A hét idézete

„Ha valaki énekel, a bánat akkor útra kel.” /Miguel de Cervantes: Don Quijote/
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vu Cseng-en. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vu Cseng-en. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 4., szerda

#hallgasdhétfőn 6. | Nyugati utazás, avagy a Majomkirály története



Következőként Vu Cseng-en Nyugati utazásához kapcsolódó zenéket hallgattunk hétfőnként.

Ehhez a könyvhöz rengeteg adaptációt találtam. De mivel egy távol-keleti könyvről beszélünk, sok ezek közül feltehetően nem jutott el Magyarországra (talán egyáltalán Európába sem). Ezért meg sem kíséreltem mindegyikhez videót keresni, inkább próbáltam néhány érdekesebbnek tűnő darabot kiválasztani. És bár csak hat művet hallgattunk meg, szerintem tényleg elég színesre sikeredett az összeállítás.

Volt itt filmes és színpadi adaptáció, modern és még modernebb zenék. A személyes kedvencem pedig egy számítógépes játék zenéje lett (érdemes meghallgatni a teljes soundtrack-et, mind nagyon jó). Íme a lista:
Egy 1986-os televíziós sorozat főcímdala: Xi You Ji: Journey to the West theme music
Egy 2007-ben bemutatott színpadi feldolgozás egy zenéje, a zeneszerző az a Damon Albarn, aki Gorillaz egyik tagja is: Monkey: Journey to the West
Egy 2004-es kínai akció-fantasy feldolgozás teljes filmzenéje, a zeneszerző Christopher Young: The Monkey King Soundtrack
Egy 2006-os musical feldolgozás, hivatalos honlapján szól a zene, és míg hallgatjuk, olvashatunk a színészekről, a rendezőről és persze magáról az előadásról: Journey To The West Musical
Barry Schrader, az elektro-akkusztikus zene úttörője a kétezres években egy négy részből álló művet szentelt a Majomkirály történetének, ebből a második részt hallgattuk meg: Monkey King: Part II: Monkey's Underwater Journey
És végül a számtalan számítógépes játék közül a számomra leginkább tetsző (és ahogy már fentebb is említettem, a hat közösen meghallgatott darabból is a számomra legjobb): Ether Saga Soundtrack: Main Theme
A nyári szünetnek pedig ezennel hivatalosan is vége, innentől kezdve újra hetente jelentkezem friss bejegyzéssel.

2015. szeptember 30., szerda

Vu Cseng-en: Nyugati utazás avagy a majomkirály története összefoglaló

Következzen most a Nyugati utazás összefoglalója. Úgy gondoltam, most az lesz a koncepció, hogy külön szedem a gondolataimat, amelyek a formai és amelyek a tartalmi részekre vonatkoznak, és így fogom pontokba szedni őket. (Hiába, imádok pontozni. J)

Először is, hogy valami komoly blogszerkesztési feladatot is adjak magamnak (igen, nekem ez annak számít), az első és a második kötetről itt és itt tudtok olvasni. Spoiler garantálva.

És akkor most jöjjenek előbb a formai dolgok:

Azt nem tudom megmondani, hogy összesen hány oldalas a mű, mert mint ahogy, azt hiszem, az első kötetről szóló bejegyzésben említettem is, a Terebess-tárból töltöttem le.

Mindenesetre az tuti, hogy két kötet. A két kötet pedig 100 fejezetre oszlik, testvériesen elosztva; 50-50 fejezet van egy-egy kötetben. Ez az információ magáért beszél. Mert szerintem azért ritkán találkozni olyan könyvvel, aminek a szerkesztése ennyire ki van számolva. Tudatosan megkomponált mű ez.

Minden fejezet nyitása egy két soros összefoglaló, hogy miről lesz szó abban a fejezetben.

