Mindig
nagyon izgatott vagyok, amikor egy nem túl felkapott országról olvashatok. Mert
hát lássuk be, eléggé angol központúak vagyunk. Szóval izgatott voltam emiatt a
könyv miatt. Lássuk először a tartalmát.
Előrebocsátom,
a könyv tele van különféle megnevezésekkel a papokra vonatkozóan, úgy mint
kanonok, apát, páter, atya, plébános, vikárius stb. Ezeknek, bevallom őszintén,
nem néztem utána, tehát a következőkben én mindenkit egyszerűen csak papnak
vagy atyának fogok titulálni, és a nevükkel fogom megkülönböztetni őket.
Tehát,
amikor Leiriában megüresedik egy papi állás, azt csakhamar Amaro atya fogja
betölteni. Ez az indító jelenetünk, ám rögtön ezután megismerkedünk egy picit
az előzményekkel. Megismerjük Amaro atya múltját, amit azért fontos tudni, hogy
megértsük, egy fikarcnyi papi elhivatottság sincs benne.
Dias
atya rögtön beajánlja egy „jóravaló” családhoz, akikhez Amaro egy kissé
vonakodva, de beköltözik. Joaneira asszony a lányával, Améliával lakik egy
házban, és bár valaha jómódú család voltak – a férjéről, úgy emlékszem, nem
tudunk meg semmit –, most szobát kell kiadniuk, és egyéb bevételi forrásokhoz
kell folyamodniuk, hogy meglegyen a mindennapi betevőjük. Mindkét hölgy nagy
megbecsülésnek örvend a város papjai körében.
Amélia
múltjáról is megtudunk ezt-azt, de ebből a legfontosabb az lesz, hogy egy Joao
Eduardo nevű hivatali írnoknak többé-kevésbé már elígérkezett. Tehát a történet
elején még nincs meg a hivatalos eljegyzés, de később az is megtörténik, és a
fiatalok több-kevesebb örömmel készülnek az esküvőre.
Ám
mindeközben két jelentős dolog történik. Az egyik, hogy Amaro és Amélia
kölcsönösen beleszeretnek egymásba. Eleinte persze titkolják és küzdenek is
ellene bőszen. De a sors olyan véletlen szituációkba sodorja őket, amik csak
növelik a vágyukat egymás iránt, és végül szabadjára engedik a „gonoszt”.
A
másik pedig, hogy Joao Eduardonak előbb-utóbb feltűnik ez a „kapcsolat”, pedig
akkor még egyébként éppen semmi különös nem történt Amaro és Amélia közt. És a
fiatalember féltékenységében ír egy csúnya, lejárató cikket a papságról, és
konkrétan a leiriai papokról, ráadásul ezt a cikket, ugyan névtelenül, de meg
is jelenteti.
Az
egyik pap persze rögtön nyomozásba kezd, hogy ki áll a cikk mögött, és nagy
nehezen ki is deríti. Ez persze kapóra jön Amarónak, mert így lebeszélheti a
lányt a házasságról (mert hogy ő is elég féltékeny típus). Amélia persze
boldogan tesz eleget ennek a kötelezettségnek, elvégre mégsem mehet hozzá egy
hitetlenhez. És egyúttal bele is veti magát a mi jó Amarónk ágyába.
Nos,
mind ismerjük a korabeli felvilágosító órákat és védekezési módszereket, tehát
gyakorlatilag tudható, hogy mi lesz a dolog végkimenetele. Amíg lehet, roppant
agyafúrt módon kiélvezik a helyzetüket, aztán amikor balul üt ki a dolog, a
férfi persze megpróbál nagylelkűnek mutatkozni, de annál jobban félti a kis
életét.
Nem
szeretném konkrétan elárulni, hogy hogy végződik a könyv, csak annyit, hogy
totális katasztrófával az egyik oldalról, és hát… végeredményben kevésbé
katasztrofálisan a másik oldalról. Ez tipikusan az a történet, ahol, ha lehet
is szó boldogságról, csak az egyik fél fog boldogan élni, míg meg nem hal. A
részletek pedig következnek jövő héten egy, a szokottnál is spoileresebb
bejegyzésben. 😊
„Ki
gondolhatja komolyan, hogy egy erőteljes ifjú vérét le lehet csillapítani
csupán azáltal, hogy egy öreg püspök kimondja felette az igét: „Szűz maradsz!”
S hogy a megszeppent szemináriumi növendék számára a reszketve kimondott
egyetlen latin szó – accedo – elégséges lesz, hogy örökre visszafojtsa benne a
test csodálatos lázongásait?! Ugyan, ki találta ki ezt?”
„…az
egészség szárnyakon szökik el az embertől, és gyalog tér vissza.”
„Mert
ha valaki mellének tejével életben maraszt egy gyermeket, az bizony szomorú
sorsot készít a csöppség számára: robotot és könnyet.”
„Ó,
mindannyian Kharon ladikjának utasai vagyunk.”
Az
egyértelmű történeteket szereted, vagy elvársz némi rejtélyt, csavart, váratlan
fordulatot egy regényben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése