Görbe tükör | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

 

Utolsó kiadás: 2021, Helikon

Tolsztoj eme rövidke művét a MEK-ről szereztem be, ide kattintva ti is letölthetitek ingyenesen és legálisan. De mielőtt ezt megtennétek, kötelességemnek érzem figyelmeztetni titeket, hogy ez valószínűleg nem lesz a kedvenc könyvetek.

A Feljegyzések az egérlyukból névtelen főhőse az életnek arról az aspektusáról ír, amit akkor fedezhetünk fel, amikor rossz passzban vagyunk. Sopánkodik, szidja a rendszert, szidja az embereket, szidja saját magát, szidja a munkáját, szidja az életet, szidja a sorsot. Némileg depressziós szegénykém.

Ezen kívül végtelenül átlagos, ami őt nagyon zavarja. De hogy ezt kiküszöbölje, a lehető legrosszabb eszközhöz, a füllentéshez nyúl.

Továbbá szeretethiányos is, ami miatt igen kínos szituációkba keveredik. Például meghívatja magát egy baráti ebédre, amin tényleg barátok vesznek részt, csak épp nem az ő barátai, mert neki olyanok egyszerűen nincsenek.

Mindezek ellenére viszont időnként nagyon is átlát a szitán, és komoly alapigazságokat fedez fel, és mond ki. Olyan dolgokat, amelyek szerintem igen sokunkra jellemzőek, viszont amiket csak igen kevesen vallanak be saját maguknak, mert kínosak. Például, hogy sokszor saját magunk szabotáljuk magunkat a céljaink elérésében. Hogy erélyességgel leplezzük a félelmünket. Hogy bármennyire is az ellenkezőjét állítjuk, igenis hatással van ránk mások véleménye rólunk. Nem kellemes belenézni a görbe tükörbe, pedig sokszor hasznunkra válna.

Mindazonáltal bármennyi jót is találtam ebben a könyvben, azok csak morzsák voltak, amelyeket úgy kellett összekapargatni. Összességében nehéz, komplikált, zagyva és már-már értelmezhetetlen volt. Ha én lennék a könyv főszereplője, azt mondanám, Tolsztoj bizonyára nagy író volt kérem szépen, én ezt a címet nem vagyok hivatott elvitatni tőle, de ez a valami igencsak szar volt. Ezután persze sűrű bocsánatokat kérnék a véleményem durvasága miatt, de attól még maga a vélemény nem változna.

Utalás történik Rousseau Vallomások című művére.

Milyen szerepet játszik az életedben a hazugság?

„De hát az ember annyira rajong a rendszerezésért és az elvont következtetésért, hogy képes szántszándékkal eltorzítani az igazságot, képes behunyni a szemét, befogni a fülét, csak azért, hogy igazolja a saját logikáját.”

„Vajon nem azért szereti-e a rombolást meg a káoszt (hisz vitathatatlan, hogy néha nagyon szereti, ez már így van), mert ösztönösen fél attól, hogy eléri célját…?”

„Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.”

„…az ember csak a baját szereti számon tartani, a boldogságát nem tartja számon.”

„Az ördög tudja, mi mindent csinálhat a megszokás az emberből.”

„…a nő számára a szerelem a feltámadás, a menekvés bármiféle pusztító veszélytől, az újjászületés, és hogy ezt nem adhatja meg neki semmi más.”

„Csend volt, hullt a hó, csaknem függőlegesen esett, dunnát terített a járdára, a kihalt utcára.”

Generációs azonosságok | Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk

Utolsó kiadás: 2019, Helikon

Ismét orosz vizekre eveztem, és ismerkedni kezdtem Turgenyev munkásságával. Akik követnek Instagramon, azok már láthatták, hogy én épp a legfrissebb kiadást szereztem be, aminek a borítója egyszerűen gyönyörű. Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy nagyon nem kapcsolódik a könyv tartalmához. Illetve inkább semennyire, ellenben nagyon szép.

A történetről viszont már kevésbé tudok pozitívan nyilatkozni. Két főszereplőnk Bazarov és Kirszanov utazgatnak néhány hétig. Eközben megismerjük a családjaikat és néhány ismerősüket, és a fiúk életfelfogását.

