Könyvcímek Book Tag

Sajnos nem sikerült még a Nana végére érnem. Már nincs ugyan sok, de csak nem sikerült időben befejeznem, úgyhogy ma egy book tag jön. Az eredetit itt találtam.

A válogatásnál csak az eddig olvasott könyveket vettem figyelembe, és csak a címeket.

1. Egy cím, ami leírja az életedet

Konkrétan a mostani helyzetemet legjobban a Wilhelm Meister tanulóévei írja le. De összességében lehetne a Lazarillo de Tormes élete, jó sora és viszontagságai. (Vagy néha, ha bal lábbal kelek, az Elveszett illúziók.)

 

2. Egy cím, ami leírja a tökéletes hétvégédet

Vízparti történet. Mindenféle formában szeretem a vizet, úgyhogy jöhet tenger, tó, folyó. És persze süssön a nap!

 

3. Egy cím, ami leír egy kalandot, amire szívesen elmennél

Szívesen lenyomnék egy Nyolcvan nap alatt a Föld körül túrát, de egy Nyugati utazást sem vetnék meg (bár tudom, ez utóbbi könyvnek nem ez a teljes címe).

 

4. Egy cím, ahogy elneveznéd a gyereked

Ő lenne Korunk hőse.

 

5. Egy cím, ami leírja a tökéletes munkát

Ide a legjobb, amit találtam A magányos sétáló álmodozásai. Szeretek írni, szeretek kutatni, és mindennél jobban szeretek egyedül dolgozni.

 

6. Egy cím, ami leír egy helyet, amit szívesen meglátogatnál

Na ide aztán volt miből válogatni. Szeretem a várakat és kastélyokat, úgyhogy jöhet Az otrantói várkastély, A Rackrent-kastély és A mansfieldi kastély is. Szívesen ellátogatnék A Kincses szigetre is, és A párizsi Notre-Dame-nak sem mondanék ellent, bár ott már volt szerencsém járni háromszor is. (De mióta leégett, még nem voltam, és nagyon kíváncsi lennék rá.) Ezen kívül elmennék még A vízimalomhoz, az Állatfarmra és Meslohest is megnézném magamnak.

 

7. Egy cím, ami leírja a szerelmi életed

A jelenlegi állapotot leginkább az Értelem és érzelem. De néha olyan jó lenne egy kis Veszedelmes viszonyok…

 

8. Egy kérdés, amit feltennél magadnak

Ide sajnos semmit sem tudtam hozni, mivel még nem olvastam olyan könyvet, aminek egy kérdés lett volna a címe.

 

9. Egy cím, ami egy birodalomra utal, amiben szívesen uralkodnál

Alice Csodaországban. Minden más túl evilági lenne számomra. Csodaországban viszont bármi megtörténhet, úgyhogy ott lenne esélyem úgy uralkodni, ahogy elképzelem.

 

10. Egy cím, ahogy elneveznéd az együttesed

Az ördög és Prym kisasszony. Bár valószínűleg kettőnél többen lennénk, úgyhogy kibővíteném ördögökre. Azt mondjuk nem tudom, milyen együttes lennénk, lévén, hogy én semmilyen hangszeren nem játszok, és a hangom se jó. Talán pantomimegyüttes? :D

 

Szórakoztató volt kitölteni ezt a tag-et, mert itt előtérbe kerülhettek olyan címek is, amelyeket egyébként, főleg, ha kedvelésekről van szó, nem nagyon szoktam emlegetni. Ti milyen címeket választanátok?

Válassz egy kérdést a fentiek közül. 😉

Lassú lealjasodás | Émile Zola: A Patkányfogó

Zolával való ismerkedésemet még 2022-ben a Thérése Raquinnal kezdem, és az nagyon tetszett, úgyhogy vártam már az újabb találkozást Zolával. A Patkányfogó lett a ez a bizonyos következő találkozás, és egy nagyon különös olvasási élményben lehetett általa részem. Nézzük is a részleteket! (A tartalmi összefoglalót itt olvashatjátok.)

