Zola ajánló

Az Állat az emberben elolvasásával lezártam az ismerkedést Zola életművével. Legalábbis az életművének azzal a részével, amely fent van a listán. Most pedig szeretném összesíteni a tapasztalataimat a regényeivel kapcsolatban.

Zolának összesen öt könyve van fent a listán, a Thérése Raquin, A Patkányfogó, a Nana, a Germinal és az Állat az emberben. Ebből az utolsó négyet egymás után olvastam, a Thérése Raquint viszont jóval korábban, tehát arról már elég kopott emlékeim vannak. (2022-ben olvastam.)

A Thérése Raquint kivéve a többi négy egy sorozat, a Roguon-Macquart család sorozat része, a főszereplők mind rokonok, viszont teljesen más témákkal foglalkoznak a könyvek.

Az egyértelmű, hogy a bűn és a züllés Zola központi témái közé tartozik, hiszen ezekről szól a Thérése Raquin, A Patkányfogó és a Nana is. Az Állat az emberben is ide sorolható, ám sokkal erőteljesebb, mint a másik három regény. A Germinal egy kicsit kakukktojás, mert ott a központi motívum a munkásosztály és a tőkések/tulajok közti ellentétek. (Persze ott sem marad azért el a bűn és a züllés.)

Kikerestem először a molyos értékeléseimet. A Thérése Raquin és a Germinal öt csillagot kapott, az Állat az emberben négy és felet, A Patkányfogó hármat, a Nana pedig kettőt.

Be kell vallanom, a Thérése Raquin-ről semmilyen emlékem nincsen, de bízom az akkori értékelésemben. Bár azt is hozzá kell tennem ehhez, hogy az értékelést valószínűleg nagyban befolyásolta a közvetlenül előtte olvasott Bűn és bűnhődés, ami nagyon nem tetszett. Elképzelhető tehát, hogy a Thérése Raquin-nek adott öt csillag inkább annak a kontrasztnak szólt, amennyivel azt jobbnak éreztem a Bűn és bűnhődésnél. Sajnos azonban azt kell mondjam, hogy egyáltalán semmire nem emlékszem a Thérése Raquinből.

A többi négy könyvnél viszont abszolút tartom magam a sorrendhez. A Patkányfogót helyezném valahogy középtájra. A cselekménnyel alapvetően nem lett volna baj, de Zola sok olyan eseményre részletesen kitért, amelyek nem igazán lendítették előre az eseményeket. Emiatt pedig nagyon darabossá, töredezetté és ezáltal egy kissé élvezhetetlenné vált az egész történet.

A Patkányfogó-tengelytől abszolút pozitív irányba lengnek ki az Állat az emberben, valamint a Germinal című regények. Itt már nem nagyon voltak felesleges jelentek, és mindkét téma érdekes témákat járt körbe. Ám egyiket sem ajánlanám akárkinek. Míg az Állat az emberben a krimi- és/vagy thrillerrajongókat ejtheti némileg ámulatba, a Germinal azok számára lehet érdekes olvasmány, akik szeretnék a munka kegyetlen világát megismerni, mert ez a könyv többé-kevésbé a főnök-beosztott ellentéteket taglalja egy izgalmas cselekménybe ágyazva.

Nekem a Nana volt a legrosszabb olvasmány az ötből. Témáját tekintve több mint érdekes lehetett volna, hiszen a női-férfi kapcsolatokat taglalta. Ám ez a regény nem csak továbbvitte A Patkányfogó negatívumait, hanem erősen kiterjesztette. És ettől nekem olyan érzésem lett, mintha az egész regényben nem történne semmi, csak hosszú, érdektelen események leírásait olvashatjuk.

