Off #2

Ma két szuper linket szeretnék veletek megosztani.

 

Az első az előző bejegyzéshez kapcsolódik. Megtaláltam a könyvek listáját a Rory Gilmore kihíváshoz. 339 könyv szerepel rajta. Gyanítom, hogy legalább a felének, ha nem többnek nincs magyar fordítása, de azért érdekes átnézni, és elmélázni azon, milyen sokrétű érdeklődésre és tudásra utalnak.

 

http://www.buzzfeed.com/krystieyandoli/all-339-books-referenced-in-gilmore-girls#1lf1sgf

 

(A fordítások tekintetében az 1001-es lista sem áll sokkal jobban. Sőt, némelyik magyar példány beszerzésével is meggyűlik az ember baja. A soron következő öt könyvből egy van meg itthon, egyet megtaláltam antikváriumban - beszerzése a karácsony, a nyelvvizsga és az új novellám megjelenésének szponzorálása miatt egyelőre még várat magára -, három viszont az egész földkerekségen nem lelhető fel. Azért dolgozom az ügyön...)

 

A másik link pedig néhány fenomenális könyvesboltot mutat be. Amennyire emlékszem, a többségük Angliában található. Imádnivalóan cukik. Jó lenne egy olyan kihívásba is belevágni, amiben bejárom a Föld legmenőbb könyvesboltjait. De egyelőre maradok a költséghatékonyabb (?) olvasásnál.

 

http://www.buzzfeed.com/ailbhemalone/british-bookshops#1lf1sgf

 

Egyébként már végeztem A lusiadákkal, de az arról szóló bejegyzést csütörtökre tartogatom, mert egy neves nap lesz akkor... :)

Off #1 - Rory Gilmore kihívás

Oké, tudom, semmi köze az 1001 könyvhöz, csupán annyiban, hogy ez is egy hasonlóan fenomenális kihívás. Kár, hogy nem találtam rá korábban. Lehet, hogy akkor inkább abba kezdtem volna bele. (Bár szerintem több olyan könyv is szerepel a sorozatban, aminek még nem készült magyar fordítása.)

Mindenesetre itt a link, lehet követni az úriember élményeit. Szerintem szuper ötlet! :D

http://goingdownswinging.org.au/site/category/read/regulars/the-rory-gilmore-reading-challenge/

(Nemsokára jelentkezem a következővel, A lusiadákkal, melyet időközben sikerült beszereznem, és ami eddig a legnagyobb meglepetés az olvasottak közül. Alig várom, hogy megoszthassam az élményeimet! :))

Vízparti történet - Összefoglaló

Kicsit megkésve, de elérkezett az összefoglaló ideje. Sokáig gondolkodtam, mit is írhatnék erről a három kötetről, mely aspektusát kellene kiemelnem a történetnek, mi lenne az az egység, amivel átfoghatnám ezt a terjengős sztorit.

Mint ahogy azt már korábban kifejtettem, elég hullámzóak voltak az érzéseim, ahogy haladtam előre, és ahogy már oly sokszor, korábbi könyveknél is (lásd pl. Gendzsi regényét), csak a végére állt össze bennem a teljes kép. Most mégsem írhatok erről, mert ennél a könyvnél van valami nagyon-nagyon zavaró dolog, ami nem hagyja, hogy egyszerűen csak összefoglaljam a történteket. Ezt szeretném most kifejteni.

Három kötet, több mint ezer oldal. Ezer oldalon keresztül követhettem hősök összefogását egy nemes cél érdekében. Ha mindezekről lehámozzuk a kulturális különbségeket, eltekintünk a különböző szokásoktól, hagyományoktól, furcsa és érdekes részletekről, amelyek persze mind nagyon fontosak, de ezek figyelmen kívül hagyásával, ez a könyv elénk tárja az emberiség évezredeit a Föld nevű bolygón, napjainkat is szigorúan beleértve.

