Állásinterjú előtt erősen ajánlott | Robert Louis Stevenson: A Kincses sziget

Stevenson Kincses szigetéről az első emlékem egy nagyon halvány kis gondolatfoszlány egy füzetkéről. Azt hiszem, ez a füzetke a történet rövidített változatát tartalmazta képekkel illusztrálva. És volt egy kép a fekete foltról, amely engem valami rejtélyes okból kifolyólag a mai napig halálra rémít. Nem emlékeztem rá, hogy pontosan mi annak a jelentősége, csak arra, hogy az valami rossz. Egy tiszta fehér lapon egy fekete kör, amitől a hátamon feláll a szőr. Mindez egy gyerekeknek szánt mesés füzetke vonatkozásában elég hátborzongató, nem? Szóval nem is tudtam igazán, hogy mit várjak ettől a könyvtől.

Aztán úgy döntöttem, nem várok semmit. Legrosszabb esetben is legalább megtudom, mi a fészkes fene az a fekete folt. J És a végére egész kellemes élményem kerekedett a dologból. Mert a történet koránt sem volt annyira rettenetes, mint amilyen emléket társítottam hozzá. Azonban felettébb érdekes kérdéseket vetett fel bennem. De haladjunk csak szépen sorjában.

Elsőként a történetről. Mivel rövidke könyvről van szó, mindössze 200 oldal, ezért nem szeretnék sok mindent elárulni. Főszereplőnk egy gyerek, Jim Hawkins, aki kalandos úton hozzájut egy térképhez, ami egy kalózkincs rejtekhelyét ábrázolja. Megmutatja ezt a térképet egy orvosnak, aki megmutatja egy befolyásos embernek, és ők ketten, mármint az orvos és a barátja, eldöntik, hogy megszerzik a kincset. Roppant becsületes módon Jimet is magukkal viszik. És hát az útjuk során, vagyis inkább főleg már akkor, amikor megérkeznek a Kincses szigethez, különféle kalandokba keverednek. Kiderül ugyanis, hogy a hajó személyzetének nagy része is feni a fogát a kincsre. Jim pedig folyton kockázatosabbnál kockázatosabb vállalkozásokba fog, de vele van a jó szerencse, mert véletlenül mindig olyan dolgokba üti az orrát, ami aztán megmenti a doktorék életét. És talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a könyv happy enddel zárul. Sőt, többszörös happy enddel, mert például sikerül megmenteniük egy ember életét, aki évekkel korábban a lakatlan szigeten ragadt.

Az egész persze egy teljesen képtelen történet, de olyannyira képtelen, hogy akár meg is történhetett pontosan így. J De a fülszövegben olvasható, hogy Stevenson a gyerekei kedvéért találta ki ezt a sztorit. Így alapvetően semmi komolyat nem kell elvárni tőle. Nincsenek különösebben összetett karakterek, sem véresen komoly cselekmény, csak úgy lazán, kalózosan. J Ugyanakkor mégis van benne egy csodálatos dolog, amely minden gyerek számára követendő példa lehet. Ez pedig az én kedvenc karakteremhez, Smollett kapitányhoz kötődik. Smollett kapitány testesíti meg számomra az eszményi munkaerőt, azt a módot, ahogy szerintem mindenkinek a munkához kéne állnia. Először is ért a dolgához, másodszor teszi is a dolgát becsülettel, végül pedig tisztelettudó. Le a kalappal előtte. Emiatt melegen ajánlom mindenkinek elolvasásra. És persze akinek nem inge, az nem veszi magára, de azt hiszem, mind nagyon is magunkra vehetnénk. (És akkor talán a világ dolgai jobb irányba haladnának.)

Ami viszont kérdéseket vetett fel bennem. Ugyebár egy ifjúsági regényről van szó. És az kétségtelen, hogy fenn tudja tartani az ifjúság figyelmét, mert folyton történik valami, és ráadásul kalandokban vehetünk részt. De azért itt meghalnak emberek. És nem csak úgy belepottyannak a vízbe vagy betegek lesznek. Hanem itt azért történik késelés, lövések dördülnek. Egyszóval van benne némi erőszak. Amire egy kalózos történet esetében az ember úgy tekint, mint szükséges hozzávalóra. De miért is? Miért vesszük tök természetesnek, hogy egy kalózos könyvben valakinek erőszakos halált kell halnia? És miért nem rebben a szemünk sem, amikor valakit megölnek? Bármennyire is csak egy könyvről van szó, ezegyszer az emberi élet kioltásának figyelmen kívül hagyása (vagy hatástalansága?) megrémített.

„Nem elég megszerezni a pénzt, félre is kell tenni, az a fontos, erre mérget vehetsz.”