Bazarov saját bevallása szerint nihilista, de szerintem inkább csak egy lusta idióta. Ha szépen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy Anyegin továbbfejlesztett változata, a felesleges ember mintapéldánya. Halvány gőze nincs a világról, és hogy mit kezdjen benne. Dacból vagy szimpla idiótaságból mindent elutasít, ami talán egy tizenhárom évesnél nem túl meglepő, de mivel Bazarov szülők nélkül kocsizgatott keresztül-kasul Oroszországban, az volt a benyomásom, hogy némileg idősebb. Hogy Kirszanov mit láthatott benne a megismerkedésükkor, arról fogalmam sincs, de valahogy barátok lettek. Illetve nekem inkább az volt az érzésem, hogy azért bizonyos szinten mégiscsak alá-felérendeltségi viszonyban vannak, mert Bazarov egyértelműen úgy gondolta, hogy Kirszanov felett áll, Kirszanov pedig ezt ellenvetés nélkül elfogadta.

Mindkét szereplő apjával megismerkedünk, és elég egyértelműen látjuk, mekkora szakadék tátong gondolkodás terén a két generáció között. Talán ezt volt hivatott az Apák és fiúk bemutatni, hogy mennyire másképp működnek a szülők és a felnőtt gyerekeik nagyjából minden téren.

Csupán egyetlen egy helyzet van az életben, amiben kortól és (feltehetően) nemtől függetlenül minden generáció azonosan viselkedik. Ez pedig nem más, mint a szerelem. És ez bonyolítja majd itt nekünk a cselekményt.

Az vitathatatlan, hogy a fiatalabb generáció jobban tudja követni a változásokat, és nyitottabb az új dolgokra, míg az idősebbek, bár több tapasztalatuk van, törvényszerűen lemaradnak előbb-utóbb. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy akárhány éves legyen is az ember, ha Ámor nyila eltalálja, nincs menekvés, mindenki képes a legnagyobb őrültségre. Nem számít a korkülönbség, nem számít a rangkülönbség, és az sem számít, ha a vágy tárgya már elkötelezte magát más irányba.

A történet vége viszont valahogy nem illett az előzményekhez. Az utolsó oldalakon főleg már csak Bazarovról olvashatunk, és történik vele valami, ami számomra teljesen indokolatlannak tűnt. El is kezdtem rögvest elméleteket gyártani arról, hogy mi lehetett Turgenyev szándéka ezzel a lezárással, de nem találtam igazán meggyőző magyarázatot.

Összességében kicsit kacifántos volt ez a történet. Nem volt egy őrült nagy cselekménye, mégis fontos dolgokat mondott el. Viszont elég zavaros lezárást kapott. De mindezektől függetlenül nagyon tetszett Turgenyev stílusa. Bár megvoltak nála is a tipikus, orosz szavak, ugyanakkor az eddig általam olvasott orosz írók közül ő írt a leginkább európaiasan. Van még könyve a listán, a Tavaszi vizeken, kíváncsian várom ezt az újabb találkozást.

Utalás történik az Anyeginre.

Magyar vonatkozása is van a könyvnek: „Éppen hazafelé igyekeztek a kormányzótól, amikor egy négykerekűből hirtelen kiugrott mellettük egy alacsony férfi szlavofiles magyar mentében…”

Maradinak tartod a tőled idősebb generációkat?

„A természet nem katedrális, hanem műhely, amelyben az ember a munkás.”

„Megközelítőleg tudjuk, honnan származnak a testi nyavalyák, az erkölcsi betegségek pedig a rossz nevelésben, abban a sok szemétben gyökereznek, amivel gyerekkorunktól tömik az ember fejét, egyszóval a társadalom rendetlen állapotában. Javítsuk meg a társadalmat, és nem lesz többé betegség.”

„Az a helyzet, hogy az embernek néha üstökön kell ragadnia és ki kell rántania magát, mint retket az ágyásból…”

Halloweeni Teremtmények Book Tag

 

Régen töltöttem már ki tag-et, úgyhogy stílusosan jöjjön most a Halloweeni Teremtmények Book Tag. (Az eredetit itt találjátok. Én néhány pontot kihagytam, mert nem tudtam az angol szójátékot igazán jól lefordítani.)

