Akkor és most 2 | Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály

A következő Akkor és most páciens az általam sokat emlegetett és nagyon szeretett Kohlhaas Mihály volt.

Természetesen az eredeti bejegyzést is hozzá olvastam, azt itt éritek el. Abban elég jól össze is foglaltam ennek a rövidke műnek a tartalmát, úgyhogy ezzel most nem is szeretnék foglalkozni.

Bármennyire is tetszik ennek a könyvnek a témája, már az első olvasáskor is éreztem, és most másodjára pedig csak még inkább, hogy Kohlhaas nem az a tipikus pozitív főhős. Mert bizony ő tesz olyan dolgokat, amelyek elítélendőek. Persze ha nagyon akarnám, meg tudnám magyarázni, hogy miért teszi ezeket. De nem akarom, mert bármennyire is az igazság pártján igyekszem állni, jelen esetben az az igazság, hogy Kohlhaas is követ el igazságtalanságokat. Szóval nem kell őt mentegetni.

Ugyanakkor az ő igazságtalanságaitól eltekintve még mindig nagyon tetszett a kitartása és a megingathatatlansága. Tetszett, hogy az esetek többségében mégis csak igyekezett saját magát is alávetni az igazságszolgáltatásnak, ahogy például az utolsó jelenetben is láthatjuk.

Úgy érzem, hogy a helyzetet figyelembe véve ki lehet jelenteni, hogy Kohlhaas mindent, sőt, még többet is megtett, hogy a helyes úton tartsa az ügyét. És mit kapott cserébe? Folyamatos eltussolást, pusztán azért, mert ő nem várúr. Mert ő nem valaki, és nem voltak rokonai sem magas beosztásban. Csoda, hogy ép ésszel kibírta a könyv végéig.

Ezúttal azonban még valami feltűnt Kohlhaasszal kapcsolatban, ami csak megerősítette bennem a rokon érzéseket. Mégpedig az, hogy nem volt ő túlzottan szószátyár ember. Alapból sem beszélnek sokat ebben a rövidke történetben, inkább leírásokból értesülünk az eseményekről. De azon ritka alkalmakkor, amikor Kohlhaas megszólal, akkor viszont tuti, hogy valami lényegeset mond, és ráadásul elég ütős megfogalmazásban (lásd pl. a két idézetet a régebbi bejegyzésben).

Egyszóval mind a főszereplő, mind az ügye, a könyv fő témája tagadhatatlanul nagyon közel állnak hozzám. Ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy ezt a történetet nem csak többszörösen összetett, néhol szinte már végtelennek tűnő mondatai miatt lehet nehéz olvasni. Azt hiszem, hogy ilyen fajta végletességgel, mint amit ez a történet bemutat, nehéz lehet olyan valakinek azonosulnia, aki maga is nem ilyen. Ez bizony lehet bosszantó. És ez nekem csak azért most tűnik fel, mert én biza ilyen makacs vagyok, mint ez a jóember Kohlhaas.

Persze én nagyon szeretném, ha minden ember kicsit ilyen lenne, és kiállna (ki merne állni) a maga jogos igazáért. Talán ellentmondásnak tűnhet, de én egyenesen azt hiszem, hogy akkor békésebb és barátságosabb lenne a világ. Túlságosan megengedők vagyunk, és beletörődünk sok dologba, amibe pedig nem kellene.  Erre én azt mondom, hogy szorítsuk össze a fogunkat, álljunk a sarkunkra, és legyünk egy kicsit mind Kohlhaas Mihályok. Nem az a fajta Kohlhaas, aki városokat gyújt fel, mert lássuk be, az nem a helyes lépés. Hanem az a másik, aki akárhányszor képes újratárgyaltatni az ügyét, nem pusztán az igazságtételért, hanem azért, hogy példát statuáljon, hogy egy embert sem lehet eltaposni, tűnjön bármily kicsinek és jelentéktelennek.

NOHUN #16 William Godwin: Caleb Williams kalandjai

És meg is érkeztünk a második olyan könyvhöz a NOHUN sorozatban, amelyhez nem találtam forrást, ami valahol már önmagában egy árulkodó adat. (Az elsőt itt találjátok, ha valakit esetleg érdekelne.) Ez pedig William Godwintől a Caleb Williams kalandjai (The Adventures of Caleb Williams).

A nagy könyv szerint itt tulajdonképpen egy politikai műről van szó, az író saját nézeteit rejtette Caleb Williams történetébe. Feltehetően ezek miatt a politikai nézetek miatt lehetett a korában igazán népszerű ez a könyv. De a tartalma alapján ma is számot tarthatna érdeklődésre, nálam legalábbis mindenképp. Főszereplőnk, Caleb Williams ugyanis üldöztetés áldozata lesz, minekutána egy „jóakarója” csúnya vádakat kohol ellene.

Caleb a helyi uraság, bizonyos Falkland szolgálatába kerül, miután elárvul. Legnagyobb szerencsétlenségére súlyos titkokat tud meg uráról, egy gyilkosságban ő volt az elkövető, de helyette ártatlanokat végeztek ki. Mikor Falkland rájön, hogy Caleb tudja a titkát, mindent elkövet, hogy félreállítsa a szerencsétlen fiút. És ehhez ugyebár meg is van minden eszköze: nagy hatalmú, vagyonos, és nem riad vissza semmitől.

Nos, akik követnek már egy ideje, azok tudják, hogy az igazság, főleg a törvényi igazságszolgáltatás (hiánya) vesszőparipám, szóval ezzel a témával nekem majdhogynem bármit el lehet adni. Ez most viszont nekem egy icipicit hajaz az általam sokat emlegetett Kohlhaas Mihályra. Mármint a téma fő irányvonalát illetve a történelmi hátteret tekintve (már annyiban, hogy az is valós történelmi események kereteibe van helyezve). Ebből a szempontból tehát lehetne mondani, hogy láttunk már ilyet. Viszont mostanában éppen nagy összehasonlítgatós kedvemben vagyok, és érdekelne például, hogy mondjuk stílusában mennyire különbözik a két történet. Biztos, hogy van köztük különbség, hiszen az egyik írója német, míg a másik angol. Időben viszont meglepően közel vannak egymáshoz, csupán tizenhat év van a kettő keletkezése közt.

Megjelenési statisztikák 2.

Két héttel ezelőtt megnéztünk néhány statisztikát az újra kiadott klasszikusokról, ma pedig a régieket vesszük egy picit górcső alá.

Rögtön hoznék is egy többé-kevésbé örömteli statisztikát. A 80 könyvből csupán 16 darab olyan volt, amelyet utoljára a 90-es évek előtt adtak ki. De mivel itt klasszikusokról van szó, talán nem okozna túl nagy veszteséget ezekkel is foglalkozni. Persze ezt én csak mint olvasó mondom.

Összeállítottam egy listát azokból a 2000 előtt megjelent könyvekből, amelyekből szerintem már nagyon időszerű lenne egy új verzió. A lista ABC sorrendben tartalmazza a könyveket, zárójelben az utolsó megjelenés évével és kiadójával.

• A lusiadák (1997, Mundus)
  A portugálok hősi eposzát meglehetősen nehéz olvasni. Ennek két oka is van, az egyik, hogy egy nagy vers az egész, a másik pedig, hogy telis tele van mindenféle antik utalással. Aki viszont kedveli a klasszikusokat úgy általában, annak mindenképpen érdemes egyszer belevágnia, mert ez egy nagyszerű történet gyönyörűen megírva.
• A vörös szoba álma (1975, Kriterion)
  Egy óriási, távol-keleti családregény. Izgalmas utazás egy másik korba és egy másik kultúrába. Habár nem egy hőseposz, mint a Nyugati utazás, annál sokkal földhözragadtabb, nekem mégis jobban tetszett.
• Az otrantói várkastély / Kalandos históriák (1974, Európa)
  A rémtörténetek üknagyapja igazán megérdemelne egy kis vérfrissítést. Nem borzongja halálra magát tőle az ember, de jó kis atmoszférája van. És mégiscsak egy műfaj alapköve.
• Eugénie Grandet (1977, Európa)
  Eugénie egy olyan hihetetlen női karakter, akit minden lánynak/nőnek meg kellene szerintem ismernie.
• Hüperión (1958, Európa)
  Ezt a könyvet én meleg szívvel osztogatnám minden egyetemistának, akik naivan belevetik magukat a nagybetűs életbe, aztán a valóság jól pofon vágja őket. Terápiás célzattal. Íme, itt egy sorstárs.
• Kohlhaas Mihály (1975, Magyar Helikon)
  Ez a történet egy olyan témával foglalkozik, amely számomra nagyon fontos, ráadásul annak több aspektusát is bemutatja. Meglepően összetett és hihetetlenül jó.
• Moll Flanders (1983, Európa)
  Ezt a könyvet azért választottam ide, mert az ő „korosztályából” annyi, jóval ismertebb könyv van, amelyek szinte egy kaptafára íródtak, természetesen fiú/férfi főszereplővel. És íme, itt egy nő, akinek bár egyáltalán nem követendő példa az életútja, de azért mégis lehet belőle tanulni, és ennek ellenére teljesen el van hanyagolva.
• Új Héloise (1882, Ramazetter)
  Felháborító, hogy Rousseau szerelmes regénye valamiért még a múlt század(!) folyamán sem találtatott elég értékesnek ahhoz, hogy újra kiadják. (És ez eddig az egyetlen olyan könyv, amelyet 1900 előtt adtak ki utoljára.) Pedig szerintem zseniális, sok más, népszerűbb klasszikust lepipál. Annak fényében pedig, hogy van egy könyv a listáról, amely annyira felháborított, hogy végig sem olvastam (nem fogom megnevezni sem, mert mai napig marha ideges leszek, ha csak eszembe jut!), és azt kiadták 2012-ben, Rousseau remekművének hanyagolása csak még bosszantóbb és elkeserítőbb.
• Vízparti történet (1977, Európa)
  Ez a könyv egy kicsit kakukktojás, mert az ő újrakiadását inkább egy feldolgozás formájában tudnám elképzelni. Szerintem szuper ifjúsági kalandregényt lehetne belőle faragni.