Elsőként a címről. A Patkányfogó egy kocsma, ahol Gervaise és Coupeau többször összetalálkoznak, és ahol később, a balesete után Coupeau előszeretettel tölti a napjait. A regény terjedelméhez képest nem jelenik meg túl sokszor. És azt sem mondanám, hogy kimondottan főszerepet töltene be a cselekményben. Sokkal inkább szimbolikus értelme van szerintem. Magában foglalja az összes kocsmát, ahol az emberek állattá aljasodhatnak. (Amit aztán a főszereplőink meg is tesznek.) Mindenesetre mint kocsmanév nagyon találó, hiszen a hely összegyűjti, „megfogja” az „aljanépet”.

Mielőtt továbblépnénk, mindenképp szeretném itt megjegyezni, hogy a könyv egy sorozat része, ráadásul nem is az első része, de önmagában is olvasható. Zola egy egész regényciklust írt egy bizonyos Rougon-Macquart családról, és feltehetően ennek a családnak a tagja Gervaise, bár úgy emlékszem, nem tudjuk meg a leánykori nevét. (A nagy könyv szerint Gervaise Macquart.)

Zolának, továbbra is úgy érzem, elég jó stílusa van, könnyen lehet olvasni, úgyhogy kíváncsian várom a többi listás könyvét is. (Még 3 darab olvasatlan van a listán.) Sőt, már kinéztem egy nem listás könyvét is, amit már előre sajnálok, hogy nincs a listán, mert a főszereplője szerintem kiválóan passzolna a díszes társaságomhoz. Mindazonáltal ennek a regénynek a témaválasztása felért számomra egy lassú kivéreztetéssel.

Nagyon lassan haladtam az olvasásával, és ez most nem az időhiány miatt történt így. Hanem egyszerűen szó szerint rettegtem attól, hogy hova fog ez a történet kifutni. Annyit ugyanis tudtam a fülszövegből, hogy nem lesz jó a végkifejlet. De olyan szépen indul! Adott egy rendkívül erős nő, aki egy sorscsapás után összeszedi magát, és kemény munkával megteremt magának és a gyerekeinek egy jó életet. Elképzelni sem tudtam, hogy fog ez a dolog bukásba torkollni. De tudtam, hogy az lesz a vége, és rettegtem minden egyes új oldalnál, hogy mi fog történni.

Már azt is nehéz volt elfogadnom, hogy Coupeau, a rendes, becsületes, dolgos Coupeau ivászatra és munkakerülésre adta a fejét. Persze, egy szörnyű balesetet élt át. De szó sem volt arról, hogy annyira beütötte volna a fejét, hogy elfelejtette volna, ki is volt ő a baleset előtt. Szóval valaki magyarázza már el nekem, hogy lesz egy szorgos méhecskéből egy naplopó?

És a következő, amit nem értek, hogy Gervaise hogy hagyhatta ezt? Hogy hagyhatta az áloméletét elúszni? Persze értem, hogy nem szívesen hagyta volna ott az üzletét. De láthatta volna, hogy Coupeau semmittevése nem fog semmi jóra vezetni.

Nagyon-nagyon sajnáltam Gervaise-t, hogy hagyta magát a végsőkig lealjasulni, de én ezen az úton nem tudtam követni. Csak messziről néztem, ahogy eltűnik a süllyesztőben, és egyszerűen nem értettem, hogy miért és hogy hogyan. Főként Lantier beköltözése után végig azt gondoltam, mégis csak jobban járt volna, ha megszökik Goujet-val.

Az első egyharmada a könyvnek, amíg minden rendben ment, az nagyon tetszett. A többi része sajnos már kevésbé, mert nem láttam azt, hogy mi lenne az az elgördíthetetlen akadály, ami útját állja annak, hogy újra minden rendbe jöjjön. Ott már nem volt még csak megoldási próbálkozás sem. Egyszerűen csak ment minden irányítatlanul lefelé egy sötét és mély gödörbe. Pedig épp a könyv elején ott volt az ellenpélda. Nem hiszem el, hogy a könyv eleji Gervaise ne tudta volna megoldani a könyv végi Gervaise problémáit. Persze közben sok idő eltelt, az tény, és sok minden történt. De annak az első Gervaise-nek még ott kellett élnie a másodikban. Jól elrejtette! Persze kívülről mindig könnyebb ítélkezni.

