Dosztojevszkij ajánló

Végére értem a listás Dosztojevszkij életműnek. Négy könyve van a listán, a Feljegyzések az egérlyukból, A félkegyelmű, a Bűn és bűnhődés és Az ördöngősök.

Én ebben a sorrendben olvastam őket: 2021-ben olvastam a Feljegyzések az egérlyukbólt, 2022-ben A félkegyelműt és a Bűn és bűnhődést, és idén, 2025-ben Az ördöngősöket.

Az első megjelenésük sorrendje viszont a következő: Feljegyzések az egérlyukból (1864), Bűn és bűnhődés (1866), A félkegyelmű (1869), Az ördöngősök (1872). Majdnem jó sorrendben sikerült olvasni. 😊

A molyos értékeléseim szerint pedig a következőképpen alakul a lista, kezdve a legalacsonyabb értékeléssel: Bűn és bűnhődés (0,5 csillag), Feljegyzések az egérlyukból (1,5 csillag), Az ördöngősök (2 csillag), A félkegyelmű (3 csillag).

És e négy könyv alapján sikerült megfejtenem, mi a bajom nekem Dosztojevszkijjel. Mert az az értékelésekből is látszik, hogy ő és én nem találtunk egymásra. Ami egyébként igen sajnálatos, mert kiváló témákat választott a regényeinek. A négy könyvből egyedül a Bűn és bűnhődés témájával nem voltam kibékülve.

Ez a bizonyos baj talán részben összefügg(het) a fordítással is, de én ezt nem tartom túl valószínűnek. Arról van ugyanis szó, és ezt már említettem A félkegyelmű és Az ördöngősök értékelésében is, hogy Dosztojevszkij regényeinek a cselekménye, a szereplők motivációja és mondanivalója sokszor túl ködös. Dosztojevszkij úgy ír egy szereplőről, vagy éppen úgy ad szavakat egy szereplő szájába, mintha az a szereplő egyébként országos cimbije lenne az olvasónak, nála jobban nem ismerne senkit, és ha a szereplő azt mondja, hogy megyek, akkor az olvasó tudja, hogy honnan, hova, miért, kivel, minek, meddig, és ezeket az egyébként sokszor fontos információkat nem kell külön kifejtenie. Emiatt én egy csomószor elvesztettem a fonalat a regényekben, nem igazán értettem, hogy pontosan mi és miért történik, és ettől meg a lelkesedésem veszett el.

Szóval, ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de én bizony sokszor nem tudom dekódolni Dosztojevszkijt. És sokáig azt hittem, hogy ez úgy általában igaz az orosz írókra. És az igazság az, hogy eddig nem sok mindenkinek sikerült lenyűgöznie közülük, de azért van egy-két kiemelkedő mű (például a Kreutzer-szonáta vagy az Oblomov). Sajnos Dosztojevszkij – számomra – pont nem az. De ha mégis ajánlanom kellene tőle egy könyvet, az egyértelműen A félkegyelmű lenne. (Vagy szinte bármi a Bűn és bűnhődésen kívül.) Zseniális a történet, zseniálisak a karakterek, és aki le tudja küzdeni Dosztojevszkij stílusát, vagy netán be is jön neki, az akár még kedvencre is találhat benne.

Melyik távoli kultúrával ismerkednél meg szívesen és miért épp azzal?