Ahogy látjátok, a kiválasztottaim közt is az Európa kiadó szerepel a legtöbbet, szóval reméljük, hogy előbb-utóbb eljutnak majd ezekhez a könyvekhez is.

Ezen könyvek (reményeim szerint) népszerűsítésére csináltam egy kihívást a Molyon, nézzétek meg, és persze jelentkezzetek!

Ez lett volna az én kis, megjelenésekről készített statisztikám. Ahogy az előző bejegyzésben is említettem, csak az általam már olvasott könyveket vettem figyelembe, tehát a lista nem teljes körű. Ugyanakkor jól mutatja, hogy tényleg vannak örök klasszikusnak számító művek, amelyekhez a kiadók időről-időre visszanyúlnak. Köszönet ezért nekik! (Meg azt is mutatja, hogy van még munka bőven… Új Héloise-t a népnek!!!)

Magyar Elektronikus Könyvtár

Már régóta szerettem volna írni erről a közkincstárról, a Magyar Elektronikus Könyvtárról, mivel a projekt során több könyvet is letöltöttem már innen.

A legislegfontosabb infó, amit nekünk, könyvmolyoknak tudnunk kell róla, hogy a tárban található minden dokumentum teljesen ingyen és legálisan megtekinthető és letölthető. Tehát mindenképpen érdemes kihasználni az általa nyújtott lehetőségeket. Én a következő könyvek esetében tettem meg ezt:

Új Héloise

A jegyesek

Kohlhaas Mihály

A Rackrent-kastély

(Hm… többre emlékeztem, de ezek szerint csak négy volt eddig.)

A következő fontos dolog (bár talán ezzel kellett volna kezdeni, de már mindegy… J), hogy a MEK itt érhető el. J

A MEK létrehozásának ötlete már 1994-ben megfogalmazódott, és 1995-ben kezdődtek el a munkálatok, amelyek azóta is töretlenül folynak, hiszen az állomány folyamatosan bővül. A saját leírása alapján a MEK magyar nyelvű vagy magyar és közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy kulturális célokra használható dokumentumokat (szöveges művek, térképek, kották) gyűjt és oszt meg. (Azért ez időközben már kibővült szerintem.)

A dokumentumokra több szempont alapján is rá lehet keresni (pl. szerző, cím, kulcsszó), valamint lehet csak megtekintésre megnyitni vagy letölteni. A legtöbbjük több különböző formátumban nyitható meg/tölthető le. Nyilván nem fogjuk megtalálni rajta a legfrissebb Trónok harca kötetet, de ha valami klasszikusra vágyunk, arra van esély, ahogy azt az én példám is mutatja.

Szóval egész nyugodtan tessék kihasználni azt a szuper lehetőséget, amit a MEK nyújt, és ha van rá lehetőség, tessék támogatni is, mert ez egy jó és hasznos dolog. (Én például most fedeztem fel, hogy adó 1%-ot is fel lehet ajánlani a MEK egyesületének.)

Ha bárkiben esetleg kétségek merülnének fel, tájékoztatásul közlöm, hogy nem állok kapcsolatban senkivel sem a MEK-től, és ezért a bejegyzésért sem pénzt, sem egyéb juttatást nem kaptam. Saját önszántamból szerettem volna ezt a bejegyzést megírni, pusztán, hogy felhívjam mások figyelmét egy szuper dologra.

Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály

/A bejegyzés eredeti keletkezési időpontja: 2016.07.21./

Kohlhaas Mihály egy kissé semmitmondó cím egy regénynek. Ez a kijelentés pedig még inkább igaz azután, hogy olvastuk a könyvet. XXI. századi akciófilmeket kenterbe verve pörögnek az események ebben a rövidke történetben. (Nem tudom pontosan megmondani, hogy hány oldal, mert én e-book olvasón olvastam. Azon 360. Egyébként pedig a fájl elérési helye a MEK.)

