Zola ajánló

Az Állat az emberben elolvasásával lezártam az ismerkedést Zola életművével. Legalábbis az életművének azzal a részével, amely fent van a listán. Most pedig szeretném összesíteni a tapasztalataimat a regényeivel kapcsolatban.

Zolának összesen öt könyve van fent a listán, a Thérése Raquin, A Patkányfogó, a Nana, a Germinal és az Állat az emberben. Ebből az utolsó négyet egymás után olvastam, a Thérése Raquint viszont jóval korábban, tehát arról már elég kopott emlékeim vannak. (2022-ben olvastam.)

A Thérése Raquint kivéve a többi négy egy sorozat, a Roguon-Macquart család sorozat része, a főszereplők mind rokonok, viszont teljesen más témákkal foglalkoznak a könyvek.

Az egyértelmű, hogy a bűn és a züllés Zola központi témái közé tartozik, hiszen ezekről szól a Thérése Raquin, A Patkányfogó és a Nana is. Az Állat az emberben is ide sorolható, ám sokkal erőteljesebb, mint a másik három regény. A Germinal egy kicsit kakukktojás, mert ott a központi motívum a munkásosztály és a tőkések/tulajok közti ellentétek. (Persze ott sem marad azért el a bűn és a züllés.)

Kikerestem először a molyos értékeléseimet. A Thérése Raquin és a Germinal öt csillagot kapott, az Állat az emberben négy és felet, A Patkányfogó hármat, a Nana pedig kettőt.

Be kell vallanom, a Thérése Raquin-ről semmilyen emlékem nincsen, de bízom az akkori értékelésemben. Bár azt is hozzá kell tennem ehhez, hogy az értékelést valószínűleg nagyban befolyásolta a közvetlenül előtte olvasott Bűn és bűnhődés, ami nagyon nem tetszett. Elképzelhető tehát, hogy a Thérése Raquin-nek adott öt csillag inkább annak a kontrasztnak szólt, amennyivel azt jobbnak éreztem a Bűn és bűnhődésnél. Sajnos azonban azt kell mondjam, hogy egyáltalán semmire nem emlékszem a Thérése Raquinből.

A többi négy könyvnél viszont abszolút tartom magam a sorrendhez. A Patkányfogót helyezném valahogy középtájra. A cselekménnyel alapvetően nem lett volna baj, de Zola sok olyan eseményre részletesen kitért, amelyek nem igazán lendítették előre az eseményeket. Emiatt pedig nagyon darabossá, töredezetté és ezáltal egy kissé élvezhetetlenné vált az egész történet.

A Patkányfogó-tengelytől abszolút pozitív irányba lengnek ki az Állat az emberben, valamint a Germinal című regények. Itt már nem nagyon voltak felesleges jelentek, és mindkét téma érdekes témákat járt körbe. Ám egyiket sem ajánlanám akárkinek. Míg az Állat az emberben a krimi- és/vagy thrillerrajongókat ejtheti némileg ámulatba, a Germinal azok számára lehet érdekes olvasmány, akik szeretnék a munka kegyetlen világát megismerni, mert ez a könyv többé-kevésbé a főnök-beosztott ellentéteket taglalja egy izgalmas cselekménybe ágyazva.

Nekem a Nana volt a legrosszabb olvasmány az ötből. Témáját tekintve több mint érdekes lehetett volna, hiszen a női-férfi kapcsolatokat taglalta. Ám ez a regény nem csak továbbvitte A Patkányfogó negatívumait, hanem erősen kiterjesztette. És ettől nekem olyan érzésem lett, mintha az egész regényben nem történne semmi, csak hosszú, érdektelen események leírásait olvashatjuk.

Ha egy könyvet kellene kiemelnem, ami által valaki megismerheti Zola stílusát, bizony bajban lennék, mert ebből az öt könyvből három csoportot tudnék felállítani, amik teljesen különböznek egymástól. A jelek szerint Zola egy különleges író volt. Látszik, hogy dolgoznia kellett a stílusán, de a fejlődés nagyon látványos. És nem csak a stílusa változott, hanem a témái is. Míg az első három könyv inkább a személyes sorsokra koncentrál, az utolsó kettőnek bár persze van főszereplője, mégsem a főszereplőn van a hangsúly.

