NOHUN #8 Martinus Scriblerus emlékiratai

A NOHUN sorozat eheti részében a Martinus Scriblerus emlékiratainak (Memoirs of the Extraordinary Life, Works, and Discoveries of Martin Scriblerus) rejtelmeit próbáljuk felderíteni.

Nem találtam hozzá túl sok forrást, de az a kevés is meggyőzött arról, hogy ennek a könyvnek az elolvasásához nem ragaszkodnék. Annak ellenére sem, hogy a szerzők közt ott van az a Jonathan Swift, aki a Gulliver utazásait írta, valamint az az Alexander Pope, aki A Da Vinci-kódban kerül említésre.

Ahogy azt már láthatjátok is, itt egy több szerzős műről van szó, alkotói a Scriblerus Club tagjai. Név szerint: Alexander Pope, Jonathan Swift, John Gay, Thomas Parnell és John Arbuthnot. Az egyes fejezetek a kor legújabb, divatos szokásait figurázza ki. Azonban a teljes mű nem készült el, a megírt fejezetek Alexander Pope neve alatt jelentek meg.

A főszereplő Martin Scriblerus beszédes nevet visel. John Dryden egyik könyvének főhősét szintén Martinnak hívták, akinek neve a nevetséges hiba szinonimája lett. Míg a Scriblerus a korabeli szleng szóból, a scriblerből született, ami tehetségtelen írót jelent. Scriblerust a szülei a kor különféle, olykor egymásnak ellentmondó, divatos szokásai szerint nevelik, így a főszereplőből egy furcsa különc válik, aki valahogy sehová sem passzol. A történet folyamán az ő életét követhetjük nyomon.

Források:

https://www.revolvy.com/page/Memoirs-of-Martinus-Scriblerus

https://www.britannica.com/topic/Memoirs-of-Martinus-Scriblerus

NOHUN #7 Eliza Haywood: Túláradó szerelem

A NOHUN sorozat ehavi részében Eliza Haywood Túláradó szerelem című könyvét vesszük górcső alá.

A három részes könyv főszereplője D’elmont gróf. Az ő szerelmi életét követhetjük nyomon, amely vetekszik egy brazil szappanopera bonyolult kapcsolati hálójával. Éppen ezért csak nagyvonalakban próbálom meg bemutatni a könyv cselekményét.

Az első részben két nő, Amena és Alovisa versenyzik a gróf kegyeiért. De mivel nem közölhetik nyíltan a szándékaikat, ezért Alovisa arra vetemedik, hogy egy névtelen szerelmes levélben vallja meg érzéseit. A gróf viszont azt hiszi, hogy Amena írta a levelet, ezért találkozgatni kezdenek. De Amena apja nem nézi jó szemmel ezt a dolgot, mivel a gróf nem tesz házassági ajánlatot a lányának. Ezután titokban folytatják tovább a kapcsolatukat, és épp Alovisát kérik meg arra, hogy biztosítson nekik helyszínt a találkozókhoz. Alovisa kapva kap a lehetőségen, leleplezi a párt, ezért Amenát zárdába küldik. Közben színre lép D’elmont bátyja, aki beleszeret Alovisa testvérébe. Végül a két férfi megegyezik, hogy elveszik a testvérpárt.

Igen, ez már önmagában elég csavaros sztori, de itt még csak az első résznek van vége.

A második részben D’elmont beleszeret egy szolgálóba, Melliorába. Megkéri egy barátját, hogy segítsen neki becserkészni a szolgálót. Ugyanakkor Alovisa is megkéri ugyanezt a barátot, hogy segítsen neki kideríteni, ki a férje szeretője. D’elmont meg akarja erőszakolni a szolgálót, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Míg D’Espernay, a barát szexuális ajánlatot csikar ki Alovisából a segítségéért cserébe. Az egész káoszból végül az keveredik ki, hogy Alovisát véletlenül megöli D’elmont, D’Espernay is meghal, Melliora vissza akar térni a zárdába, ahol nevelkedett, a tragédiák hatására pedig D’elmont önként száműzetésbe vonul, Olaszországba utazik.