Bevallom őszintén, a listán kívül nem nagyon (sőt, szerintem soha nem) olvastam távol-keleti műveket, ezért csak azt a néhány listás könyvet vehetem összehasonlítási alapul. Azok alapján viszont azt tudom mondani, hogy bevett szokás volt, hogy egy-egy dolog leírásának érzékletesebbé tételéhez verseket használtak. Sok vers színesíti a történetet, és a könyv végén lévő tanulmány szerint az eredetiben még több van, de a jobb megértés érdekében a fordításból a nagy részét kihagyták. Ez egyrészről hasznos, mert tényleg fura lenne, ha minden második bekezdés után lenne egy vers. Legalábbis nekünk, európai embereknek biztos fura lenne. Másrészről viszont azért valahogy mégiscsak csorbul maga a mű ezzel az eljárással. De hát magával a fordítással is csorbul. (Erről mondjuk a személyes véleményem az, hogy a magyar nyelv más nyelvekkel összehasonlítva sokkal kifejezőbb, úgyhogy egy jó fordító szerintem nagyon is jól át tudja ültetni az eredeti szöveget és annak minden, le nem írt többletjelentését magyarra. – Mondom ezt én, aki néha nem tudok két értelmes mondatot összerakni. De azért nagyon igyekszem, még ha ez nem is mindig látszik.)

Végül, de nem utolsó sorban, amit a formai részeknél még mindenképp meg szeretnék említeni, azok a tipikus távol-keleti nevek, melyek egyre inkább a kedvenceimmé válnak. Egyrészt, mert nagyon kifejezőek, másrészt mert időnként olyan szépek. Gondolok itt például ezekre: Éggel Egyenlő Nagy Szent, Virággyümölcs hegy, Vízfüggöny Barlang, Nyolctilalmas, Arany Kabóca Mester, stb.

Ennyit a formai dolgokról, jöjjön a tartalom.

Az elég egyértelműen kiderül magából a könyvből is, de a végén lévő tanulmányban is olvasható, hogy az író a népi hiedelemvilág mellett a buddhizmusra, a taoizmusra és a konfucianizmusra is épít, és ezek vegyesen jelennek meg a könyvben, ahogyan egykor az életben is. Na most én nem vagyok szakértő. Ezt mégis az alapján jelentem ki, hogy főként a könyv elején rengeteg lábjegyzet található, amely megmagyaráz bizonyos szavakat vagy tetteket, és ezek vegyesen kapcsolódnak a három irányzat közül valamelyikhez. De nem is szeretnék erről bővebben értekezni, mert mint mondtam, nem vagyok szakértő.

A regény állítólag részben valóságos eseményeken alapul, ugyanis egyszer régen tényleg létezett egy ember, aki fogta magát, és elindult Kínából nyugatra, hogy eredetiben tanulmányozhassa a buddhista szent iratokat. Bár azért ebben a könyvben igazából nem Hszüan-cang a főszereplő, hanem Szun Vu-kung.

Beszéljünk tehát most a főhősről. Szun Vu-kung egy kőtojásból született… lény, aki mindenféle tudományra tesz szert, például megtanul felhőbukfencezni, meg alakot váltani. Kitanulja a halhatatlanságot is, aztán meg fogja magát, és kitörli a saját nevét és az egész népét a halottak könyvéből, ahová mindenki be van jegyezve, és meg van adva mindenkinek a halál időpontja. Majd kitalálja, hogy letaszítja a Jáde Császárt a trónjáról, hogy ő lehessen a mennyország helytartója. Egyedül Buddhának sikerül legyőznie ezt a pofátlan, szemtelen, magabiztos, okos és furfangos szerzetet, és bezárja egy hegy alá, hogy ott bűnhődjön, és várja a nyugatra induló szerzetest, aki ki fogja szabadítani.

Egyedül ő az, akinél láthatunk néminemű karakterfejlődést, hiszen miután Hszüan-cang kiszabadítja, simán leléphetne, de állja a szavát, és a kínai barát védelmezője lesz, ami nem könnyű feladat. Eleinte elég forró fejű és lecsapkod mindenkit a bűvös fütykösével (ez egy fegyver! J). Majd a második kötetben jut csak el oda, hogy könyörületességet kezd mutatni, és előbb átgondolja a tetteit, mielőtt ütne.

Valamint egyszer egy érdekes gondolat fogalmazódik meg benne. Ő ugyebár ért a felhőbukfencezés művészetéhez, ami azt jelenti, hogy nagy távolságokat rövid idő alatt tud megtenni. Számtalanszor megjárja az utat Buddhához, mialatt vándorolnak, és egyszer azon kezd el tanakodni, hogy miért nem küldi Buddha nyugatra a könyveket, miért kell nekik ezt a vándorutat megtenniük. (Ugyanis nem tudja Hszüan-cangot csak úgy odarepíteni, mert a kínai barátot a földi teste „lehúzza” a földre.) Én végig azt hittem, hogy ebből a gondolatból majd lesz valami. Majd kisül belőle valami nagy, filozófiai értekezés. De nem lett belőle semmi. Én viszont azóta is elmerengek rajta időnként. Érdekes kérdésnek tartom, amiről lehetne vitatkozni.

