J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura I.

Nos, íme az egyik ígéretem, vessük is bele magunkat Középfölde történetébe. Én magam úgy vágytam már vissza Tolkien világába, mint amennyire Aragorn vágyott viszontlátni ősapái hasonmását. Mármint olvasásilag vágytam rá, mert filmen, hajaj, már vagy százezerszer megnéztem, főleg az első részt. De tervezek külön egy bejegyzést, majd ha végére értem a harmadik kötetnek is, amiben kicsit összehasonlítom a könyvet és a filmet, mert ez a történet számomra különös jelentőséggel bír. De erről tehát majd később.

A gyűrűk ura esetében három meglehetősen vaskos kötetről beszélünk, a kötetek pedig könyvekre vannak felosztva. Az első kötet az első két könyvet tartalmazza. És bár az első kötet esetében még meglehetős egységről beszélhetünk, mármint történetileg, azért így is elég jól és logikusan elkülöníthetőek a két könyv eseményei.

Az első könyv eleje vázolja az alapszituációt, megismerkedünk a főhősünkkel, Zsákos Frodóval és az ő gyűrűjével, megkapjuk az útra indító vezényszót, és a magunk módján el is indulunk. Ugyebár megtudjuk a hobbitokról, hogy ők alapvetően nem egy kalandos népség, ezért nem is csodálkozhatunk, hogy az út elején Frodó csetlik-botlik, és sokszor csak a szerencsének köszönhető, hogy egy-egy rázósabb szituációból élve és sértetlenül kerül ki. Ő és társai nagy nehezen elküzdik magukat Bríbe, egy fontos útkereszteződésnél álló településre, ahol további segítséget kapnak Vándor személyében. Vándor kíséri tovább őket Völgyzugoly, az északnyugati tünde központ felé, ahová meg is érkeznek. Bár itt már nem mondható el, hogy sértetlenül.

A második könyv a völgyzugolyi nagy tanáccsal kezdődik, ahová különféle népek érkeznek, hogy kikérjék Elrond úrnak, Völgyzugoly fejének a véleményét bizonyos ügyekben. De rögtön kiderül, hogy ezek az ügyek mind összefüggnek így vagy úgy Frodó útjával, így lényegében a gyűrű sorsáról kell dönteniük. A döntés után, miszerint a gyűrűt el kell pusztítani, mivel abban áll a gonosz ereje, egy szövetség jön létre, akik feladata, hogy elkísérjék Frodót a Végzet hegyéhez, ahol a gyűrű elpusztítható. A szövetség útra kel, és fél Középföldét átutazzák, veszélyes kalandokba keverednek, gyönyörű és félelmetes tájakon vágnak át. Egy tragédia is történik velük útközben, de sokat nem búslakodhatnak, mert szorítja őket az idő. Mindenhol érezni már a gonosz jelenlétét. Sajnálatos módon viszonylag korán elvesztik a szövetség egy tagját, majd a könyv végén egy újabb sajnálatos eseménynek köszönhetően a többiek is külön utakon folytatják a menetet.

Ennyi lenne nagyjából a történet. A történet elején elég sokszor kapunk utalást egy másik listás könyvre, A hobbitra, amely gyakorlatilag ennek a sztorinak az előzményét tartalmazza. Valamint kapunk egy kis összefoglalót arról, hogy milyenek is ezek a hobbitok. Ez azért fontos, mert ennek tükrében tudjuk felmérni Frodó tetteinek jelentőségét. Ezen kívül különféle középföldei történelmi eseményekre is történik számtalan utalás. Ezeknek az ismerete nem szükséges véleményem szerint A gyűrűk ura eseményeinek megértéséhez. Magyarul nem kell ismernünk Tolkien egész életművét ahhoz, hogy A gyűrűk urát élvezhető olvasmánynak találjuk.

Amire viszont fel kell készülni, hogy rengeteg szereplővel dolgozik, és elég sok belőle a fontos karakter. Eleve ha csak a szövetséget nézzük, az kilenc tagból áll, és ez a kilenc ember találkozik egy csomó másik emberrel is, akik közül elég sok jelentős szerepet tölt be a történetben. Az öröm az ürömben, hogy a karakterek nagy része más-más fajhoz tartozik, így viszonylag jól beazonosíthatók. Vannak itt ugye hobbitok, mágusok, tündék, törpök, emberek, orkok, stb.

Ami meglepő volt így második olvasásra, hogy igazából mennyire felszínesen ismerjük meg a szereplőket. Mindenkiről megtudunk dolgokat, megismerjük az őket mozgató okokat, de ezt most én kevésnek éreztem ahhoz, hogy igazán szimpatizálhassak bármelyikükkel is. A legjobban nyilván Frodó karaktere van kidolgozva, neki többé-kevésbé bepillantást nyerhetünk a gondolataiba is. A többiek viszont véleményem szerint mind elég kutyafuttában kerültek bemutatásra.

A világ, a táj viszont roppant részletességgel lett ábrázolva. Minden egyes fűszálat megismerünk, mindig tudjuk, melyik égtáj merre van, és melyik égtáj irányába mi látható. A tájékozódásunkat azért nagyban segíti, hogy két részletben ugyan, a könyv elején és végén, de mellékelve van egy térkép Középföldéről. (Legalábbis az én kiadásomban, de gondolom, ez a többiben is benne van.)

Ami pedig tovább színesíti az amúgy sem unalmas történetet, az a rengeteg versbetét, aminek a felét egyébként nem érteni, mert valami régi-régi eseménynek állít emléket, de azért kétségtelenül nagyon szépek.

Elég nehéz úgy írnom a történetről, hogy kizárólag a könyvet vegyem alapul. Úgyhogy mielőtt akaratlanul is felhoznám a filmet, le is lövöm magam mára. Ennyit egyelőre az első kötetről.

„Most úgy érzem, hogy amíg a Megye megvan valahol a hátam mögött, békében és biztonságban, addig jobban el bírom viselni a vándorlást: tudni fogom, hogy valahol megvan a szilárd talaj, még akkor is, ha én többé nem tehetem rá a lábam.”

„A tündék ritkán adnak tanácsot, mert a tanács veszélyes ajándék, még akkor is, ha bölcsek adják bölcseknek, mert minden szándék rosszra fordulhat.”

„A bátorságot a legváratlanabb helyeken szokta megtalálni az ember.”

„Akit folyton üldöznek, néha terhesnek érzi a bizalmatlanságot, és barátságra vágyik.”

„A kényszert fölismerni bölcsesség, azután, hogy a cselekvés valamennyi útját gondosan mérlegeltük, még ha ez ostobaságnak tűnik is azok szemében, akik a hamis reményhez makacsul ragaszkodnak.”

„Egy hobbit holtáig tanul! – ahogy azt az öregapám mondta. Bár ő a kertészkedésre gondolt, s nem arra, hogy meg kell tanulni fészkelni, mint a madár, s úgy járni, mint a pók.”

„Mert igaz, hogy nincs, ami jobban bizonyítaná a Sötétség Urának hatalmát, mint hogy képes azokat is megosztani, akik még mindig ellene vannak.”

„A múló évszakok egy hosszú-hosszú folyó örökké ismétlődő vízfodrai. De a nap alatt végül is minden elkopik.”