A harmadik részben D’elmont megmenti egy férfi életét, akiről később kiderül, hogy ő Frankville, Melliora bátyja. Frankville szerelmi élete körülbelül annyira tiszta és átlátható, mint D’elmonté, így a két férfi elég hamar jó kapcsolatba kerül. Megtudják, hogy Melliorát időközben elrabolták a zárdából, ezért útra kelnek, hogy kiszabadítsák a lányt. Ez sikerül is neki, D’elmont végül elveszi Melliorát, Frankville felesége pedig időközben meghal, ezért ő is elveheti szívszerelmét, Camillát, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nos, ez volt a rövidített verzió…

Első blikkre is láthatjuk, hogy ez nem egy egyszerű könyv, hiszen rengeteg szereplővel dolgozik. Ráadásul tovább nehezítheti az olvasást, hogy az első könyvben a két női főszereplő nevét elég könnyű összekeverni.

Ugyanakkor elég érdekes témát boncolgat (bár vélhetően elég hosszú lehet a könyv, talán túl hosszú is). A könyv fő témája a nők helyzete a párkapcsolatban. Ugyan minden forrásban szerelmet emlegetnek, de én azért vigyáznék ezzel a kifejezéssel. A mű a XVIII. század elején keletkezett, amikor a nők nem fejezhették ki szabadon az érzéseiket, vágyaikat, vagy ha megtették, akkor erősen szembe mentek a társadalmi elvárásokkal. És ez a tény erősen befolyásolta azt, hogy milyen szerepet játszhattak egy párkapcsolatban. Már csak az én kis rövidített tartalomleírásomból is jó pár lehetőséget ki lehetne listázni, és az is elég nyilvánvaló, hogy egyik sem garantálja azt, hogy az ember boldog lesz a jövőben.

Valamint teljesen úgy tűnik, hogy a könyv happy enddel végződik. De először is kérdem én, hogy hogy mehet hozzá egy nő valakihez, aki korábban megpróbálta megerőszakolni. Másodszor pedig, sem D’elmont, sem Frankville nem szolgált rá arra, hogy boldog legyen, már csak azért sem, mert mindketten „büszkélkedhetnek” egy-egy megcsalt feleséggel. És a boldogságuk egyáltalán nem ad(hat) felmentést a korábbi tetteikre. Véleményem szerint az, hogy valaki már a házassága után találja meg élete szerelmét, nem hatalmazza fel őt arra, hogy tönkretegyen más embereket a saját boldogságáért. Már csak azért sem, mert ha gondolkodó lényeknek tartjuk magunkat, akkor tudhatnák a helyén kezelni a szenvedélyeinket.

Összességében felettébb érdekes témát dolgoz fel a könyv, és a mód is érdekes, hogy Haywood „szerelmi” háromszögeken keresztül próbálja meg bemutatni a nők lehetőségeit. Ugyanakkor elég lehangoló, mert úgy tűnik, hogy a főbb szereplők közül itt senki sem boldog. Mintha egy szomorú látlelet lenne ez a könyv arról, milyen siralmas volt a nők helyzete a XVIII. században. Azt hiszem, engem felettébb dühítene ez a mű.

A címről még egy gondolatot. Nem tudom, hogy csak a lista fordítói adták-e ezt a magyar címet a könyvnek, de én egyáltalán nem érzem úgy, hogy illene a történethez. Mert a túláradó szóból én inkább egy heves, de reménytelen szerelemre, vagy pedig egy fojtogató szerelemre gondolnék. Sőt, a szerelem szó sem illik hozzá, mert itt – amennyire meg tudtam ítélni – leginkább csak szexuális vágyakról van szó. Eredetileg van viszont egy alcíme a könyvnek, The Fatal Enquiry, ami szó szerinti fordításban végzetes érdeklődést jelent. Na ez már inkább passzolna a könyvhöz. Kevésbé félrevezető a témát illetően, bár nyilvánvalóan nem hangzik olyan jól, mint a Túláradó szerelem.

