A hét idézete

„Ha valaki énekel, a bánat akkor útra kel.” /Miguel de Cervantes: Don Quijote/
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az otrantói várkastély. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az otrantói várkastély. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 22., szerda

NOHUN #18 Ann Radcliffe: Udolpho rejtélyei



A gótikus irodalom újabb gyöngyszemével ismerkedünk meg ma. Ann Radcliffe könyvében (The Mysteries of Udolpho) főhősünk egy árva lány, Emily St. Aubert, akit a szülei halála után a legközelebbi rokonai egy kegyetlen házasságba kényszerítenének. A kiszemelt férfi feltehetően csak a hozományáért venné el, a pénz által hatalmat akar szerezni, Emily-t Udolpho kastélyába zárja. Ez a kastély az Apenninekben található, sötét és félelmetes hely, ahol Emily hajmeresztő élményeket él át. De végül – mint minden jó mese végén – kiszabadul fogva tartói karmai közül, és boldogan él tovább a szerelmével.


A regény a gótikus irodalom iskolapéldája, kellőképpen misztikus, egy csipetnyit horrorisztikus, némileg tragikus, hátborzongató atmoszférája van, amit csak a végső románc tud megtörni.


A nők elleni erőszak manapság is elég felkapott téma, és úgy látszik, korábban sem volt elhanyagolható. Azt mondják, nem lehet eleget beszélni róla. De mint regénytéma, egy idő után önmagában már nem állja meg a helyét. Semmi olyat nem olvastam erről a könyvről, ami felkeltette volna az érdeklődésem, tehát az, hogy ez nem került a magyar közönség elé, véleményem szerint nem nagy veszteség. Feltehetően ennél sokkal jobbak azok az azonos műfajú könyvek, amelyekről például itt a blogon is volt már szó, úgy mint a méltatlanul elhanyagolt Az otrantói várkastély és A szerzetes.


Források:

2019. augusztus 14., szerda

Megjelenési statisztikák 2.



Két héttel ezelőtt megnéztünk néhány statisztikát az újra kiadott klasszikusokról, ma pedig a régieket vesszük egy picit górcső alá.

Rögtön hoznék is egy többé-kevésbé örömteli statisztikát. A 80 könyvből csupán 16 darab olyan volt, amelyet utoljára a 90-es évek előtt adtak ki. De mivel itt klasszikusokról van szó, talán nem okozna túl nagy veszteséget ezekkel is foglalkozni. Persze ezt én csak mint olvasó mondom.

Összeállítottam egy listát azokból a 2000 előtt megjelent könyvekből, amelyekből szerintem már nagyon időszerű lenne egy új verzió. A lista ABC sorrendben tartalmazza a könyveket, zárójelben az utolsó megjelenés évével és kiadójával.

  • A lusiadák (1997, Mundus)
    A portugálok hősi eposzát meglehetősen nehéz olvasni. Ennek két oka is van, az egyik, hogy egy nagy vers az egész, a másik pedig, hogy telis tele van mindenféle antik utalással. Aki viszont kedveli a klasszikusokat úgy általában, annak mindenképpen érdemes egyszer belevágnia, mert ez egy nagyszerű történet gyönyörűen megírva.
  • A vörös szoba álma (1975, Kriterion)
    Egy óriási, távol-keleti családregény. Izgalmas utazás egy másik korba és egy másik kultúrába. Habár nem egy hőseposz, mint a Nyugati utazás, annál sokkal földhözragadtabb, nekem mégis jobban tetszett.
  • Az otrantói várkastély / Kalandos históriák (1974, Európa)
    A rémtörténetek üknagyapja igazán megérdemelne egy kis vérfrissítést. Nem borzongja halálra magát tőle az ember, de jó kis atmoszférája van. És mégiscsak egy műfaj alapköve.
  • Eugénie Grandet (1977, Európa)
    Eugénie egy olyan hihetetlen női karakter, akit minden lánynak/nőnek meg kellene szerintem ismernie.
  • Hüperión (1958, Európa)
    Ezt a könyvet én meleg szívvel osztogatnám minden egyetemistának, akik naivan belevetik magukat a nagybetűs életbe, aztán a valóság jól pofon vágja őket. Terápiás célzattal. Íme, itt egy sorstárs.
  • Kohlhaas Mihály (1975, Magyar Helikon)
    Ez a történet egy olyan témával foglalkozik, amely számomra nagyon fontos, ráadásul annak több aspektusát is bemutatja. Meglepően összetett és hihetetlenül jó.
  • Moll Flanders (1983, Európa)
    Ezt a könyvet azért választottam ide, mert az ő „korosztályából” annyi, jóval ismertebb könyv van, amelyek szinte egy kaptafára íródtak, természetesen fiú/férfi főszereplővel. És íme, itt egy nő, akinek bár egyáltalán nem követendő példa az életútja, de azért mégis lehet belőle tanulni, és ennek ellenére teljesen el van hanyagolva.
  • Új Héloise (1882, Ramazetter)
    Felháborító, hogy Rousseau szerelmes regénye valamiért még a múlt század(!) folyamán sem találtatott elég értékesnek ahhoz, hogy újra kiadják. (És ez eddig az egyetlen olyan könyv, amelyet 1900 előtt adtak ki utoljára.) Pedig szerintem zseniális, sok más, népszerűbb klasszikust lepipál. Annak fényében pedig, hogy van egy könyv a listáról, amely annyira felháborított, hogy végig sem olvastam (nem fogom megnevezni sem, mert mai napig marha ideges leszek, ha csak eszembe jut!), és azt kiadták 2012-ben, Rousseau remekművének hanyagolása csak még bosszantóbb és elkeserítőbb.
  • Vízparti történet (1977, Európa)
    Ez a könyv egy kicsit kakukktojás, mert az ő újrakiadását inkább egy feldolgozás formájában tudnám elképzelni. Szerintem szuper ifjúsági kalandregényt lehetne belőle faragni.