Nekem egyértelműen a Germinal tetszett a legjobban, de ebben az is nagy szerepet játszik, hogy az egy olyan témával foglalkozik, ami nekem is szívügyem. Tehát nem volt nehéz dolga, hogy lenyűgözzön. Mivel több könyvnek is nagyon más a témája, szerintem Zolánál inkább erre kell helyezni a hangsúlyt, amikor az ember könyvet választ tőle.

Gyakran kikéred mások tanácsát?

Émile Zola: Nana

Nanát ugye már megismertük A Patkányfogóban, ő volt Gervaise és Coupeau úr szerelemgyereke, Anna. Ebben a könyvben, ami egyébként Zola Rougon-Macquart sorozatának 9. része, az ő életének alakulását követhetjük nyomon.

A Patkányfogóhoz képest néhány évet előre ugrunk az időben, és rögtön egy színházba csöppenünk. Megtudjuk, hogy Nana fogja játszani a főszerepet egy új színdarabban, és egész Párizs nagyon kíváncsi rá. Bár Nana énektudása borzalmas, meztelen testének mutogatása a színpadon elvarázsolja a férfiakat, így a darab nagy siker lesz.

Ezután Nanánál sorban állnak a férfiak, persze főleg nem a jóravalók. Ő mindenkiből megpróbálja kihúzni a legtöbb hasznot. Így esik meg, hogy egy bankár például vidéki házat vesz számára. Ebben a vidéki házban Nana végre szemtől szemben találkozik Muffat gróffal. Muffat gróf egy vagyonos előkelőség, aki egészen a fent említett színházi előadásig roppant erényes életet élt. Ám Nana teste őt is megbűvölte, és az ördög karmai közé kergette.

Nana nem túl boldogan omlik a vagyonos gróf karjaiba, és miután visszatér Párizsba, kapcsolatuk ott is folytatódik. Ám Nana halálosan beleszeret egy színésztársába, és minden „barátja” szűrét kiteszi egy nap. Összeköltöznek a kollégával, és néhány hétig boldogan élnek, aztán a kolléga ráun Nanára, és a továbbiakban gyakorlatilag már csak házvezetőnőként tartja, meg estelente, mikor hazatér, jól elnáspángolja. Nana tényleg szerelmes, mert egyszerűen nem bír megszabadulnia a férfitól, akárhányszor veri is az agyon.

Szerencséjére a férfi egyik nap váratlanul kiteszi a szűrét, kizárja a közös otthonukból. Ekkor Nana egyrészt visszatér a színház világába, bár a következő darab, amiben játszik, csúfos bukás lesz miatta, másrészt pedig visszatér a még mindig utána epekedő Muffat gróf karjaiba.

Muffat villát vesz neki egy előkelő negyedben, és minden földi jóval elhalmozza, nagyvilági dámát csinál belőle. Cserébe csak hűséget kíván Nanától, habár ő maga is csalfa férj, és valószínűleg őt is csalja a felesége. Nana égre-földre esküdözik, hogy hűséges lesz, de a vére ezer fokos, és nem tudja kordában tartani a vágyait. Az egyetlen dolog, amihez igazán ért, az a férfiak behálózása.

Szinte mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, tönkretesz. Habár nem kér semmi mást a férfiaktól, csupán pénzt, ők mégis hajlandóak kérdés nélkül a vesztükbe rohanni, csak hogy erejükön felül is sikerüljön teljesíteniük Nana kívánságait. Többjük teljes csődbe megy, egyikük aztán öngyilkos lesz, egy másik öngyilkosságot kísérel meg, de túléli, egyet lecsuknak, egy vidékre költözik, és megpróbálja feleségül venni egy távolabbi, gazdag rokona lányát.

Végül ő maga is egyre inkább tönkremegy, mivel nem marad senki, aki pénzelje. Külföldre menekül, aztán mikor visszatér, megtudja, hogy himlős a kisfia. Elmegy Leratnéhoz, hogy maga ápolja, de a kisfiú meghal. Ám sajnos Nana elkapja tőle a halálos betegséget. Egy volt színésznő kollégája veszi ápolásba, de már nem sokat tud tenni érte. Az utolsó jelenetben még minden elérhető szereplő (értsd: aki még él, és Párizsban tartózkodik) összegyűlik a szállodánál, ahol Nana fekszik. A férfiak lent gyülekeznek, a nők a szobában, és két szomorú felkiáltás közt („Szegény Nana!”) a közelgő háborúról beszélgetnek.

Hogyan jellemeznéd a kapcsolatodat az ellenkező nemmel?

Lassú lealjasodás | Émile Zola: A Patkányfogó

Zolával való ismerkedésemet még 2022-ben a Thérése Raquinnal kezdem, és az nagyon tetszett, úgyhogy vártam már az újabb találkozást Zolával. A Patkányfogó lett a ez a bizonyos következő találkozás, és egy nagyon különös olvasási élményben lehetett általa részem. Nézzük is a részleteket! (A tartalmi összefoglalót itt olvashatjátok.)

Elsőként a címről. A Patkányfogó egy kocsma, ahol Gervaise és Coupeau többször összetalálkoznak, és ahol később, a balesete után Coupeau előszeretettel tölti a napjait. A regény terjedelméhez képest nem jelenik meg túl sokszor. És azt sem mondanám, hogy kimondottan főszerepet töltene be a cselekményben. Sokkal inkább szimbolikus értelme van szerintem. Magában foglalja az összes kocsmát, ahol az emberek állattá aljasodhatnak. (Amit aztán a főszereplőink meg is tesznek.) Mindenesetre mint kocsmanév nagyon találó, hiszen a hely összegyűjti, „megfogja” az „aljanépet”.

Mielőtt továbblépnénk, mindenképp szeretném itt megjegyezni, hogy a könyv egy sorozat része, ráadásul nem is az első része, de önmagában is olvasható. Zola egy egész regényciklust írt egy bizonyos Rougon-Macquart családról, és feltehetően ennek a családnak a tagja Gervaise, bár úgy emlékszem, nem tudjuk meg a leánykori nevét. (A nagy könyv szerint Gervaise Macquart.)

Zolának, továbbra is úgy érzem, elég jó stílusa van, könnyen lehet olvasni, úgyhogy kíváncsian várom a többi listás könyvét is. (Még 3 darab olvasatlan van a listán.) Sőt, már kinéztem egy nem listás könyvét is, amit már előre sajnálok, hogy nincs a listán, mert a főszereplője szerintem kiválóan passzolna a díszes társaságomhoz. Mindazonáltal ennek a regénynek a témaválasztása felért számomra egy lassú kivéreztetéssel.

Nagyon lassan haladtam az olvasásával, és ez most nem az időhiány miatt történt így. Hanem egyszerűen szó szerint rettegtem attól, hogy hova fog ez a történet kifutni. Annyit ugyanis tudtam a fülszövegből, hogy nem lesz jó a végkifejlet. De olyan szépen indul! Adott egy rendkívül erős nő, aki egy sorscsapás után összeszedi magát, és kemény munkával megteremt magának és a gyerekeinek egy jó életet. Elképzelni sem tudtam, hogy fog ez a dolog bukásba torkollni. De tudtam, hogy az lesz a vége, és rettegtem minden egyes új oldalnál, hogy mi fog történni.

Már azt is nehéz volt elfogadnom, hogy Coupeau, a rendes, becsületes, dolgos Coupeau ivászatra és munkakerülésre adta a fejét. Persze, egy szörnyű balesetet élt át. De szó sem volt arról, hogy annyira beütötte volna a fejét, hogy elfelejtette volna, ki is volt ő a baleset előtt. Szóval valaki magyarázza már el nekem, hogy lesz egy szorgos méhecskéből egy naplopó?

És a következő, amit nem értek, hogy Gervaise hogy hagyhatta ezt? Hogy hagyhatta az áloméletét elúszni? Persze értem, hogy nem szívesen hagyta volna ott az üzletét. De láthatta volna, hogy Coupeau semmittevése nem fog semmi jóra vezetni.

Nagyon-nagyon sajnáltam Gervaise-t, hogy hagyta magát a végsőkig lealjasulni, de én ezen az úton nem tudtam követni. Csak messziről néztem, ahogy eltűnik a süllyesztőben, és egyszerűen nem értettem, hogy miért és hogy hogyan. Főként Lantier beköltözése után végig azt gondoltam, mégis csak jobban járt volna, ha megszökik Goujet-val.

Az első egyharmada a könyvnek, amíg minden rendben ment, az nagyon tetszett. A többi része sajnos már kevésbé, mert nem láttam azt, hogy mi lenne az az elgördíthetetlen akadály, ami útját állja annak, hogy újra minden rendbe jöjjön. Ott már nem volt még csak megoldási próbálkozás sem. Egyszerűen csak ment minden irányítatlanul lefelé egy sötét és mély gödörbe. Pedig épp a könyv elején ott volt az ellenpélda. Nem hiszem el, hogy a könyv eleji Gervaise ne tudta volna megoldani a könyv végi Gervaise problémáit. Persze közben sok idő eltelt, az tény, és sok minden történt. De annak az első Gervaise-nek még ott kellett élnie a másodikban. Jól elrejtette! Persze kívülről mindig könnyebb ítélkezni.

Amit még szeretnék kiemelni, az az Aranycsepp utcai társasház világa. Az zseniális volt! Én magam is egy olyan társasházban nőttem fel, ahol több család lakott együtt, és kiválóan megvalósult az, ami itt is: hogy az örömben megvan az összetartás, és mindenki komája mindenkinek, de ha baj van, csak magadra számíthatsz. A másik jellemzője ezen társasházaknak, hogy ha neked kicsit jobban megy, akkor persze továbbra is kedvesek hozzád, de a hátad mögött mindenkivel kibeszélnek, és közösen gyűlölnek meg irigyelnek.

Összességében tehát ez a könyv elég felemás érzéseket hagyott bennem mind a történet szempontjából, mind olvasásélmény szempontjából. Azért, mint ahogy fentebb említettem, kíváncsian várom Zola többi regényét is. Bár tartok tőle, egyik sem lesz egy szívderítő olvasmány.

Utalás történik Rousseau Új Héloise című művére.

Hogyan viszonyulsz az alkoholhoz?

Émile Zola: A Patkányfogó

Ezennel visszatérünk a szokásos formátumhoz, és először megnézzük aktuális könyvünk, A Patkányfogó rövid történetét, egy hét múlva pedig (remélhetőleg) jön az értékelésem.

A Patkányfogó főszereplője Gervaise, aki mosónőként dolgozik Párizsban. A könyv elején rögtön részesei lehetünk egy kisebbfajta tragédiának, Gervaise-t ugyanis elhagyja az élettársa, míg ő épp munkában van. Ekkor megfogadja, hogy innentől csak a munkájával és a gyerekeivel fog foglalkozni.

El is kezd szépen felépíteni egy új életet maguknak. Van azonban valaki, aki folyton a szerelmével üldözi. Ő nem más, mint Coupeau úr, egy bádogosember, akivel sokszor épp a Patkányfogó nevű kocsmában futnak össze. Coupeau addig-addig szorongatja, míg Gervaise végre beadja a derekát, és összeházasodnak. Beköltöznek egy kis lakásba Gervaise munkahelyének közelében, és napról-napra, hétről-hétre egyre jobban élnek, ami persze Coupeau rokonainak meglehetősen szúrja a szemét. Vagyis csak az egyik nővérének, Lorilleux-nénak.

Gervaise kisvártatva terhes lesz, és nemsokára világra hozza harmadik gyermekét, egy kislányt, Annát, akit Nanának fognak becézni.

Beköltözik a szomszédjukba egy idős asszony, Goujet asszony a fiával, és nagyon összebarátkoznak. Később Goujet úr és Gervaise barátsága plátói szerelembe csap át. Legalábbis azon túl, hogy Goujet úr egy nagyobb összeget kölcsönöz Gervaise-nak, illetve, hogy megbeszélik, hogy nem lenne tisztességes megszökniük, más nem történik köztük. A pénzre azért van szüksége Gervaise-nek, mert kinézett egy takaros kis lakást abban az épületben, ahol egyébként Lorilleux-ék is laknak, amiben ki tudna alakítani egy saját kis üzlethelyiséget. Az üzlet nyélbe is üttetik, a család átköltözik, a mosoda megnyílik, és az üzlet azon nyomban virágozni kezd, mivel Gervaise nagyon jó munkaerő. Pontos, gondos, precíz. Ugyanez elmondható egyébként a férjéről, Coupeau úrról is (akinek, azt hiszem, nem is tudjuk meg a keresztnevét). Egészen addig, míg egy szerencsétlen napon balesetet nem szenved. A kislánya megzavarja munka közben, és lezuhan a tetőről. Ez az a pont, ahol a Coupeau család szép lassan elindul lefelé a lejtőn.

