Zero Waste kézikönyv a XIX. századból | Henry Thoreau: Walden

Utolsó kiadás: 2015. Fekete Sas Kiadó

Henry Thoreau Waldenjétől eleinte kivert a víz. Tudjátok, hogy nem bírom az ilyen semmitmondó címeket. De aztán olyan szépeket olvastam róla – rousseaui gondolatok, természetközeliség, kivonulás a társadalomból –, hogy rögvest neki akartam esni, amint megkaparintottam. Tényleg nagyon izgatott voltam, és az első néhány tíz oldal annyira levett a lábamról, hogy azt éreztem, rögtön az év elején megtaláltam az év könyvét. De aztán más vizekre eveztünk.

A könyv nem szól se többről, se kevesebbről, mint Thoreau azon két évéről, amikor magányosan élt a Walden-tónál egy saját maga által összeeszkábált kunyhóban. A könyv (tanulmány? emlékirat?) elején és végén leírja, miért döntött így, de nagyrészt főleg a mindennapjait részletezi. Hogy mivel foglalatoskodott, milyen állatokat és növényeket látott, hogy változott a tó vízszintje, ilyesmiket. Ami, valljuk be, távolról sem hasonlít még egy lassan csordogáló családregény izgalmaira sem.

A történet szempontjából én még így is a szerencsésebbek közé sorolhatom magam, mivel magam is egy tó közelében nőttem fel. Így számomra érdekes volt például olyasmiket olvasni, hogy az egyes években mikor fagyott be a tó, mi a rianás, hogyan változott meg az állatok élete a tó körül. Bennem ezek a dolgok melegséget ébresztettek, mert a gyerekkoromra emlékeztettek. De összességében sajnos még így is túl száraznak találtam ezt a rövidke könyvet.

További, a tótól független, de számomra érdekes adalék volt még, hogy sokat beszélt az indiánokról, több érdekes szokásukat is megemlítette. Párhuzamot vont az indiánok és a saját élete közt. Ez pedig át is vezet minket a könyv egyik érdemi témájára, a funkcionalitásra. Thoreau ki akarja vonni magát a társadalom gazdasági kötöttségei alól. Úgy gondolja, a pénz hajhászása megöli a lelket, ezért a minimumra szorítkozik, és a funkcionalitást tekinti értéknek. Ha valaminek nincs haszna, annak nincs is értéke, és csak felesleges stresszt okoz. Erre példaként az öltözködést illetve a lakhatást hozza.

A másik fő téma pedig a lelassulás, az élet igazi értelmének keresése, ami Thoreau szerint egyértelműen nem a végtelen munkavégzés, valamint a pénz és egyéb anyagi javak felhalmozása. Illetve a munkát nagyon is fontosnak tartja, de nem a pénzszerzés szempontjából, hanem hogy általa értelmet adjunk az életünknek.

Ezen kívül még olyan fontos témákra is kitér néhány gondolat erejéig, mint az oktatás – tapasztalati oktatás szükséges – vagy a jótékonykodás – teljesen rosszul jótékonykodunk, ugyanis nem azt adjuk, amire a rászorulóknak tényleg szükségük van.

Összességében nagyon sok érdekes dolog volt ebben a könyvben, és Thoreau több gondolatával is (lásd fentebb J) mélyen egyet tudtam érteni. Valamint érdekes volt az alakulóban lévő Amerika életéről olvasni, volt itt ugyanis szó többször is például a vasútépítésről és -közlekedésről is, és hogy ez hogyan befolyásolta Concord városka életét. Ugyanakkor sok leíró része nagyon száraz volt. Valamint Thoreau stílusa… hogy is mondjam, nem csodálkozom, hogy nem lett belőle sikeres újságíró. De mivel pusztán 250 oldalról van szó, senki sem hal bele, ha átrágja magát rajta, mert sok mindent találhatunk benne, amiről manapság is érdemes elmélkedni.

Utalás történik Az ezeregy éjszaka meséire.

Az indiánok szokásaival kapcsolatban Thoreau feljegyzi, hogy a távolságot írásban wigwamokkal jelölték, annyi wigwamot rajzoltak, ahányszor tábort kellett ütniük.

Megismerkedünk egy széllel, a számummal, mellyel Észak-Afrika és az Arab-félsziget sivatagaiban lehet találkozni, forró, száraz és homokviharokat támaszt.

Leír egy bizonyos kén-zápor nevű jelenséget, amikor egy bizonyos növény sárga virágpora mindent beterít. Ez csak azért érdekes számomra, mert már vagy két éve nálunk is ez történik későtavasszal, koranyáron.

„Az öregség korántsem olyan jó tanítómester, mint az ifjúság, mert kevesebbet tanult, mint amennyit felejtett.”

„Senkit sem becsültem még életemben kevesebbre azért, mert foltozott ruhában jár, mégis meg vagyok róla győződve, hogy az emberek általában nagyobb gondot fordítanak arra, hogy divatos, vagy legalábbis makulátlan, új ruhában járjanak, mint arra, hogy tiszta legyen a lelkiismeretük.”

„Életünk egy bizonyos korszakában a táj minden pontját úgy nézzük, mint fölépítendő házunk helyét.”

„Az emberek néha úgy tüntetik fel, mintha a klasszikusok tanulmányozása csak arra volna jó, hogy megnyissa az utat modernebb, gyakorlatibb tanulmányok számára; de az élményre vágyó örök diák mindig a klasszikusokat fogja tanulmányozni, bármilyen nyelven legyenek is írva, s bármely korból származzanak is.  Mert mit tartalmaznak a klasszikusok? Az emberiség legnemesebb gondolatait őrzik meg számunkra.”

„Jól olvasni, azaz megfelelő könyveket olvasni megfelelő hangulatban, ez nemesítő elfoglaltság, és jobban próbára teszi az olvasót, mint sok minden, amit a nap divatja megkövetel.”

„Az írott szó a legdrágább ereklye.”

„És csak ha eltévedünk, más szóval kifejezve, ha elveszítettük a világot, akkor találjuk meg lassan önmagunkat, akkor ébredünk rá, hogy hol vagyunk, és hányféle bonyolult kapcsolat fűz a világmindenséghez.”

„Mindamellett van valami tisztátalan a húsevésben, ezt a legvilágosabban a házimunkán láttam, azon, hogy milyen hatalmas erőfeszítésbe kerül mindennap tisztán, rendesen mutatkozni, és a házat is tisztán tartani, kellemetlen szagok és látványok nélkül.”

„Ha a napot s az éjt örömmel köszöntöd, ha az élet úgy illatozik, mint a virág vagy a jó szagú füvek, ha rugalmasabb, csillagosabb, halhatatlanabb – ez a jutalmad! Az egész természet szerencsekívánság, és minden okod megvan rá, hogy áldottnak mondd magad.”

„Egyetlen csendes eső elegendő, hogy a fű sok árnyalattal zöldebbé váljék. Így hatnak reménységeinkre is a belénk áradó szebb gondolatok. Boldogok lehetnénk, ha mindig a jelenben élnénk, s kihasználnánk minden véletlen jót, amiben részünk van – mint a fű, mely a reá hulló harmatcsepp hatását is megmutatja – és nem fecsérelnénk időnket arra, hogy az elszalasztott alkalmakért vezekeljünk, amit kötelességteljesítésnek szoktunk nevezni.”

„Légy Kolumbusa a benned rejtőző új világoknak, kontinenseknek, fedezz föl új csatornákat – nem a kereskedelem, hanem a gondolkodás számára. Mindenki olyan birodalom ura, amelhez képest a cár földi országa kiskirályság, hangyaboly.”