Ahogy látjátok, a kiválasztottaim közt is az Európa kiadó szerepel a legtöbbet, szóval reméljük, hogy előbb-utóbb eljutnak majd ezekhez a könyvekhez is.
Ezen könyvek (reményeim szerint) népszerűsítésére csináltam egy kihívást a Molyon, nézzétek meg, és persze jelentkezzetek!

Ez lett volna az én kis, megjelenésekről készített statisztikám. Ahogy az előző bejegyzésben is említettem, csak az általam már olvasott könyveket vettem figyelembe, tehát a lista nem teljes körű. Ugyanakkor jól mutatja, hogy tényleg vannak örök klasszikusnak számító művek, amelyekhez a kiadók időről-időre visszanyúlnak. Köszönet ezért nekik! (Meg azt is mutatja, hogy van még munka bőven… Új Héloise-t a népnek!!!)

2015. február 11., szerda

Horace Walpole: Az otrantói várkastély

Ezt az általam agyonkeresett művet nagy szerencsémre szintén megtaláltam a Kalandos históriákban. Vártam, ugyanakkor nem igazán tudtam, hogy mit is várok. Utánaolvastam, és megtudtam, hogy ez a történet a későbbi rémregények őse. Ezt felettébb érdekesnek találtam, de nem igazán vagyok otthon a rémregényekben, úgyhogy nem is tudtam, mire fizetek be. Mindazonáltal nagyon izgatottam vágtam bele, és azt ugyan túlzás lenne állítani, hogy megfagyott a vér az ereimben olvasás közben, ettől függetlenül mégis azt mondhatom, nem csalódtam.

Az otrantói várkastélyban megismerkedhetünk Manfreddel, a várúrral, a feleségével, a lányukkal, a fiukkal és a fiuk menyasszonyával. A történet az esküvővel kezdődne, de mindenki, főként a fiatalok számítását keresztülhúzza egy megmagyarázhatatlan jelenés. Ez a jelenés hivatott betölteni a „rémség” szerepét, gondolom én. Ne menjünk most bele abba, hogy ez mennyire sikerül neki, mert leginkább semennyire. Ma, amikor a csapból is az öldöklés folyik, ez a könyv nem hiszem, hogy bárkit is megrémítene. Ettől függetlenül izgalmas, fordulatos, rendkívül pörgős. (Összesen, azt hiszem, 160 oldal körül van. Mikor összefoglaltam anyukámnak a tartalmát - ő is egy könyvmoly -, megkérdezte, hogy ez a sok minden hogy fért bele 160 oldalba… J)

Rémtörténetnek ugyan nem vált be, de tekinthetünk rá családi drámaként, mert hát hú… vannak benne durva dolgok. Néha őszintén meglepődtem, milyen mértékű felháborodást váltott ki belőlem. Furcsa volt elgondolkodni azon, hogy egyesek miket képesek feláldozni „egy magasabb rendű cél” oltárán. Ebből a szempontból mindegyik karakter nagyon érdekes volt, voltak egészen váratlan döntések, főként a női szereplők részéről. Értem én, hogy akkor még nem létezett feminizmus, meg ilyesmik, de például nem tudok napirendre térni afölött, hogy egy hithű keresztény, egy mélyen vallásos ember hogy egyezhetett bele a saját válásába (ami ugyebár akkor még nagyon nem volt elfogadott).


Na jó, húsz perce bámulom a villogó kurzort. Olyan nehéz erről a történetről beszélni anélkül, hogy lelőném a poénokat, hogy nem is lehet, mert majdnem minden bekezdésben történik valami fontos. Úgyhogy én itt be is fejezném. A történet kétségkívül nagyon jó. Pörgős, fordulatos. Sőt, túlpörgős és túlfordulatos. És helyenként meglepő. Olyan megoldásokkal operált, amire én nem számítottam, már-már felért egy krimivel. (Például hogy hogy került a parasztgyerek a vár alatti katakombarendszerbe. Lehet, hogy másnak ez nem nagy szenzáció, de szerintem nagyon ötletes megoldás, ami nekem eszembe nem jutott volna.) De azért a rémtörténetnek körülbelül annyira rokona, mint az oroszlán a vöröshangyának.

Azért azt valaki elárulhatná nekem, hogy hogyan lesz egy grófból szerzetes…

„Az álom elkerült: nyugtalan fekhelyem kivetett magából, s hogy túladjak a fárasztó időn, a közelgő hajnal tündérlépteit lesem türelmetlenül, míg e várkastélyból elbocsáttatást nyerek.”

„…van-e, aki boldogtalan valaki miatt, s nem szerelmes abba a valakibe?”

„De fájdalom, uram, mit jelent a vér? S mit a nemesség? Férgek vagyunk mi mind, nyomorult bűnös teremtmények. Az alázat emel fel csupán a porból, melyből vétettünk s mellyé leszünk.”

„…az uralkodó gondja elsősorban nem önmaga: azért született, hogy népéért éljen.”