Amit még szeretnék kiemelni, az az Aranycsepp utcai társasház világa. Az zseniális volt! Én magam is egy olyan társasházban nőttem fel, ahol több család lakott együtt, és kiválóan megvalósult az, ami itt is: hogy az örömben megvan az összetartás, és mindenki komája mindenkinek, de ha baj van, csak magadra számíthatsz. A másik jellemzője ezen társasházaknak, hogy ha neked kicsit jobban megy, akkor persze továbbra is kedvesek hozzád, de a hátad mögött mindenkivel kibeszélnek, és közösen gyűlölnek meg irigyelnek.

Összességében tehát ez a könyv elég felemás érzéseket hagyott bennem mind a történet szempontjából, mind olvasásélmény szempontjából. Azért, mint ahogy fentebb említettem, kíváncsian várom Zola többi regényét is. Bár tartok tőle, egyik sem lesz egy szívderítő olvasmány.

Utalás történik Rousseau Új Héloise című művére.

Hogyan viszonyulsz az alkoholhoz?

Émile Zola: A Patkányfogó

Ezennel visszatérünk a szokásos formátumhoz, és először megnézzük aktuális könyvünk, A Patkányfogó rövid történetét, egy hét múlva pedig (remélhetőleg) jön az értékelésem.

A Patkányfogó főszereplője Gervaise, aki mosónőként dolgozik Párizsban. A könyv elején rögtön részesei lehetünk egy kisebbfajta tragédiának, Gervaise-t ugyanis elhagyja az élettársa, míg ő épp munkában van. Ekkor megfogadja, hogy innentől csak a munkájával és a gyerekeivel fog foglalkozni.

El is kezd szépen felépíteni egy új életet maguknak. Van azonban valaki, aki folyton a szerelmével üldözi. Ő nem más, mint Coupeau úr, egy bádogosember, akivel sokszor épp a Patkányfogó nevű kocsmában futnak össze. Coupeau addig-addig szorongatja, míg Gervaise végre beadja a derekát, és összeházasodnak. Beköltöznek egy kis lakásba Gervaise munkahelyének közelében, és napról-napra, hétről-hétre egyre jobban élnek, ami persze Coupeau rokonainak meglehetősen szúrja a szemét. Vagyis csak az egyik nővérének, Lorilleux-nénak.

Gervaise kisvártatva terhes lesz, és nemsokára világra hozza harmadik gyermekét, egy kislányt, Annát, akit Nanának fognak becézni.

Beköltözik a szomszédjukba egy idős asszony, Goujet asszony a fiával, és nagyon összebarátkoznak. Később Goujet úr és Gervaise barátsága plátói szerelembe csap át. Legalábbis azon túl, hogy Goujet úr egy nagyobb összeget kölcsönöz Gervaise-nak, illetve, hogy megbeszélik, hogy nem lenne tisztességes megszökniük, más nem történik köztük. A pénzre azért van szüksége Gervaise-nek, mert kinézett egy takaros kis lakást abban az épületben, ahol egyébként Lorilleux-ék is laknak, amiben ki tudna alakítani egy saját kis üzlethelyiséget. Az üzlet nyélbe is üttetik, a család átköltözik, a mosoda megnyílik, és az üzlet azon nyomban virágozni kezd, mivel Gervaise nagyon jó munkaerő. Pontos, gondos, precíz. Ugyanez elmondható egyébként a férjéről, Coupeau úrról is (akinek, azt hiszem, nem is tudjuk meg a keresztnevét). Egészen addig, míg egy szerencsétlen napon balesetet nem szenved. A kislánya megzavarja munka közben, és lezuhan a tetőről. Ez az a pont, ahol a Coupeau család szép lassan elindul lefelé a lejtőn.

