Matthew Lewis: A szerzetes

/A bejegyzés eredeti keletkezési időpontja: 2016.07.29./

 

A szerzetes egy egészen „friss” könyvnek mondható, ugyanis magyarul csak 2012-ben jelent meg a General Press kiadónál. Örök hála a kiadónak, mert ez egy iszonyú jó könyv volt. Nézzük is meg, hogy miért.

Röviden és tömören összefoglalva azért, mert kevés szereplővel dolgozik, pörögnek az események, rendkívül jól meg van írva, és azt hiszem, a fordító is sokat tett hozzá a könyv élvezhetőségéhez. Illetve a fordítók. Van ugyanis jó néhány versbetét, amelyeket más fordított, mint magát a szöveget.

Kissé jobban kifejtve a dolgokat -- a legfőbb szereplőnk, ahogy az a címből is kiderül, egy szerzetes, Ambrosió. Újszülöttként került Madrid egyik monostorába, és onnantól kezdve át sem lépte a monostor küszöbét. Egészen addig, míg szerény, Istennek tetsző életével, mély vallásosságával, önmegtartóztatásával és más egyéb erényeivel el nem nyerte az apáti címet. Ekkortól ugyanis minden csütörtökön nyilvános misét tartott. Kilépett a világba, és a világ bűnei rászakadtak. Habár hitét elsőként a monostor falain belül teszik próbára, amint enged a csábításnak – és enged neki, hiszen honnan is tudhatná, mekkora ereje lesz majd felette -, gyakorlatilag egy bűnlavinát indít el, mely egyértelműen maga alá fogja temetni őt.

A másik főhős pedig Agnes, egy jómódú madridi család leánya, akit apácának szánnak szülei. Mielőtt azonban felvenné a fátylat, megismerkedik egy fiatalemberrel, akivel szerelembe esik. Történetük felettébb kalandos és megható. A fiatalember próbálja megszöktetni a lányt, de nem jár sikerrel, és az élet egy rövid időre elszakítja őket egymástól. Mikor pedig legközelebb találkoznak, Agnes már apáca. Szerelme azonban hajthatatlan, mindenáron meg akarja őt szöktetni, de sajnos újból sikertelen lesz a kísérlete, Agnest pedig a legszigorúbb büntetéssel sújtja a zárdafőnök.

A két főhős sorsa egy ponton összekapcsolódik, Ambrosio lesz az, aki felfedezi Agnes bűnét. Agnes esedezve kéri, hogy kegyelmezzen meg neki, és ne jelentse fel a főnökasszonynál, de Ambrosio hajthatatlan. Agnes ekkor megátkozza őt, és az átok nem is olyan sokára valóban lesújt Ambrosióra.

Szerelem, ármány, csalódás, gyilkosság, minden van ebben a könyvben, ami csak kell. Sőt, olyan is van benne, amit mondjuk én nem tartottam volna feltétlenül szükségesnek. Ilyenek egyrészt a már említett versbetétek. Gyönyörűek a versek, de nem igazán éreztem feltétlenül indokoltnak őket, inkább csak az oldalszámot növelték. Illetve volt néhány csodás elem és varázslat is a történetben, amit véleményem szerint jobb lett volna hanyagolni. De persze abszolút értettem, hogy miért kerültek bele.

Ez a könyv gyakorlatilag a bűn bibliája. Különböző helyzetű embereken mutatja be, hogyan változik meg az élet azzal, ha engedünk a bűn csábításának. Ilyen tekintetben pedig nagyon is van létjogosultsága a XXI. században.

Az idézetek előtt jöjjenek a kedvenc apróságaim J :

o   Rögtön a könyv első fejezetében egy cigánylány szörnyű jövőt jósol az egyik szereplőnek, mire kifejezésre kerül egy elég határozott és határozottan negatív vélemény a cigányokról. Az ő sorsuk mint népé mindig is nagyon érdekelt, mert úgy érzem, ők valahogy már beírták magukat az emberiség kollektív tudattalanjába.

o   Említésre kerül a bolygó zsidó legendája. A zsidóság története szintén nagyon érdekes, valahogy úgy vannak ők is, mint a cigányok. A bolygó zsidó pedig mintha valahogy az egész népet képviselné. Megsértett egy keresztény embert (nem is akárkit), hát súlyos büntetés lett kimérve rá, örökké vándorolnia kell. Elgondolkodtató, nem??...

„Ambrosiónak még meg kellett tanulnia, nem ismervén a nő lelkét, hogy a bűn mindig akkor a legveszélyesebb, amikor az erény maszkja mögül leselkedik.”

„…nem is tudnád szerencsétlenebb dologgal tölteni az idődet, mint versírással. Egy szerző, akár jó, akár rossz, akár közepes, olyan jószág, akit mindenkinek jogában ál támadni; bár nem mind képes könyvet írni, de valamennyi alkalmasnak tartja magát a megítéltetésre. Egy rossz kompozíció saját büntetését hordozza, megvetést és nevetséget. Egy jó irigységet ébreszt, és megaláztatások ezreit hozza szerzőjére. Elfogult és rosszindulatú kritikával támadják, valaki a tervben talál hibát, más a stílusban, a harmadik az erkölcsiségben, amit a mű igyekszik az emberek tudatába vésni; és akinek nem sikerül hibát találniuk a könyvben, azzal foglalkoznak, miként bélyegezzék meg a szerzőjét. Rosszmájúan kaparnak elő a homályból minden apró körülményt, ami nevetségessé teheti jellemét vagy viselkedését, és az embert igyekeznek megsebesíteni ha az írónak nem okozhatnak fájdalmat. Röviden, ha az irodalom berkeibe akarsz kerülni, akkor szándékod az, hogy a mellőzés, az irigység, a gúny és csalódás nyilainak kínáld fel magad.”

„Az írásnak hódolni olyan rögeszme, melynek nincsenek ésszerű okai…”

„Mindig az tűnik a legbecsesebbnek, amit elveszítünk…”

„A szánalom oly természetes, oly helyénvaló érzelme a női jellemnek, hogy megléte aligha lep meg, hiánya viszont fájdalmas bűn.”

A Bibliáról: „…meg volt róla győződve, hogy egy ilyen, mindennél ízléstelenebb olvasmányt nem volna szabad korlátozás nélkül engedélyezni fiatal nőknek. Sok elbeszélés nem tesz mást, csak a legkárosabb elképzeléseket ébreszti a női lélekben, fájdalmasan és nyíltan nevez mindent a nevén; egy bordélyház krónikája aligha szolgálna szemérmetlen kifejezések nagyobb választékával. Mégis ezt a könyvet javasolják tanulmányozásra fiatal nőknek, ezt adják gyermekek kezébe, akik nem érthetnek belőle többet, mint azon oldalakat, melyekről jobb lenne, ha nem is tudnának; és amelyek gyakran beléjük oltják a bűn első csíráit, először ébresztve el még szunnyadó vágyaikat.”

„- Ó! félelmetes az éj a bűnös számára!”