Most
pedig következzék az új bejegyzés-rendszer szerint az egy könyvhöz tartozó
második bejegyzés, avagy a gondolataim és érzéseim a Jó feleségek kapcsán.
Mondhatni,
emeljük
a tétet a Kisasszonyok után, már ami az eseményeket illeti. A
March lányok szép lassan felnőnek, és megtalálják a helyüket az életben. Az
előző részhez képest komolyabbak a témák, nagyobb az öröm, de
nagyobb a dráma is. Mégis valahogy ugyanazt a
könnyedséget éreztem olvasás közben, mint a Kisasszonyoknál. Végtelenül
szórakoztatott a könyv, a szó legjobb értelmében. Egyáltalán nem akart
szájbarágós lenni, pedig tele volt „erkölcsi prédikációkkal”.
Kétszer
is sírtam a drámai eseményeken, és
nem tudnám megmondani, melyik volt a fájdalmasabb. Az egyik, gondolom,
egyértelmű, ez Beth halála volt. Én nagyon kedveltem Beth-t, és nagyon
sajnáltam, hogy az ő története ilyen gyorsan véget ért. Valamint azt is nagyon
sajnáltam, hogy végül is nem tudtuk meg, hogy pontosan mibe halt bele. Vagy
legalábbis számomra nem volt egyértelmű. Csak annyi lett kimondva, hogy a
korábbi betegségéből már sosem gyógyult fel igazán. De a könyv elején még
egészen úgy tűnt, hogy jól van. Na mindegy, az élet ugyebár ilyen, egyik nap
még jól vagyunk, a másik nap meg…
A
másik esemény pedig, amelyik könnyeket csalt a szemembe, az Laurie lánykérése
volt. Vagyis inkább az, hogy ki lett kosarazva. De ezen is inkább örömömben
sírtam, mert annyira meg tudtam érteni Jo indokait, és nagyon tiszteltem őt
azért, amiért ő is belátta azt, hogy nem lennének boldogok együtt, és fel is
vállalta, és nem engedett a könyörgésnek. Meg persze sajnáltam szegény Laurie-t
is, mert átéreztem, hogy ez mennyire fájhatott neki. Aztán persze később mérges
lettem rá, amiért úgy tűnt, hogy olyan hamar túl tudta tenni magát a nagy
szerelmén. De rögtön meg is enyhültem, mert ezt először ő maga sem értette, és
bántotta a dolog. Innen tudtam, hogy helyén vannak az érzései. Bár nekem azért
egy kicsit fura volt, hogy végül Amy mellett kötött ki. Nem vártam én, hogy
remeteséget fogadjon, de én biztos nem tudtam volna úgy túllenni valakin, hogy
közben beházasodok a családjába.
Az
egyetlen dolog, ami… nem mondhatom, hogy nem tetszett, csak egy kicsit
furcsának találtam, hogy volt két lány is, akik „betörhettek volna” a
munkaerőpiacra. És még csak nem is azért, hogy eltartsák magukat, vagy
besegítsenek a családi kasszába, mert hogy művészlelkekről van szó. (Ez aztán a
durva sztereotipizáció, de értitek, hogy értem, ugye?) Amy a festésben nagyon
tehetséges, Jo pedig az írásban, mégis többé-kevésbé felhagynak eme tevékenységükkel.
Ennek a miértjét pedig én nem nagyon értettem. Mármint persze a korszellem és a
hagyományok. De akkor is!
Összességében
a Kisasszonyokhoz hasonlóan a Jó feleségek is nagyon tetszett. Minden dráma
ellenére üdítő és szórakoztató volt. Erős érzelmeket váltott ki belőlem,
úgyhogy biztos, hogy mindig emlékezni fogok rá. Nem is indíthattam volna jobb
könyvvel az évet. 😊
És
most, hogy már olvastam a könyvet, nagyon szeretném megnézni a legújabb
filmfeldolgozást is, mert valahogy annyira illenek a színészek a szerephez.
Mikor Jo a színen volt, folyton Saroise Ronan arca jelent meg előttem, és
szerintem Laurie szerepére is tökéletes választás volt Timothée Chalamet. De
például kíváncsi lennék, hogy ki játszotta Baehr professzort. Talán írok majd
egy bejegyzést a filmről is.
Említésre
kerül az Új Héloise.
Milyen
szerinted egy jó feleség?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése