Megjelenési statisztikák 2.

Két héttel ezelőtt megnéztünk néhány statisztikát az újra kiadott klasszikusokról, ma pedig a régieket vesszük egy picit górcső alá.

Rögtön hoznék is egy többé-kevésbé örömteli statisztikát. A 80 könyvből csupán 16 darab olyan volt, amelyet utoljára a 90-es évek előtt adtak ki. De mivel itt klasszikusokról van szó, talán nem okozna túl nagy veszteséget ezekkel is foglalkozni. Persze ezt én csak mint olvasó mondom.

Összeállítottam egy listát azokból a 2000 előtt megjelent könyvekből, amelyekből szerintem már nagyon időszerű lenne egy új verzió. A lista ABC sorrendben tartalmazza a könyveket, zárójelben az utolsó megjelenés évével és kiadójával.

• A lusiadák (1997, Mundus)
  A portugálok hősi eposzát meglehetősen nehéz olvasni. Ennek két oka is van, az egyik, hogy egy nagy vers az egész, a másik pedig, hogy telis tele van mindenféle antik utalással. Aki viszont kedveli a klasszikusokat úgy általában, annak mindenképpen érdemes egyszer belevágnia, mert ez egy nagyszerű történet gyönyörűen megírva.
• A vörös szoba álma (1975, Kriterion)
  Egy óriási, távol-keleti családregény. Izgalmas utazás egy másik korba és egy másik kultúrába. Habár nem egy hőseposz, mint a Nyugati utazás, annál sokkal földhözragadtabb, nekem mégis jobban tetszett.
• Az otrantói várkastély / Kalandos históriák (1974, Európa)
  A rémtörténetek üknagyapja igazán megérdemelne egy kis vérfrissítést. Nem borzongja halálra magát tőle az ember, de jó kis atmoszférája van. És mégiscsak egy műfaj alapköve.
• Eugénie Grandet (1977, Európa)
  Eugénie egy olyan hihetetlen női karakter, akit minden lánynak/nőnek meg kellene szerintem ismernie.
• Hüperión (1958, Európa)
  Ezt a könyvet én meleg szívvel osztogatnám minden egyetemistának, akik naivan belevetik magukat a nagybetűs életbe, aztán a valóság jól pofon vágja őket. Terápiás célzattal. Íme, itt egy sorstárs.
• Kohlhaas Mihály (1975, Magyar Helikon)
  Ez a történet egy olyan témával foglalkozik, amely számomra nagyon fontos, ráadásul annak több aspektusát is bemutatja. Meglepően összetett és hihetetlenül jó.
• Moll Flanders (1983, Európa)
  Ezt a könyvet azért választottam ide, mert az ő „korosztályából” annyi, jóval ismertebb könyv van, amelyek szinte egy kaptafára íródtak, természetesen fiú/férfi főszereplővel. És íme, itt egy nő, akinek bár egyáltalán nem követendő példa az életútja, de azért mégis lehet belőle tanulni, és ennek ellenére teljesen el van hanyagolva.
• Új Héloise (1882, Ramazetter)
  Felháborító, hogy Rousseau szerelmes regénye valamiért még a múlt század(!) folyamán sem találtatott elég értékesnek ahhoz, hogy újra kiadják. (És ez eddig az egyetlen olyan könyv, amelyet 1900 előtt adtak ki utoljára.) Pedig szerintem zseniális, sok más, népszerűbb klasszikust lepipál. Annak fényében pedig, hogy van egy könyv a listáról, amely annyira felháborított, hogy végig sem olvastam (nem fogom megnevezni sem, mert mai napig marha ideges leszek, ha csak eszembe jut!), és azt kiadták 2012-ben, Rousseau remekművének hanyagolása csak még bosszantóbb és elkeserítőbb.
• Vízparti történet (1977, Európa)
  Ez a könyv egy kicsit kakukktojás, mert az ő újrakiadását inkább egy feldolgozás formájában tudnám elképzelni. Szerintem szuper ifjúsági kalandregényt lehetne belőle faragni.

Ahogy látjátok, a kiválasztottaim közt is az Európa kiadó szerepel a legtöbbet, szóval reméljük, hogy előbb-utóbb eljutnak majd ezekhez a könyvekhez is.

Ezen könyvek (reményeim szerint) népszerűsítésére csináltam egy kihívást a Molyon, nézzétek meg, és persze jelentkezzetek!

Ez lett volna az én kis, megjelenésekről készített statisztikám. Ahogy az előző bejegyzésben is említettem, csak az általam már olvasott könyveket vettem figyelembe, tehát a lista nem teljes körű. Ugyanakkor jól mutatja, hogy tényleg vannak örök klasszikusnak számító művek, amelyekhez a kiadók időről-időre visszanyúlnak. Köszönet ezért nekik! (Meg azt is mutatja, hogy van még munka bőven… Új Héloise-t a népnek!!!)