Ha egy könyvet kellene kiemelnem, ami által valaki megismerheti Zola stílusát, bizony bajban lennék, mert ebből az öt könyvből három csoportot tudnék felállítani, amik teljesen különböznek egymástól. A jelek szerint Zola egy különleges író volt. Látszik, hogy dolgoznia kellett a stílusán, de a fejlődés nagyon látványos. És nem csak a stílusa változott, hanem a témái is. Míg az első három könyv inkább a személyes sorsokra koncentrál, az utolsó kettőnek bár persze van főszereplője, mégsem a főszereplőn van a hangsúly.

Nekem egyértelműen a Germinal tetszett a legjobban, de ebben az is nagy szerepet játszik, hogy az egy olyan témával foglalkozik, ami nekem is szívügyem. Tehát nem volt nehéz dolga, hogy lenyűgözzön. Mivel több könyvnek is nagyon más a témája, szerintem Zolánál inkább erre kell helyezni a hangsúlyt, amikor az ember könyvet választ tőle.

Gyakran kikéred mások tanácsát?

Munkások, tőkések, szerelem | Germinal és Észak és Dél összehasonlítás

Régen volt már összehasonlítgatósdi a blogon, de mindig keresem a lehetőségeket, és a Germinal el is hozta a következőt. Így a mai bejegyzésben igyekszem egy kissé áttekinteni a Germinal és az Észak és Dél közti hasonlóságokat és különbségeket. (Hasonló összehasonlítós bejegyzést találtok itt és itt.)

A két könyv eredeti megjelenési éve meglehetősen közel áll egymáshoz. A Germinal 1885-ben, az Észak és Dél 1855-ben jelent meg, mindössze 30 év van köztük. Az egyik írója nő, a másiké férfi, mégis hasonló témához nyúltak, de mennyire máshogy!

Távol álljon tőlem, hogy bárkit is a biológiai neme alapján bekategorizáljak! Pláne ezekben a mai, veszélyes időkben. Nem is azt akarom mondani ezzel, hogy ne tudta volna az egyik ugyanolyan színvonalon megírni a másik regényét. Ám ez esetben határozottan az a véleményem, hogy abból, ahogyan a témáikhoz nyúltak, jó eséllyel ki lehetne találni, melyiket írta nő és melyiket férfi. (Vegyük figyelembe, hogy akkoriban azért a társadalmi nemi szerepek a biológiai nem alapján jobban elkülönültek. Lehet ez ellen ágálni, de felesleges. Ezt nem elfogadni olyan lenne, mint kiírni adott regényekből a rabszolgákat csak azért, mert a rabszolgaság manapság nem elfogadott. Lehet valami nem elfogadott, de ha valamikor része volt a történelmünknek, akkor nem kellene elfeledkezni róla…)

Mindkét regényben két szálon fut a cselekmény: van egy szerelmi és egy politikai szál. A szerelmi szál mindkét regényben csak a könyv végére csúcsosodik ki. A szereplők többé-kevésbé végig epekednek egymás iránt, de különböző okok miatt sokáig nem lehetnek egymáséi. De végül aztán csak eljön a beteljesedés. Ám míg az Észak és Dél happy enddel zárul, a Germinal tragédiával.

Mindkét regényben megismerkedhetünk a munkásosztály és a tőkések/tulajdonosok között feszülő ellentétekkel. Emlékszem, hogy mindkét regényben nagyon szerettem azt, hogy nem csak az egyik oldalt ismerjük meg. Ezek az ellentétek aztán mindkét esetben a munkások sztrájkjához vezetnek. Ennek a szálnak a végkifejlete is különbözik a két könyvben. Míg Gaskellnél a sztrájk csődbe viszi a szövőgyárat, Zolánál a munkások végül behódolnak, hogy elkerüljék a további éhínséget és szenvedést, és visszamennek dolgozni.

Emlékszem, Gaskell szemére hánytam, hogy nem tudott igazán jól lavírozni a témák közt, amiket felvetett. Ott úgy éreztem, keveset kapok a szövőgyári munkások világából. Ennek nyilván az is volt az oka, hogy a főszereplő nem ott dolgozott, ő is csak mások elmondásai alapján ismerte a helyzetet. Gaskell, azt hiszem, inkább a romantikus szálat szerette volna kihangsúlyozni, és csak aláfestésként jelent meg az iparosodás és az ezzel járó társadalmi feszültségek.