Mert mi is történik tulajdonképpen a könyvben? Kapunk egy meghatározott paraméterekkel rendelkező társadalmat. Ez már készen van, de azért végiggondolhatjuk nagyjából ennek a kialakulását. Hasonló emberek hasonló szokások szerint élnek. Ráébrednek, hogy összefogva jobban fejlődhetnek, könnyebben vissza tudják verni az ellenséget, jobb és könnyebb életet élhetnek. Összefognak, és bumm, itt van Kína. (De bármelyik másik országról beszélhetnénk.) Aztán ahogy fejlődik a társadalom, mert mindig fejlődik (akár előrefelé, akár vissza), megjelenik a korrupció. Mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik bármit megtennének a pénzért, és minél több van nekik belőle, annál többet akarnak még, és átgázolnak mindenkin. De mindig lesznek olyan ember is, akiknek az lesz a céljuk, hogy megteremtsék más embereknek is a jólétet. Ők mélyen elítélik a megvesztegethető hivatalnokokat, és ki akarják vonni magukat is és minél több embert a zsarnokok uralma alól. Ezek az emberek összegyűlnek, egyesítik erőiket, próbálkoznak, és már-már úgy látszik, hogy sikereket érnek el. De amióta a korrupció megjelent az emberek közt, azóta kiirthatatlan.

Na, most erre a kérdésre válaszoljon nekem minden ember: Hát nem ez történt folyton a világban, és nem ez történik most is? A jó emberek erőfeszítéseivel példálóznak a rossz emberek, de változás nem történik. Pedig igazán beláthatnák azok, akiknek a kezében a hatalom van, és akik mindenáron több és több pénzre vágynak, hogy jó cselekedetekkel sokkal több pénzre tehetnének szert. És talán még a pénznél is jobb és fontosabb dolgokra. Lehet, hogy én kifizetek neked százezret, mert te megzsaroltál, de ha kedves lennél, egész életemben hálás lennék neked, és amikor csak tehetném, jót cselekednék veled, és ahol csak tehetném, szólnék az érdekedben. Sokan azt hiszik, hogy a kis emberek nem számítanak, pedig igenis számítanak! Mindenki számít, mert mindannyian emberek vagyunk! Az, hogy te esetleg a neved előtt viseled, hogy Sir vagy Lord, vagy bármi mást, csupán arra jogosít fel, hogy nagyobb tisztelettel bánjak veled. De ha te kutyába se veszel engem, akkor már nem rejtőzködhetsz a címed mögé.

Emberek vagyunk, és elsősorban mindenkinek ezt kellene szem előtt tartania. És akkor szerintem egy sokkal jobb és boldogabb világban élhetnénk.

Visszakanyarodva a könyvhöz, félelmetes, hogy annyi évvel ezelőtt, milyen egyetemes dolgokat fogalmaztak meg az írók, valószínűleg tudtukon kívül. Minden hatalmon lévő embernek ajánlanám, hogy olvassa el, és értse meg, hogy mind bukásra vannak ítélve, akik nem jó célokra használják a hatalmukat.

Vízparti történet - a harmadik kötet

Elérkezett az utolsó kötet ismertetése. Hadd vezesselek végig ezen a történeten most az érzelmeimen keresztül.

A történet nagy része alatt az volt az érzésem, hogy ha egyszer lesz egy fiam, feltétlenül elolvastatom vele legalább ezt a kötetet, mert olyan hősös-háborús történet. A liangsani betyárok immár elegen vannak ahhoz, hogy harcba bocsátkozzanak másokkal. A harcok során csatlakozik még hozzájuk néhány szereplő, így a történet végére 108 vezére lesz a váruknak.

A következő feltörő érzelmem a mérhetetlen unalom volt. Volt egy összevont fejezet, ami kivonatolt az eredetiből kb. 30-at. Ekkor a liangsaniak már behódoltak a császárnak, az ő szolgálatába álltak. A császár pedig a határvidékekre küldi őket, hogy mindenféle betörő, idegen népek és fellázadó kiskirályok ellen harcoljanak, amit sikerrel meg is tesznek. Ez a kivonatos fejezet nagyjából 30 oldal körül van, és úgy pörögnek benne az események, hogy egyszerűen nem tudtam követni. Alig vártam, hogy vége legyen, mert nem fogtam igazán fel, hogy pontosan mi is történik. Elfoglaltak városokat, legyőztek nagy vezéreket, de vagy százat egy fejezeten belül.

Végül a harmadik érzelmem a bosszúság volt. A vezérek nagy része elesik a csatákban, néhányat azonban közvetve a császár alatt álló négy fő mandarin intéz el. Mikor az utolsó oldal után becsuktam a könyvet, legszívesebben teljes erőmből földhöz vágtam volna. Vagy elhajítottam volna a lehető legmesszebbre. Nagyon dühös voltam, mert úgy éreztem, két és háromnegyed köteten keresztül teljesen feleslegesen történtek a dolgok, mert a végén nem változott semmi. Ugyanoda jutott vissza a történet, ahol elkezdődött.

Később azonban, ahogy elkezdett leülepedni bennem ez az egész, egy negyedik érzelem vette át a bosszúság helyét. A megértés. Megértettem, hogy miért került fel ez a könyv az 1001-es listára. Azért, mert nagyon is aktuális. Mert lehet, hogy 1000 évvel ezelőtt íródott, lehet, hogy csak 500-zal (nem tudjuk pontosan), de ma a világ pontosan ugyanígy működik. Van egy csapat ember, jelen esetben 108-an (plusz a várnép), akik teljesen egyszerű emberek, kishivatalnokok, parasztok, akármicsodák. A lényeg az, hogy a munkájuk során szoros kapcsolatba kerülnek a néppel. Látják, hogy mit akar a nép, tudják, hogyan lehetne megvalósítani. Mégis olyanok irányítják az országukat, akik nem értenek semmihez, és akiknek nem is kell semmihez érteniük, mert származásuknál fogva kerülnek vezető pozícióba. (Ma cseréld ki a származás szót ismeretségre, és voilá…) És ez szörnyű! A világ sokkal előrébb tarthatna, ha mindenki azt csinálná, amihez ért.

Szóval bosszús voltam, mert úgy éreztem, értelmetlenül és érdemtelenül haltak meg ezek az emberek. De ők nem így érezték. És végül én is rájöttem, hogy nem így van. Az ő példájuk mutatja meg, hogy a jó mindig ott munkálkodik a világban, érdemes kiélesíteni a szemünket, hogy észrevegyük. És a jó dolgok jó dolgokat szülnek, ezért megéri, még a legkisebb jó dolgot is megéri megtenni.

Zárszóként pedig megjegyezném, hogy nem volt könnyű átrágnom magam ezen a művön sem, sokszor hadakoztam, de újfent csak azt tudom mondani, hogy egyszer érdemes elolvasni. Igen, tényleg ott a helye a listán.

Vízparti történet - a második kötet

Sikerült beszereznem mind a három kötetet, úgyhogy a történet folytatódik. Vagyis az olvasás. Következzen most a második kötet összefoglalója.

Nos, így visszatekintve még annyit elmondanék az első kötetről, hogy az nagyjából a főbb szereplőknek az egybegyűjtéséről szólt. Ez a rész a második kötet első néhány fejezetében is folytatódott, míg csak egy egész nagy bekezdésnyi névre nem bővült a résztvevők száma. Nem számoltam meg, összesen hányan vannak. Tehát ők Kína legigazabb vitézei, már egybegyűltek, és elkezdődtek a harcok. Néhányan, akik valami nagy igazságtalanságot követtek el, már megbűnhődtek. A kötet végére pedig a liangsani vitézek híre eljutott magának a császárnak a fülébe is, aki már az ellencsapást tervezgeti. De arra már csak a harmadik kötetben kerül sor.

Nagyjából ennyi a történet, csak néhány apróságot szeretnék kiemelni.