Forrás:

https://www.gradesaver.com/love-in-excess

https://commons.marymount.edu/inheritance/summary-2/

NOHUN #6 Aphra Behn: Oroonoko, avagy a királyi rabszolga

A NOHUN sorozat ehavi részében Aphra Behn Oroonoko, avagy a királyi rabszolga című könyve kerül bemutatásra.

A könyv 1688-ban jelent meg, és az egyik jelentősége, hogy ekkoriban a fiktív regény még nem igazán volt elfogadott műfaj Angliában. Azaz gyakorlatilag ez volt az első mai értelemben vett regény a szigetországban. Ráadásul az írója egy nő, aki – megint csak ráadásul – saját neve alatt jelentette meg a könyvet.

Itt gyakorlatilag már kaptunk két olyan információt, amely erősen arra sarkallhat bennünket, hogy elolvassuk ezt a könyvet. És még szót sem ejtettünk a tartalmáról, amely, higgyétek el nekem, csak tovább fogja növelni a vágyunkat.

A könyv a címben megnevezett Oroonokoról szól, aki egy afrikai herceg. Szerelmes a gyönyörű Imoindába, akibe sajnos Oroonoko nagyapja, a király is beleszeret. Míg Oroonoko egy csatában vesz részt, a király elrabolja tőle Imoindát, viszont látva, hogy a lány semmilyen érdeklődést nem mutat irányába, bosszúból eladja rabszolgának Dél-Amerikába. Később pedig egy bonyolult cselnek köszönhetően maga Oroonoko is rabszolga lesz, és láss csodát, pont arra a cukornád ültetvényre kerül, ahol Imoinda is él. Bár Oroonokot, öltözködése és viselkedése (európai tanulmányokat folytatott) miatt másként kezelik, mint a többieket, azért mégis csak rabszolga. Látva társai, szerelmes és saját helyzetét, megpróbál felkelést kirobbantani az európai gyarmatosítók ellen, de legnagyobb meglepetésére meglehetősen kevés támogatója akad a rabszolgák közt. Ekkor végképp kétségbe esik, és úgy találja, hogy a rabszolgaságból való egyetlen menekülési útvonal a halál. Szerelmével, aki időközben egyébként teherbe esik, gyilkosságot terveznek, de tervük csak félig sikerül. Oroonoko megöli a terhes Imoindát, de mielőtt magával is végezhetne, elkapják, és kegyetlenül kivégzik.

Igen, tudom, meglehetősen brutális a történet, főként a vége. Ugyanakkor annyi minden teszi véleményem szerint érdekessé ezt a történetet. Kezdve mindjárt ott, hogy az író, Aphra Behn kémként dolgozott a dél-amerikai gyarmatokon, vagyis értesüléseit arról, hogyan folyik az élet egy cukornád ültetvényen, első kézből szerezhette. Azt hiszem, a sorozat előző részénél is említettem már, de ha esetleg nem, akkor most megteszem: engem roppant mód érdekelnek az erről az időszakról, a gyarmatosítás idejéről szóló könyvek. Már csak azért is, mert mai napig megdöbbent, hogyan kezelhetett egy népcsoport egy másik népcsoportot, akik ugyanúgy emberek voltak, alacsonyabb rendűnek. Ez szerintem borzasztó, és roppant mód szeretném megérteni azt a fajta gondolkodásmódot.

Azt, hogy Behn a saját tapasztalataira építette a könyvet, az is alátámasztani látszik, hogy ő, mint a történet mesélője gyakorlatilag szereplőként is megjelenik. A könyv elején, mikor Oroonoko korábbi, hercegi életét meséli el, mint hallgató van jelen, később pedig mint az események résztvevője. Arra viszont egyik forrás sem tér ki, hogy milyen minőségben szerepel ő a könyvben.

