A hét idézete

„Légy Kolumbusa a benned rejtőző új világoknak, kontinenseknek, fedezz föl új csatornákat – nem a kereskedelem, hanem a gondolkodás számára. Mindenki olyan birodalom ura, amelyhez képest a cár földi országa kiskirályság, hangyaboly.” /Henry David Thoreau: Walden/

2020. április 22., szerda

NOHUN #20 Charles Robert Maturin: A bolygó Melmoth



A NOHUN sorozat eheti részében Charles Robert Maturin A bolygó Melmoth című könyvét vizsgálgatjuk meg egy kicsit. (Eredetileg Melmoth the Wanderer)

A regény 1820-ban jelent meg a gótikus irodalom egyik utolsó jelentős darabjaként. A történetben elsőként John Melmothot követhetjük, aki megismerkedik egy őse, A bolygó Melmoth történetével. Melmoth (az ős) annak idején egyezséget kötött az ördöggel. Kapott 150 évet, cserébe viszont találnia kell valakit, aki átveszi majd a helyét, különben a százötven év leteltével a pokol tüzében fog égni az idők végezetéig. Melmoth ezért folyton a világot járja, és próbál beszervezni valakit. Ezek közül a történetek közül ismerünk meg néhányat a könyvben, majd Melmothtal együtt levonjuk a végkövetkeztetést: senki sem hajlandó feláldozni az életét néhány extra évért és a pokol tüzéért cserébe.

Melmoth minden történetben egy sötét, titokzatos árnyalakként jelenik meg, és ez a létező, de mégsem igazán létező gonosz teszi különösen hátborzongatóvá a könyvet, az egyes megkísértett lelkek szerencsétlenségei mellett természetesen.

Ha valakinek ismerős a történet néhány eleme, az teljesen rendben van. Kicsit nekem is az az érzésem, hogy Maturin néhány más műből gyúrta össze a sajátját. A szerkezetet – történet(ek) a történetben -  Az ezeregy éjszaka meséiből vette kölcsön. A sztorinál pedig egyrészt Goethe Faustjára, másrészt a bolygó zsidó legendájára támaszkodott, kiegészítve a gótikus regények jellemzőivel, amelyeket pedig bármelyik másik elődtől átvehetett. (A források Ann Radcliffe, Matthew Lewis és Horace Walpole regényeit emlegetik.)

Nekem alapvetően bejöttek a gótikus regények, legalábbis az a kettő, amiről már a blogon is volt szó (A szerzetes és Az otrantói várkastély). Kellemesen borzongatóak voltak, de azért nem kellett túl komolyan venni őket. És elég rövidek is voltak ahhoz, hogy az embernek ne legyen csömöre a sok ijesztgetéstől. Úgy érzem, hogy A bolygó Melmoth bármelyik másik gótikus regény is lehetne, csak pepitában. Nem hiszem, hogy sokat vesztettem volna nélküle.

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése