Ezért olvasd előbb a könyvet, és ne az értékelést | Lewis Wallace: Ben-Húr

Nem igazán ismertem ezt a történetet, nem láttam egyik film feldolgozást sem, ezért csak valami halvány elgondolásom volt arról, hogy ez valamiféle Jézusról szóló könyv. És mivel az előző félévben volt egy bibliai témájú órám, gondoltam, időszerű lesz ennek a történetnek az elolvasása.

A nagy könyvbeli rövid leírásból rögtön egyértelmű lett, hogy ennek a könyvnek nem Jézus a főszereplője, ám szoros összefonódásokat helyezett kilátásba, így továbbra is aktuálisnak éreztem. Sőt, a leírás alapján hirtelen igen nagy elvárásaim támadtak. De sajnálatos módon csalatkoznom kellett.

A tartalmi összefoglalóból tudhatjuk, hogy a főszereplőnk egy zsidó ifjú, Júda Ben-Húr, akinek személyes elszámolnivalója akad egy római ifjúval, bizonyos Messzalával. Ben-Húr gyakorlatilag a halálból tér vissza – hiszen örökös gályarabságra ítélik –, hogy bosszút álljon esküdt ellenségén, valamint, hogy megkeresse a családját. Ebben a sorrendben. Persze a sors is inkább a bosszúnak kedvez, mert amint visszatér szülőföldjére, majdnem rögtön belebotlik Messzalába, míg a családjáról senki nem tud semmit.

Ben-Húr történetét Jézus története foglalja keretbe. Míg a könyv a három napkeleti bölcs vándorlásával indít, a keresztre feszítéssel zárul, és néhány helyen, főleg a könyv vége felé valóban összefonódik Jézus és Ben-Húr élete. Sőt, Ben-Húr meglehetősen sokat, gyakorlatilag a családját köszönheti Jézusnak. Végeredményben mégsem fedezi fel Jézus életének értelmét, mármint a vallási értelemben vett értelmét, ugyanis a végsőkig sem képes megbocsátani Messzalának. (A főszereplők közül egyébként egyedül egy ember látja Jézus valódi mivoltát, a többiek mind „hagyományos” királyként tekintenek rá, aki majd felszabadítja őket a római elnyomás alól. Ami egyébként az adott korban egy teljesen jogos nézet lehetett, tehát ennél egyáltalán nem éreztem disszonanciát.)

A könyv központi jelenete az a híres-neves kocsiverseny, ami még számomra is többé-kevésbé ismerős volt, mert a filmeket éppen ezzel reklámozták. Meg kell hagyni, a jelenet erősen képernyőre kívánkozott, mert leírva kicsit nehézkes elképzelni, hogy pontosan hogyan is fordultak azok a kocsik, ki hol volt, és mi is történt úgy egyáltalában.

Több nagyon szimpatikus és vagy érdekes szereplő is színre lépett ebben a történetben. Kedveltem Simonidest, akinek teljesen természetes volt, hogy az ura visszatértével újra szolgálatba áll, és nem lép le a nagy zsákmánnyal. Mallukhot is rögtön megszerettem, mert hű segítője volt mind Simonidesnek, mind Ben-Húrnak. (Utóbbinak tudtán kívül is.) Nagyon bírtam Ilderim sejket, ő már-már olyan igazi, modern kori badass szereplő volt. De, akit különösen érdekesnek találtam, az Boldizsár, a napkeleti bölcs lánya, Irasz. Céltudatos, fondorlatos és számító. Egyáltalán nem ilyen tulajdonságokra számítana az olvasó egy nőtől ebben a korban. Ő azonban megtalálta az útját-módját, hogyan érheti el egy férfiak uralta világban a célját. Persze a történet szempontjából rossz célt választott, és pórul is járt, de ez abból a szempontból mellékes, hogy nagyon üdítő volt a karaktere a sok fekete-fehér karakter között.

A kedvenc jeleneteim pedig Ben-Húr első találkozása és beszélgetése Quintus Ariusszal, a római hadvezérrel a gályán, amivel csatába indultak, majd az egyáltalán nem csodás, hanem nagyon is hihető megmenekülése a rabságból.

Egy picit túlírtnak éreztem a könyvet. Sok volt a tájleírás, de a tájak egyáltalán nem voltak változatosak. Szóval lehetett volna kurtítani rajta, de összességében egyáltalán nem volt rossz történet. Engem kizárólag a nagy könyv összefoglalója vitt félre. Ezután bölcsebbnek kell lennem, és csak a könyv olvasása után szabad elolvasnom az említett összefoglalókat!

Egy aprócska érdekesség még a végére: az 1959-es filmfeldolgozásnak a híres zenéjét a magyar Rózsa Miklós szerezte, amivel Oscar-díjat is nyert. Hallgassatok bele:

Furcsa dologra bukkantam ebben a könyvben. Két helyen is emlegetnek magyaros dolgokat, de ez esetben attól tartok, ez csupán a fordító kikacsintása az olvasóra:

„A hetedik hónap – a zsidóban Tisri, a magyarban október…”

„A domb a régi aram Golgotha volt – latinul: Calvaria; magyarosan: kálvária; lefordítva: a koponya.”

Általában nem szokott feltűnni nekem egy könyvben a korhűtlenség, és nem is különösebben akadok fenn rajta, de ez most elég szembeszökő volt:

„E tömeg fölött királyi arányosságú fej látszott – egy államférfiúnak és hódítónak az eszményi feje – alul széles, homlokban domború fej, aminőnek Cézárt modellálta volna Michelangelo.” – Aki ugyebár jó pár száz évvel az események után született csak meg.

Egy új játékkal ismerkedünk meg, amelyet ezúttal a Bosszúállók-rajongók figyelmébe ajánlok: ez az ókori római kockajáték, amit bizonyos tesszerákkal, vagyis kockákkal játszottak.

Szoktál értékeléseket, összefoglalókat olvasni egy könyvről olvasás előtt, vagy inkább ismeretlenül ugrassz bele egy történetbe?