Henry Fielding: Tom Jones 1. kötet

Henry Fielding megajándékozott bennünket két kötetnyi… nem is tudom…, szerelmeskalandregénnyel. Még csak az elsőt sikerült kivégeznem, amelynek mondjuk 80%-a volt szerelmes, és 20%-a kaland. Technikailag durván 500 oldal, könyvekre (azaz egy fizikai könyvön belül nagyobb egységekre) osztva, a könyvek pedig fejezetekre. Ez az első kötet kilenc könyvet tartalmazott. Próbáltam rájönni, hogy mi lehet a szisztéma, amiért szükség volt erre a felosztásra, de erre még nem jöttem rá. Illetve túl sok szisztémát találtam. Úgyhogy ezt egyelőre még nem fejtegetném nagyon, várjuk ki a végét.

Ami a történetet illeti, a 80%-a fenomenális. Főhősünket, Tom Jonest még csecsemőkorában megismerjük, ő ugyanis egy törvénytelen gyerek, aki roppant szerencsés módon egy földesúr házába kerül rögtön a születése után. Ott nevelkedik fel együtt a földesúr nővérének gyermekével. Jó pajtások lesznek, bár az hamar kiderül, hogy a személyiségük teljesen más. A törvényes gyerek, Blifil ifiúr ugyanis genetikailag hordozza magában a gazdagok minden rossz tulajdonságát. (Sztereotípiák, tádám…) Szóval ő a gonosz, aki időnként próbálja kitúrni szegény Tom Jonest a helyéről. Tomról pedig az a mondás jut eszembe, hogy szegény embert még az ág is húzza. Vagyis hiába próbál ő mindent jól csinálni, valahogy rosszul sülnek el a dolgok. De egészen addig kitart a szerencséje, amíg bele nem szerelmesedik a szomszéd földesúr lányába. Ezt a lányt azonban Blifil is kiszemelte magának. Na nem a szépségéért, hanem inkább az örökségéért. És mivel az ő társadalmi helyzete jobban passzol a lányéhoz, Sophiáéhoz, ezért a szülők meg is írják a házassági szerződést. Sajnos vagy szerencsére azonban Sophia viszonozza Tom érzéseit, de ebből kifolyólag Tomnak repülnie kell, fogadott apja gyakorlatilag kitagadja csak azért, mert szerelmes. (Próbálok nem fennakadni ezen, hiszen még mindig csak ezerhétszáz-akármennyit írunk.)

Egészen eddig a pontig nagyon-nagyon szerettem ezt a könyvet. De ezután valami olyan mértékű szerencsétlenkedés következik, amire valahogy én most nem vagyok vevő. Tomból gyakorlatilag útonálló lesz. Elhagyja a cuccait, ide-oda csapódik a nagyvilágban. Történnek vele váratlan és hihetetlen dolgok, de egyelőre még nem igazán látom, hogy mi fog kisülni ebből a nagy összevisszaságból. Éppen ezért nem is szeretném leszólni ezt a művet, hiszen a nagyobb része tetszett, és még hátravan egy teljes kötet újabb 500 oldallal.

Nézzük meg most tehát azt, hogy miért is tetszett. Először is azért, mert fogalmam sem volt, mire számítsak ettől a könyvtől. Nem kerestem rá előtte a neten, és semmilyen előismerettel nem rendelkeztem róla. A címe sem mond túl sokat, hiszen csak egy név, amiből mondjuk sejtettem, hogy akkor valószínűleg ő lesz a főszereplő, de ez nem árult el semmit arról, hogy mégis milyen lesz a sztori. Ebből kifolyólag minden egyes fejezet újabb és újabb meglepetéseket tartogatott.

Aztán már az első oldalakon megdöbbentett az emberismeretével. De ez az emberismeret eltért a korábbiaktól (már a listán lévő korábbiaktól). Fielding nem csak leírta a megfigyeléseit az emberek viselkedésével kapcsolatban, és próbált összefüggésbe hozni dolgokat, hanem elemezte is az egyes tulajdonságokat és eseményeket. Ez pedig egyrészt újszerűen hatott, és felüdített. Másrészt ismét megállapíthattam, hogy nincs új a nap alatt. (Oké, így visszagondolva már a Simplicissimusban is megjelentek ilyesfajta elemezgetések, de ebben a műben ez sokkal töményebb. Mintha ennek már nem az események megörökítése lenne a célja, hanem csak felhasználja az eseményeket az elemzés érdekében.)

