Gazdag ember, szegény ember | George Eliot: Kései boldogság

 

Ahogy a legutóbbi bejegyzésben már említettem, egy újabb George Eliot könyvvel volt szerencsém megismerkedni, ami a Kései boldogság címet viseli magyarul. (Eliottól eddig a Bede Ádámot és A vízimalmot olvastam.)

Az értékelést kezdjük is mindjárt a könyv címével. Angolul ez a könyv a Silas Marner címet viseli, ami nem annyira meglepő, hiszen ő, Silas Marner a történet főszereplője. Ám tudjátok, hogy vagyok én a név=cím dologgal. Úgyhogy ebben az esetben én kimondottan örültem a fordító „ferdítésének”. De ez a könyv magyarul két különböző címen fut. A kései boldogság egy „újabb” fordítás (2010-es), míg az első megjelenésekor (1885-ben) A raveloe-i takács címet kapta. Ami szintén találó, hiszen Silas egy takács Raveloe-ból, de ez körülbelül ugyanannyira sokatmondó cím, mint a neve. Tehát én teljességgel elégedett vagyok a Kései boldogság címmel. Az már más kérdés, hogy ez a cím talán egy picit más jellegű elvárásokat kelt az emberben, mint amire a történet ténylegesen ki fog futni. De ez már legyen az olvasó problémája. Minek támaszt elvárásokat?! 😊

Silast egy igen egyszerű embernek ismerjük meg. Már-már azt is mondhatnám, hogy együgyű. Boldoggá teszik őt az élet apró örömei – hogy egy kis, összetartó, vallási közösség tagja, hogy vannak barátai, hogy van jegyese, és hogy van munkája, amivel eleget keres a megélhetéshez. Irigyelni való volt a világnézete. Bár többen – köztük én is! – tudnák így értékelni az ilyen jelentéktelennek tűnő dolgokat! Sajnos azonban éppen az ilyen egyszerű emberek – és ó, minő fájó pont, épp a saját, közeli családomból is tudnék erre példát hozni – vannak a leginkább kitéve az olyan gerinctelen… *próbálom szépen megfogalmazni*… emberek ármánykodásának, mint amilyen Silas „barátja” is volt. Nagy összegű lopással gyanúsítják, a közösség gyakorlatilag száműzi, mint kétes egyént, ezért felkerekedik, és egy távoli tájon egy kis falut választ lakhelyéül.

Ha egy pszichológus elemezné Silas működési mechanizmusait, valószínűleg azt mondaná – bár én nem vagyok pszichológus, szóval mit tudhatom én? –, hogy Silasnak nem sikerült feldolgozni ezt a tragédiát (még jó, hogy sosem tudta meg, kinek köszönheti!), és különféle függőségekbe menekült.

Elsőként a pénzt választja. Nem különösebben barátkozik senkivel, ám minden, szakmájába vágó munkát elvállal. És egyetlen öröme, hogy estéről estére újraszámolgatja a kemény munkával összekuporgatott tartalékát. Egy nyugodtnak tűnő, csendes, megszokottan eseménytelen estén azonban váratlanul megfosztja valaki Silast a kincseitől. Persze teljesen összeomlik. Segítséget kér ugyan a falubeliektől, de sajnos nem sikerül kézre keríteni a tettest.

Nem sokkal a tragédia után váratlanul újabb tragédia történik, ezúttal azonban ez a tragédia Silas kései boldogságát jelenti. Egy szerencsétlen nő halálra fagy az út mentén, nem messze Silas házától, a gyereke, egy kislány viszont túléli az éjszakai vándorlást, ugyanis bemászik Silas házába, épp a kandalló elé, ahol Silas korábban a kincseit rejtegette.

A kislány rögtön összebarátkozik Silasszal, amiben Silas égi jelet lát, és kárpótlásként tekint a gyerekre az elveszett vagyonáért. Mivel senki sem jelentkezik a gyerekért – pedig az olvasó tudja, hogy az apja él –, mindenki árvának tartja. Silas pedig így nyugodt szívvel dönthet úgy, hogy magához veszi.

Becsülettel fel is neveli a lányt. Egy igazi happy enddel végződik a történet, de azért Eliot csavar még egyet a dolgokon. Feléleszti ugyanis Eppie, a kislány igazi apjának lelkiismeretét. Az apa felfedi a kilétét a lány előtt, és először könyörög, hogy fogadja el az általa felkínált „boldogabb” életet, majd pedig fenyegetőzik. De Eppie-t semmi sem hatja meg, ő átlát a szitán, hogy ez a „boldogabb” élet minden bizonnyal gazdagabb lenne, de hogy boldogabb semmiképp, abban biztos, hiszen megfosztanák attól az embertől, aki a fél életét rá áldozta.

Összefoglalva, ez egy Eliottól megszokott, egyszerű(nek tűnő) történet. Rövid, érthető, csendesen folydogáló, akár csak a vidéki élet. Ám amilyen egyszerűnek tűnik elsőre, annál csavarosabb a témaválasztása. Itt ugyanis hiába derül ki a szegény lánytól, hogy valójában „hercegkisasszony”, ő mégis inkább a szegénységet választja, hiszen a szegény emberek szerették őt egész életében.

Mi a legfontosabb dolog, amit a szüleidtől tanultál?