És ha ezek még nem keltették volna fel eléggé a kíváncsiságod (az enyémet abszolút igen!!!), akkor jöjjön még egy kis extra információ. Ugye a fő témája a könyvnek a rabszolgaság, és ilyenkor mindig érdekes megnézni, hogyan viszonyult maga az író ehhez a dologhoz. Véleményem szerint azért általában olyanok írtak erről a témáról mélyebben, akik elítélték a rabszolgaságot, de ebben az esetben egy kicsit árnyaltabb a kép. Behn ugyanis elfogadta a gyarmatosítást és az azzal gyakorlatilag együtt járó rabszolgaságot is. Feltételezem, már csak azért is, mert a gyarmatosítás adott neki egy időre munkát. És a rabszolgaság a kezdeti időkben nem korlátozódott csak a feketékre (már bocsánat a kifejezésért, én elhatárolódok a rasszizmus minden fajtájától, de ezek ugyebár sajnos tények), talán ezért nem esett annyira negatív megítélés alá. Hasonlót láthattunk például a Moll Flanders című könyvben, ahol ugye az angliai bűnözőket volt, hogy deportálták Amerikába, és pénz híján gyakran kerültek rabszolgasorba (még ha az említett könyvben nem is pont ez történt). Mégis Behn az afrikai főszereplőknek erősen kihangsúlyozza az európaiságát, mind a kinézetükre, mind a neveltetésükre vonatkozóan. Valószínűleg azért tette ezt, hogy nagyobb rokonszenvet ébreszthessen az európai olvasóközönségben. Ugyanakkor bármennyire is elfogadta ezt a jelenséget, a könyvben – már csak ha a cselekményt megnézzük, abból is látszik – inkább a gyarmatosítás és a rabszolgaság negatívumait hangsúlyozza ki.

Engem abszolút megvett ez a könyv, nagyon-nagyon-nagyon szeretném egyszer magyarul olvasni!

Források:

https://wmich.edu/dialogues/texts/oroonoko.html

https://www.bl.uk/restoration-18th-century-literature/articles/oroonoko-historical-and-political-contexts

NOHUN #5 Bernal Díaz del Castillo: Új-Spanyolország fölfedezésének története

A NOHUN sorozat következő részében Bernal Díaz del Castillo Új-Spanyolország fölfedezésének története című művét vizsgálgatjuk.

Castillo egy szegény spanyol családban született Amerika felfedezésének idején, és amikor elég nagy lett, hogy katonának állhasson, maga is áthajózott Amerikába, hogy részt vegyen a gyarmatosítási harcokban. Az azték birodalom teljes felszámolása után, a hazáért tett szolgálataiért földet kapott, ahol letelepedett, és megírta emlékiratait a gyarmatosításról. Ez lett az Új-Spanyolország fölfedezésének története. (A címnek ezzel a fordításával nem teljesen értek egyet, de ez szerepel a nagy könyvben. Egyébként az angol címe A True History of the Conquest of New Spain, amiben ugyebár a conquest szó nem igazán azt jelenti, hogy fölfedezni valamit…)

A könyv az 1517 és 1568 közötti időszakot meséli el, nagy hangsúlyt fektetve az 1519 és 1521 közötti eseményekre, vagyis konkrétan a mai Mexikó gyarmatosítására és az azték birodalom fővárosának, Tenochtitlánnak a bevételére.

Castillo alapvetően inkább katona volt, semmint író, ezért a könyv kissé nyersnek tűnhet, illetve meglehetősen szubjektív, tekintve, hogy Castillo a saját maga által is megtapasztalt eseményeket írta le. De véleményem szerint épp ebben áll a könyv érdekessége/értéke. Hogy ez gyakorlatilag nem egy dokumentarista stílusban megírt történelmi regény, hanem egy emlékirat valakitől, aki ott volt az események sűrűjében. És azon felül, hogy látott és tapasztalt dolgokat, bizonyára megvolt a saját véleménye, amelynek feltehetően hangot is adott.

