Listafrissítés 2025

 

Mivel legtöbbször elfelejtem a kis listáimat, amikor épp egy könyvet olvasok, ezért úgy döntöttem, kellene ebből a listafrissítésből egy hagyományt csinálni így az év elejére. Tudom, ez most már épp átcsúszott februárra, de ezzel már nem tudok mit tenni. Inkább nézzük meg a listáimat, és azt, hogy a tavalyi évi olvasmányokból kerül-e fel valami rájuk.

Kedvenceim

Bár voltak azért kiemelkedő olvasmányaim a tavalyi évben is, kedvenc igazán egyik sem lett. Mégis hoznék ide egy könyvet, mert úgy érzem, szükség van a kedvencek listán egy George Eliotra. És mivel legutóbb abban állapodtam meg magammal, hogy bár nekem nem Kései boldogság a legkedvesebb könyvem tőle, mégis azt ajánlanám másoknak Eliottól, ezért ezt felbiggyesztem az örök kedvenclistára.

Gonosz csapatom

A Távol a világ zajától Boldwoodja, a „hősszerelmes”, a hajthatatlan és fáradhatatlan kérő egyértelműen helyet kapott a gonoszok közt. Ő a cukormázba csomagolt démon, aki szép szavak és gesztusok mögé rejti őrültségét. Komolyan féltem tőle, bár a gonosz oldalának felébresztése csak egy sajnálatos véletlenen múlt.

Továbbá felkerül még erre a listára a Ben-Húrból Irasz, Boldizsár napkeleti bölcs lánya. Egy modern regényben az ő alakja talán nem is tűnt volna fel, ám ebben a régmúltba visszahelyezett cselekményben érdekes volt egy olyan nő ténykedését figyelni, aki egy férfiak uralta világban próbál a maga módján érvényesülni.

Kedvenc papjaim

Ez a ligám rögtön az előző év elején bővült, akkor olvastam ugyanis az Amaro atya bűnét. Már a cím alapján is jó esélyekkel indult Amaro. És nem is kellett csalódnom benne, már ami a beválogatást illeti.

Amaro annyiban hasonlít egy kicsit Victor Hugo Frollójára, hogy tudja, hogy amit tesz, az nem teljesen kóser. De mivel mások is hasonló dolgokat csinálnak, félreteszi az erkölcsi aggályait. Sajnos mivel akkoriban nem működött a felvilágosítás, még a fiúk esetében sem, ezért mikor teherbe ejt egy lányt, csak áll széttárt karral a világ előtt, hogy hát ő ezt nem érti, hogy történhetett. Aztán meg nagyon „férfiasan” oldja meg a problémát.

Erős nők klubja

2024-ben sajnos nem sikerült kimondottan érdekes és említésre méltó női karakterekkel találkoznom.

Ajándéklista

Új gazdára várnak a tavalyi évről az Érzelmek iskolája és A puszta Lear királya.

Így bővültek tehát a már meglévő listáim a 2024-es évről. A következő bejegyzésben pedig egy új listát fogok indítani egy olyan témával kapcsolatban, ami számomra nagyon fontos.

Szoktál újévi fogadalmakat tenni? Van valami újévi rituáléd?

A könyv, amiben senki sem szimpatikus | Thomas Hardy: Távol a világ zajától

Két okból is nagyon vártam a Távol a világ zajától olvasását. Egyrészt azért, mert a könyv éppen csak lecsúszott a NOHUN listáról, ugyanis csak 2020-ban jelent meg a Lazi Kiadó jóvoltából. Másrészt pedig azért, mert én már olvastam Hardy-tól. A kék szempár című könyvét ismerem korábbról, ami sajnos nincs rajta a listán, de emlékszem, hogy nagyon-nagyon tetszett, ezért természetesen kíváncsi voltam Hardy más könyveire is.

Sajnos azt kell, mondjam rögtön így az elején, hogy a Távol a világ zajától egyáltalán nem nyűgözött le. Hogy miért, az a bejegyzés címéből kitalálható. Kaptunk ugyanis négy főszereplőt is, de nem, hogy egyiket sem kedveltem, hanem ki kisebb, ki nagyobb mértékben, de mind a négyen határozottan unszimpatikusak voltak. Ám a slusszpoén a dologban az, hogy bármennyire nem kedveltem is a szereplőket, a történet viszont érdekelt.

