A hét idézete

„Vizsgálódj előbb, azután helyeselj, s végül szeress. Szemed legyen vak a vonzó külsőre, füled süket a csábító hízelgésre, sima beszédre.” /Anne Bronte: Wildfell asszonya/

2022. április 13., szerda

Nemzeti alaptankönyv | Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé

 

Nagyon vártam a találkozást Verne Gyulával, mert nagyon különleges a kapcsolatom vele. Először is gyerekkoromban láttam egy mesefeldolgozást a 80 nap alatt a Föld körülből, ami egyszerűen zseniális volt. Másrészt pedig – kínos, de igaz – évek teltek el, mire egyszer megvilágosodtam, hogy a világhírű magyar író, Verne Gyula valójában Jules Verne. J

Elsőként azonban nem a fent említett regénye, hanem az Utazás a Föld középpontja felé című jött a listán, így ez volt az első olvasásom tőle. A könyvet a MEK-ből töltöttem le ingyen és teljesen legálisan. Itt ti is megtalálhatjátok.

A címből az ember arra gondolna, hogy ez egy aranyos, ámde légből kapott kalandregény lesz. És persze alapvetően tényleg az, de még annál is sokkal több. Lidenbrock professzor (akinek a nevét én következetesen mindig Lindenbrocknak olvastam, és meglepetésemre a nagy könyv is így hivatkozik rá J) és unokaöccse, Axel, valamint egy segítőül melléjük szegődött izlandi, bizonyos Hans kalandjait olvashatjuk. Ők hárman leereszkednek Izland egyik rég kihunyt vulkánjába abból a célból, hogy onnan majd elérik a Föld középpontját. Útjuk során sokat beszélgetnek, és még több felfedezést tesznek, amiből az olvasó is rengeteget tud tanulni. Főként földrajzról van persze szó, de azért helyet kap a történelem is, és okosan forgatva a könyvet még az irodalmi tanulmányokhoz is hasznos lehet.

Verne Gyula bácsi ezen könyve, rövid, pörgős, kalandos és tele van érdekességekkel. Úgy érzem, hogy ez egy súlyosan kiaknázatlan iskolai segédeszköz. Nem értem, hogy lehet valamit ennyire figyelmen kívül hagyni. Pedig ez a könyv lehetne minden tanár és diák álma, mert szórakoztató, ugyanakkor tömve van zseniális témákkal.

Hová szeretnél most leginkább elutazni, és miért?

„A tudomány, fiam, csupa tévedésekből áll, de a tévedéseket el kellett követni, hogy lassan eljuthassunk az igazsághoz.”

„Meggyőződésem, hogy egy ember, akiben van akaraterő, mindaddig nem eshet kétségbe, amíg a szíve ver.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése