világába, annak én nagyon javaslom, hogy ezzel kezdjen, mert szerintem ez egy remek kedvcsináló. Viszont épp a rövidsége miatt (és a rövidségéből fakadó hibái miatt, hogy a problémák gyorsan megoldódnak, lásd fentebb), meg talán egy kicsit a karakterek miatt is nem annyira varázsolja el az embert, mint A gyűrűk ura. Vagy hát nem tudom, ki hogy van vele, de én ebben a könyvben úgy igazán egy szereplőt sem kedveltem meg. Értettem én Bilbó fejlődését, vagyis ahogy felfedezi önnön fantasztikus, ámde korábban rejtett tulajdonságait, nekem valahogy mégsem működött ő, mint főszereplő. Ezektől eltekintve viszont kétségtelenül élveztem az olvasást.

Talán nem is az egyes szereplőktől jó ez a történet, hanem a nagy egésztől. Minden mindennel összefügg, minden és mindenki jókor van jó helyen, és ettől lesz zseniális ez a világ, ahová én személy szerint újra és újra visszatérnék. És mindenki másnak is csak ajánlani tudom.

„Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.”