Gervaise mindent megtesz azért, hogy a férje mihamarabb felépüljön. Gyakorlatilag szinte a halálból hozza őt vissza a gondos ápolásával. És mi ezért a hála? Coupeau nem érzi többé szükségét, hogy munkába álljon. Egy-egy napokra még elszegődik, aztán már csak hazudja, hogy dolgozni megy, de helyette kocsmákban mulatja az idejét. Végül már azt sem tartja szükségesnek, hogy hazudjon. Gervaise pedig mit tehetne? Hiszen ő csak egy nő. A fura a dologban mégis az, hogy a baleset előtt Coupeau egyáltalán nem volt iszákos. Rendes, dolgos ember volt, aki messziről elkerülte a kocsmákat.

Hogy végül melyik volt az a pont, amikor viszont már Gervaise is elengedte a gyeplőt, és hagyta, hogy menjenek a dolgok a maguk útján, azt nehéz lenne megragadni. Nyilván kellett volna a két fizetés egy nyugalmas élethez. De eleinte még elég jól ment a bolt. Aztán valahogy csak elkezdett hanyatlani.

Az viszont teljesen világos, hogy mikor kezdett ez az egész lejtmenet átváltani mélyrepülésbe. Egy ponton ugyanis újra képbe került Gervaise első élettársa, Lantier. Hamar kiderült róla, hogy ő egy ingyenélő semmirekellő. Gervaise-t kezdettől fogva aggasztotta a felbukkanása. Először úgy tűnt, amikor végül szembe találta magát Coupeau úrral, hogy verekedés lesz belőle, még hozzá életre-halálra. De végül egy pohár itóka felett mégis inkább összebarátkoznak. Olyannyira, hogy egy ponton Coupeau meghívja Lantiert magukhoz lakni. Lantier persze ugyanolyan munkakerülő, mint amilyenné Coupeau vált, úgyhogy onnantól kezdve együtt lopják a napot, de persze ha este nem kerül semmi az asztalra, akkor kiverik a balhét.

Lantier aztán Gervaise-nél is bepróbálkozik. Az asszony eleinte, amíg úgy-ahogy kézben tartja a dolgokat, ellenkezik. De az egyik este hazatérve a holtrészeg férjét a saját hányásában fekve találja, jóízűen szundikál. Ekkor elpattan valami benne, és Lantier ágyában keres vígaszt. A viszonyukról hamar szárnyra kapnak az első pletykák. Sajnos még Goujet úr is tudomást szerez róla. Az egyetlen, aki, úgy tűnik, nincs képben, az éppen a felszarvazott férj.

Gervaise ekkorra már teljesen elvesztette az irányítást az élete felett. Minden üzletben óriási tartozásokat halmoz fel, hátralékban van a lakbérrel is, és Goujet-éknak is még csak alig törlesztett. A család minden ingóságát szépen lassan elhordják a zálogházba, aztán a zálogcédulákat is eladogatják. Az üzlet szinte kihalt, a lakás ocsmány és bűzlik. Aztán persze mindehhez menetrendszerűen megjön majd az ivás is, és onnan már csak lefelé vezet az út.

Egy pillanat erejéig bekukkanthatunk Nana életébe is, aki mondhatni szökdösni kényszerül az elkeserítő és tarthatatlan családi életből. Néha még haza-hazajár, de aztán végleg eltűnik, és egy idő után már egyik szülőnek sem lesz fontos még az sem, hogy tudjanak róla, hol van és mit csinál.

A végkifejletet nem részletezem, de rendkívül szívet tépő jelenet(ek)nek lehetünk szemtanúi. De ennek nagy része borítékolható volt az előzmények tekintetében. Azért Zola facsar még egy extrát is a szívünkön, úgyhogy százas zsepit érdemes bekészíteni a végjátékra.

„Igazmondó mű ez, az első olyan regény a népről, amely nem hazudik, és amelynek valóságszaga van.”

