A hét idézete

„Ha valaki énekel, a bánat akkor útra kel.” /Miguel de Cervantes: Don Quijote/
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járvány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: járvány. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 1., szerda

Olvasás járvány idején 2.



Nem csinálok rendszert az ilyen jellegű bejegyzésekből, megígérhetem, mert nekem is amúgy a fülemen jön már ki a téma. De olvastam egy cikket még a múlt héten, közvetlenül azután, hogy kiment a múlt heti bejegyzés, és a kettőt összekombinálva eszembe jutott még valami, amiről érdemes lehetne írni. És habár ezt a témát most a járványhoz kapcsolom, de attól függetlenül is érvényesnek gondolom az alább leírtakat.

Az olvasásnak, mint szerintem azért nagyjából mindenki tudja, rengeteg előnye van. Úgyhogy nem is szeretném mindazt a sok pozitív dolgot most felsorolni, amit egy igazi könyv elolvasásakor nyerhetünk. Pusztán egy dolgot szeretnék kiemelni, amire véleményem szerint elég sok embernek szüksége lenne ezekben a mostani – vagyis most már inkább j.e. (járvány előtti) – időkben. Ezt a dolgot nem szokták túl sok helyen hangoztatni, vagy nem kapcsolják össze az olvasással, vagy csak nekem tűnt ez egy teljesen új elgondolásnak, de most azért írok róla, hátha másvalakinél is felgyullad az a bizonyos villanykörte… J

A dolog a fogyasztói társadalomnál kezdődik, mert abban élünk, ezt le sem tagadhatjuk. Csak vesszük és vesszük a dolgokat folyamatosan, főleg a saját szórakoztatásunkra, de amúgy meg ez tartja életben a gazdaságot. Szerencsére egyre elterjedtebb már az úgynevezett minimalizmus, de hogy ne beszéljünk rögtön a legdrasztikusabb formáról, a környezetvédelemmel kapcsolatban az utóbbi időben sokan ráébredtek, hogy az eszetlen fogyasztás nem jó. A környezetnek sem jó, de ugyanakkor nekünk, embereknek sem.

Amikor fogyasztunk, megveszünk valamit, akkor bizonyos igényeink rögtön kielégülnek. És minél többször gyakoroljuk ezt a tevékenységet, annál inkább hozzászokunk az említett következményhez. És hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy egyszerre és azonnal akarunk mindent. Pedig ha türelemmel lennénk egy kicsit, akkor

A.) rájönnénk, hogy igazából nincs is szükségünk az adott dologra, ezáltal pénzt, időt, energiát spórolnánk és még a környezetet is védenénk, vagy

B.) idővel egy még sokkal szebb/jobb/hasznosabb dologra bukkannánk, és ha csak ez utóbbira költenénk, akkor megint csak… lásd a fenti pont második részét.

(Arra most nem térnék ki, milyen problémákat is okoz az „egyszerre és mindent” hitvallás.)

Egy könyv elolvasása türelemre tanít, hiszen lassanként, betűről-betűre előrehaladva bontakozik csak ki a történet, amire pedig sokszor már az elején olyan kíváncsiak vagyunk. Különösen igaz ez a hosszú, sokszáz oldalas könyvekre. Persze lehet, hogy egy rövidebb művel akár már egy délután is végzünk, de azért többnyire szerintem nem ez a tendencia, mert az olvasáson kívül azért más dolgokat is kell csinálnia az embernek.

Én azt hiszem, hogy ebben a nagy rohanásban igenis szükséges lenne, jót tenne nekünk is és a környezetünknek is, ha kicsit treníroznánk magunkat a lelassulásra, a kivárásra. És ha ezt olyan szuper, más előnyökkel is járó tevékenységgel tehetjük meg, mint az olvasás, akkor szerintem senkinek egy rossz szava sem lehet.

Ez a most fennálló helyzet pedig épp ideális arra, hogy új szokásokat vezessünk be az életünkbe, mert még ha dolgoznunk is kell otthonról, meg nyolc gyereket pesztrálnunk mellette, akkor sem lehet olyan rohanós a nap, mint korábban, mert például a munkába és iskolába járás ideje biztosan kiesik. Szoktassuk egy kicsit magunkat és a gyerekeinket is a türelemhez, a kiváráshoz az olvasás segítségével. Szerintem csak profitálhatunk belőle.

Nekem is tanulnom kell még ezt a mesterséget egyébként, úgyhogy én pontosan azt teszem most, hogy az eddig kerülgetett monstrumokat próbálom „ledarálni”. (Csak lassan persze… J Erre még emlékeztetnem kell magam.) Már túl vagyok egy hétszáz és egy ötszáz oldalas könyvön, most pedig nemrégen belekezdtem a Hiúság vásárába, ami az Európa Kiadó új (2019-es) kiadásában nyolcszáz oldal. (Bejegyzés majd csak júniusban várható, ugyanis május végéig már előre megírtam őket. Erre is tökéletes ez az időszak. Az első három nap, amikor itthon voltam, csak bejegyzéseket írtam. J) Megyek is, és elolvasok most legalább egy fejezetet. J

2020. március 25., szerda

Olvasás járvány idején 1.



