Rejtett ellenség | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök

Elsőként, itt találjátok a regény erősen rövidített tartalmi összefoglalóját. Ahogy abban a bejegyzésben is említettem, én a könyvet a MEK-ből töltöttem le, innen ti is megtehetitek teljesen ingyenesen és legálisan. Ennek a könyvnek a hátránya, hogy egy 1909-es fordításról van szó. A könyvet azóta egy újabb, frissebb fordítással, Ördögök címmel, 2022-ben a Helikon Kiadó jelentette meg. Nincs összehasonlítási alapom (nem is lesz!), de az 1909-es fordítás sem annyira vészes, mint amennyire elsőre hangzik. Az egyetlen hátránya, hogy rengeteg francia mondatnak a fordítása még a lábjegyzetekben sem lett megadva. Amiből én arra következtetek, hogy bő száz évvel ezelőtt sokkal elterjedtebb volt a regényolvasók körében a francia nyelvtudás. (Egyébként egy közepes nyelvtudással már nem okoz gondot. De hát könnyen beszél az, aki a német(!) mellett a franciát tanulta négy évig a gimiben… 😊 Na, elég is lesz ennyi kitérő mára. 😊)

Bár csak épp az imént írtam, hogy nem lesz összehasonlítási alapom a két fordítást illetően, mert egyáltalán nem tervezem újraolvasni ezt a könyvet, talán mégis megérné, már csak azért is, hogy kiderítsem, a problémám a könyvvel a fordítás számlájára írható-e. (Bár én ezt nem tartom valószínűnek.) Az történt ugyanis, hogy kapunk rengeteg homályos célzást, meg egyértelműeket is, de csak úgy, mintha ismernénk a szereplők minden gondolatát, és nem kellene mindent a szájunkba rágni. Ennek következtében viszont nekem rendkívül nehéz volt kihámoznom, hogy mit is akarnak ezek a jó szereplők (na meg Dosztojevszkij). És ezért nem igazán élveztem az olvasást. Egyszerűen nehezen kötött le, mert nem értettem sokszor, hogy miről van szó, és mi miért és hogyan történik.

Véleményem szerint a történet nagy részének középpontjában Péter áll, mégis az apja, Trofimovics István életének viszonylag hosszú bemutatásával kezdődik a regényt. Ráadásul úgy, hogy hamar megtudjuk, gyakorlatilag semmi kapcsolat nincs apa és fiú közt. És ez teljesen megzavart.

Miklós karakterét sem tudtam hova tenni. Úgy tűnt, mintha ő lenne a másik főszereplő Péter mellett. De ő igazán nem volt benne az aktivisták működésében. Ha bele is keveredett, csak akaratán kívül, illetve a Péterrel való ismeretségén keresztül. Mert tevőlegesen semmit sem tett. A felesége meggyilkolását sem rendelte meg. Bár igaz, és ezt ő maga is bevallja, sejtette, hogy meg fog történni, mégsem akadályozta meg. És voltak még más egyéb, furcsa megmozdulásai is, amik miatt egy ideig külföldön is volt (és akkor került közelebbi kapcsolatba Lizával). De ezeket a „fiatalos bolondságait” leszámítva egész normálisnak tűnt. Csak épp megfejthetetlennek. És az is megfejthetetlen volt, hogy mit keresett ő ebben a regényben. Az nyilvánvaló, hogy Péter a felesége meggyilkolásával akarta őt úgymond magához kötni, talán később zsarolni vagy ilyesmi, de erre ugye végül nem került sor, mivel Miklós áthúzta a számításait. Arra mondjuk jó volt a karaktere, mármint a Miklósé, hogy talán ő volt az egyetlen, akit nem tudott Péter behálózni, Miklós mindig is átlátott a szitán.

És így, hogy kiesett két fontos szereplő, ami maradt, arról igazán nem tartom érdemesnek szólni, mert számomra értékelhetetlen volt. Dosztojevszkij, azt gyanítom, azt akarta, hogy egy politikai konspirációnak legyünk a szemtanúi. De valójában egy szeretetlen ember hatalomra töréséhez és néminemű bukásához asszisztálhatunk, és ez szomorú. Persze tudom, hogy, ahogy a valóságban sem, úgy a könyvekben sem minden úgy történik, ahogy kellene, de itt igazán kijárt volna még egy gyilkosság.

Ez egy fontos téma lett volna egyébként. Megmutatni az embereknek, hogy kitől kell óvakodni. Sajnos nem jött be itt sem, ahogy az életben sem.

Utalás történik a Gulliver utazásaira, a Holt lelkekre, a Korunk hősére, az Apák és fiúkra és a Candide-ra.

Itt is feltűnik egy játék, méghozzá a jerálás, ami feltehetően szintén kártyajáték (a szövegkörnyezetből ítélve), bár erről semmiféle további infót nem találtam az interneten. Ugyanakkor a preferánszt is emlegetik.

Minden népnek megvannak a maga hősi énekei/eposzai. Az oroszoké többek közt az Igor-ének, amelyről Dosztojevszkij is említést tesz.

A regényben található egy vers is, mely a Fényes személyiség címet viseli. Bár erről is elég ködösek az információk, minden bizonnyal Pétert írja le ez a mű, és röviden össze is foglalja a regény politikai indíttatását. (Habár én meg vagyok győződve róla, hogy Péter főleg nem politikai célzattal működött.)

Találtam a regényben egy nyúlfarknyi, ám annál érdekesebb okfejtést, amit ráadásul egy nő szájába adott Dosztojevszkij, talán mintha maga is butaságnak tartaná, pedig hát ha jobban belegondol az ember… Ezt az idézetet csak így itt hagyom: „Mert például azt tudjuk, hogy az isten babonája a menydörgéstől és villámlástól származott…, köztudomásu dolog, hogy az ősember megijedvén a dörgéstől és villámlástól, imádni kezdte a láthatatlan ellenségét, minthogy magamagát azzal szemben tehetetlennek érezte. De honnan származott a család babonája? Hol vette magát maga a család?”

Jó emberismerőnek tartod magad?