„A férfiak gyakran egyetlen éjszakáért nősülnek: az elsőért; csakhogy az elsőt követi a többi, és jönnek a nappalok vég nélkül, és jön az egész élet, ők pedig addigra már réges-régen beleuntak…”

„Ha mégoly nehéz is a megélhetés, valahogy csak elkínlódik az ember, ha rendet tart és takarékoskodik.”

Vannak káros szenvedélyeid?

Szülői felelősség | Guy de Maupassant: Egy asszony élete

Guy de Maupassant Egy asszony élete című könyve kerül most terítékre. Ismételten csak egy bejegyzés fog születni, lévén egy egészen rövidke, alig kétszáz oldalas regényről van szó.

Főszereplőnk Jeanne, egy fiatal lány, aki épp csak visszakerült a szülői házba, miután kevéske életének egy részét zárdában töltötte. Tehetős szülei neki ígérték az egyik tengerparti birtokukat, ahová rögtön a könyv elején el is utazunk a családdal, és a cselekmény nagy része aztán itt játszódik.

Mivel Jeanne az utóbbi éveket zárt közegben töltötte, minden újdonságként hat a világról eddig csak álmodozó lelkére. Mindenre rácsodálkozik, minden megszédíti, minden felé lelkesedéssel fordul. És mint minden lány, ő is várja a mesebeli szőke herceget. És meg is érkezik az életébe a Férfi, megtörténik az eljegyzés, aztán a házasság, majd a mézes hetek. De aztán hazaérve a férj ledobja a báránybőrt, és kimutatja a foga fehérjét. Jeanne szolgálója után az egyik szomszédjuk feleségét csábítja el. Hogy eközben hogy marad ideje még Jeanne-t is teherbe ejteni, az a történet egyik nagy rejtélye.

Bár Jeanne egyáltalán nem várja, hogy megszülessen a gyermeke, hisz akkor már tudja, hogy a gyerek csak kistestvére lesz a férje bal kézről született másik gyermekének, a kisfiúcska mégis „jó hatással” lesz rá. Mellette elfelejti, milyen szenvedéseket kell kiállnia a férje mellett. Ám túlzott ragaszkodása a gyermekhez, Paulhoz rossz irányba tereli a fiút, akiből hazudozó, csélcsap csaló válik.

A férje meghal, a fia elhagyja, elszegényedik – így közeledik Jeanne élete a végéhez. Ám a teljes összeomlás előtt visszatér hozzá régi szolgálója, hogy szárnyai alá vegye a már csak vegetáló asszonyt.

Röviden ennyi ennek a könyvnek a sztorija. Így első ránézésre nem tűnik annyira borzasztónak, engem mégis rendkívüli módon felzaklatott ez a regény. Két okból is.

Bárkinek lehet nehéz élete. Az élet önmagában egy nehéz műfaj. Jeanne-t a jelek szerint az átlagnál is jobban sújtotta a sors, de hát ez sem példa nélküli eset. Ám kezdettől fogva – komolyan, az első oldalaktól fogva – úgy éreztem, hogy rengeteg szerencsétlenség Jeanne életében megelőzhető lett volna, ha a szülei nem idióták.

Emlékeim szerint az első oldalon megtudjuk, hogy Jeanne épp akkortájt „szabadult” a zárdából. Nem is olyan sokkal ezután, szerintem az első tíz oldalon belül nekem már az az érzésem támadt, hogy a szülei szánt szándékkal tartották Jeanne-t burokban, hogy semmit, de semmit ne tudjon szerencsétlen lány a való világról. Hogy miért volt ez a cél, azt akkor még nem igazán értettem, és azóta ugyan találtam rá persze magyarázatot, de az a magyarázat számomra egyáltalán nem kielégítő.

Hogy mégis mennyire meg akarták szivatni a drága egyetlen kislányukat ezek a jóravaló szülők, az az esküvő utáni jelentben derül ki. Fül- és szemtanúi lehetünk ekkor ugyanis egy beszélgetésnek anya és apa közt, melyben az apa célzásokat tesz az anyának, hogy most már itt lenne az ideje megejteni a „méhecske és virág” beszélgetést a lánnyal. És mit tesz erre az anya? Látványosan kifakad, hogy ő erre képtelen. Már bocsánat, de WTF?

