Zöld Henrik - Wilhelm Meister tanulóévei összehasonlítás

 

Egy újabb összehasonlításra szántam el magam. (Ha esetleg kíváncsi lennél, a korábbit megtalálod itt.) Ezúttal Goethe Wilhelm Meisterét vetem össze Keller Zöld Henrikjével. Az összehasonlítás alapját pedig két dolog szolgáltatja. Az első, hogy az okosok szerint mindkét regény fejlődésregény. Ráadásul a Zöld Henriket előszeretettel emlegetik egy lapon a Wilhemmel, többek közt a nagy könyvben is. A másik dolog pedig, hogy mindkét történetben a főhős művészi pályára szeretne lépni.

A fejlődésregényben, ahogy azt már a Wilhelm esetében egyszer írtam, a főszereplőnek az őt ért események hatására bekövetkező lelki és szellemi fejlődését követhetjük nyomon. És amennyiben ragaszkodunk ehhez a meghatározáshoz, úgy szerintem ez egyik szóban forgó könyvre sem egészen igaz. Persze mindkettőben van fejlődés, de ez pusztán biológiai.

A Wilhelmre azért nem igaz, mert ott a végén a főhősünk egy tökéletes világba jut el, ami ugyebár nem lehetséges. Emiatt pedig sokkal inkább sorolható szerintem az utópiák közé. A Zöld Henrikre pedig azért nem, mert ott a végkifejlet szerintem nem egy fejlődés hatására következik be.

Viszont épp ez a két megállapítás visz el minket egy érdekességhez, tudniillik hogy a két könyv első megjelenése közt (Wilhelm Meister tanulóévei 1795 - Zöld Henrik 1854) csupán 59 év telt el. Ez az 59 év viszont éppen elég volt ahhoz, hogy a két író két teljesen ellentétes szemszögből nézze a világot, és egymással szöges ellentétben álló irodalmi irányzatban alkosson.

Míg Goethe a romantikához sorolandó, és ez épp ezen a könyvén egyértelműen látszik is, addig Keller már a realista írók táborát erősíti. És ez gyönyörűen le is szűrhető a könyveikből, mondhatni, iskolapélda lehetne ez a két könyv. (Bár kötve hiszem, hogy bármelyik középiskolás bármelyiket is végigolvasná. És minden tiszteletem azé, aki esetleg igen!)

Goethe egy teljesen elképzelhetetlen és valóságtól elrugaszkodott végkifejletet eszelt ki Wilhelm számára. Mintegy kitartása és a színház iránt való száztíz százalékos elköteleződése jutalmaként Wilhelm bebocsátást nyer egy tökéletes körbe, ahol mindenki a legmesszebbmenőkig művelt, és abszolút ki tudja használni a képességeit, és ennek a két tulajdonságnak a nyomán végtelenül boldog is. Keller ezzel szemben épp azt akarná megmutatni, hogyan tér vissza a főhőse egy álomvilágból (=művész világ) a valóságba azáltal, hogy a festés helyett egy biztos jövedelemmel kecsegtető hivatali munkát vállal.

Sajnos azonban azt kell mondjam, hogy egyik írónak sem sikerült igazán az, amit feltehetően szerettek volna. Legalábbis számomra mindkét kivitelezés távol állt a jótól. Goethe könyvével addig egészen barátságos volt a viszonyunk, amíg színre nem lépett a tökéletes társadalom. Értettem én, azt hiszem, hogy mi volt ezzel Goethe célja, de annyira nem illet ez a korábbi, jópár száz oldalhoz, hogy én nem tudtam összerakni a kettőt. A könyv első fele (vagy talán kétharmada is megvolt már) annyira realisztikusra sikeredett, hogy nekem egyáltalán nem illett hozzá ez az egyértelműen megvalósíthatatlan eszménykép. Szerintem ki lehetett volna fejezni pontosan ugyanazt, amit Goethe maga is akart, a „boldog véget”, a „megdicsőülést” kevésbé drasztikus módon is.

Keller könyvével pedig ugye az volt a problémám, hogy ő azt akarta megmutatni, hogy a kétes megélhetést biztosító művészet ábrándképe helyett célszerűbb inkább két lábbal a földön állni, azaz valamilyen hivatalt vállalni. Csakhogy Henrik döntése szerintem nem volt igazán megalapozva a tettei által, ugyanis a kezdetektől fogva nem lehetett azt érezni rajta, hogy igazán festő szeretne lenni. És nem azért döntött a hivatalnokság mellett, mert kiderült, hogy tehetségtelen, de még azért sem, mert úgy ítélte meg, hogy túl bizonytalan lenne a helyzete. Talán arra esetleg rájöhetett, hogy ő mégsem való erre a fajta munkára, ahol saját magát kéne ösztönöznie, de ez meg sehol sem derült ki a történetből.

Ha tehát valaki azt kérné tőlem, hogy ajánljak neki fejlődésregényeket, nem valószínű, hogy épp ezt a kettőt ajánlanám. Arra viszont kétségkívül jók, hogy elgondolkodjunk azon a már fentebb is említett aprócska tényen, hogy a két, hasonló témájú, ugyanakkor a témát merőben máshogy feldolgozó könyv között csak 59 év van…