Bathshebát Hardy egy erős, független nőnek próbálja beállítani, de nagyon hamar kiderül róla, hogy fogalma sincs a férfi-női kapcsolatok működéséről, ezért nagyon hamar belesétál olyan csapdákba, amelyek kikerülhetőek lennének. Illetve főleg egyre gondolok itt, az pedig az a szerencsétlenül elküldött „szerelmeslevél” Boldwoodnak. Bathsheba nem tudta felmérni, miféle gonoszt ébreszt fel ezzel. Habár, ha ezt kihagyja, azzal csak a szenvedéseinek egy részét tudta volna megspórolni. Az ugyanis, hogy belegabalyodott Troy hálójába, elkerülhetetlen volt. Ki ne tette volna?

Boldwood szerelme, mint már írtam, maga volt a gonosz. Nem is szerelem volt az, hanem valamiféle megszállott rajongás. Boldwood már aggastyánnak számított, és köztudomású volt róla, hogy a női szépség és báj őt teljesen hidegen hagyja. Ez szerintem csak azért volt, mert várt a megfelelő nőszemélyre, aki kellően fiatal lesz majd hozzá képest, és ezáltal irányítható az ő kedve szerint. Ha Bathsheba nem küldi el neki viccből azt a levelet, kettejük közt maximum gazdasági kapcsolat lehetett volna, más semmi. De a levél, ami azt sugallta Boldwoodnak, hogy Bathsheba vágyakozik a házasságra, méghozzá pontosan vele, elment, és elindított egy megfékezhetetlen folyamatot. Bár Bathsheba próbálta később elmagyarázni Boldwoodnak, hogy a levél csak tréfa volt, ezt a férfi meg sem hallotta, és természetesen megpróbálta úgy irányítani az eseményeket, hogy az neki megfelelő legyen. Ám akkor teljesen véletlenül felbukkant Troy.

Troy volt a tipikus nőcsábász, akinek – ez kezdettől fogva egyértelmű volt – kár megházasodnia. A házasság egyáltalán nem a terepe. Csak ugye nehéz ellentmondani a társadalmi elvárásoknak. És akkor még figyelembe kell venni azt is, hogy a jövendőbeli jómódú legyen. Bathsheba tűnt a tökéletes választásnak. A házasság viharos gyorsasággal megköttetett, ám boldognak kezdettől fogva nem volt mondható.

Végezetül ott van még Oak. Azt hiszem, őt szánta Hardy a jó fiúnak, az abszolút pozitív szereplőnek, nekem viszont mégsem sikerült megkedvelnem őt. Rögtön a könyv elején elvágta magát nálam, amikor is az első fejezetben felállított magában egy – véleményem szerint – nem túl hízelgő képet Bathshebáról, ám a következő fejezetben mégis megkérte a kezét. Ezt a pálfordulást én nem tudtam mire vélni. Ha ez nem lett volna, akkor egyébként még meg is kedveltem volna valószínűleg Oakot. Nagyon szimpatikussá tette volna őt az éleslátása és a bölcsessége.

Itt volt tehát ez a négy főszereplő, akik közül senkit sem kedveltem, de mint említettem, a cselekmény mégis érdekelt. Ez valószínűleg azért lehetett, mert egy majd 400 oldalas könyvben már az első 130 oldal során kapunk két lánykérést is, amiket a főszereplő, a világban teljesen egyedül álló leányzó elutasít (vagy legalábbis megpróbálja). Kíváncsi voltam tehát, mi fog ebből kisülni. És ami kisült belőle, az a maga félelmetes módján egyébként rendkívül szórakoztató volt.

Három dolgot még mindenképp szeretnék megemlíteni a regény kapcsán.

Az egyik szorosan kapcsolódik még a szereplőkhöz. Boldwood személyében kaptunk ugyanis egy rendkívül félelmetes gonoszt. Olyan érzéseket ébresztett bennem, mint annak idején a Veszedelmes viszonyok főszereplői. Teljesen egyértelmű volt, hogy Bathsheba nem akar hozzá menni, sem érdekből, szerelemből meg aztán pláne nem. Mégis ráerőszakolta az akaratát, vagy legalábbis megpróbálta, és ez engem komoly rettegéssel töltött el. És bár úgy emlékszem, Bathsheba egyszer sem állt igazán a sarkára, és jelentette ki kategorikusan, hogy már pedig nem megy hozzá, az volt az érzésem, hiába tette volna ezt, Boldwood akkor is kikényszerítette volna belőle a házasságot.

A másik a cím. Bár nem lett egy az egyben lefordítva az angol cím, mégis sikerült egy frappáns megoldást kiötölni. (Érdekesség, hogy az 1001-es könyvben, mivel akkor még ugye nem volt meg ennek a könyvnek a fordítása, a címet szó szerint fordították, így ott Távol az őrjítő tömegtől szerepel.) Ugyanakkor engem ez a cím – mármint eleve az angol – nem kifejezetten nyűgöz le. Persze csendes, vidéki tájakon játszódik majdnem az egész regény, egy-két eseménytől eltekintve. Ugyanakkor a táj nem különösebben játszott főszerepet szerintem. Persze kapunk jó sok tájleírást, meg megismerkedhetünk a vidéki gazdálkodás bizonyos elemeivel, amiket én alapból egyébként nagyon szeretek. De ezek itt csak a hátteret biztosították a „szerelemi” szálaknak.

Végül pedig nem hagyhatom szó nélkül Hardy írásmódját, ami csodálatos. Nem tudom jobban megfogalmazni, egyszerűen szépen ír. A leírásai az ember lelkét simogatják, ókori és bibliai utalásai megcsillantják a műveltségét. Néhol talán egy icipicit túlzásba viszi, de még azt is nagyon fennkölten teszi.

Összefoglalva a dolgokat, szerintem abszolút érdemes Hardy-tól olvasni, de talán nem a Távol a világ zajától című művével kell indítani.

Utalás történik a Robinson Crusoe-ra.

Mi tesz számodra valakit szimpatikussá?

Thomas Hardy: Távol a világ zajától

Legfrissebb (és egyben a legelső) megjelenés: 2020, Lazi

Szeretettel üdvözlök minden kedves olvasót 2024-ben! Az évet Thomas Hardy Távol a világ zajától című művével indítjuk. Maradva a tavaly bevezetett szisztémánál, először megnézzük a könyv tartalmát, a következő bejegyzésben pedig az én gondolataimat a könyvről.

A Távol a világ zajától főszereplője Bathsheba Everdene. Őt rögtön a könyv elején egy elég független nőnek ismerjük meg. Így nem okoz túl nagy meglepetést, hogy amikor a nagybátyjától egy kisebb birtokot örököl, maga akarja irányítani a gazdaságot. Úgy gondolja, nem szorul rá egy férjre. Ám a sors három ígéretes(nek tűnő) férfit is az útjába sorol, nevezetesen Gabriel Oakot, William Boldwoodot és Frank Troyt.

Oakot állattartó gazdaként ismerjük meg, ám igen hamar a történet elején, egy szerencsétlenség következtében elveszíti az állatait, és kénytelen „beosztotti” munka után nézni. Egy véletlen folytán Bathsheba birtokára vetődik, és a nő felfogadja, mint pásztort.

Boldwood maga is birtokos és Bathsheba szomszédja. Eléggé magának való férfi, ám egy szerencsétlen véletlen fellobbantja benne a szunnyadó szenvedélyt Bathsheba iránt. Megszállottan üldözni kezdi a szerelmével a nőt, és már majdnem el is nyeri a kezét, amikor feltűnik a színen Troy őrmester.

Igazság szerint Troy már hamarabb is feltűnik a történetben, de akkor még egy másik lány után fut. Egy véletlen esti találkozás Bathshebával azonban új utakra tereli. Troy nagy nőcsábász hírében áll, ami nem is csoda, mert két mondattal sikerül bármilyen nőt elkápráztatnia. És nincs ez másként Bathsheba esetében sem. A nő, feladva függetlenségét, egy hirtelen jött elhatározás után feleségül megy Troy-hoz, de a házasságuk nem alakul szerencsésen. Egyrészt elég hamar kiderül, hogy Troy lelkes udvarlása csak a pártában lévő nőknek szól. Másrészt pedig felbukkan a férfi múltjából egy másik lány, és az ő tragédiája végzetes eseményeket indít el.

Troy megszökik a feleségétől, és csakhamar a halálhírét kezdik terjeszteni. Ezen felbuzdulva Boldwood újra ostromolni kezdi Bathshebát, aki a régi tévedését jóváteendő kész arra, hogy újra elköteleződjön Boldwoodnak a kötelező gyászidő letelte után.

Épp a meglehetősen erőszakosan kicsikart eljegyzésüket ülnék meg, amikor Troy váratlanul felbukkan. Boldwood ettől teljesen bekattan, lelövi a férfit, aztán feladja magát a rendőrségen. Troy a helyszínen szörnyethal. Boldwood, mivel jó gazda hírében áll, és az emberei erősen kampányolnak érte, elkerüli a halálbüntetést, de határozatlan időre szóló börtönbüntetést kap.

Troy és Boldwood drámázása közben pedig Oak csendesen megbújik a háttérben, de azért nem tűnik el. Végig hű segítője és őszinte tanácsadója Bathshebának, s bár a lány egyszer már kikosarazta, mégis megkockáztat egy újabb lánykérést. Talán nem is maga miatt, hanem hogy szíve hölgyének életét boldogabb irányba terelje.

„Ha egy tárgyalás végkimenetele épp úgy lehet katasztrofális, mint kellemes változás, a remélttől való minden eltérés a kezdet kezdetén a kudarc érzetével riogat.”

„…szívesen lennék menyasszony egy esküvőn, ha férj nélkül is lehetne csinálni. De mivel egy nő egymagában nem illegetheti magát, így hát nem megyek férjhez… legalábbis egyelőre.”

Az olyan ember, mint Oak, aki ismerőseinél sokkal inkább hajlott az önvizsgálatra, sohasem száműzheti magából egészen a belső melankóliát, ha élettörténete szerencsétlen szakaszán elmélkedik. Szerelmi és pásztori viszontagságain merengve elaludt, mert a pásztorok, akárcsak a tengerészek, könnyűszerrel magukhoz tudják szólítani az álom istenét, nem kell rá várakozniuk.”

„Mondják, az emberi testnek nem azok a sugarak adják sajátos színét, amelyeket elnyel, hanem amelyeket visszaver; hasonlóképp inkább ellenszenveink és idegenkedéseink határoznak meg bennünket, s nem a jóakaratunk.”

Szerinted igaz a mondás, hogy a nők mindig a rossz férfit választják?

Friss megjelenések 2020.

Tavaly nyáron két teljes bejegyzést is szenteltem annak, hogy utánanézzek, mi a helyzet a klasszikusok kiadása terén. (Ezeket a bejegyzéseket itt és itt találjátok.) Sok érdekes dologra fényt derítettem, most pedig egy konkrét helyzet kapcsán úgy gondoltam, újra előveszem ezt a témát, de most már célzottan csak 2020-ra gondolva.

Ennek a bejegyzésnek az apropóját az adta, hogy egy nagyszerű dologra lettem figyelmes. Ahogy azt már észrevehettétek, én nem különösebben követem a friss megjelenéseket. Mármint ha valami szembejön velem, azt nyilván, mint könyvimádó, megnézem, de tudatosan nem kutakodok, hogy éppen milyen újdonságokkal készülnek a kiadók. (Ezzel egyébként tudatosan csökkentve a kívánságlistám méretét… Mert amiről ugyebár nem tudunk, hogy létezik, az nem is hiányzik. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy a technika koránt sem működik tökéletesen… J) Szóval azzal, hogy egy-egy klasszikust újra kiadtak, általában akkor szembesülök, amikor épp próbálom beszerezni. (Vagy ha annyira tolják, mint például a 21. Század Kiadó az új Hemingway sorozatot, ami egyszerűen gyönyörű, de erről majd később.) Általában igyekszem egyszerre több könyvet rendelni, hogy csökkentsem a postaköltséget. És ilyenkor át szoktam nézni biztos, ami biztos azokat a címeket is, amelyeket a nagy könyv idézőjellel jelöl, vagyis aminek elvileg nincs magyar fordítása (és amelyeket egyébként a NOHUN sorozat keretében igyekszem bemutatni valamennyire). Így bukkanhattam rá idén Thomas Hardy Távol a világ zajától című művére, amely a nagy könyvben még Távol az őrjítő tömegtől címen szerepel, mivel akkor, amikor a nagy könyv megjelent, ennek a műnek még nem volt magyar fordítása.

El sem tudom mondani, mennyire örültem. Itt ugyanis nem a szokásos „adjuk ki a jó öreg klasszikust, mert az úgyis mindig kell, és azzal legalább kaszálunk” dologról van szó. Amivel egyébként abszolút semmi baj nincsen, mert egyrészt mind a kiadók, mind a könyvesboltok idén nagyon is rászorultak a „könnyű pénzre”, másrészt pedig a klasszikus az klasszikus. Hanem itt kérem szépen még extra energiát is fektettek a dologba, hiszen ezt a könyvet most először fordították magyarra. Vagyis a klasszikus könyvek piacán belül még azon szegmensnek sem áldozott le a napja, amelyik nálunk gyakorlatilag még nem is számít klasszikusnak. Elmondhatatlanul boldog voltam, természetesen a könyv azonnal a kosaramban landolt (sajnos még nem jutott ki hozzám), és rögtön eltökéltem magam, hogy ebből biza bejegyzés fog születni, mert ezt feltétlenül méltányolni kell.

Tehát hálás köszönet a Lazi Kiadónak, amiért idén megjelentette Thomas Hardy Távol a világ zajától című művét, ami most már nem a NOHUN sorozatba fog kerülni.

Egyébként személyes okokból is örültem a dolognak, ugyan Hardy-nak még csak egy könyvét olvastam, de az nagyon tetszett, szóval kíváncsi vagyok a munkásságára, és nagy reményeket fűzök a szóban forgó művéhez is.

Ezen felbuzdulva pedig úgy döntöttem, hogy utánanézek, mik is jelentek meg idén újra. Azt kell mondjam, hogy iszonyú sok klasszikust adtak ki idén. Nincs ugyan összehasonlítási alapom, tehát nem tudom megmondani, hogy többet-e vagy kevesebbet, mint egyébként, de az az érzésem, hogy többet, a már fentebb említett okból kifolyólag. Vagyis hogy a kiadóknak szüksége volt idén olyan biztos pontokra, amik tutira beváltják a hozzájuk fűzött reményt. Amivel, mint már szintén mondtam, egyáltalán semmi probléma sincsen. Sőt, én kifejezetten örülök neki. J

Végül húszig folytattam a kutatást, de biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal több jelent meg. A tavalyi statisztikák alapján azt a három kiadót vettem szemügyre, amelyek akkor a legmagasabb számokkal szerepeltek, ez pedig az Európa, a Lazi és a Helikon voltak. Egyiken sem okoztak csalódást, nekik köszönhetően dúskálhatunk a jóban. Az Európa olyanokat adott ki (a teljesség igénye nélkül), mint A ragyogás (Stephen King), a Pi élete (Yann Martel), a Zsivago doktor (Borisz Paszternak) vagy a Szeretetről, sötétségről (Ámosz Oz). A Helikon egy egész sorozatot épített a klasszikusokra, ez a Helikon Zsebkönyvek, és ennek részeként idén friss köntösben olvashatjuk például az Alice Csodaországbant (Lewis Carroll) vagy a Dorian Gray arcképét (Oscar Wilde). (Egyébként nekem ez a sorozat nagyon tetszik, praktikus, pénztárcabarát és szép is, imádom!) A Lazi pedig a Hardy könyv mellett többek közt a Kisasszonyokat (Louisa May Alcott) is újra kiadta.

És mindenképp meg kell említenem még két könyvet. Az elsőt, azt hiszem, talán Facebookon vagy Instagramon láttam, és hát valami gyönyörűség. A Menő Könyvek újra kiadta a Büszkeség és balítéletet, de valami csodálatos borítóval, úgyhogy akinek még esetleg nincs meg, az mindenképp nézzen rá, és tuti, hogy a Menő Könyvek kiadását fogja választani. Én egyelőre még türtőztetem magam, ami az ilyen gyűjtenivaló szépségek megvételét illeti, de ha így folytatják a kiadók, lehet, hogy elcsábulok…

A másik pedig a már emlegetett Hemingway könyvek, melyek közül három jelent meg a 21. Század Kiadónál, és ezek is csodálatosan néznek ki, úgyhogy kezdetnek Az öreg halász és a tengert már be is szereztem.

Nos, végezetül még egyszer hálás köszönet a kiadóknak, hogy foglalkoznak a világ jó öreg klasszikusaival, ráadásul még „újakat” is adnak nekünk.