Zola ellenben számomra tökéletesen elegyítette a dolgokat. Nála sokkal inkább a szerelem volt a mellékszál, és a hangsúly egyértelműen a bánya működésén és a bányászok kizsákmányolásán volt. Ezt az is segítette, hogy minden szereplőjét a bányák világába helyezte.

Nekem egyértelműen Zola regénye tetszett jobban, még a tragikus végkifejlet ellenére is. Bár nem tartom magam egy a politikához kimondottan értő embernek, és alapvetően nem is szeretek ilyesmikkel foglalkozni, de a munkások és a tőkések/tulajok közt húzódó ellentétek egy olyan téma, amiről szívesen elmélkedem, és adott esetben még vitázok is. Ebből a szempontból pedig kimondottan hasznosak is voltak számomra ezek a regények. Én ugyanis elkötelezett munkáspárti vagyok, és sokszor nem veszem figyelembe a tőkések/tulajok oldalát, pedig adott esetben az ő kezük is meg van kötve. És mindkét regény bemutatta a másik oldal álláspontjait is, amire feltétlenül szükség van a közös munkához és az együttéléshez.

Érdekes módon nem tudnám azt mondani, hogy bármelyik regény is állást foglalt volna bármelyik oldal mellett. Pedig az Észak és Délben érzésem szerint a tőkések/tulajok kaptak nagyobb szerepet, a Germinalban pedig egyértelműen a munkások.

Nekem mindkét könyv nagyon tetszett. Talán a Germinal egy picit jobban. Viszont nagyon örülök, hogy léteznek, és hogy mindkettővel megismerkedtem, és meleg szívvel tudom ajánlani mindkettőt. Aki fogékonyabb a politikára, annak a Germinalt javasolnám. Akit érdekel ugyan a téma, de nem szereti a direkt politizáló könyveket, az pedig kezébe veheti az Észak és Dél című regényt. Azt sem mondanám azért könnyű olvasmánynak, hiszen a végéig elérve rengeteg rossz, szerencsétlen dolog történik benne. Összességében mégis könnyedebb olvasmány, mint a Germinal.

Feloldható szerinted a munkások és a tőkések/tulajok közti ellentét?

Munkásvilág | Émile Zola: Germinal

 

(Lábjegyzet: szakdolgozat leadva, visszatértem. :))

Zola negyedik könyve, amelyet olvastam, a Germinal volt, ami a már emlegetett Rougon Macquart család sorozat 13. része. (A sorozathoz tartozott A Patkányfogó és a Nana is.)

Hol máshol kezdődhetne a beszélgetés erről a könyvről, mint a címnél. A Germinal szó francia eredetű, ezzel a névvel illették a francia forradalmi naptár hetedik hónapját. Ez volt a Sarjadás hava, mely „mai időszámítás szerint” március 21-től április 19-ig tartott. A szó eredetileg a latin germen szóból származik, melynek jelentése csíra, hajtás. Ez egy rendkívül különleges szó, nem minden nap találkozik vele az ember, éppen ezért figyelemfelkeltő. Utánanézve a jelentésnek valóban nagyon találó, hiszen ez volt az a hónap, amikor a legtöbb sztrájk történt.

A nagy könyv kifejezetten olyanoknak ajánlja ezt a könyvet, akiknek politikai érdeklődése van. Nos, nekem nincs. És bár kétségtelenül szerves részét képezi az eseményeknek a politika, ezt egyáltalán nem érthetetlen és túlbonyolított módon teszi.