A végére pedig jöjjön még néhány apróság:

A könyv elején többször is eszembe jutott az, hogy ez a könyv kicsit olyan, mint egy teremtéstörténet. Mint a Biblia vagy a Kalevala. Az elején sokat megtudunk arról, hogy mi hogy alakult ki, és egyáltalán hogyan működik a világ, hogy alakul a hierarchia az istenek közt. És például a 11. fejezetben teljesen bemutatásra kerül, hogy hogy néz ki az alvilág. Ebből a szempontból is érdekes volt tehát ez a könyv.

Aztán később, amikor elkezdődött a hosszú vándorlás nyugatra, az is eszembe jutott, hogy kicsit olyan ez, mint a magyar népmesék, ahol adott a szegény sorsú főhős, aki különböző próbák teljesítésével a történet végén elnyeri a méltó jutalmat. Bár ha jobban belegondolok, itt inkább a főhős segítője volt az, aki teljesítette a próbákat. Ilyen szempontból ugyanis Hszüan-cang a főhős, a kiválasztott, akinek az a kegy jutott, hogy elzarándokolhat Buddhához. Ő egyébként Buddha egyik korábbi, rossz útra tévelyedett tanítványának, Arany Kabóca Mesternek az újjászületett verziója. Mondjuk az nem derült ki számomra, hogy ez mit befolyásolt. Hacsak azt nem, hogy ezért lett ő a kiválasztott.

Végül pedig mindenképp szeretném megemlíteni azokat a bizonyos lábjegyzeteket, amik az érdekességek tárházát rejtik hiedelmekről és szokásokról. Egyet szeretnék is megosztani veletek: azt, hogy szerelmeskedni, a régi kínaiak úgy fejezték ki, hogy szelet-holdat játszani. Tényleg rengeteg mindent lehet tanulni ezekből a magyarázó jegyzetekből, számomra részben ebben rejlik a távol-keleti művek varázsa.

Ez lett volna az én kis összefoglalóm a Nyugati utazásról. A véleményem pedig… Hosszú volt. Nagyon. Voltak benne érdekes részek. De az utazás kezdetétől fogva a kalandok ismétlődtek, ami unalmassá tette a könyvet. A szereplők sokszor idegesítettek, a majom a pofátlanságával, a disznó az ellenkezésével, a kínai barát meg az akadékoskodásával, és hogy soha nem hitt a majomnak.

Azért nem bántam meg, hogy elolvastam. De nem lett a kedvencem, és hogy nem fogom újraolvasni, az tuti.

2015. szeptember 24., csütörtök

Vu Cseng-en: Nyugati utazás avagy a majomkirály története 2. kötet

Tegnap volt ugyebár a szokásos blog-nap, a bejegyzés viszont elmaradt, mert még nem volt megírva. Gondoltam, majd megírom aznap, és kiteszem, de közben el kellett utaznom Pestre, délután pedig felhívott az egyik barátnőm, aki a Földgolyó másik oldalán él, hogy hazajött. Minden az ő lelkén szárad tehát! J

Végére értem a Nyugati utazásnak. Hát nem volt könnyű! Ugyanis bejött a sejtésem, a szokásos kalandok folytatódtak a második kötetben is. Végig. Végig…

Az előző bejegyzés listája igazából nem bővült, csak volt néhány egyedi eset, például amikor Szun Vu.kungnak hasonmása született, vagy amikor Nyolctilalmas és Hszüan-cang teherbe esnek, mert isznak egy folyó vizéből. Illetve de, mégis bővül egy tétellel, itt már többször is előfordult, hogy a démonok megpróbálták elhitetni a tanítványokkal, hogy már megették Hszüan-cangot.