Az is nagyon tetszett, hogy érdekesen lett megszerkesztve a könyv. Nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos, vagy az volt-e egyáltalán, de mindenesetre szerintem nagyon találó volt. Sokszor előfordult ugyanis olyan, hogy egy-egy fejezet elsőre teljesen jelentéktelennek tűnő eseményeket mutatott be. De később ezek az események mind szerves részei lettek a cselekménynek. Néha az elején bosszankodtam is, mikor ilyen részhez értem, de aztán felcsillant a szemem, mikor rájöttem, hogy mégsem volt teljesen céltalan megemlíteni ezt vagy azt. Így egy idő után már folyton kombináltam, hogy vajon ebből vagy abból mi fog kisülni.

Nagyjából ezek voltak azok a dolgok, meg persze maga a történet is, amik az első kötetben nagyon tetszettek. De még mielőtt jönnének az idézetek, szeretnék néhány konkrét fejezetet olvasásra ajánlani.

o   Minden könyv első fejezetét. Ezek ugyanis nem kapcsolódnak szorosan a történethez, hanem egyfajta bevezetők, amelyben az író az írásról ír. Ez mondjuk főleg azoknak lehet érdekes, akiket egyébként is érdekel az írás.

o   3. könyv 3. fejezet, amelyben egy filozófus, valamint Jones és Blifil urak házi tanítója arról vitatkoznak, hogy létezhet-e becsület függetlenül a vallástól.

o   5. könyv 12. fejezet, amelyben van két bekezdés a háborúról, és hogy hogyan kellene megvívni azokat. Rendkívül érdekes elgondolás.

Végül még két apró megjegyzés az idézetek előtt. Először is egy magyar vonatkozás: a 267. oldalon Mária Terézia seregeit emlegetik. (Fenemód tájékozottak voltak akkoriban az emberek, pedig még nem is volt internet.) Valamint a 422. oldalon felbukkan egy korábbi könyv a listáról, a Robinson Crusoe.

„…az irgalmasság nem egyéb, mint a vétkesek megbüntetése.”

„De nincs vakabb annál a túlbuzgóságnál, amely az igazságosság híveit a bűnösök ellen hajtja.”

„A … kellemetlen félszegséget persze könnyen ki lehet kúrálni, ha valaki már egészen fiatalon nagyvárosba megy nevelkedni…”

„Joggal tekinthetjük a világot egy hatalmas gépezetnek, amelyben az óriási kerekeket parányi s csupán a legélesebb szemnek látható kerekecskék hozzák először mozgásba.”

„Őszintén szólva semmi sem tévesebb, mint az az általánosan elfogadott vélemény, hogy akik részegségükben rosszindulatúak és összeférhetetlenek – józanon igen derék emberek. Az igazság az, hogy a szesz nem változtatja ellenkezőjére az ember természetét, és nem is teremt a semmiből olyan szenvedélyeket, amelyek azelőtt nem éltek már bennük. Mindössze a józan ész fegyelmét szünteti meg, és így olyan vonásokat leplez le az emberekben, amelyeket józan állapotban ügyesen el tudnak titkolni.”

„Az igazság az, hogy éppen a legbölcsebb embereknek van a legtöbb esélyük arra, hogy minden földi jót megszerezzenek maguknak, mert a mértékletesség, amelyre a bölcsesség tanít meg bennünket, a legbiztosabb út az ésszerű vagyongyűjtéshez; egyedül ez tesz tehát képessé arra, hogy sokféle gyönyört megízleljünk. A bölcs ember mindenfajta étvágyát és mindenfajta szenvedélyét kielégíti, az ostoba viszont egy miatt az összes többit odadobja.”

„A derék és jószívű embereknek bizony jól meg kellene gondolniuk, hogy eltaszítsanak-e valakit, aki rájuk szorul, mert ez azzal a következménnyel jár, hogy mindenki eltaszítja a szerencsétlent.”

„Elég gyakori…, hogy az emberek egyedül a félelemnek tudnak be bizonyos cselekedeteket, pedig nagyrészt szeretetből származnak.”

„…nem tudom, hogy van ez, de annyi bizonyos, hogy azok az emberek, akik az előkelőkből élnek, sokkal arcátlanabbak a közönséges halandókkal, mintha maguk is a felső tízezerhez tartoznának.”

„Az érdek valóban igazi csodaszer, …, pillanatok alatt eljut a testnek abba a részébe, ahol hatnia kell, legyen az a nyelv, a kéz vagy bármely más szerv, és alig történik meg, hogy ne hozza meg azonnal a kívánt hatást.”