A hét idézete

„Vizsgálódj előbb, azután helyeselj, s végül szeress. Szemed legyen vak a vonzó külsőre, füled süket a csábító hízelgésre, sima beszédre.” /Anne Bronte: Wildfell asszonya/

2019. július 31., szerda

Megjelenési statisztikák 1.



Mióta külföldön élek, az otthoni könyvesbolti könyvvásárlás valamiféle rituálévá vált. De általában nem a listás könyveket szerzem be ilyenkor, ezért mindig meglep, ha meglátok egy friss megjelenést, ráadásul központi helyen, erősen felhívva rá a figyelmet. Idén viszonylag sokszor sikerült már hazautaznunk, és emlékeim szerint minden egyes alkalommal láttam listás könyvet új köntösben, frissen, fiatalosan a polcokon. Ez egyrészt megmelengette a szívemet, másrészt pedig arra sarkallt, hogy utánanézzek, hogy is állunk e téren.

Sorra vettem tehát az összes könyvet a listáról, amelyeket már el is olvastam, és egyenként megnéztem a moly.hu segítségével, mikor adták ki utoljára. Ez először is remek alkalomnak bizonyult arra, hogy egyáltalán összeszámoljam, hol is tartok már éppen. 80 darab könyvet számláltam, viszont ennél biztosan többnél tartok már történetileg, mert a nagy könyv a novellákat, kisregényeket (pl. Poe két novelláját) külön számolja. (Talán neki kéne ülnöm a nagy könyv alapján is átszámolni őket, nehogy elsuhanjunk a százas mérföldkő mellett…)

A blog archívuma alapján mentem végig a könyveken, szóval elméletileg nem maradt ki semmi. Először arra gondoltam, úgy válogatom szét őket, hogy 2010 előttiek és utániak. De az utániak annyira vegyes társaság lett, hogy azt tovább bontottam. Végül az új megjelenéseket úgy számoltam, hogy külön a 2010 és 2019 közöttieket, valamint a 2000 és 2009 közöttieket.

2010 és 2019 között 38 könyvet adtak ki frissen felújítva, ami tök jó, mert ez azt jelenti, hogy majdnem a fele a társaságnak újra ott virít a könyvespolcokon. Ehhez jön még 15 darab 2000 és 2009 közöttről. Éljen-éljen!

Kiadók tekintetében is megvizsgáltam a társaságot. Itt egybe vettem a 2000-ben és utána újranyomott könyveket. Persze nyilván ez nem verseny, legalábbis itt a blogon biztosan nem az, de nyilván a darabszámok kiadtak egy rangsort. És hát az első helyezett őszintén szólva nem lepett meg, mert otthon nálunk, és az összes házban, ahol eddig jártam, és volt sok könyv, ott százszámra sorakoztak az Európa Diákkönyvtár megbarnult gerincű klasszikusai. Szóval az Európa neve nálam így tudat alatt összefonódott egyrészt a kötelező olvasmányokkal, másrészt a klasszikus regényekkel. Az 53 friss nyomásból 13-at ők adtak ki. Utána következik 7-7 könyvvel a Helikon és a Lazi kiadó. Ami viszont ezután jön, az őszintén megdöbbentett. 5 kiadó 2-2 könyvvel szerepel a listán, 15(!) kiadó pedig 1-1 könyvvel. Ez azt jelenti, hogy az 53 könyvet összesen 23(!) kiadónak sikerült kiadnia.

Elgondolkodtam, hogy az ország népességét figyelembe véve szükség van-e vajon ennyi kiadóra. Habár gyanítom, ezek közül egy-kettő már megszűnt, de akkor is. Viszont mivel nem vagyok szakértő a könyvkiadás témájában, ezt a dolgot nem nagyon feszegetem tovább, csak így itt hagyom ezt a statisztikát: még egyszer tehát 53 könyv – 23 kiadó.

Mielőtt tételesen felsorolnám az idei megjelenéseket, csak hogy ti is tudjátok, melyek a legropogósabb választási lehetőségeitek a klasszikusok közül, szeretnék pár érdekességet megemlíteni. A Digi-Book Magyarország kiadó e-könyv formájában adott ki néhány könyvet (zárójelben a kiadás éve), ezek A Kincses sziget (2013), a Holt lelkek (2016) és egy igazi csemege, A magányos sétáló álmodozásai (2017). Ezúton is hálás köszönetem a Digi-Book Magyarországnak, amiért leporolta Rousseau művét, ami kissé mintha feledésbe merült volna, holott szuperjó könyv.

Valamint a MVGYOSZ (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége) hangoskönyv formájában jelentette meg a Gargantua és Pantagruelt. Ez a könyv nagyon távol áll az én ízlésemtől, bármekkora irodalmi jelentősége van. De kétségkívül van neki (legalábbis azt mondják az okosok), úgyhogy mindenképp említést érdemelt.

Jöjjenek most a legfrissebb példányok ABC sorrendben (zárójelben a kiadó nevével). (A kiadási év minden esetben 2019.):


Hat könyv, és még hátravan 5 hónap az évből.

A következő bejegyzésben megnézzük a másik csapatot, a 2000 előtt megjelent könyveket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése