Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Nos, az új évet, Emil után, valami fincsivel akartam kezdeni, és hála Laclosnak a kívánságom teljesült is. Persze nem abban az értelemben fincsi ez a könyv, mint egy romantikus regény, ahol minden viszontagság ellenére a szerelmesek végül úgyis egymáséi lesznek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ó, nem! Ez a könyv megrázó volt. Olyan mélyen megrázó, hogy az ilyen könyvek után elfog a vágy, hogy imádkozzam, ugye a valóságban nem léteznek ilyen szörnyetegek. Pedig tudom, hogy léteznek. És épp ettől megrázóak az ilyen könyvek.

 A Veszedelmes viszonyok levélregény. Meglepően sok levélregény van a listán, és be kell vallanom, tetszik ez a műfaj. Jobban meg lehet ismerni a szereplőket, nem csak a főszereplőt. Ezért gyakorlatilag majdnem az összes ember, akinek a leveleit tartalmazza ez a könyv, főszereplőnek mondható. Vegyük sorrendben őket.

Ott van először is a velejéig romlott Valmont vikomt. Ő a tipikus gazdag, ingyenélő figura. Az ég világon semmi dolga nincs, mert rászakadt egy nagy csomó pénz, tehát nem izgatják megélhetési problémák. Sokkal inkább saját vágyainak kielégítése. És egyelőre maradjunk annyiban, hogy elég érdekes vágyai vannak.

Mielőtt tovább ugranánk a következő szereplőre, tisztázzuk, hogy mi is az a vikomt, nekem ugyanis fogalmam sem volt róla. Illetve azt sejtettem, hogy valamiféle nemesi cím, de hogy pontosan mi, azt nem tudtam. De most jól utána néztem. A vikomt nemesi cím a báró és a gróf között helyezkedik el, magyarul akár algrófnak is lehetne mondani. Már csak azért is, mert eredetileg a grófok helyettesei viselték ezt a címet. Később azonban már a király adományozta. Olyan is előfordulhatott, hogy magasabb rangú család nem rangidős, azaz nem a legidősebb tagjai viselték ezt a címet.

Azt sajnos nem sikerült belőnöm, hogy Valmont hogyan is lett vikomt, de a sztori szempontjából ez lényegtelen is.

A következő főszereplő Merteuil márkiné, aki gazdag özvegyasszony, és gyakorlatilag Valmont női megtestesülése. Önző, gonosz, átgázol mindenkin, a lényeg, hogy ő megkapja, amit akar.

Tourvelné képviseli az asszonyi tisztaságot és erényt, legalábbis addig, amíg meg nem ismerkedik Valmont-nal.

A gyermeki tisztaságot, erényt és szűziességet Cécile Volange testesíti meg, aki sajnos Merteuil márkiné bűvkörébe kerül.

Danceny lovag pedig tényleg a lovagiasság mintaképe, de sajnos őt is behálózzák.

Ők öten a főbb szereplők. Rajtuk kívül meg kell még említeni Cécile anyját, aki csak annyiban érdekes figura, hogy a történtek alapján gőze sincs a gyereknevelésről, valamint Rosamonde-nét, aki Valmont nagynénje.

A történet szerint Valmont és Merteuil márkiné valamikor szeretők voltak, de már szakítottak. Azonban, feltehetően hasonló életelveik miatt jó barátságban maradtak. Merteuil márkiné bosszút akar állni egy régi szeretőjén, aki el akarja venni Cécile Volange-ot, ezért megkéri Valmont barátját, hogy csábítsa el a kis Cécile-t, akit éppen a könyv elején vesz ki az anyja a zárdából. Valmont azonban éppen Rosamonde-nénál tartózkodik, és azzal van elfoglalva, hogy elcsábítsa Tourvelnét. Egy másik szálon pedig azt követhetjük szemmel, hogy Cécile megismerkedik Danceny lovaggal, és egymásba szeretnek. Eddig tart az első rész. Nagyjából megismerkedünk a szereplőkkel, és a köztük lévő viszonyokkal. A további részek pedig a csábítás egyes szakaszai szerint vannak felosztva.

A második rész azzal kezdődik, hogy Cécile anyja felfedezi lánya szerelmét, ezért gyorsan vidékre utaznak, egész pontosan Rosamonde-néhoz, hogy Cécile a távolságnak köszönhetően elfelejthesse Danceny-t. De Cécile eddigre már összebarátkozott Merteuil márkinéval, Danceny pedig Valmont vikomttal, és azok ketten, mindent megtesznek azért, hogy Cécile-t romlásba döntsék. Egy ideig megpróbálnak összehozni nekik egy találkát, miközben Valmont tovább ostromolja Tourvelnét. De aztán úgy gondolja, amíg Tourvelné nem adja be a derekát, addig eljátszadozik Cécile-lel is.

A harmadik részben Tourvelné, aki eddig gyönyörűen ellenállt Valmont igazán szép, de egyáltalán nem őszinte szerelmes leveleinek, végül megadja magát. Viszonyt kezdenek, de az elérhető már nem olyan csábító Valmont számára, hát túl akar adni rajta. Vissza akarja kapni korábbi kedvesét, Merteuil márkinét. Merteuil márkiné azonban közben magába bolondítja Danceny lovagot, és egy cseppet sem kívánja feleleveníteni korábbi kapcsolatát Valmont-nal.

A negyedik részben a bűnösök – mind az öten - megkapják méltó büntetésüket. Valmont és Merteuil márkiné háborút indítanak egymás ellen, ami végül mindkettejük vesztét okozza. Danceny számára kiderül az igazság, mert Valmont átadja neki a teljes levelezést, így azt is megtudja, hogy Cécile megcsalta őt. A teljes levelezést letétbe helyezi Rosamonde-nénál, aki így szintén megismeri az igazságot, ami rá nézve elég kellemetlen lesz, mert Cécile anyja is tőle akarja megtudni az igazságot. Rosamonde-né azonban nem fedi fel előtte, hogy mennyire romlott is a lánya.

A könyv elején olvashatjuk az eredeti kiadó, illetve magának az írónak az előszavát is. Mindketten elhatárolódnak a történtektől. Ami nem is csoda, hiszen a maga korában ez a könyv nagy port kavarhatott.

Szintén az író előszavában lehet olvasni, hogy a lányok számára egyszerre lehet tanulságos és veszélyes is ez a könyv, ezért nagy körültekintéssel kell kiválasztani azt az időpontot, amikor elolvashatják. Az író maga az esküvő napját javasolja. Valamint volt még egy gondolat, aminek akkor még nem értettem a jelentőségét, de így utólag nagyon is fontos: régen rossz annak az anyának, aki nem az első számú bizalmasa a saját lányának.

Könnyen lehetett olvasni ezt a könyvet, mert az események egy pillanatra sem álltak meg. Mégsem a cselekmény, hanem a karakterek miatt fenomenális ez a könyv. Valmont és Merteuil márkiné tényleg hajszálra ugyanolyanok. Álnok, gonosz, önző emberek, élvhajhászok és bosszúállók. És tényleg átgázolnak mindenkin. Valmont bármelyik másik nőt megkaphatná, hogy szexuális vágyait kielégítse, ő mégis Tourvelnét környékezi meg, aki kihívást jelent számára. Merteuil márkiné pedig képes egy ártatlan, jóhiszemű kislányt romlásba dönteni csak azért, hogy bosszút állhasson valakin, aki egyszer régen őt sértette meg. Persze épp azért, amiért ilyen gonoszok, gyakorlatilag a sorsukba van kódolva, hogy elbuknak. De ez a sok összetört szívet és tönkretett életet nem javítja meg, nem kárpótol senkit.

Ha viszont a másik oldalról nézzük a dolgot, Tourvelné, Cécile és Danceny is mondhattak volna nemet. Jó, talán Cécile nem, mert őt kvázi megerőszakolja Valmont az első alkalommal. De aztán a lány megírja egyik levelében, hogy valójában csak az ismeretlentől félt, de egyébként élvezte a dolgot, és utána rendszeresen találkozgatnak éjszakánként Valmont-nal. Még Tourvelné tartja magát a legtovább, és én őszintén drukkoltam neki, mert én közben láttam, hogy milyen álnok is Valmont valójában. Megírta a világ legszebb szerelmes leveleit. Olyan szépeket, hogy majdnem a könnyem is kicsordult. Ugyanakkor folyamatosan tájékoztatta barátnéját, Merteuil márkinét arról, hogyan áll éppen a „becserkészés”. Kegyetlenül beszélt az erény besározásáról. És épp emiatt a hatalmas kontraszt miatt ő az egyik legérdekesebb karakter volt, akivel eddig könyvben találkoztam. Ettől függetlenül persze minden második oldalon kedvem lett volna megfojtani, mert egy gusztustalan, kétszínű alak. De sosem hittem volna, hogy valaki képes őszintén írni a szerelemről, miközben nem is szerelmes. Brutális, de briliáns.

Cécile és Danceny levelezése is szép volt. Olyan igazi első szerelmes. De ebben a könyvben sokkal izgalmasabb volt olvasni a gaz csábítók furmányos és választékos leveleit.

Apróság Nr. 1.: Két idézet is szerepel az Új Héloise-ból. Kicsit visszatetszőnek tűnik, hogy épp abból a gyönyörűségből idéznek.

Bár Valmont Tourvelnéhoz írt levelei tele voltak szebbnél szebb megfogalmazásokkal, nem éreztem hitelesnek, hogy hazug idézeteket szedjek ki, ezért az idézetek alacsony száma.

„Úgy látszik, csak annak van sikere, aki megmenti a bajbajutottakat; az, aki ráadást ad, érje be a szokásos köszönettel.”

„…ha egy férfi a hatalom illúziójával elkápráztatott egy asszonyt, akkor olyan csapdát állított neki, melyből nagyon nehéz a szabadulás.”

„Ilyenek a férfiak. Szövik-szövögetik a maguk piszkos terveit, de ha valami ügyetlenséget csinálnak közben, azt elnevezik becsületességnek.”

 „Miért ahhoz ragaszkodunk, aki menekül tőlünk, s miért nem kell az, aki utánunk fut? Hogy miért, azt nem tudom; de a bőrömön érzem, hogy másként nem lehet.”

„Amikor az ember magányra vágyik, akkor vagy a teste beteg, vagy a lelke.”

„Hát ilyen a szerelem? Odáig juttat minket, hogy még azt a szakadékot is visszasírjuk, amelybe kis híján beletaszított?”

„A férfi azt a boldogságot élvezi, amit maga érez, az asszony csak azt, amit másnak szerez.”

„Azért gyötörsz ennyit, hogy meggyűlöljelek? Pedig hogy fáj az, ha gyűlölni kell valakit; egészen beteg lesz tőle a szív.”

„…a gonoszok megkapják büntetésüket, de ebből ártatlanul tönkretett áldozataik vajmi csekély vigaszt meríthetnek.”