Walter Scott: Rob Roy

Szolgálati közlemény: megkezdem a szokásos nyári szünetemet. De terveim szerint a nyáron is minden héten lesz bejegyzés, viszont csak minden második héten fogok új olvasásról írni. Ez remélhetőleg lehetővé teszi, hogy a nyáron letudjak pár nagyobb lélegzetvételű könyvet. Például már bele is csaptam Austen Emmájába, ami az olvasógépemen 1400 oldal. (És tervezem még A nyomorultakat és A gyűrűk urát, de nem ígérek semmit.) Szolgálati közlemény vége, nézzük most már az eheti könyvet.

Walter Scottal ez volt a második találkozásom. Vagyis igazából a harmadik, mert az Ivanhoe újraolvasás volt. Most pedig a Rob Roy volt terítéken. Előzetesen annyit, hogy nem csalódtam, kellemes volt, de azért Scottól az Ivanhoe marad a kedvenc, itt most nekem túl sok volt a rejtély.

A Rob Roy az Ivanhoe-hoz hasonlóan kalandregény. Főszereplőnk azonban most roppant cseles módon nem a címszereplő, hanem Frank Osbaldistone, egy neves kereskedő fia. Az apja a saját nyomdokaiba akarja léptetni Franket, a fiú viszont nem akar kereskedő lenni. Az apa ezért elküldi a fiát a testvéréhez, a testvérétől pedig érkezik hozzá egy fiú, akit bevehet a cégébe. A történet Frank kalandjairól szól, de e kalandokba nem csak azért csöppen bele, mert hosszú utazáson kell részt vennie, míg elér nagybátyja házába. Hanem azért is, mert a cserefiú, aki a helyébe lép, a csőd szélére sodorja az apja cégét, és ezt bizony nem nézi jó szemmel.

Persze a történet végén a rosszak megkapják a büntetésüket, a jók pedig a jutalmukat. Szóval összességében véve szórakoztató kis könyv ez. Bár azért ha a dolgok mélye felé kezdünk ásni, rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű megítélni, ki ebben a könyvben a rossz és ki a jó. Nézzük is meg, hogy miért állítom én ezt, mert ez adja igazán a könyv sava-borsát.

A főszereplőnk, Frank elég szilárd karakter. Legalábbis szilárdan tudja, hogy ő aztán nem akar kereskedő lenni. Közli is ezt az elhatározását az apjával, mire az apja megkérdezi, hogy oké, de akkor mégis mivel akarja tölteni az életét. Frank válasza erre az, hogy fogalma sincs. Lehetne mondani erre a gyerekre azt, hogy lusta, naplopó, ingyenélő, aki nem akar dolgozni, csak boldogan és lehetőleg gazdagon élni, míg meg nem hal. Másrészről viszont szerintem tökre igaza van, és becsülendő az őszintesége, amikor közli az apjával, hogy ő márpedig nem akar kereskedő lenni. És azt is közli, hogy gőze sincs, mit kezdjen magával, mert amúgy meg nem ért az égvilágon semmihez. És akkor itt szoros egységben vizsgáljuk meg az apát is, akinek erre az a megoldása, hogy elküldi a gyereket jó messzire a rokonokhoz. Ráadásul némi bosszúvágytól fűtve a rokon családtól meg kér egy gyereket, akit gyakorlatilag fiaként vezet be a kereskedés rejtélyeibe. Egyszóval egyikük sincs a helyzet magaslatán. A könyv végén mondjuk rendeződik a viszonyuk, bár én a magam részéről ezt nem találom teljesen kielégítőnek. Minél tovább gondolkodom rajta, annál inkább összezavarodok, hogy amit később tesznek, azzal behódolnak egymásnak, alábbadnak az elhatározásaikból, vagy pont hogy ezzel mutatják ki a szeretetüket és tiszteletüket a másik felé. Még nem jutottam dűlőre a kérdésben.

Következőnek nézzük a női főszereplőt, Diana Vernont. Ő egy távoli, szegény rokon, aki menedéket talált az Osbaldistone-oknál, és természetesen ő csavarja el a főszereplő fejét. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint ahogy azt egy szegény, befogadott rokontól elvárnánk, ami számomra kissé megdöbbentő volt. Engem pont, hogy taszított a jelleme, mert túl férfiasnak találtam. (Ugyanakkor meglepő módon sok hasonlóságot véltem felfedezni közte és jómagam között.) Eljátszotta, hogy aláveti magát bizonyos kötelezettségeknek, ugyanakkor mégis a saját feje után ment. Sokat rejtélyeskedett is a lehető legidegesítőbb formában, mert mondott bizonyos dolgokat, elejtett célzásokat, de semmit nem magyarázott meg.

És persze nem mehetünk el Rob Roy mellett, akiről nem lehet azt állítani, hogy nem jelentős karakter, de mégsem ő a főszereplő, ezért nem is értem, miért róla nevezték el a könyvet. Már magában a történetben is utalnak rá úgy, mint kora Robin Hoodja, és ezzel lényegében el is mondtunk róla mindent. Ő a titokzatos jótevő, aki mindig a megfelelő időben van a megfelelő helyen, és mindig tudja, mit kell tenni. Ugyanakkor csak egy sértett, önbíráskodó alak, küzdelmét egyáltalán nem lehet egy lapon említeni Kohlhaas Mihályéval.

Végül, de nem utolsó sorban mindenképp meg kell említeni Rashleigh Osbaldistone-t, a cseregyereket, Frank legfőbb ellenségét. Talán ő az egyetlen karakter, akiben nincs kettősség, ő aztán velejéig romlott.

Nos, ők szolgáltatják tehát számunkra az izgalmakat a Rob Roy című könyvben, amit feltétlenül lehet egyszerű kalandregényként értelmezni. Abszolút szórakoztató. Aztán lehet boncolgatni a szereplők jellemét, amivel fentebb (és olvasás közben is) én is elszórakoztattam magam. Extra élvezet. És lehet még némi történelmet is kiszipolyozni a könyvből. Az én példányom végén van is egy ilyen történelmi összefoglaló a korról, amikor a könyv játszódik, de őszintén szólva én nem lettem okosabb tőle. Megnyugtatásképpen: a történet abszolút értelmezhető és élvezhető mindenféle történelmi előismeret nélkül is.

„ – Bravó, Andrew! Látom, maga is tudja, mi a protekció, és szeretne egy jó pártfogót találni.

– Miért ne szeretnék? – mondta a kertész. – Nem olyan időket élünk, amikor az ember kivárhatja, míg felfedezik, mit ér.”

„Nem tudom, mért van az, hogy egyetlen erőszakos vagy kegyetlen tett jobban megrendíti az embert, mint hasonló gazság, ha tömegesen követik el.”

„ – Mindent el lehet felejteni – felelte Diana helyett ez a komor asszony –, kivéve a becsület parancsát és a bosszúvágyat.”

„Nincs szomorúbb látvány, mint régi örömeink tanyája, ha már elcsendesedett, elsötétült, kihalt.”