Daniel Defoe: Moll Flanders

Robinson után Defoe újabb hősével ismerkedhettem meg, nevezetesen Moll Flandersszel, ahogy azt a könyv címe is mutatja. Bizonyos tekintetben nagyon hasznos volt számomra, hogy elolvastam ezt a művet. De először lássuk, miről is van szó benne.

Főhősünk, Moll életét követhetjük nyomon születésétől egészen kései öregkoráig. Börtönben jött világra, így tulajdonképpen árva gyermekként nevelkedett, de egy jószívű néni a szárnyai alá vette. Később, a néni halála után egy jómódú családhoz kerül. Pontosan nem derült ki számomra, hogy milyen minőségben lakott náluk. Nem cselédként, ez nyilvánvaló volt, de nem is volt teljes rangú tagja a családnak. De ez lényegtelen is. A lényeg, hogy itt kezdődnek Moll kalandjai, főként a család férfi tagjaival, ugyebár. És itt történik az első bűnbeesése is. Ami aztán valahogy életformává válik nála. Persze néhány dolog, amit ő még bűnnek tekint, a mai világban már nem számít szigorúan annak. Mivel nincsenek rokonai, és senkire nem számíthat az életben, úgy próbálja fenntartani magát, hogy előnyös házasságokat köt. Összesen ötször sikerül kimondania a boldogító igent, néhányszor pedig ugyan nem jut el az oltár elé, de azért talál magának adakozó kedvű „barátokat”. Aztán drámai fordulatot vesz az élete, mikor idősebb korára megözvegyül. Ekkor ugyanis már nem számíthat arra, hogy bárki udvarolna neki, így más anyagi források után kell néznie. Fél a szegénységtől, az éhezéstől, így amikor először nyílik alkalma a lopásra, gondolkodás nélkül megteszi. Aztán ez lesz az új életformája, és nagyon keményen űzi majd az ipart. Persze ő maga is megállapítja egy helyen, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, azaz szinte törvényszerű, hogy valamikor majd elkapják. London leghírhedtebb börtönébe kerül, és várja, hogy kivégezzék, de enyhítést kap, és kérvényezheti, hogy deportálják Amerikába. Még a börtönben találkozik az egyik korábbi férjével, akit rábeszél, hogy tartson vele. A férfi így is tesz, és megérkezésük után kis csellel szinte azonnal földhöz jutnak, amiből meggazdagodnak, és boldogan élnek… Hát, egészen a könyv végéig, mert a halálukig nem jutunk el.

De miről is szól ez a könyv mindezek mellett? A bűnről, a bűnhődésről, a boldogságról. A bűnről és a bűnhődésről, amelyek kétségtelenül mindig párban járnak. Egyik sem létezik a másik nélkül. Részletes képet kapunk arról, hogy Moll hogyan süllyed egyre mélyebbre és mélyebbre a bűnözésben. Látjuk a motivációit, és azt is, hogy ezek a motivációk hogyan változnak meg az idő előrehaladtával. Azonban a bűnökhöz képest a bűnhődés egészen rövidnek tűnik. A börtönben eltöltött idő, és Moll beszélgetései egy pappal elsőre nincsenek egyensúlyban a korábbi oldalakon olvasott dolgokkal. Ezt az egyensúlyt próbálja feloldani a halálbüntetés riasztó képe, de bevallom őszintén, valahogy nem jár sikerrel. Ennek az lehet az oka, hogy az egész könyv olyan száraz, mint egy kupac lehullott őszi falevél. Színesnek színes, és viszonylag sűrűn említ érzelmeket, de én semmit sem éreztem az egész könyv olvasása alatt. Semmilyen érzelmet sem váltott ki belőlem ez a könyv, és valószínűleg emiatt nem is került közel a szívemhez ez a történet. Pedig higgyétek el, voltak benne szerelmes jelenetek, szenvedések, izgalmak. De minden olyan tényszerűen volt megjelenítve, hogy egyszerűen csak elsiklottam az események felett.

Később aztán ezen rágódva rájöttem, hogy a Robinsonnal is ez lehetett a probléma. Vagyis ez a száraz, tényszerű írásmód Defoe jellegzetessége lehet, és hiába talál ki kalandos és érdekes történeteket, valahogy nem tudja jól átadni. Legalábbis nekem nem jön be ez a fajta stílus.