Én a magam részéről nagyon kíváncsi lennék erre a könyvre. Egyrészt azért, mert szeretek az ősi, dél-amerikai törzsekről olvasni, és itt első kézből kaphatnék információkat. Másrészt pedig rettentő kíváncsi vagyok rá, hogyan látott egy egyszerű katona (azt nem sikerült még kideríteni, hogy Castillo mennyire magas pozíciót töltött be Cortés akcióiban) egy ekkora volumenű történelmi eseményt, egy ekkora vérengzést, ekkora borzalmat. Már csak azért is, mert az egyik forrásban találtam egy idézetet a könyvből, amely azt sugallja, hogy igenis rosszul érintették Castillot az események.

Források:

https://study.com/academy/lesson/bernal-diaz-del-castillo-biography-facts-quotes.html

https://www.encyclopedia.com/people/history/latin-american-history-biographies/bernal-diaz-del-castillo

NO HUN #4 Miguel de Cervantes: Persiles és Sigismunda hőstettei

A NOHUN sorozat következő részében Miguel de Cervantes Persiles és Sigismunda hőstettei című könyvére vetünk egy pillantást.

Cervantesnek ugye egy ismertebb könyve, a Don Quijote is szerepel az 1001-es listán, amit én már el is olvastam. Ez a másik könyve sokkal inkább játszódik a való világban. Itt nem szélmalmok és más, kitalált ellenségek ellen harcolnak a főhősök, hanem valós veszélyekkel kell szembenézniük.

A történet szerint Persiles és Sigismunda egy szerelmespár, akik úgy döntenek, hogy elzarándokolnak Rómába, és aztán ott házasodnak majd össze. És mivel a középkorban nem volt divat a nőknek csak úgy a vőlegényeikkel (azaz gyakorlatilag idegen férfiakkal) utazgatni, ezért kitalálják, hogy az út során testvérpárnak adják ki magukat, és még a nevüket is megváltoztatják. A könyv az út során átélt kalandjaikat gyűjtötte egybe. Maga az út, és minden kaland célja, hogy a szerelmüket erősítse.

A főszereplők mindketten az általános irodalmi hős képét vetítik elénk, akik dacolnak a sorsukkal, eltántoríthatatlanul küzdenek a céljaikért, és végül elnyerik jutalmukat. Ebből én arra következtetek, hogy valószínűleg happy enddel zárulhat a könyv. J

A Persiles és Sigismunda hőstettei érdekessége, hogy ez Cervantes utolsó könyve. Annyira utolsó, hogy csak néhány nappal a halála előtt sikerült befejeznie, megjelenni pedig már csak a halála után jelent meg.


Nekem elég érdekesnek tűnik az alaptörténet, úgyhogy ezt a könyvet szívesen olvasnám magyarul.

Forrás: http://www.museocasanataldecervantes.org/the-trials-of-persiles-and-sigismunda/

NOHUN #3 Thomas Deloney: Thomas of Reading

Múlt héten ugyebár leterített egy csúnya megfázás, tényleg nagyon ramatyul voltam, a héten pedig nyaraltam, és töredelmesen be kell vallanom, még nem is sikerült befejeznem a soron következő könyvet, úgyhogy helyette jöjjön most egy NOHUN rész, mert ezt már jó előre megírtam... :)

A NOHUN sorozat harmadik részében Thomas Deloney Thomas of Reading (magyarul Readingi Tamás) című könyvét vennénk górcső alá… ha bármi értelmeset sikerült volna találnom róla. De ez sajnos több hét alatt sem sikerült, így csak azokat az információkat tudom átfogalmazni, amiket a nagy könyv is megad róla, kiegészítve néhány morzsácskával.

