A nagy amerikai regény??? 1. | Herman Melville: Moby Dick

 

Utolsó kiadás: 2012, Holnap

Extra spoiler-veszély!!

Nagyon-nagyon vártam már a találkozást Herman Melville-lel, és végre túl vagyok rajta. Végre, mert akik követnek Instagramon, azok tudhatják, hogy igen hosszúra nyúlt ez a találkozás. Ebből és a címben megjelenő kérdőjelből pedig, azt hiszem, már lehet is sejteni a végkifejletet. De azért előtte van még miről beszélni.

Az első találkozásom Moby Dickkel és Ahabbal tulajdonképpen még a Tom és Jerry meséhez köthető. Abban volt ugyanis egy olyan rész, amiben egy féllábú tengerész egy nagy, fehér bálnát üldöz. Akkor még persze nem tudtam, hogy itt a Moby Dickről van szó. Később aztán azt olvastam a könyvről, hogy kiválóan bemutatja, milyen veszélyes az, mikor valaki makacsul, eltántoríthatatlanul és elvakultan tör egy értelmetlen cél felé. Gondoltam, ez kell nekem, mert bizonyos dolgokban én is makacs, eltántoríthatatlan és elvakult vagyok, talán ez a történet majd helyre teszi a világlátásom.

Szintén az Instagramról lehet tudni, hogy már az egy komoly küzdelem volt, mire sikerült beszereznem ezt a könyvet. A legtöbb kiadás ugyanis rövidített verzió. Én viszont makacsul, eltántoríthatatlanul és elvakultan ragaszkodtam ahhoz, hogy az eredeti, vágatlan, teljes művet olvassam. Nos, hosszú hadakozás után sikerült megkaparintanom egy példányt. De hogy nekem sikerült-e legyőznöm Moby Dicket, vagy ő győzött le engem, ezzel kapcsolatban még nem jutottam dűlőre saját magammal.

Az kétségtelen, hogy elolvastam mind a 671 oldalt. Mondjuk jó sok időbe telt, de elolvastam. A könyv mentségére azért itt meg kell jegyeznem, hogy a sebesség-korlátozásban nagyban szerepet játszott az is, hogy újra elkezdtem dolgozni, ráadásul nem is akárhogy. De erről ennyit, mert ez már egy másik blog témája lenne…

Az elején minden szépen indult egyébként, már ahogy az lenni szokott általában, ugyebár. J De nem csak az újdonság varázsa és a kíváncsiság miatt. Hanem például olyan apróság miatt is, mint hogy Melville a könyvet Nathaniel Hawthorne-nak ajánlja, akit itt a blogon már ismerünk. Szeretem az ilyen apró kapcsolódási pontokat. (Hawthorne-nal egyébként itt és itt találkozhattatok nálam.) Aztán meg tényleg nagyon lelkizősen kezdődik a történet. A mesélőnk egy bizonyos Ishmael, aki az első száz oldalon rengeteg mindenről filozofálgat. Rendkívül éleslátónak bizonyul, sokszor úgy éreztem, hogy nagyon fején találta a szöget.

Aztán úgy a 150. oldal környékén végre tengerre is szállunk, és elhajózunk… a pokolba. Már bocsánat a kifejezésért, de sajnos ezt éreztem. Mert kérem szépen, ha én a bálnavadászatról szeretnék egy korabeli tudósítást olvasni, akkor ennek a könyvnek körülbelül ötszáz oldala a lehető legtökéletesebb forrás, amit az ember csak találhat. Regénynek viszont csapnivaló. Ugyanis nem történik benne semmi. Csak hajózunk, fogunk pár bálnát, részletesen megismerjük a bálnafeldolgozás csínját-bínját, néha találkozunk más hajókkal, és infót cserélünk, és ennyi. Ennyi a Moby Dick cselekménye. Ja, meg persze a vége, amikor Ishmaelt kivéve mindenki meghal, mert A bálna tönkreteszi a hajót.

Egyszerűen súlytalannak éreztem ezt a könyvet. Szerintem semmi érdemleges nem történt benne. Nem ismertük meg mélységeiben a szereplőket, főleg a legjelentősebb Ahabot. Éppen ezért én nem is éreztem át, hogy ő annyira eszelős és megszállott lenne. Ahogy az sem jött át érzelmi szinten, hogy az ő eszelőssége taszítaná a halálba az embereit. Mellesleg egyetlen embert kivéve senki még csak meg sem próbálta megállítani, szóval annyira nem is kellett eszelősnek lennie.

Ennyi volt számomra a Moby Dick története. De azért még van mondanivalóm róla, úgyhogy innen folytatjuk a jövő héten.

Mennyire tartod magad makacsnak?