Aztán később kiderül, hogy ez a drágalátos anyuka más fontos információkat is visszatartott, amikkel jelentősen megkönnyíthette volna a lánya életét. Nyilván nem tudta volna minden csalódástól megóvni. Szó sincs erről. De ha az ember lánya tisztában van vele, hogy mennek a való világban a dolgok, akkor talán máshogy értékeli a saját életében bekövetkező sorscsapásokat.

Ebben a „családi idillben” persze az apát sem kell félteni, de erről már nem szeretnék részletesebben írni, mert nem akarok azért minden „poént” lelőni.

A másik dolog, ami kiakasztott, az maga az író hozzáállása volt a témához. És itt ismét két irányba megy a dolog. Egyrészt az elején meglepett, milyen líraiak Maupassant leírásai. Minden jelenség elvarázsolt, nem csak a naplementék, de a ködös reggeleket és a viharokat is úgy tudta megfogni, hogy kedvem lett volna a tájain bolyongani. De már akkor azt éreztem, hogy ezek a leírások nem fognak passzolni a tragédiákhoz. És mivel ez a rövidke regény gyakorlatilag tragédiák gyűjteménye, a kontraszt a leírások és az események közt óriási volt.

Ennél a problémánál viszont sokkal súlyosabbnak találtam azt, ahogy Maupassant az általa felvázoltakat kezelte. Az utolsó oldalakon ugyanis az volt az érzésem, hogy Maupassantnak valójában gőze sincs a női lélekről. Sikerült ugyanis egy olyan konklúziót levonnia, amelynek irányába véleményem szerint semmi sem mutatott a regényben. Az, hogy elfogadjuk a sorscsapásokat, szerintem nem egyenlő azzal, hogy az élet azért nem olyan sza… rossz. Pláne úgy, hogy lett volna számtalan lehetőség a tragédiák elkerülésére vagy legalábbis a hatásuk csökkentésére.

Maupassant végső tanulsága számomra felért egy arculcsapással. Mintha azt akarta volna üzenni minden nőnek, aki valaha is elpityeregte magát életében, hogy ugyan már, ne majrézz, ne csináld a fesztivált. Kíváncsi lennék, vajon mit gondolt, mi célból léteznek a nők a Földön? Én nem tartom magam egy nagy egyenjogúsági aktivistának, de Maupassantnak sikerült elérnie, hogy kinyíljon a zsebemben a bicska.

Az Egy asszony élete nem volt sem egy jó, sem egy szívderítő történet. Mégsem tudom azt mondani, hogy egy rossz könyv lett volna. Erőteljes érzelmeket hívott életre bennem, nagyon mélyen megérintett, és sikerült valami olyasmit elérnie, amit eddig még csak kevés dolognak sikerült. Már olvasás közben is, utána meg aztán főleg mérhetetlenül örültem, hogy a XXI. századi Európában élhetek.

Hallhatunk itt egy új kártyajátékról, a bésique-ről.

„A fiatal lány mintha önmagával találkozott volna ezekben a régi történetekben: elcsodálkozott, mennyire hasonlók a gondolataik, s mennyire azonosak a vágyaik. Mert minden szív azt képzeli: ő remegett meg először attól a sok élménytől, ami megdobbantotta már az első emberek szívét, és meg fogja dobogtatni az utolsó férfiét és az utolsó asszonyét is.”

„Vannak pillanatok, amikor úgy látjuk, hogy minden megváltozik körülöttünk; még a mozdulatok is új jelentőséget kapnak, talán a nap egyes órái is megváltoztatták helyüket."

"Szomorkás elérzékenyültség élt már csak benne, mintha a fájdalmat könnyed fátyolként vetették volna napjaira."

"...mert bármilyen ádáz és kemény a sors, lehet-e nem remélni, ha odakint szépen süt a nap?”

Úgy érzed, burokban nőttél fel?