Boszorkány – egy varázslatos karakter vagy könyv

Rögtön az első ponthoz egy csomót tudnék írni. J Aztán persze lehet, hogy majd a többihez meg nem. J J

Ha szó szerint értelmezzük a kifejezést, az első karakter, aki eszembe jut, az Gandalf.

Átvitt értelemben pedig jöhetne ide A gyűrűk ura, A hobbit, a múlt héten emlegetett Cranford, a Hiúság vására és abból kimondottan William Dobbin, és még sorolhatnám. Szerencsére eddig is rengeteg varázslatos könyvvel ismertetett meg ez a projekt, és ez bizonyára a jövőben is így lesz.

 

Vérfarkas – egy könyv, amely tökéletes éjszakai olvasmány

Itt talán Poe történeteit kellene ajánlgatnom, de nekem azok annyira nem tetszettek, úgyhogy talán inkább a következő pont címében szereplő Frankensteint mondanám. Már ha valaki egy kis borzongásra vágyik éjszaka.

 

Frankenstein – egy könyv, amely sokkolt

A Nyugaton a helyzet változatlan megmutatta nekem, hogy a háború még annál is sokkal, de sokkal ocsmányabb, mint amilyennek az ember alapból gondolja.

 

A gonosz – egy sötét, gonosz karakter

Ó, ezeknek külön bejegyzést is szenteltem már. J Minden gonosz gonosz, de eddig a leggonoszabb gonosz számomra Julien Sorel volt a Vörös és feketéből. Mert ő nem csupán egy gonosz karakter, hanem egy gonosz főszereplő.

 

A Kaszás – egy karakter, akinek nem kellett volna meghalnia

Ezen sokáig gondolkodtam, mert persze találkoztam már egy csomó szomorú halálesettel, de sokszor a halál valahogy illett a könyv alaphangulatához.

Aki aztán végül eszembe jutott, az Hetty Sorrel a Bede Ádámból. Félreértés ne essék, nincs mentség a tettére. De számára talán nagyobb büntetés lett volna életben maradni.

 

Vízköpő – egy karakter, akit mindenáron megvédenél

Erre Eugénie Grandet jelent meg a lelki szemeim előtt, de aztán rájöttem, hogy ő tulajdonképpen nem szorulna védelemre, elég jól feltalálta magát. J

 

Vámpír – egy könyv, ami leszívta az életkedved

Szó szerint ez történt velem az Üvöltő szelek olvasásakor. Éreztem, ahogy távozik a testemből az életerő. Még sosem tapasztaltam ilyet. Nagyon lehangolt, és nem is tudtam végigolvasni.

 

Szellem – egy könyv, ami még mindig kísért

Ez vicces, de ide kapásból a Tristram Shandy úr élete és gondolatai jutott eszembe. Ez pedig azért vicces, mert egyébként ez nem volt életem olvasmánya, viszont volt benne egy szó, a vesszőparipa, amit azóta is gyakran emlegetek itt a blogon. J Szóval abszolút jó értelemben, de tulajdonképpen kísért engem Tristram Shandy. J

 

Démon – egy könyv, ami megijesztett

A Veszedelmes viszonyok. Mert nem volt benne semmi démoni, semmi természetfeletti, nem folyt benne vér, de az a durva behálózás és manipulálás, ami abban a könyvben folyt, valóban megijesztett, és elborzasztott.

 

Múmia – egy könyv, amit örök időkre megőriznél

Nehéz lenne egyetlen egy könyvet kiválasztani. Már csak azért is, mert ugye ízlések és pofonok, ami nekem tetszik, az nem biztos, hogy másnak is tetszene. De még akkor is nehéz választani, ha önző módon csak magamat veszem figyelembe, mert annyi jó könyvvel találkoztam már. Mégis az örök kedvenc számomra a távolról sem tökéletes, mégis szívet tépően gyönyörű Az ifjú Werther szenvedései.

Te ünnepled a Halloweent?

