Isten szolgái 1. | José Maria Eca de Queirós: Amaro atya bűne

Nem is tudom, hol kezdjem el ennek a könyvnek az értékelését, annyi gondolat kering a fejemben. De talán kezdjük mindjárt az elején. 😊

Kétségtelenül a portugál irodalom egyik remekművéről van szó. Bár ezt a címet talán nem is volt olyan nehéz kiérdemelnie, legalábbis itthon, tekintve, hogy nem sok portugál mű került lefordításra a XIX. századból.

Ha már az elejénél tartunk, folytathatnánk rögvest a címmel, de a cím kielemzéséhez szükség van az egész történet ismeretére, ezért erre később fogok visszatérni.

Térjünk át először is a szereplőkre. A főszereplőnk nyilvánvalóan Amaro, és rajta kívül még megemlítettem négy másik karaktert is már a tartalmi összegzőben. De rajtuk kívül még rengeteg mindenkivel megismerkedünk, és kinek több, kinek kevesebb szerepe lesz a történetben, de csak elenyésző részüknél éreztem azt, hogy akár ki is lehetett volna őt hagyni.

Sokáig gondolkodtam, hogy felvegyem-e Amarót a kedvenc gonosz papjaim listájára, de végül úgy döntöttem, hogy nem teszem, és ebben a legnagyobb szerepet a múltja játszotta. Megtudjuk ugyanis rögtön a történet elején, hogy ő igazából sosem akart pap lenni. Egy szegény család gyermeke volt, és bár az a „szerencse” érte, hogy gazdagok közt nevelkedhetett, a grófnő, akinek a családjában élt, érthető módon papi pályára szánta, ezzel biztosítva a gyerek jövőjét. És bár a történet egy részében voltak kétségei Amarónak arra nézve, hogy amit tesz, az nem helyes, elég hamar úgy döntött, hogy ezeket a kétségeket ő teljesen figyelmen kívül hagyja, elvégre nem saját szándékából lett pap.

Améliával kapcsolatban a legfontosabb, amit ki szeretnék emelni, az szintén a neveltetése. És ez a történet is tökéletes megmutatja, mivel jár az, ha a szexuális életet tabuként kezeljük. (Egy másik érdekes történet erről az Adam Bede.) Persze azért lehet őt hibáztatni, hogy éppen egy pappal kezdett viszonyba, hiszen azzal tisztában volt, hogy Amaro sosem lehet a férje. Más vonatkozásban viszont Amélia a színtiszta áldozat, hiszen honnan is tudhatta volna, hogy amit tesz, annak milyen súlyos következményei lehetnek rá nézve. Persze hallott pletykákat másokról, akik hasonló szituációba kerültek, mint ő, de nem hiszem, hogy ő az ok-okozatokat magában összerakta volna.

És attól az anyától kellene várnunk a megfelelő nevelést, aki maga is egy pap szeretője?

Rajtuk kívül a szereplők nagy része a vakbuzgó hitet volt hivatott bemutatni. Ebből a sorból számomra csupán két mellékszereplő, Gouveia doktor és Ferrao apát lógott ki. Gouveia volt az abszolút ellenpólusa az összes többi, vallásos szereplőnek. Ő képviselte a tudományt, és ezáltal bizonyos fokig magát a tudást is. Mert például amíg a saját anyja nem vette észre, hogy Amélia fülig belezúgott Amaróba, addig Gouveia nem csak a szerelem tényét állapította meg, hanem azt is, hogy kire irányul. És még figyelmeztette is Joaneira asszonyt, hogy jobb lenne már férjhez adni a lányt, Joaneira asszony számára ez talán csak egy homályos célzás volt a lánya életkorára. Egyszóval a doktornak tűpontos meglátásai voltak az élet minden területén. Alapvetően szerintem nem volt neki baja a vallással, csak, hogy úgy mondjam, átlátott a szitán. Meglátta, hogy az a fajta vallásosság, amit Leiriában gyakorolnak, inkább már tévútra, mintsem a helyes útra tereli az embereket.

Ferrao apát volt valószínűleg hivatott képviselni a hithű papságot ebben a történetben. De számomra inkább olyan értelemben történt meg ez, hogy ő volt az, aki talán kezdettől fogva tudta, milyen munkát akar végezni az életében, szerette is a munkáját, és el is végezte, ahogy kell. És ő éppenséggel pap akart lenni. És nem úgy értem ezt, hogy számára a pap-ság, mint olyan, csak egy munka volt. Sokkal inkább úgy, hogy a pap-ság volt az élete. Viszont nem esett át a ló túloldalára, mint Leiria lakosságának 99%-a. Nem volt vakbuzgó és már-már babonás. Két lábbal állt a földön, és ugyanúgy meglátta az élet nagy igazságait, mint Gouveia doktor.

Ennyit mára, az értékelés a jövő héten folytatódik.

Fontos része az életednek a vallás?