Felvilágosító óra | George Eliot: Adam Bede

 

Legutolsó kiadás: Európa, 1978

Végül mégis valami rajtam kívül álló hatalom abba az irányba terelt, hogy belefogjak a Bede Ádámba. Pedig mind a címe, mind a kiterjedése (majdnem kétezer oldal e-könyvben – innen ti is ingyenesen és legálisan letölthetitek) elég elrettentő volt, mégis hívogatott valamiért, én pedig engedtem ennek a hívásnak. És elöljáróban el is árulom, hogy nem tettem rosszul.

Röviden a történetről. A főszereplőnk nem túl meglepő módon Bede Ádám, akiről már az első oldalakon megtudjuk, hogy jámbor, egyszerű ember és remek munkás. Az egyetlen hibája, hogy egy olyan lányba szeret bele, aki egyáltalán nem hozzáillő. Ez a lány Hetty Sorrel, egy gazda nevelt lánya, akit viszont csábít a pompa és a fényűzés, ezért könnyűszerrel engedi, hogy a földesúr unokája, Arthur Donnithorne tegye neki a szépet.

A cselekmény hármuk körül szövődik, méghozzá egy darabig igen szépen, Láthatjuk a nemes Arthurt, ahogy érzelmeivel viaskodik, mert valahol mélyen tudja ő, hogy nem helyes, amit Hetty-vel tesz. Aztán Ádám belső gondolatvilága tárul fel előttünk, amikor véletlenül felfedezi a tiltott kapcsolatot, és a maga módján igyekszik tulajdonképpen mindkét érintett félnek segíteni. És már-már úgy tűnik, hogy minden egyenesbe is jön, amikor teljesen váratlanul kiderül, hogy Hetty és Arthur kapcsolata jóval továbbment annál, mint amit korábban láthattunk belőle. Ez pedig megpecsételi Hetty sorsát.

Az, hogy nem kaptunk szaftos jeleneteket az együttlétükről, egyáltalán nem lepett meg. Az viszont már kétségesnek tűnt fel, hogy még célozgatást is a legutolsó pillanatban kaptunk. Az azonban kétségtelen, hogy egy olyan súlyos problémával kerülhetünk szembe ebben a könyvben, amit véleményem szerint az emberiségnek azóta sem sikerült megoldania. Mert máig nem sikerül következetesen továbbadnunk azt az egyszerű alaptételt a következő generációnak, hogy amennyiben az ember gyereke egy ellenkező neművel létesít nemi kapcsolatot, akkor a nőnemű fél teherbe eshet. És ez egyáltalán nem riogatás, csupán egy egyszerű tény.

Azért persze mára jócskán javult már a helyzet a témában, de ez a könyv tökéletesen bemutatja azt, hogy jár az a nő, aki nincs tisztában ennek a ténynek a jelentésével.

A könyv egyértelmű pozitívumai közé sorolható viszont az, hogy nem csak Hetty bűnhődik meg a ballépéséért, hanem Arthur is kiveszi a részét a szenvedésből, méghozzá önként és dalolva, mert tudja, hogy ez a helyes. Ez persze kevésbé volt meglepő annak alapján, ahogy Arthurt kezdettől fogva megismertük. Sokkal inkább meglepő volt az, hogy meddig merészkedett el Hetty-vel. Én a végsőkig meg voltam győződve róla, hogy ők csak titkos dolgokat suttogtak egymás fülébe, fogták egymás kezét és csókolóztak. Persze a fellobbanó szenvedély könnyen elragadja a fiatalokat.

A történet további érdekessége, hogy a helyzethez képest happy enddel zárul. Egy különös és meglepő happy enddel. Legalábbis én sosem gondoltam volna, hogy ilyen irányt fognak venni az események, mint amit végül vettek. Egy részről örültem neki, másrészről viszont felettébb hihetetlennek tűnt.

A végkifejlet kapcsolatban van a könyv egyetlen olyan karakterével, akiről egy percig sem tudom elhinni, hogy létezhet. Ez pedig Seth, Ádám testvére. Mindenki más annyira hétköznapi abban az értelemben, hogy ugyanúgy itt lézengenek napjainkban is a világban, mint Eliot korában. De Seth annyira túlontúl jámbor lelkű volt, pedig három komoly törés is volt az életében. Először is az anyja nyíltan kifejezte irányába, hogy a bátyját sokkal többre tartja, mint őt. Lisbeth-et, az anyát egyéb más okokból is elég gusztustalannak tartottam, de a Seth-tel való kapcsolata volt benne a legrosszabb. Másodszor beleszeretett egy nőbe, aki viszontszerette őt, de nem szerelemmel, inkább testvéreként gondolt rá. A harmadikat nem mondom el, mert akkor elárulnám azt a bizonyos happy endet, de higgyétek el nekem, az is elég borzasztó lehetett. Seth viszont mindhármat zokszó nélkül elfogadta. Talán én vagyok túl temperamentumos ember, de ezt nehezen tudom elhinni. Hogy az embert a hozzá legközelebb állók bántják meg, és ez ellen egy szemernyi rossz érzése nincs, ez számomra teljesen hihetetlen.