A fülszöveg már egy fokkal jobb leírást ad a könyvről, valóban egy bányászkolónia tragédiáját ismerhetjük meg. De ennél még sokkal, de sokkal többet is. Habár Zola egy bányászközösséget tett a könyv központi szereplőjévé, én azt hiszem, bármilyen más munkásközösség vállalhatná ugyanezt a szerepet. Mindemellett pedig néhány egyéni sorsot is kiemelt helyen kezel.

A főszereplő, Étienne Lantier bár nem tartozik a legtanultabb, legkiműveltebb emberek közé, mégis vezércsillagként tűnik fel a sanyarú sorsú bányászközösség egén. Mivel rögtön a közösség egyik befolyásos családjával sikerül barátságot kötnie, hamar befogadják. És nem is csak befogadják, hanem odafigyelnek arra, amit mond. Nem csak egy jobb élet reményét sikerül felébresztenie a kolóniában, hanem ötleteket és eszközöket kínál ahhoz, hogy ez a jobb élet meg is valósulhasson. Sajnos azonban ezek az ötletek és eszközök nem vezetnek célhoz, s ez dupla tragédiába taszítja a közösséget. Nem csak a nélkülözés, az éhezés és az értelmetlen halálesetek sújtják őket, hanem végül még meg is kell hunyászkodniuk a gyűlölt hatalom előtt.

Zseniális módon azonban nem csak a bányászok szemszögéből követhetjük az eseményeket, hanem bepillantást nyerhetünk egy-egy magasabb rangú személy világába, gondolkodásába és nézőpontjaiba is, ami kiválóan árnyalja az eseményeket. Azt hiszem, e nélkül én is felcsaptam volna anarchistának. Annak ellenére is, hogy az egyszerű munkások bizonyos hibái teljes nyilvánvalósággal jelentek meg előttem. (Például, hogy mennyire nem volt kérdéses a gyerekvállalás.)

Áttérve az egyes személyekre, érdekes volt figyelemmel követni Étienne és Catherine kapcsolatát, amely egyáltalán nem volt az a kimondott szerelem első látásra. Aztán valahogy csak kialakult, de mire kivirágozhatott volna, elsodródtak egymástól. Aztán mikor egy újabb esélyt kaptak volna, hogy boldogan élhessenek, mert nekem az volt az érzésem, hogy ők ketten jó párost alkottak volna, a sors ismét, a lehető legsúlyosabban közbeszólt. Fájt a tragédiájuk, de nagyon illett a cselekménybe.

Kedvenc szereplőt nem igazán tudnék választani, de a könyv összességében elég közel került a kedvenc címhez. Nagyon érdekes volt, nagyon tetszett, nagyon összehangban volt. Eddig abszolút ez a legjobb, amit Zolától olvastam. Itt aztán nyoma sincs azoknak az érdektelen leírásoknak, amelyeket már A Patkányfogónál is felróttam, és amelyek a Nanát aztán számomra teljesen félrevitték. Nem azt mondom, hogy őrülten pörögnek a események, de itt aztán mindennek van jelentősége. Aminek meg nincs, még az is érdekes vagy kellemes színfolt.

Akit valóban érdekel a politika, az olyasmikkel ismerkedhet meg ebben a remekműben, mint a Nemzetközi Munkásszövetség, a bakunyinizmus vagy az anarchizmus.

Hogyan tartod fenn az életedben a pénzügyi egyensúlyt?

Émile Zola: Germinal

Zola utolsó előtti listás regénye, a Germinal lesz ma terítéken, melyben A Patkányfogóban megismert Gervaise egyik fiának, Étienne Lantier-nek a sorsát követhetjük egy viszonylag rövid szakaszon nyomon.

A történet elején Étienne az éjszaka közepén egy számára ismeretlen vidéken kóborol. Elbocsájtották a munkájából, és most új munka után nézne, de a környék, ahová téved, elég szegényes. Szinte az egész vidéket néhány szénbánya tartja el, de a válság óta ott is egyre rosszabb a helyzet.