Gervaise mindent megtesz azért, hogy a férje mihamarabb felépüljön. Gyakorlatilag szinte a halálból hozza őt vissza a gondos ápolásával. És mi ezért a hála? Coupeau nem érzi többé szükségét, hogy munkába álljon. Egy-egy napokra még elszegődik, aztán már csak hazudja, hogy dolgozni megy, de helyette kocsmákban mulatja az idejét. Végül már azt sem tartja szükségesnek, hogy hazudjon. Gervaise pedig mit tehetne? Hiszen ő csak egy nő. A fura a dologban mégis az, hogy a baleset előtt Coupeau egyáltalán nem volt iszákos. Rendes, dolgos ember volt, aki messziről elkerülte a kocsmákat.

Hogy végül melyik volt az a pont, amikor viszont már Gervaise is elengedte a gyeplőt, és hagyta, hogy menjenek a dolgok a maguk útján, azt nehéz lenne megragadni. Nyilván kellett volna a két fizetés egy nyugalmas élethez. De eleinte még elég jól ment a bolt. Aztán valahogy csak elkezdett hanyatlani.

Az viszont teljesen világos, hogy mikor kezdett ez az egész lejtmenet átváltani mélyrepülésbe. Egy ponton ugyanis újra képbe került Gervaise első élettársa, Lantier. Hamar kiderült róla, hogy ő egy ingyenélő semmirekellő. Gervaise-t kezdettől fogva aggasztotta a felbukkanása. Először úgy tűnt, amikor végül szembe találta magát Coupeau úrral, hogy verekedés lesz belőle, még hozzá életre-halálra. De végül egy pohár itóka felett mégis inkább összebarátkoznak. Olyannyira, hogy egy ponton Coupeau meghívja Lantiert magukhoz lakni. Lantier persze ugyanolyan munkakerülő, mint amilyenné Coupeau vált, úgyhogy onnantól kezdve együtt lopják a napot, de persze ha este nem kerül semmi az asztalra, akkor kiverik a balhét.

Lantier aztán Gervaise-nél is bepróbálkozik. Az asszony eleinte, amíg úgy-ahogy kézben tartja a dolgokat, ellenkezik. De az egyik este hazatérve a holtrészeg férjét a saját hányásában fekve találja, jóízűen szundikál. Ekkor elpattan valami benne, és Lantier ágyában keres vígaszt. A viszonyukról hamar szárnyra kapnak az első pletykák. Sajnos még Goujet úr is tudomást szerez róla. Az egyetlen, aki, úgy tűnik, nincs képben, az éppen a felszarvazott férj.

Gervaise ekkorra már teljesen elvesztette az irányítást az élete felett. Minden üzletben óriási tartozásokat halmoz fel, hátralékban van a lakbérrel is, és Goujet-éknak is még csak alig törlesztett. A család minden ingóságát szépen lassan elhordják a zálogházba, aztán a zálogcédulákat is eladogatják. Az üzlet szinte kihalt, a lakás ocsmány és bűzlik. Aztán persze mindehhez menetrendszerűen megjön majd az ivás is, és onnan már csak lefelé vezet az út.

Egy pillanat erejéig bekukkanthatunk Nana életébe is, aki mondhatni szökdösni kényszerül az elkeserítő és tarthatatlan családi életből. Néha még haza-hazajár, de aztán végleg eltűnik, és egy idő után már egyik szülőnek sem lesz fontos még az sem, hogy tudjanak róla, hol van és mit csinál.

A végkifejletet nem részletezem, de rendkívül szívet tépő jelenet(ek)nek lehetünk szemtanúi. De ennek nagy része borítékolható volt az előzmények tekintetében. Azért Zola facsar még egy extrát is a szívünkön, úgyhogy százas zsepit érdemes bekészíteni a végjátékra.

„Igazmondó mű ez, az első olyan regény a népről, amely nem hazudik, és amelynek valóságszaga van.”

„A férfiak gyakran egyetlen éjszakáért nősülnek: az elsőért; csakhogy az elsőt követi a többi, és jönnek a nappalok vég nélkül, és jön az egész élet, ők pedig addigra már réges-régen beleuntak…”

„Ha mégoly nehéz is a megélhetés, valahogy csak elkínlódik az ember, ha rendet tart és takarékoskodik.”

Vannak káros szenvedélyeid?