A nagy amerikai regény??? 2. | Herman Mellville: Moby Dick

Ellensúlyozván a múlt heti kifakadásomat és merész kijelentéseimet a Moby Dickről, a mai bejegyzésben elmesélem, melyek voltak azok a dolgok, amelyek tetszettek a könyvben:

Ahogy azt már az előző bejegyzésben is említettem, a mesélőnk, Ishmael a könyv első száz oldalán elég sokat filozofálgat, én pedig sok megjegyzésével egyet tudtam érteni.

Szerettem Melville nagyon finom, nagyon áttetsző humorát. Az áttetszőt itt valahogy úgy értem, hogy bizonyos dolgokat bizonyos emberek nem feltétlenül gondolnak viccnek, de nekem az volt a benyomásom, hogy Melville nagyon is annak szánja őket.

Melville alapossága is egyébként nagyon tetszett attól függetlenül is, hogy számomra ez a regény így, ebben a formában nem működött.

Továbbá a már szintén emlegetett Hawthorne-hoz hasonlóan Melville-nél is találhatunk gyönyörű leírásokat, bár nem annyira koncentráltan, mint Hawthorne könyveiben.

Két szereplőt is megkedveltem, ami felér egy kisebb csodával, mert mint említettem, nem igazán ismertük meg egyik szereplőt sem behatóbban, még a kulcsfigura Ahabot sem. Az egyikük Starbuck, az első tiszt, akiről az volt a benyomásom, hogy félelemmel vegyes tisztelettel tekintett Ahabra, és mégis egyedüliként ő próbálta meg eltéríteni felettesét őrültnek kikiáltott szándékától. A másik pedig Queequeg, akivel nagyon együtt tudtam érezni, mert ő is idegenként próbált meg érvényesülni ott, ahová az élet sodorta. És nem csak, hogy derekasan helytállt, hanem még egyfajta tiszteletet is ébresztett.

Volt egy csodálatos vallási jelenet a könyvben, amely szerintem kiválóan megvilágítja, hogyan kellene hozzáállnunk ebben a nagy, szabad világban a tőlünk eltérő vallásúakhoz: „De mi az imádat? – engedelmeskedni Isten akaratának: ez az imádat! És mi Isten akarata? – megtenni embertársamnak azt, amit szeretnék, ha embertársam megtenne nekem, ez Isten akarata. Mármost Queequeg embertársam. És mit kívánnék, hogy Queequeg megtegyen nekem? Hát azt, hogy egyesüljön velem az imádatnak abban a sajátos formájában, amit a presbiterianizmus előír; következésképpen nekem is egyesülnöm kell vele az ő imádatában…”

Összességében sajnos mindezen jók ellenére azt kell mondanom, hogy csalódás volt számomra ez a könyv. Az utolsó mondatig nem tudtam eldönteni, hogy mi volt Melville szándéka ezzel a történettel. Úgyhogy ezt a könyvet „Amerikai Nagy Regényként” emlegetni én nem tartom helytállónak. (Persze a regény végén található, körülbelül ötven oldalas „elemzés” remekül leírja, hogy melyik jelenet milyen aktuálpolitikai – mármint az adott korban aktuális – eseménynek feleltethető meg. De tudjátok, hogy állok én ezekhez az elemzésekhez…)

Megismerkedünk egy csomó izgi nevű széllel. J Úgy, mint Euroclydon, harmattan, levanter, számum. Az Euroclydon őszel és télen fújó, viharos, északkeleti szél a Mediterráneumban. A harmattan forró, száraz, nyugat-afrikai szél, amely sok port szállít. A levanter keleti szél a Földközi-tenger nyugati részén. A számum pedig Észak-Afrika, Arábia és Szíria sivatagaiban fújó szél, mely por- és homokviharokat okoz.

Tanulunk egy új, érdekes szót, ami pedig a kenotáfium. A kenotáfium ismeretlen vagy távoli helyen elhunytak jelképes, üres sírja.

A könyv szerepel a százas poszteren az alábbi – nem túl meglepő J - képpel:

Milyen szerepet játszik az életedben a vallás?

 

„Másokat talán nem ösztönöz ilyesmi; de ami engem illet, örökös sóvárgás gyötör a messzeség után. Szeretek hajózni tiltott tengereken, szeretek kikötni barbár partokon. Bár nem hagyom figyelmen kívül a jót, gyorsan felfogom a szörnyűséget, és mégis jó barátságban tudok maradni vele – ha engedi -, hiszen helyes, ha az ember szállásának minden lakótársával jó viszonyban van.”

„Én úgy vélem, derekasan félreértettük az Élet és Halál kérdését. Úgy vélem, az, amit itt a földön az árnyékomnak neveznek, valójában az igazi lényem. Úgy vélem, hogy lelki dolgokban ugyancsak hasonlítunk az osztrigákhoz, melyek a vízen át nézik a napot, s azt hiszik, a sűrű víz a leghígabb levegő. Úgy vélem, hogy testem csupán jobbik énem üledéke. Így hát, vigye testemet, aki akarja, vigye, ha mondom, az nem én vagyok.”

„E világban, hajóstársaim, a bűn, ha megfizeti az útiköltséget, szabadon utazhat, passzus nélkül; míg az Erénynek, ha üres a zsebe, útját állják minden határon.”

„… nincs a világon semmilyen tulajdonság, aminek ne az ellentéte adná meg jellegét. Semmi sem létezik önmagában.”

„…minden mély, komoly gondolkodás a lélek rettenthetetlen erőfeszítése, hogy kinn maradjon tengere nyílt függetlenségében, mialatt ég és föld legvadabb szelei összeesküsznek, hogy kihajtsák az álnok, szolgai partra. Mivel pedig a földtől távol lakozik egyedül a legmagasabb igazság, parttalanul és végtelenül, mint az Isten, ezért jobb elpusztulni abban az üvöltő végtelenségben, mint dicstelenül szél után sodródni, még ha az a biztonságot jelenti is.”

„Mindenki hurokkal a nyaka körül született; de a halandó csak akkor ébred rá az élet néma, ravasz, mindig jelenlevő veszedelmére, mikor a halál gyors, váratlan rántása elkapja.”

„…nincs olyan állati ostobaság a földön, amit az ember sokszorosan felül ne múlna.”

„…hosszú és ismételt tapasztalatok után rájöttem, hogy az embernek végül le kell szállítania vagy legalábbis meg kell változtatnia fogalmait az elérhető boldogságról; nem az értelemben vagy a képzeletben kell keresnie, hanem a feleségben, a szívben, az ágyban, az asztalnál, a nyeregben, a tűzhely mellett, a tájban…”