Megfőzöm a könyvet #2 | Cranford / A kisváros

 

Eltelt egy hónap, és már itt is van a legújabb sorozat második része. Bár a cím szerint megfőzöm a könyvet, újra sütni fogunk, méghozzá egy alapdarabot. J

Terítéken nem más lesz, mint Elisabeth Gaskell Cranfordja, amelyben a hölgyek előszeretettel sütögetnek és visznek ajándékba süteményt. Például egy nagy tál Savoy-kekszet, amiről némi nyomozás után kiderült, hogy nem más, mint a babapiskóta. Na már most a babapiskótával én körülbelül úgy voltam, mint városi gyerek a csirkével, hogy az úgy csak jön a boltból, és kész. De tévedtem, kérem szépen, mert a babapiskótát házilag is el lehet készíteni. (Az más kérdés, hogy komoly felszerelés kell hozzá, de erről majd később… J)

Hozzávalók:

2 db tojássárgája

3 db tojásfehérje

120 g cukor

10 g vaníliás cukor

150 g liszt

1 tk keményítő

1 csipet só

1 csapott tk sütőpor

A fő feladatra, mármint a babapiskóta tényleges elkészítésére ismét a férjemet kértem meg. Segítőkész feleségként előre szóltam neki, hogy a recept szerint kell bele keményítő, amit mi nem tartunk otthon. Ő hősiesen el is ment a boltba, beszerezte azt az óriási méretű keményítőt, amit a képen is láthattok (középen a nagy doboz), ugyanis nem volt kisebb kiszerelés. Na most, ahogy azt már fentebb is olvashattátok, a recept szerint egy teáskanál keményítő kell, tehát hogy a maradékot mibe fogjuk elhasználni, arról még fogalmam sincs. Remélem, a keményítő sokáig eláll. J J J

A megadott cukormennyiséget meg kell felezni, az egyik feléhez mennek a tojássárgáják, a másikhoz a tojásfehérjék. (Ez egy elég pocsék recept egyébként, mivel összesen három tojás kell hozzá, de csak két sárgája. A férjem azonban roppant leleményes volt, mert a harmadik sárgáját eltette a másnapi rántott hús panírozásához.) A tojásokat a cukorral habosra kell verni. (Ami azért jó, mert erről jó kis képeket lehet csinálni. :))

A többi hozzávalót, vagyis a lisztet, a sót, a sütőport, a vaníliás cukrot és a keményítőt össze kell keverni, majd ezt a keveréket meg a felvert tojássárgáját is bele kell óvatosan keverni a tojásfehérje-habba.

Ezután jött az érdekes rész, legalábbis a mi számunkra, a recept szerint ugyanis habzsákba kellett volna tölteni a keveréket, ami nekünk nincs. Nos, a férjem nyolc generációra visszamenőleg elküldte a felmenőimet a búbánatba… J J Aztán persze feltalálta magát, és beletette egy sima nylonzacsiba. De mivel az nem olyan merev, mint a habzsák, ezért formázni nem igazán sikerült vele. Ezért lettek a mi babapiskótáink egy kicsit… maradjunk annyiban, hogy lerí róluk, hogy ezek nem boltiak. J J

A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe kell nyomni, aztán mehet az egész a sütőbe, és 175 fokon 20-25 percig kell sütni.

A habzsákos incidenstől eltekintve az eredmény kifogástalan lett, mármint legalábbis ízre és állagra. És a legjobb, hogy hetekig meg is tartja az ízét és az állagát, úgyhogy sokáig lehet élvezni a házi babapiskótát. Aztán lehet belőle tiramisut készíteni, vagy mellé valami öntetet. De magában fogyasztva is kiváló. Ha sikerül szépen megformázni, egy tálra elrendezve tökéletes dísze lehet a nappalinak. És a kandalló mellett, összeülve a barátokkal, egy tea kíséretében el is lehet majszolgatni egyet-egyet.

Milyen kapcsolatban vagy a szomszédaiddal?

Volna, volna, volna 2. | George Eliot: A vízimalom

 

Három héttel ezelőtt (igen, minek van blogja annak, akinek nincs internete…) elég hosszan írtam A vízimalomról, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy még annyi minden lenne, ami nem fért bele abba a bejegyzésbe, hogy ismét úgy döntöttem, duplázok.