Hszüan-cangot egyébként azért akarják mindenáron elfogni a démonok, és megenni, mert aki eszik a húsából, az elnyeri az örök életet. A női démonok pedig megpróbáltak frigyre lépni vele, ugyanezen indíttatásból. Maguk a démonok pedig általában valamelyik isten háziállatai, akik elszöktek. Meglehetősen gondatlan istenek voltak…

Sikerül egyébként a kis társaságnak eljutni Buddhához, és elkérik tőle a szent könyveket, de persze még ez sem alakul egyszerűen. Aztán még a hazafelé úton is kalandokba keverednek, mert valaki kiszámolja, hogy Buddha elé csak kilencszer kilenc megpróbáltatás után lehet odaállni, Hszüan-cang pedig még csak nyolcvanon volt túl, mire odaért.

A lényeg tehát, hogy küldetés teljesítve, visszaviszik a könyveket Kínába, aztán pedig mind felszállnak az égbe. Hszüan-cangból a Szantálfa Érdemes Buddhája lesz, Szun Vu-kungból a Harcban Győzedelmes Buddha, Nyolctilalmasból a Tisztaságos Oltár Követe, Homoki Barátból pedig az Aranytestű Arhat.

Én pedig köszönöm szépen, egyelőre megint elég volt a távol-keleti kultúrából. Jöhet az összefoglaló!

Ebből a kötetből csak két idézetet írtam ki. Az első nagyon jól jellemzi főszereplőnket, Szun Vu-kungot. A második pedig egy vers, amivel, mint leíró technikával egyébként gyakran operál a könyv (ahogy általában a keleti könyvek), ez most épp egy fának a leírása, azt hiszem.

„Ment Szun Vu-kung a négy mennyei mesterrel a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokába, a Jáde Császár elébe, ott leborult a trónus előtt nagy tisztelettel, s eléadta kérését.

-          Hol tanultál, te majom, ennyi tisztességet, hogy ilyen szépen meghajoltál? – nevette Szun Vu-kungot az egyik udvarbéli halhatatlan.

-          Nem tanultam én ezt sehol, kérem alázatossággal – hajolt meg Szun Vu-kung még egyszer -, hanem most fütykös nélkül vagyok!”

„Széllel, dérrel dacolok ezer éve,/Délceg törzsem, bűvös ágam büszke erő./Éj csendjében hangom eső neszezése,/Őszi fényben árnyam felhő, terjedező./Girbegurba sok gyökerem örök éltű./Sorsom adta; nem öregszem, nem fog idő,/Darvak, sárkány látogatnak szakadatlan,/Sátram árnya halhatatlan, szent pihenő.”

2015. szeptember 9., szerda

Vu Cseng-en: Nyugati utazás avagy a majomkirály története 1. kötet

Belevágtam tehát az egyik nagy mumusba, a Nyugati utazás két vaskos kötetéből az elsőbe. Jó, valójában nem tudom, hogy mennyire vaskosak, mert e-olvasón olvasom. Néhány más, keleti műhöz hasonlóan ezt is a Terebess Tárban találtam meg:


Az első kötet a következőkről szólt. A könyv első harmadában (körülbelül) megismerkedtünk főhősünkkel, a majomkirállyal. Megismertük születése történetét, hogy hogyan lett király, hogyan tett szert a halhatatlanság és mindenféle más, hasznos művészetekre, hogyan lett belőle az Éggel Egyenlő Nagy Szent, milyen csínytevéseket csinált. Végül pedig hogyan robbantott ki háborút az istenek közt, akik együttes erővel mind ellene indultak, de végül Buddhának sikerült legyőznie, és bezárta őt egy bűvös hegy alá, hogy ott vezekeljen a bűneiért. Mert hogy ez a majom meglehetősen önző, piszkosul magabiztos, pofátlansága határtalan. Egyszóval nem épp egy olyan karakter, aki elsőre belopná magát az ember szívébe.

Miután Szun Vu-kung, mert hogy ez a majomkirály neve, bezárattatik (kissé a könyv nyelvezetének hatása alá kerültem…) a hegy alá, ugrunk néhány száz évet és kilométert, és megismerjük Hszüan-cang történetét. Az ő története azért fontos, mert Buddha egyszer meghagyja egyik tanítványának, hogy zarándokoljon el keletre, Kína földjére, és keressen egy barátot, aki majd visszazarándokol magához Buddhához nyugatra, és elhozza tőle a szent könyveket, hogy az ő vallását hirdethesse keleten. (Ezért is lett a könyv címe Nyugati utazás.) Ez a barát lesz majd Hszüan-cang. Az ő története jóval rövidebb, mint a majomkirályé, mégis valahogy izgalmasabb, olyan kellemes, kis keleti történet csodákkal, szörnyekkel és ármányokkal. A majomkirály örökös pofátlankodása után igazán üdítő volt ezt a részt olvasni.

