Az orosz Goriot | Ivan Szergejevics Turgenyev: A puszta Lear királya

 

Legfrissebb (és egyben egyetlen magyar) kiadás: 1971, Magyar Helikon

Ma Ivan Szergejevics Turgenyev A puszta Lear királya című művéről fogok írni. Erről a történetről szintén csak egy bejegyzés fog születni, lévén, hogy egy 90 (egész pontosan 94) oldalas kisregényről van szó.

Turgenyevtől eddig az Apák és fiúkat, illetve a Tavaszi vizeket olvastam.

A történet fél keretbe van foglalva, ugyanis a könyv elején kapunk egy fél oldalnyi bevezetést, mely szerint diákok időznek együtt egy téli estén és történetekkel szórakoztatják egymást. Ezekben a történetekben mindegyikük bemutat egy-egy személyt, akit ismer, és aki megfeleltethető valamelyik Shakespeare-karakternek. A házigazda egy Lear királyt ismert, és rögtön bele is fog, hogy elmesélje a történetét.

Ezután alapos bemutatásra kerülnek a szereplők: Martin Petrovics Harlov, aki maga a Lear király, két leánya Anna és Jevlampija, illetve az idősebbik lány, Anna férje, Szljotkin.

Bevallom őszintén, én még nem olvastam Shakespeare eredetijét, ezért utánanéztem, az miről szól. És a tartalma alapján azt kell, mondjam, hogy a lényegi motívum valóban egy az egyben át lett emelve. Harlov egy különös álomnak köszönhetően, a halálra készülve szétosztja a vagyonát a két lánya közt. Magának semmit sem hagy, bízva lányai jóindulatában. Ám a lányok már kezdettől fogva úgy lettek bemutatva, mint gonosz, érzéketlen emberek, így nem volt nagy meglepetés, hogy kisemmizték és teljesen lealjasították szegény apjukat.

Harlovot végül tényleg eléri a halál, de ez sokkal inkább az ajándékozásának következménye, mint az álmának vagy a sorsnak. Ami egy igen érdekes témát vet fel, mégpedig azt, hogy ebben a könyvben tökéletesen jól működik a vonzás törvénye. Harlov belelátta az álmába az élete végét, ami be is következett, bár az álomnak ehhez vajmi kevés köze volt.

A szülő(ke)t kisemmiző gyerek(ek) motívuma nem egy újdonság. Ezt maga Turgenyev is bevallja, amikor rögtön a történet elején felhozza a Lear királyt. Hasonló szituációval találkozunk Balzac Goriot apójában is. De míg ott ez a történetnek csak az egyik összetevője, úgy A puszta Lear királyában ez a fő motívum, amit Turgenyev igyekezett ugyan némi oroszos beütéssel feldobni, de látatlanban is úgy érzem, hogy Shakespeare „eredetijét” olvasni nagyobb szerencse.

A puszta Lear királya is felkerült az Ajándéklistára.

Olyan régen kártyáztunk már, de most újra játszhattunk, méghozzá a már „jól ismert” bosztont és pikétet. (Ugyanitt keresem azt a bölcs és tájékozott embert, aki fel tud világosítani eme játékok menetéről. J)

Hiszel a vonzás törvényében?