Nagyon tetszett. Ez az első dolog, amit le kell szögeznünk róla. Nagyon hozzám illő a témája. A címszereplő, Kohlhaas Mihály egy lókereskedő, aki éppen piacra vinné a lovait. De az egyik határon – ahol korábban sohasem – megvámoltatja az új földesúr. Kohlhaas letétben ott hagyja két lovát a földesúrnál, míg eladja a többi lovat, és ki nem deríti, hogy igaza volt-e a földesúrnak. Természetesen nem volt igaza, így Kohlhaas több ízben is beperli, követeli vissza a lovait olyan állapotban, ahogy otthagyta őket. De perét mindig félreteszik, mert több magas beosztásban dolgozó ember is, aki foglalkozik az üggyel, a földesúr rokona. Később már a felesége is beleavatkozik az ügybe, de szerencsétlen módon elhalálozik. Ekkor Kohlhaas önbíráskodásba kezd. Fegyveres szolgákat toboroz maga köré, és megtámadja a földesúr várát, majd az összes települést is, amerre a földesúr menekül.

Egy ízben, mikor a helyzet már-már kezd kilátástalanná válni, Kohlhaas találkozik Lutherrel. (Igen, azzal a Lutherrel. ;)) Luther amnesztiát és szabad utat ígér neki Drezdába, ahol perét újratárgyaltathatja, ha feloszlatja innen-onnan összeverbuvált csapatát. Kohlhaas így is tesz, hiszen végső célja csupán annyi lenne, hogy peres ügyében igazságot szolgáltassanak neki. El is megy Drezdába, és meg is kezdődik a per. De néhány rosszakarója mindenképpen el akarja veszejteni, ezért beperlik őt a császárnál, mint a császári béke felborítóját.

Eredeti perét Kohlhaas ugyan megnyeri, és lovait gyakorlatilag eredeti állapotukban visszakapja, másik perét azonban elveszti, és halálbüntetést mérnek ki rá. De azért, hogy mégiscsak duplán álljon az igazság Kohlhaas pártjára, sikerül egy kis csavart vinni a történetbe. Az utolsó pillanatban ugyanis kalandos és agyafúrt módon még sikerül tönkretennie drezdai rosszakaróját, aki őt beperelte a császárnál.

Tényleg rövidke könyvvel állunk szemben (pl. A vörös szoba álmához képest mindenképp), mégis minden oldalon történik valami. Tényleg százezerrel pörögnek az események. Az olvasó egy percet sem unatkozik. Egyszerre érez együtt és ítéli el a főhőst, így érzelmileg is elég durva ez a könyv. Az igazságszolgáltatás témája engem is egészen mélyen érint; nagyon nem szeretem az igazságtalanságot. Pláne úgy, ha rokoni vagy ismerősi szálak miatt tussolnak el egy ügyet. Eleve nem is hagynám, hogy mondjuk olyan ügyvéd vagy bíró dolgozzon egy ügyön, amelyhez személyes kapcsolatok fűzik. (Ezért is tartom valamivel jobb módszernek az amerikai gyakorlatot, ahol esküdtszék dönt az ítéletről.)

Szerintem ez egy remekül megkomponált könyv, egyáltalán nem unalmas, és nagyon igazságos. Ez az oda-vissza játszma – Kohlhaas végül megnyeri a pert, de önbíráskodása miatt mégis bűnhődnie kell, ugyanakkor vissza tud vágni drezdai ellenfelének – azért jó, mert bár tudjuk, hogy Kohlhaas bűnös, felháborodását és talán pillanatnyi elmebaját abszolút jogosnak érezzük. És a könyv végi kis csavarral valahogy feloldódik bennünk a halálbüntetés miatt érzett feszültség.

Az egyetlen dolog, amit fel tudnék hozni a könyv ellen, hogy olyan barokkos körmondatok voltak benne, amilyennel ritkán találkozik az ember. Úgyhogy időnként nagyon figyelni kellett olvasás közben, hogy értelmezni tudjam a tagmondatok sokaságát. De ezt leszámítva nagyon tetszett.

„ – Miért akarod eladni a házad? – kiáltotta az asszony, miközben feldúltan fölállott. A lócsiszár szelíden mellére vonta s így felelt: - Mert olyan országban, édes Erzsim, ahol nem védik meg a jogaimat, én nem maradhatok.”

„Aki nekem egyszer megszegte a szavát, … azzal én többet szóba nem állok…”