Egyetlen egy rész volt (mert persze mindig vannak kivételek), ahol az érzelemkeltésnek némi szikrája felvillant. Ez pedig egy levél volt, amelyet Moll négyes számú férje küldött a nőnek. Egyébként is az összes férje közül a vele való kapcsolata volt a legérdekesebb, és az a levél eléggé szívhez szóló volt, pláne az előzmények tükrében.

A boldogságról is szól ez a könyv. A boldogságkeresésről. És a pénzről. De jelen esetben a boldogság totálisan egyenlő a pénzzel. Moll már gyerekkorában arra vágyik, hogy ne kelljen cselédnek mennie, hanem annyit kereshessen a varrással, hogy el tudja tartani magát. Aztán gazdag pasikat szemel ki magának, akik eltartják. Aztán értékes dolgokat lop, és eladja őket, hogy pénzhez jusson. És amikor már van neki elég, akkor is folytatja, hogy még több legyen. Semmi más nem derült ki erről a nőről, csakis az, hogy a pénz az egyetlen dolog, ami őt boldoggá teszi. Kicsit megértettem, hiszen a mai világban is úgy van ez, hogy ha nincs pénzed, akkor elég nehéz az élet, és akkor olyasmiket kell csinálnod, olyan helyen kell dolgoznod, ahol nem akarsz. De attól még az embereknek általában vannak hobbijai, vagy más egyéb dolgai, amiket szeret csinálni. De Mollnál ez olyannyira nincs így, hogy még a saját gyerekeit is lepasszolja, mondván, hogy ő nem tudna megfelelő életkörülményeket biztosítani nekik. De még csak meg sem próbálja! Sőt, azt sem próbálja meg, hogy akkor legalább ne essen teherbe. Teljesen értéktelennek éreztem a gyereket ebben a könyvben, és ez őszintén megdöbbentett.

Magáról a könyvről egyébként megint csak az jutott eszembe, hogy királytükör. És tudom, hogy ez még mindig nem az, de ebben is megfogalmazódik a tanítás, a figyelemfelkeltés célja: „Hadd szolgáljon egy teljességgel romlott és teljességgel szerencsétlen teremtés élettapasztalata a hasznos intelmek tárházául mindazoknak, akik olvassák.” Ami tök jó, de szerintem inkább csak ötleteket ad. Vagy a fene tudja. Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy lopni bűn. Ami nem a tiéd, azt ne vedd el. Szóval ebből a szempontból kicsit idejétmúltnak érzem, de közben mégsem, mert a lopás olyan bűn, ami mindig is jelen lesz az emberek közt. De nem hiszem, hogy sok embert ez a könyv csábítana vissza a jó útra. Vagy ki tudja? Csinálni kéne egyszer erről egy kutatást…

Azért Defoe írói stílusának felfedezése mellett más érdekességekkel is szolgált a könyv. Például csodálkozva olvastam ezt a deportálás dolgot. Pontosan nem derült ki, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy hogy működött, vagyis milyen bűnt elkövetetteket deportáltak, vagy kik kérvényezhették ezt. Egyszerűen csak felpakolták őket egy hajóra, és átvitték őket Amerikába az angol gyarmatokra (nyilvánvalóan), és ott eladták őket rabszolgának. És ha letöltötték a büntetésüket, ott maradhattak, földet vásárolhattak, és meg is gazdagodhattak, ahogy ez egyébként Mollal is történt.

Még nem tudtam eldönteni, hogy tetszett-e ez a könyv, vagy sem. Sok olyan dolog volt benne, amivel én magam nem értek egyet. Ebből a szempontból nem tetszett. De ha azt nézem, hogy egy érdekes és kalandos élettörténetet olvashattam, úgy jó volt. Szerintem a tanítói célját sem tudja betölteni, több szempontból sem. Ez megint csak a mérleg negatív oldalára kerül. És a szárazsága is, meg az, hogy olyan barokkos körmondatok voltak benne, hogy alig tudtam idézeteket kiszedni.

Szóval végeredményben a negatív oldal felé billen ki a mérleg, mégsem mondanám azt, hogy rossz könyv. A kedvencem ugyan nem lesz, de nem rossz. És emiatt a deportálósdi miatt pedig különösen megérte elolvasni. Szeretem az ilyen apró információmorzsákat.

„…ha egyszer megkeményedtünk a bűnben, nem hat ránk semmilyen félelem, és hiába óv bármiféle példa.”

„Azok, akiket általában tisztességes embereknek tartanak, néha semmivel se jobbak a többinél, csak jobban tudnak vigyázni a hírükre, vagy ha úgy tetszik, jobban értenek a képmutatáshoz.”

„…a bűn egyszeri elkövetése csak szomorú nyitánya a bűn megismétlésének, mert minden meggondolás elpárolog, ha a kísértés megújul.”