Tehát az elsőként kiemelendő információ, hogy a fent nevezett könyvet nem igazán lehet regénynek hívni, csak amennyire mondjuk az 1001 éjszaka meséit, mert ahhoz hasonlóan különálló kis történetekből áll. Az összefogó kapocs gondolom itt a címben megnevezett Thomas és más posztókereskedők, ugyanis az ő szemszögükből követhetjük végig az eseményeket (amelyekről szinte semmit nem sikerült kiderítenem).

Habár első pillantásra a könyv pusztán szórakoztató műnek tűnhet, de egyben társadalomkritika is. Az arisztokrácia csak alig szerepel benne, és ha szerepel is, negatívan jelenik meg. Ezzel Deloney gyakorlatilag előrevetíti a később bekövetkező angol forradalmat és polgárháborút.

Őszintén szólva nem tudom eldönteni, érdemes lenne-e ezt a könyvet lefordítani magyarra. Mert az, hogy posztókereskedőkről ír, szerintem jócskán leszűkíti azon emberek körét, akiknek felkeltheti az érdeklődését. Van viszont benne egy szál, amit a nagy könyv is kiemel, ami érdekes lehet. Van ugyanis a szereplők közt egy nemesi származású lány, aki ide-oda ingázik a kereskedők és az arisztokrácia közt, nem nagyon tudja eldönteni, hol lenne neki jó igazán. A könyv ezen része talán számot tarthat némi érdeklődésre.

/Forrás: https://www.jstor.org/stable/43343780 /

NO HUN #2 Garci Rodríguez de Montalvo: Amadís de Gaula

A NOHUN sorozat következő könyve Garci Rodríguez de Montalvotól az Amadís de Gaula. Egy újabb lovagregénnyel állunk szemben. (Na jó, talán ha minden lovagregény meglett volna magyar fordításban, lovagregényitiszt kaptam volna… J) Illetve egész pontosan egy több könyvből álló regényfolyamról van szó, amiről a kutakodásaim során egyértelműen kiderült, hogy elég kevés a biztos információ. Nem lehet tudni, hogy pontosan hány könyvre is duzzadt fel az évek során. Általában az első négy könyvet tekintik az alapműnek, melyeknek egyébként nem írója a fent megnevezett Montalvo. Csupán azért van ő íróként megjelölve, mert talán ő volt az első, aki összegyűjtötte, és egyben kiadta a könyveket, sőt, kicsit ki is egészítette. Az ő kiadása a XVI. század elejére datálható, de nem kizárt, hogy az első könyvek már a XIV. század elején vagy akár a XIII. század végén megjelentek.

A könyv címe tulajdonképpen a főszereplő neve. Amadís a tökéletes férfi, a lovagi erényeket mind megtestesíti, inkább egy ideál, mint egy hús-vér ember. És ez tulajdonképpen az egész könyvre igaz. Minden eléggé valóságtól elrugaszkodott benne, vagy azért, mert nem is létezik (pl. a varázslók), vagy azért, mert túl tökéletesek. Ezért egy időben egyfajta erkölcsi kódexként is szolgált.

Az én feltételezésem az, hogy valószínűleg volt ennek az egész lovagság dolognak az irodalomban egy szép íve. Kezdődött a tényleges cselekmények megírásával, ilyen lehetett a Fehér Tirant. Már úgy értem a tényleges cselekményeket, hogy közelebb álltak a valósághoz az események; azért a főszereplő még megsérült, legyengült, elfáradt, néha rossz útra tért. Aztán kezdték egyre jobban piedesztálra emelni a hősöket. Ennek a tetőzése lehetett a szóban forgó Amadís. Végül pedig kezdték már ezt az egész tökéletes hőst nevetségesnek tartani, és akkor jöttek a paródiák, mint például a Don Quijote.