A címre egy pillanatig visszatérve, ez egy remek történet ahhoz, hogy ennél sokkal izgalmasabb címet lehessen neki találni. Az viszont szerintem vitathatatlan, hogy Ádám volt a legkiválóbb főszereplő, akit az író csak választhatott. Mert akár Hetty, akár Arthur szemszögéből láttuk volna az eseményeket, fele ennyire sem lett volna szívbemarkoló, mint így, hogy egy jó ember meg nem érdemelt szenvedését követhettük nyomon.

A fő témán kívül pedig további hasznosságokat is felfedezhetünk a sorok között, mint hogy az életben a tettek visznek előre, és nem elég, ha csak elképzeljük a kívánt dolgokat; hogy minden eseményből le kell vonnunk a tanulságokat, különben újra és újra ugyanazokat a baklövéseket fogjuk elkövetni, viszont leragadni sem szabad egy problémánál; illetve hogy muszáj a világ farkastörvényei szerint cselekednünk, mert úgy jutunk a legtovább.

Összességében a könyv némileg túlírt volt, annak ellenére is, hogy Eliot mesés képeket tud az olvasó elé festeni. Ugyanakkor egyrészt nekem mostanában feltűnően jól esik a nyugalmas, vidéki emberek közt forgolódni. Másrészt pedig ha nem hagyjuk magunkat elveszni a leírásokban, akkor értékes gondolatokat olvashatunk ki a sorok közül, amelyekre, úgy hiszem, feltétlenül szükség van a boldoguláshoz.

Az egyik főbb szereplőnk - Dinah Morris, Seth szerelme - személyében egy metodistát üdvözölhetünk. A metodistákkal korábban a Humphry Clinker kalandozásaiban találkoztunk. Dinah Humphry mellett egy újabb laikus igehirdető.

Te szóvá tennéd egy ismerősödnek/barátodnak/családtagodnak, ha helyteleníted a romantikus kapcsolatát?

„Mindössze huszonhárom éves volt, és most tanulta meg, mi a szerelem – az az imádat, amellyel egy fiatal férfi egy olyan nőnek áldoz, akit nagyobbnak és jobbnak ismer el magánál.”

„A családi hasonlóság gyakran mély szomorúságot rejt. A természet, a nagy tragikus drámaíró, csonttal-izommal összefűz, de gondolkodásunk finom szövevényével szétválaszt…”

„De azt az asszonyok a legritkább esetben tanulják meg, hogy dühös vagy részeg férfihoz ne szóljanak.”

„Amikor a halál, a nagy Békítő eljön, sohasem gyengédségünket bánjuk meg, hanem szigorunkat.”

„A halottaink sohasem halottak addig, amíg el nem feledjük őket: sérthetők, sebezhetők, tudnak megbánásunkról, annak égető fádalmáról, hogy a helyük üres marad, mindazokról a dédelgetésekről, melyeket egykori jelenlétük apró emlékeinek juttatunk.”

„Semmi sem elviselhetetlen, amíg az ember dolgozni képes…”

„…nincs jobb annál, mint ha az ember elintézi magában, miről kell az életben lemondani.”

„De nem hiszem, hogy a klasszikusok ismerete sürgető igény egy vidéki úr számára; amennyire én meg tudom ítélni, jobban teszi, ha a trágyák minőségében jártas.”

„Nem vagyok biztos benne, hogy az emberek azokat kedvelik leginkább, akik megpróbálnak a hasznukra lenni.”

„Mikor méltatlankodásunkat alázatos csend fogadja, hajlamosak vagyunk rá később, hogy a kétség tüskéit érezzük a magunk nagylelkűsége, sőt igazsága iránt; hát még mennyivel inkább így van ez, amikor bosszúságunk tárgya elvonult az örökké tartó csendességbe, és utoljára láttuk arcát a halál szelíd alázatában.”

„Minden szenvedély erővé alakul, amikor egyéni sorsunk szűkös keretein túláradva jobb kezünk munkájává lesz, jobb kezünk fortélyává vagy gondolataink nyugodt, teremtő tevékenységévé.”

„Én úgy vélem, az előnyt e világban azok kapják, akik adják…”

„…amíg az ember kezét-lábát mozgatja, a férfinépség azt gondolja, nincs semmi baj.”

„Elmés filozófusok talán azt mondják önöknek, hogy a gőzmozdony feladata ráérő időt teremteni az emberiségnek. Ne higgyenek nekik: csak űrt támaszt, helyet a mohó gondolatok számára.”

„…némely ember nyelve olyan, mint az óra, amelyik egyre csak üt, de nem azért, hogy jelezze az időt, hanem mert valami elromlott a belsejében…”