Meghánytam-vetettem magamban a dolgot, és arra jutottam, hogy itt egy családregénnyel állunk szemben. Ami jó, mert egy családregénybe elég sok téma belefér, ahogy az itt is történt. Az előző bejegyzésben írtam a vidéki életről, Maggie és Tom kapcsolatáról, arról, hogy általában véve hogyan vélekedett a többi szereplő Maggie-ről, illetve a családi viszályokról. Ezek voltak a főbb irányvonalak. Ma pedig szeretnék megemlíteni néhány mellék-, de koránt sem mellékes szálat.

Bár egyértelműen Maggie a főszereplőnk, mások életébe is belekukkanthatunk, akik bizony így vagy úgy, kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják Maggie életének alakulását is. Nem csak Tom és Mr. Tulliver érzéseit ismerhetjük meg bizonyos témákkal kapcsolatban, hanem a tágabb családét is. Mr. Tullivernek ugyan csak egy testvére van, Mrs. Tullivernek viszont van jó néhány nővére, akik mind a közelben laknak, és bizony elég gyakran összegyűlnek családi kupaktanácsra.

Mrs. Tulliver és a nővérei lánykori nevükön a Dodsonok egy elég érdekes família. Na nem példa nélküliek még manapság sem, csak nagyon érdekes ezt a fajta működést kívülről látni. Egyrészt nagyon összetartóak, ami mindenképpen becsülendő. Ha bármelyik Dodsonnal bármi baj történik, rögtön megjelenik az egész kompánia, és igyekeznek megtenni minden tőlük telhetőt. Másrészt viszont megvannak a maguk szigorú elveik és szabályaik, és ha ebbe valaki nem illeszkedik bele, az, ha teljes elutasításra nem is, de sanda tekintetekre és rosszalló fejcsóválgatásra mindenképpen számíthat.

Rögtön a történet elején részt veszünk egy ilyen családi ünnepségen, azt hiszem, éppen húsvétkor Tulliveréknél gyűlik össze a Dodson család színe-java. És elég hamar kiderül, hogy A Dodson-nővérek teljes egyetértésben vannak arról, hogy a húgocskájuk bizony mellényúlt, amikor Tullivert választotta férjének. Folyton megjegyzést tesznek Mr. Tulliverre és a gyerekekre is, amiből kifolyólag én abszolút meg tudtam érteni Mr. Tulliver makacs döntését, hogy márpedig ő visszafizeti a tartozását az egyik szóban forgó nővérkének (méghozzá a legrosszabbnak, ha engem kérdeztek). Engem is végtelenül idegesítene, ha másról sem szólnának a családi összejövetelek, kizárólag arról, hogy elmondják nekem, mit miért csinálok rosszul.

Bár a rend kedvéért itt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy éppen a szóban forgó nővérke, Mrs. Glegg lesz az, aki egy érdekes pálforduláson megy át a történet végére, és Maggie egyik első számú szószólója és védelmezője lesz.

A következő téma, amelyet Eliot főleg a könyv első részében elég sűrűn felhoz, és amely bizony engem rendkívül érzékenyen érintett, az nem más, mint a gyerekkor sötétsége. És itt alapvetően nincsen szó komoly bántalmazásról vagy elnyomásról. De egy jónak mondható gyerekkornak is megvannak szerintem a sötét részei, mint minden életkornak. Vannak itt kötelező rokonlátogatások, amelyekről már előre lehet tudni, hogy nem sok jóval kecsegtetnek, az érzelmeink helytelenítése és el nem fogadása, és a problémáink elbagatellizálása, ami engem kifejezetten nagyon felhúz.

Aztán itt van még a sorsszerűség kérdésköre, ami elég fontos szerepet játszik ennek a történetnek az alakulásában. Több eseményt is lehetne itt említeni, de a legszembetűnőbb az a bizonyos csónakázás, ahol Maggie és Stephen a sorsnak, a körülményeknek, a csillagok állásának vagy ki tudja, minek köszönhetően kettesben maradnak. És persze tudom, hogy ez csak fikció, de szerintem mindenki életében történtek már ilyen dolgok, amit nem akartunk vagy nem reméltünk, és mégis megtörtént, mert egyszerűen úgy kellett lennie. Vagy írhatjuk ezeket az eseményeket a véletlen számlájára? Túlgondoljuk, amikor úgy érezzük, hogy valaminek meg kellett történnie, nem lehetett másképp?