Ami miatt kiemelkedő a könyv, hogy rengeteget merít az angol Arthur-mondakörből, gyakorlatilag azt dolgozza át egy, a katolikus spanyolok számára is emészthető könyvvé.

A tartalmáról bővebben nem akarok értekezni. Egyrészt azért, mert arról legtöbbet a könyv magyar nyelvű Wikipédia oldalán olvastam, ami, mint tudjuk, nem a legmegbízhatóbb forrás. Másrészt pedig az innen-onnan felcsipegetett morzsákból gondolom, hogy csak olyan lovagformán mennek benne az események. Van ármány meg szerelem, meg titkok, meg harcok.

Mivel a Fehér Tiranthoz képest ez inkább már átcsaphat mesébe, így ez annyira nem keltette fel az érdeklődésem. (Persze A gyűrűk ura is egy nagy mese, szóval… J)

(Forrás: https://www.britannica.com/topic/Amadis-of-Gaul)

NO HUN #1 Joanot Martorell: Fehér Tirant

Most, hogy túl vagyok az első nagyobb volumenű blokkon, összegyűlt már pár könyv, melyeknek nincs magyar fordítása, ez pedig remek apropó egy új sorozat indítására. Arra gondoltam ugyanis, hogy egy-egy bejegyzés keretein belül bemutatom ezeket a „szerencsétlenül járt” könyveket. (Már azért jártak szerencsétlenül, mert valamiért nem voltak méltóak a fordításra. Ami szöges ellentétben áll azzal, hogy viszont ezeket a könyveket feltétlenül olvasásra ajánlják. Ami meg megint csak szöges ellentétben áll azzal, hogy azért nem kell ezeket az ajánlásokat készpénznek venni… Nehéz dolgok ezek. J J )

Szóval a legelső olyan könyv a listán, amelynek nincs magyar fordítása, Joanot Martorelltől a Tirant Io Blanch. A nagy könyvben magyarul Fehér Tirantként szerepel a címe. Amennyit ki tudtam deríteni, Martorell eleve elég jómódú családba született, így volt pénze utazgatni, és mindig közel volt ahhoz a bizonyos tűzhöz, így elég magas szinten vett részt a Konstantinápoly eleste utáni újabb keresztes háború szervezésében. Mivel a részvételt a kereszténység újraegyesítésében egyenesen kötelességének tekintette, így mondhatjuk, hogy többé-kevésbé saját magát írta bele a Fehér Tirantba, mely – nem meglepő módon – lovagregény.

Fehér Tirant a lovagi erények száz százalékos megtestesítője, valószínűleg nem véletlenül kaphatta a fehér jelzőt. Azonban egészen emberi alak is lehetett, mert a nagy könyvben az áll róla, hogy nem segítik őt emberfeletti erők, minden eredményét saját kitartásának és képességeinek köszönheti, valamint bemutatásra kerül a gyenge oldala is. És ezalatt nem csak azt kell szerintem érteni, hogy elfárad vagy megsebesül, hanem a szerelembe esése is ide sorolható. Éspedig azért sorolnám ezt a dolgot a gyengeségei közé, mert a könyv tartalma szerint (amely egyébként itt olvasható, németül tudók előnyben) Konstantinápolyt elérve már kevésbé lelkesen veti bele magát a harctéren folyó küzdelembe, inkább a párnacsatát választja.

Összességében azonban bizonyára érdekes olvasmány lehet, mert a nagykönyv szerint kellemes mértékben keverednek benne a valós lovagi élet történései az eszményi lovagi élet elképzeléseivel, és kis mértékben csodás elemeket is tartalmaz. Valamint valós helyszíneket és eseményeket vonultat fel, tehát történelmi szempontból sem lebecsülendő.

Mivel általában véve jó tapasztalataim vannak a lovagregényekkel, és ennek a könyvnek kifejezetten figyelemfelkeltő tartalma van, én fájlalom, hogy ez a mű nem volt érdemes a fordításra.