Először is a bort. A szereplők állandóan isznak. Szerintem nem is ismerték a vizet (persze voltak idők, amikor nálunk is egészségesebb volt bort inni). Szó szerint vedelnek. Isznak, ha ünnepelnek, isznak, ha bánatosak, isznak, ha pihennek, isznak, ha dolgoznak. Egyszóval mindig. Állandóan. Folyamatosan. Örökké. Ez a legkedvesebb elfoglaltságuk. Ettől persze nekem feláll a szőr a hátamon. De ez az én személyes véleményem, amit nem is akarok tovább ragozni, mert úgy emlékszem, hogy néhányszor már említettem ezt, úgyhogy ugorjunk is tovább.

A második dolog egy bizonyos szereplő felbukkanása, aki valahogy egyáltalán nem illik a vitézek közé. Hiába mondják róla, hogy kitartó és hűséges, meg mit tudom én, milyen, de kiirtott egy komplett falut. Ártatlan embereket ölt meg. (Tekintsünk most el attól a kérdéstől, hogy a háborúban részt vevő katonák mennyire ártatlanok. Itt most nőkről, gyerekekről, idősekről van szó.) És meglehetősen agresszív. Túlságosan is, ahhoz, hogy vitéznek lehessen nevezni. Egy vitéz szerintem tudja, mikor kell csendben maradni, és a hüvelyében hagyni a kardot.

A harmadik dolog pedig az, ami abszolút váratlanul ért az első kötet után, hogy itt már megjelentek bizonyos ember feletti képességek. Szent emberek, szent tudományok, varázslás, boszorkányság. Az első kötet emlékeim szerint száz százalékig földhöz ragadt volt. Minden úgy történt, ahogy az egyébként is történne a világban. De most bűvös sereg bukkant fel, az egyik fő vezér titkos tanok birtokába került (aminek mondjuk még nem igazán látta hasznát, talán majd a harmadik kötetben), és van egy szereplő, bizonyos Bűvös Futár, aki szent képei segítségével különös adottsághoz tudja juttatni magát. Nem mellesleg pedig van egy ember, akit képtelenség átküldeni a másvilágra. Egy dolog az adott kor és nép hiedelemvilága, ezzel nincs is semmi baj, ilyesmik eddig is jelen voltak, nem csak ebben a könyvben, hanem más távol-keleti könyvekben is. Ez most egy kicsit furcsa és oda nem illő volt.

Mindezeken felül kellemes kis történet. Nyilván engem nem érint meg annyira, mint egy kínai olvasót, hiszen teljesen más kultúrkörbe tartozok. Ettől függetlenül érdekes és izgalmas történet, tele van jó kis karakterekkel, habár a nevek miatt számomra rettentő nehéz olvasmány. (De már csak háromszáz oldal van hátra; éljen, éljen! J)

„Mióta ragyog a hold fénye fenn?/ - Kérdem az eget, kupám emelve - /Vajon ott fenn a mennyei palotában/Hányadik évet számlálják ma este?/S szállnék is már oda, szelek süvöltő szárnyán,/De megriaszt a drágakőtorony, a márvány,/Fenséges kastély vad hidegje./Táncra lebbennek ott az árnyak,/Ilyet az ember földön merre lelne?/Fenn gyöngyös függönyöm leple,/Ajtóm kitárva,/Álom nem jő szememre,/Bánat és csalódás emészt:/Mért nem jár mindig fenn fényesen kikerekedve?/Búsul és vigad,/Megjő s elmegy az ember,/Ragyog a hold, majd elborul, apad, dagad,/Megállítani azt sose lehetne!/Bárcsak örökké élne az ember/Egyesülve véle szerelemre!”

„Mindent kiismerhetsz, csak az embereket magukat nem!”

„A látó szemünkkel nem ismertük meg a Tajsan hegyét!” (Ha valamelyik hőst nem ismerték fel, akkor mondták ezt.)

„Ezer mérföldre is kísérve, egyszer csak elválás lesz a vége.”

„Ha balsorssal találkozol, az is az ég rendelése:/Felhők, szelek ahogy járnak, az vajon véletlenség-e?” (Ismét egy találó fejezet-záró versike.)