Sajnálatos módon eljutottunk oda, hogy megkerülhetetlen témává vált a korona vírus. És hát bizony még én is hozzá tudok szólni ehhez a témához a blog szűkös keretein belül.

Ne aggódjatok, én nem fogok tanácsokat osztogatni, hogy mit csináljatok a karantén idején, meg hasonlók. Csupán könyvekről szeretnék írni, meg olvasásról. Mert az, hogy maradj otthon, és olvass, egy olvasó embernek szerintem nem számít különösebben extrém dolognak, úgyhogy ezen lépjünk is túl gyorsan.

Csupán néhány könyvről szeretnék írni, amelyek A.) rajta vannak a listán, és B.) valamilyen módon kapcsolódnak a járványhoz, mint jelenséghez. Persze személyes véleményem szerint jobb inkább ilyenkor valami vidámat, szívderítőt olvasni, de hát ízlések és pofonok, talán valaki épp most érez kedvet a katasztrófákhoz.

Három könyvet fogok említeni, de csak egyről fogok részletesebben írni, a másik kettőt ugyanis még nem olvastam (időrend szerint elvileg még jó sokára is fognak sorra kerülni):

Albert Camus: A pestis
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Csak úgy a tartalma alapján a Szerelem a kolera idején című könyvben a járvány inkább csak háttérként szolgálhat, A pestis viszont eléggé belenyúl a témába.

A jegyesekben sem a járvány a fő motívum, legalábbis a könyv első kétharmadában nem. Ahogy a címe is mutatja, ez egy romantikus történet. Egy párról szól, akik ellen összeesküdt az ég, minden és mindenki azon dolgozik, hogy ők ketten ne lehessenek együtt. De ők nem adják meg magukat, és sok viszontagságon meg jó nagy távolságokon átküzdik magukat, csak hogy együtt lehessenek. Időközben viszont Milánóban, ahol végül mindketten kikötnek, kitör a pestisjárvány. (A sors iróniája, hogy pont Olaszországban játszódik…)

Emlékszem, hogy maga a könyv sajnos nem nyerte el annyira a tetszésem, mint amennyire vártam. Viszont a járványt leíró részek nagyon tetszettek, már ha szabad ezzel a morbid kifejezéssel élnem. Hihetőnek találtam. Hihetőnek találtam az éhínséget, a karanténokat, az emberek viselkedését.

Egyébként mindkét főhős elkapja a kórt, de sikeresen felépülnek belőle, és azt hiszem, boldogan is élnek, míg meg nem halnak. Szóval minden rossz dolog ellenére azért pozitívan végződik a történet.

A könyv letölthető a MEK-ből, tehát még csak ki sem kell tennie a lábát az embernek a házból, hogy hozzájuthasson. Viszont nem egy népszerű könyv, nem adták ki tizenhétszer, ezért a fordítás… fogalmazzunk úgy, hogy egy kissé nehéz olvasni. De el lehet olvasni, tanúsíthatom.

Ha viszont valaki tényleg valami szívderítőt szeretne olvasni, annak a következőket ajánlanám:

Az ezeregy éjszaka meséi elég messze visz a jelenlegi valóságtól mind térben, mind időben, mind felfogásban. És bár nem minden történet a klasszikus értelemben véve szívderítő, de a teljesen más környezet biztosan eltereli a figyelmünket.

Krimi vonalon Az Ackroyd-gyilkosságot ajánlom meleg szívvel (vagy bármelyik másik Agatha Christie könyvet). Rövid, pörgős, Agatha nénihez képest is csavaros.

Romantikusoknak Jane Austentől gyakorlatilag bármit mondhatnék (a magam részéről maradok A mansfieldi kastélynál, ha Austenről van szó), de inkább a Jane Eyre-t favorizálnám.

Kelet-fanatikusoknak a Nyugati utazás lehet tökéletes olvasmány. Elég hosszú, hogy kitartson jó darabig, míg be vagyunk zárva, és mivel más kultúra, meglehetősen újszerűen hat.

Kalandvágyóknak jöhet A három testőr, az Ivanhoe vagy a Rob Roy.

Fantasy irányban egyértelműen A gyűrűk ura és A hobbit a nyerők.

A személyes kedvenceimet pedig itt találjátok, bár ezek témájukban inkább komolyak, nem annyira szívderítőek.

Vigyázzatok magatokra és egymásra, maradjatok otthon, és olvasgassatok inkább (bármit!), míg lecseng ez a fránya járvány.