Étienne a reggeli műszakváltásnál kérdezősködik a munkásoktól az egyik szénbányánál, hogy lenne-e számára valami munka, bármi, de mindenki csak a fejét rázza. Ám hamarosan kiderül, hogy az egyik brigádból éppen kiesett valaki, ezért a brigád vezetője, Mahue felveteti magukhoz Étienne-t.

Bár Étienne-t elsőre megijeszti a bánya világa, mégis marad, és csakhamar az egyik legígéretesebb munkaerővé válik. Az egész Mahue családdal barátságot köt, egy idő után hozzájuk is költözik, mint bérlő. És Mahue-n, a családfőn keresztül komoly befolyást szerez a bányászok közt.

Étienne a bányászok élére állva hamarosan sztrájkot robbant ki, miután a bányatársulat tovább csökkenti a bányászok egyébként is meglehetősen alacsony bérét. A sztrájk hosszú időn keresztül békésen halad, a bányászok bezárkóznak az otthonaikba, és csendben tűrik a nyomorúságot egy szebb jövő érdekében. Azonban amikor összegyűlnek, hogy megakadályozzák néhány nem sztrájkoló munkás leszállását az egyik bányában, elszabadulnak az indulatok. A megfékezhetetlen tömeg törni-zúzni és gyilkolni kezd. Étienne-t halálra rémíti a kontrollálhatatlan csürhe. Felelősnek érzi magát az eseményekért.

A törés-zúzás hatására az egyik bánya katonákat rendel az őrzésre. A sztrájkolók megostromolják a bányát. Egy darabig csak szóbeli huzavona megy a munkások és a katonák közt, ám végül lövöldözésbe torkollik az incidens, amely során többen meghalnak.

Étienne és sokan mások is látják már, hogy bármeddig is sztrájkolnak, nem fognak célt érni, ezért készek visszamenni dolgozni. A társulat is kész engedményeket tenni a munkásoknak, és végül csak újraindul a munka. Sok bányász, köztük Étienne és Mahue legidősebb lánya, Catherine is visszatérnek a bányába. Az első munkanapon azonban súlyos baleset történik, a bányát elönti a víz. A legtöbb munkásnak még sikerül kimenekülnie, de egy tucat ember lent ragad, Étienne és Catherine is. Próbálnak menekülni a víz elől, kiutat keresni, de nem találnak. A mentőcsapatnak egy vastag fal áttörésével végül sikerül bejutnia a bányába, de már csak Étienne-t találják életben, kórházba szállítják. Miután felépül, még egyszer visszatér a bányához, hogy elbúcsúzzon Mahue-nétól és néhány ismerősétől. Többen is őt tartják felelősnek a történtekért, mert ő buzdította sztrájkolásra őket. Catherine, akihez pedig valami különös kötődés fűzte, meghalt. Étienne ezek hatására úgy dönt, hogy továbbáll a bányavidékről.

„Amíg kenyérre jut az embernek, csak megvan valahogy.”

„És ezek a munkában elcsigázott lányok, ezek még ráadásul úgy megbolondulnak esténként, hogy aztán egyre-másra hozzák világra a gyerekeket megint csak munkára, szenvedésre! Soha nem lesz vége, ha ezek mindig méhükben hordják az éhezők újabb seregét.”

„…s ha az embernek pénze van, akkor ereje is van, akárhogy is fordul, hát nem igaz?”

„Mégiscsak az a legjobb segélypénztár, ha az ember tisztességesen viselkedik.”

„Ha egy gép leáll, az a gép meghal.”

„…a nagytőke legyőzhetetlen erejét látván megint csak csüggedés fogta el, hiszen ez olyan ellenfél, hogy még a vereség is hizlalja, egyszerűen felfalja a mellette küzdő gyengének a tetemét, ha az elesik a csatában.”

„Ha nő van egy férfi szívében, akkor a férfinak vége, meghalhat.”

A jelenlegi munkád csak pénzkereseti lehetőség vagy igazi szenvedély?