Na, tehát Hszüan-cang lesz a kiválasztott barát, aki elindul nyugatra a szent könyvekért. A barát útjának első szakaszában olyan démonokkal találkozik össze, akik hozzá társulnak. Az első démonból lesz a lova, a második démon maga a majomkirály, aki első számú tanítványa és védelmezője lesz a barátnak. A harmadik démon egy disznó fejű tanítvány lesz, a negyedik pedig a Homoki Barát. Összesen tehát öt tagból áll a küldöttség, a mester, a három tanítványa és a lova. Ezek a démonok mind valamilyen csodálatos kalandok során szegődnek a barát mellé, és együtt is sok-sok démont legyőzve haladnak majd előre az útjukon.

Körülbelül ebből is áll az utazás. Mennek, összetalálkoznak egy démonnal, legyőzik, mennek tovább. Tehát körülbelül a harmadik sztori után az ember már halálra unja magát. Esküszöm, az összes kalandjuk úgy írható le, hogy variációk egy témára. Itt-ott van némi színesítés, de egy idő után azok is elkezdenek ismétlődni.

A variációk közül eddig a következőkbe futottam bele:

o   harc a démonnal, akit általában legyőznek,

o   vagy csellel győzik le,

o   vagy segítséget kérnek valakitől a legyőzéshez,

o   vagy egyenesen Buddha tanítványától, a bódhiszattvától kérnek segítséget a legyőzéshez,

o   megmentenek egy lányt, akit a démon elrabolt és a feleségévé tett,

o   megmentenek egy uralkodót, vagy más fontos személyiséget,

o   megmentenek egy egész falut,

o   Hszüan-cang csapdába esik, és őt mentik meg,

o   vagy nem csak ő esik csapdába, hanem a disznó meg Homoki Barát is, és a majom egyedül menti meg őket,

o   vagy a majom is csapdába esik, de csellel kiszabadul, és megmenti az egész csapatot

Kíváncsi leszek, vajon a második kötetben bővül-e a fentebbi lista. J

Továbbá azt is a sémák közé lehet venni, hogy a disznó és a majom állandóan hadakozásban vannak egymással. Szun Vu-kung mindig felismeri a démont, akármilyen alakot is vesz fel, de Hszüan-cang soha nem hisz neki, mindig inkább a disznónak hisz, általában így esik csapdába. És soha nem tanul a hibájából! Rendkívül idegesítő egy barát! Egyszer annyira megharagszik Szun Vu-kungra, hogy elbocsátó levelet ad neki, de később olyan veszedelembe kerülnek, hogy maga Nyolctilalmas (ez a disznó neve) hívja vissza.

Szóval itt tartok éppen most. Mennek, mendegélnek, és állítólag még nagyon sokára érnek oda. A második kötet hosszabb az elsőnél, és el se merem képzelni, miről fog szólni. Ha abban is csak folyamatosan vándorolnak, és sablon-kalandokba keverednek, akkor nagyon sokára fogom befejezni ezt a könyvet. Még szerencse, hogy most van néhány off-poszt ötletem.

Bővebben most nem is szeretnék erről már írni, inkább „gyorsan” átrágom magam a második köteten, és a formai és egyéb dolgokat, amik feltehetően mindkét kötetben megegyeznek, azokat majd az összefoglalóban leírom, hogy az is szóljon valami értelmesről.

„Nincs a világon semmi nehéz, csak legyen az ember merész.”

„Azt tartották a régiek…, hogy ha akarod, hogy előtted út legyen, ne tedd, hogy eltűnjön a semmiben.”

„Ha feltámad a szív, attól támadnak fel mind a démonok is. Ha a szív vágya elenyészik, a démonok serege is.”

„Ki a világtól megvált, csak jóban jár, akár a tavaszi kert füve, növését nem látni, csak nap mint nap növekedik! Ellenben a gonosz ember akár a köszörű köve, fogyatkozását nem látni, csak nap mint nap fogyatkozik!”