A negyedik dolog pedig, amit mindenképpen szeretnék megemlíteni, az az, hogy már többször is hangoztattam, mennyire kitűnik ezekből a könyvekből (is), hogy az emberiség problémái alapvetően nem változtak. Ebben a könyvben pedig egyértelműen le van írva, hogy a generációs problémák is léteztek mindig is. Amikor Tom munkát keresve az egyik nagybátyjához fordul segítségért, a nagybácsi elmondja neki, hogy rokonok lévén mindenképpen fog neki segíteni, de Tomnak be kell bizonyítania, hogy nem olyan léha és semmirekellő, mint az akkori fiatalság. És nem erről van szó mindig? Hogy az idősebb generáció lustának és semmirekellőnek tartja a fiatalokat, akik nem hajlandók erőfeszítéseket tenni, mégis mindent akarnak, és lehetőleg azonnal?

A végére pedig még egy kérdés. Ha már az előző bejegyzés a Volna, volna, volna címet kapta, és arról filozofálgattam benne, hogy néha mégis érdemes elgondolkodni azon, mi lett volna, ha adott esetben máshogy döntünk, engem nagyon érdekelne, hogy ha Tom nem ellenzi Maggie kapcsolatát Philippel legalább azután, hogy az apjuk meghalt, hogyan alakult volna a Stephennel való „tragédia”.

Ezek lettek volna még a kósza gondolataim A vízimalomról. Nekem összességében nagyon tetszett a könyv, bár az kétségtelen, hogy elég fura volt a felépítése, és emiatt én nem is ajánlanám mindenkinek, csak akinek van türelme a lassan csordogáló történetekhez…. Na jó, legyünk őszinték, a nagyon lassan csordogáló történetekhez. J

A könyv szerepel a százas poszteren is az alábbi képpel:

Érdekes kapcsolatokat találtam A hobbittal és a Trónok harcával. Amikor Eliot a malomhoz közeli városkát, St. Ogg’sot mutatja be, elsőként megemlít egy pogány, dán királyt, akit egy láthatatlan bosszúálló kardja döfött le harcosai közt. Majd pedig beszél magáról Szent Oggról, aki után a várost elnevezték, és akinek az apját Beorlnak hívták.

Erre a hétre több remek kérdést is megfogalmaztam már a szövegben is, ha van kedvetek, válaszoljátok meg mindet. J Amit viszont itt kiemelnék, az a következő:

Hiszel a sorsban?

„Irtó fejtörésbe kerül egy jó oskolát találni.”

„Elég bolond és gazember él a világon nem kell könyvben keresgélni őket.”

„Ilyenek a gyermekkor keservei, amikor a bánat – minden bánat – még egészen új és különös, amikor a reménynek még nincsenek szárnyai, hogy átröpítsen napokon és heteken, az a távolság pedig, amely egyik nyarat a másiktól elválasztja, egyszerűen mérhetetlen!”

„Hát van olyan trópusi pálmaliget, trópusi páfrány vagy buja szirmokkal pompázó idegen virág, amely annyira mélyen megremegtetné szívünk finom húrjait, mint szülőföldünk meghitt tájai?”

„Hogy az emberek milyen könnyelműen bánnak a saját belsejükkel! Még elgondolni is rettenetes!”

„Ha be akarsz bújni egy kerek lyukon, csinálj labdát magadból, másképp nem megy.”

„A világ nem tollból, tintából meg papirosból áll. Ha boldogulni akarsz a világban, fiatalember, tudnod kell, hogy ez a világ mából áll.”

„Akár a gondviselésre bízunk mindent, akár az eredményeket kutató filozófus álláspontjára helyezkedünk, mindig találunk lehetőséget arra, hogy nyugodt lelkiismerettel tehessük meg azt, amit pillanatnyilag a legkellemesebbnek tartunk.”

„…ha nem vállalnák kötelezettséget, mielőtt az igazi szerelem kopogtat, akkor a szerelem valóban annak a jele volna, hogy két ember egymáshoz tartozik.”