A Jarndyce-örökösök - Hiúságok vására összehasonlítás

 

A mai nappal véget ért a nyári szünet, innentől újra hetente jönnek majd az új bejegyzések. És vágjunk is rögvest a dolgok közepébe. Ugyebár júliusban foglalkoztam két bejegyzésen keresztül a Hiúságok vásárával, de a mondanivalóm erről a könyvről még korántsem ért véget. (A két korábbi bejegyzést itt és itt találjátok.)

Ma egy újabb összehasonlítás következik, ezúttal pedig A Jarndyce-örökösöket és a Hiúságok vásárát vetjük kicsit össze. Az összehasonlítás apropóját pedig az adta, hogy mindkét könyv a korabeli társadalmat kívánta bemutatni (és talán egy kissé kritizálni).

Az Örökösök elsőként 1853-ban jelent meg, a Hiúság vására néhány évvel korábban, 1847-ben (habár maga a történet még néhány évtizeddel korábban, a XIX. század elején játszódik). Vagyis mondhatjuk, hogy nagyjából talán ugyanazt a társadalmat igyekszik bemutatni mind Dickens, mind Thackeray. Én mégis egy szakadéknyi különbséget éreztem a két társadalom közt, legalábbis eleinte.

Mert mit is látunk elég egyértelműen a korábban íródott és még korábban játszódó Hiúság vásárában? Hogy egy kis ügyeskedéssel akárkiből lehet valaki. Hogy tulajdonképpen a „lordok háza” megindult a felhígulás felé, hiszen Rebecca Sharp gyakorlatilag szinte a legalacsonyabb szintről majdnem a legmagasabb szintre jut. Épp csak hogy az uralkodó családjának tagja nem lesz, de azért azt eléri, hogy bemutassák az uralkodónak, az pedig csak a legnemesebb nemesek kiváltsága. Ezzel ellentétben a későbbi Örökösökben viszont inkább már azt látjuk, mintha az a bizonyos „lordok háza” újra bezárult volna.

De minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább kezdtem rájönni, hogy rosszul közelítettem meg az Örökösöket. Ott ugyanis én Esztertől vártam a kitörést, elvégre úgy tűnt, származása révén (még ha fattyú is) a szereplők közül ő áll a legközelebb a felső körökhöz. Csak hogy Rebecca Sharppal ellentétben neki egyáltalán nem voltak ilyen ambíciói. Volt viszont valaki, aki igenis egyre feljebbre hágott a gazdagok hátán, mégpedig az ügyvéd Tulkinghorn. Bár tény, hogy nem csinálta olyan nyíltan, mint Rebecca, és nem is ugyanazok az ambíciók fűtötték.

További hasonlóságok voltak még, hogy a pénz ugyanúgy meghatározta az emberek helyzetét, és hogy a nők kitörési pontja, vagy mondhatnám úgy is, hogy egyetlen működő lehetősége az érvényesülésre a házasság volt. Ezzel szemben a férfiaknak több életpályamodell is a rendelkezésükre állt, ha „semmirekellőek” voltak. És itt a semmirekellőség jelezheti pusztán csak azt a tényt is, hogy egy módosabb családban második fiúként jöttek a világra. Például a katonaság elég népszerű hivatás volt.

Mondhatjuk tehát, hogy a két könyv többé-kevésbé elérte célját, mégis az egyikre öt csillagot adtam a molyon, a másikra viszont csak kettő és felet. És felkeltette az érdeklődésem, hogy hogy lehet az, hogy két nagyon hasonló témájú könyv ennyire eltérő tetszést (vagy éppen pont, hogy nem tetszést) arat nálam.

Az egyik fő különbség, amiben a titok legnagyobb része áll, az az, hogy bár Thackeray jóval több szereplővel operál, mégis vannak neki főszereplői, akik mentén kibontakozik a történet, és akiken keresztül kapcsolódhatunk a többi szereplőhöz, akik által képviseltetve van gyakorlatilag a társadalom színe-java. Ezzel szemben Dickensnél nem igazán emelhetünk ki főszereplőt, vagy egyszerre mindenki az, vagy senki sem. Ugyan nála is több szálon fut a cselekmény, de ezek olyan lazán kapcsolódnak egymáshoz, hogy az már szinte elhanyagolható. Határozottan emlékszem, hogy írtam is az értékelésemben, hogy talán jobban tudtam volna értékelni az Örökösöket, ha Eszter igazi főszereplőként lépett volna színre.

Ezen kívül, a magasabb célt – a korabeli társadalom működésének bemutatását – leszámítva a Hiúság vásárának volt egy jól működő története. Ami annak ellenére is jól működött, hogy igen gyakran váltakoztak a nézőpontok. Dickens könyvében viszont teljesen félre lettem vezetve, már ami a cselekményt illeti. A sok szereplő csak mind emlegetett egy bizonyos örökösödési pert, ami viszont egyáltalában nem jelent meg az események sorában, és ez engem végtelenül bosszantott. Fogalmam sem volt ugyanis, hogy mire akar kilyukadni az író. Egyrészről ott volt Eszter rejtélye, ami érdekelt, tekintve, hogy Eszter karaktere nagyon szimpatikus volt nekem. Aztán egy másik szálon ott volt Lady Dedlock rejtélye, meg a csavargó és a fekete ruhás hölgy rejtélye és még egy csomó más rejtély is, de mivel nem láttam, hová fog ez a sok rejtély kifutni, így nem is nagyon tudott lekötni a történet.

Dickens története nekem egyszerűen valahogy nem akart összeállni. Úgy jártam vele, mint pár évvel ezelőtt decemberben, amikor meg akartam csinálni a szokásos mézeskalácsaimat a jól bevált receptem alapján, de valamit sikerült benéznem, és a tészta olyan gyenge lett, hogy egyszerűen lehetetlenség volt kinyújtani, állandóan elszakadt. (Már az idegösszeroppanás szélén álltam, és egy jól irányzott mozdulattal ki akartam dobni az egészet a kukába, de végül apukám megmentette, és a kelleténél dagadtabb, de ehető mézeskalácsok lettek belőle.) A karakterek szárazak voltak, és egyáltalán nem érdekelt, mi lesz velünk az egy Esztert kivéve. Ezen kívül pedig ugyebár a cím is totálisan félrevezetett. Egyszóval több sebből vérzett a dolog.

Thackeray szereplői viszont élettel teliek voltak, volt karakterfejlődés (igaz ugyan, hogy nem pont ott és úgy, ahogy azt várná az ember), volt humor, voltak benne érdekes fordulatok. Vagyis minden megvolt benne, ami egy jó könyvhöz kell, és ráadásként még a XIX. századi társadalom működésébe is bepillanthattam.

Nem is kérdés, számomra ki teljesítette jobban a kitűzött célt. Viszont felettébb érdekesnek találom a dolgot, mert bennem valamiért az a benyomás alakult ki, hogy Dickens úgy általában véve nagyobb író, mint Thackeray. Talán mert több könyvéről hallottam már? Kettőt olvastam is már korábban az Örökösökön kívül, A karácsonyi éneket és a Twist Olivért, de azok sem nyűgöztek le. Nekem valahogy Dickens stílusa nem csúszik, túl száraz és darabos, nem tudok rá jobb szavakat. Thackeray viszont igazi nagy mesemondó, élvezet volt a Hiúságok vásárát olvasni.